III. évfolyam 1. szám
Szerkesztők fóruma
Úgy látjuk, eljött az ideje annak, hogy néhány aktuális jogi problémával kapcsolatban rövid, kötetlen formában is megszólaltassuk szerkesztőinket és persze olvasóinkat. Látva a bírói gyakorlat alakulását is, első alkalommal az elévülés biztosítási szerződésben játszott szerepe kerül terítékre. Lapunk következő számában az olvasói felvetéseknek, hozzászólásoknak is örömmel adunk teret.
A szerkesztőség
A biztosítási szerződésekből eredő követelések elévülésének néhány aktuális kérdése
Kérdések
[9] A bevezető gondolatok alapján az alábbi kérdések fogalmazhatók meg:
[1] A követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás – a korábbi Ptk. szabállyal ellentétben – az elévülést nem szakítja meg, Ptk. 6:25. §.
[2] Az elévülés megszakítására vezető okokat a Ptk. a rPtk. szabályoktól (Ptk. 327. § (1) némileg eltérően határozta meg. Kimaradt az okok közül a kötelezett írásbeli felszólítása, ugyanis a sikertelen felszólítást követően a megfelelő és elvárható jogosulti magatartás nem az újabb és újabb felszólítás, s ezzel a követelés kikényszeríthetőségének végtelen ideig való fenntartása, hanem a követelés érvényesítése.
[3] Beigazolódott-e az az aggodalom, hogy egyes szakmák (fuvarozás, biztosítás stb.) rövidebb elévülési igényei perre kényszerítik az ügyfeleket, mert az írásbeli felszólításnak már nincs megszakító hatálya, mint korábban.
[4] Lehet-e tudni jó gyakorlatokról, akár külföldről, arra, hogy egyedi esetben a jogok ne sérüljenek, de perelni se kelljen rögtön.
Bevezető felvetések
[5] A biztosítási szerződés felei a törvényen kívüli elévülést szüneteltető okban érvényesen nem állapodhatnak meg. Törvény külön indokot adhat a biztosításból való követelés szünetelésére, a törvényesnél rövidebb elévülési idő jogszabályban megszabható. („Korszerűtlen” megoldás: A biztosító a teljesítési kötelezettség alól mentesül, ha a szolgáltatás teljesítésére irányadó követelést hat hónapon belül bírósági úton nem érvényesítik. A határidő akkor kezdődik, amikor a biztosító a biztosított vele szemben támasztott követelését a hozzá kapcsolódó jogkövetkezményének közlésével elutasítja.)
[6] A Ptk. a végtelenített elévülés gátja, a törvényes elévülési idő nem sérelmes a biztosítóra nézve.
[7] A törvényes elévülési idő lerövidítésére – az adhéziós szerződésekre nézve irányadó, a bírói gyakorlat megszabta feltételek közt – a jövőben is lehetőség van, ilyen kikötés azonban a fogyasztói biztosításban nem ajánlott.
[8] Az elévülési kifogásról való lemondás rendeltetésszerű, jóhiszemű biztosítós gyakorlata megteremtheti annak lehetőségét, hogy egyedi, indokolt esetben a felek ne kényszerüljenek pereskedésre. Ezt a megoldási módot tovább kell vizsgálni.
Kérdések
[9] A bevezető gondolatok alapján az alábbi kérdések fogalmazhatók meg:
- Indokolt-e a biztosítási szerződés esetén az elévülési idő általánosnál rövidebb (1 év) meghatározása?
- Igazságos lehet-e az a megoldás, hogy a biztosítóval szembeni igény elévülése szünetel/nyugszik a biztosító elutasításának a jogosulttal való közléséig?
- Indokolt-e az elévülési kifogásról való lemondás semmissége?
Szerkesztőink felvetései
[10] Dr. Takáts Péter szerint a biztosítási szerződési gyakorlatban – a biztosítók általános feltételeiben szinte kivétel nélkül kikötött – egyéves elévülési idő kevésbé a fogyasztói szerződésekben okoz problémákat (itt az általános szerződési feltételekkel kapcsolatos tisztességtelenségi teszt jogi védelmet nyújthat, mint azt a vitaindítóban is hivatkozott kúriai döntés igazolja), mint inkább a gazdasági vállalkozások biztosításai esetében. Egyrészt, ebben a körben a tisztességtelenségi teszt alkalmazhatósága kérdéses, másrészt pedig a káresemények pl. egy termelő vállalat esetében sokkal bonyolultabbak lehetnek, mint az a lakossági biztosításoknál tipikus. Az egy év könnyen eltelik, ehhez sokszor nem is kell a biztosított fél „totojázása”. Felelősségi károknál előfordulhat, hogy egy akár jelentős összegű károkozásról a biztosított csak informálisan tudja értesíteni biztosítóját, mivel a károsult maga késlekedik az érdemi kárbejelentéshez megkívánt információk szolgáltatásával, kárigénye szakszerű előadásával. Az pedig egyenesen abszurd, hogy jogai megóvása érdekében a biztosítottnak adott esetben érdemi jogvita hiányában is pert kellene indítania a biztosítóval szemben, hogy az elévülést megszakítsa.
[11] A megoldás keresése során figyelembe kell venni, hogy a biztosítók a sokszor indokolatlanul lerövidített egyéves kikötött elévülési idő adta előnyről önként nem fognak lemondani, különösen, hogy a társaságok többségénél a káreljárásokkal kapcsolatos időhúzás, „ügyfélfárasztás” sajnálatos módon már üzletpolitikai szintre emelkedett.
[12] A valamennyi érintett érdekeit figyelembe vevő, fair megoldás egy – a német VersG megoldásához hasonló – kifejezett törvényi szabály beiktatása lehetne a Ptk. XXII. Címébe, amelynek megfelelően a biztosítóval szembeni igény elévülése szünetel/nyugszik a biztosító elutasításának a jogosulttal való közléséig.
[13] Dr. Pataky Tibor azt jelzi, németországi szakmai gyakorlat során találkozott azzal, hogy biztosítási ügyekben az elévülési idő vége felé közeledve, de egyeztetéseket folytatva a felek megállapodtak abban, hogy a biztosító egy meghatározott időpontig nem él elévülési kifogással.
[14] A vállalati biztosításoknál szokásos egyéves elévülési problémával maga is szembesült, felvetette az elévülési kifogásról való lemondás lehetőséget, mivel egy éven belül nem volt lezárható az ügy. A biztosító nyitott volt erre, s írásban nyilatkozott, hogy amíg a felek között a tárgyalások tartanak, addig nem él elévülési kifogással. Az ügyben végül sikerült a feleknek megegyezniük. Az azonban kérdéses, hogy más biztosító is nyitott-e erre a megoldásra.
[15] Hasznos lenne véleménye szerint azt a szabályt iktatni a Ptk.-ba, hogy a biztosító elutasító válaszának a közléséig az elévülés nyugszik.
[16] Dr. Bárdos Péter szerint érdekes, hogy amennyire régi az elévülés intézménye a polgári jogban, legalább annyira megoldatlan, amit az itt felvetett, részben az intézmény alapjait érintő kérdések is mutatnak. Szakmai konszenzusról beszélhetünk az intézmény indokoltságát illetően. A jog és persze maga az élet is rosszul tűri a függő jogi helyzeteket, ezért észszerű az, hogy bizonyos idő elteltével a jog tagadja meg a bíróság előtti igényérvényesítés lehetőségét, ám innen kezdve vége is a konszenzusnak. Az elévülési idő hosszát illetően a kép – különösen a külföldi jogok tükrében – rendkívül változatos, nem beszélve az egyes részmegoldásokról, az elévülés megszakadásától, nyugvásától vagy szünetelésétől kezdve egészen a jogosulti negligencia figyelembe vételének kérdéséig.
[17] Ezek részben abból származnak, hogy egyes vélemények szerint nem egyszerűen csak az időmúlás az, ami indokolja a jogintézményt, hanem egyrészt a bizonyítás megnehezülése az idő múlásával, másrészt a jogosult érdektelensége. Okiratok elvesznek, a tanúk emlékezete halványul, a releváns tényállás körüli bizonytalanság nő, tehát az „igazságos” ítélet esélye csökken.
[18] Másrészt – az ellenkező bizonyításáig – jogos lehet a feltételezés, hogy a jogosult nem is igazán érdekelt követelése érvényesítésében. Érdemes megjegyezni, hogy a Ptk. egyik kérdéssel sem foglalkozik. A bizonyítás problémáját a bizonyítási teher szabályokkal véli elintézettnek tekinteni, azt pedig, hogy a jogosult indokolatlanul késedelmeskedik követelése érvényesítésével, azaz nem úgy jár el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, egyáltalán nem engedi figyelembe venni.
[19] Az, hogy az általános elévülési idő a magyar jogban öt év, hagyomány és ízlés kérdése. Dr. B. P. személyes véleménye az, hogy egy hároméves elévülési idő jobban figyelembe venné az előbb említett szempontokat.
[20] A jelentősen rövidebb (pl. egyéves) elévülési idő alkalmazásához – vélhetően – valami különös, a törvényhozó által méltánylandó körülmény szükséges. Így pl. a fuvarozási szerződéssel kapcsolatban eredetileg az volt az érv, hogy a rövid elévülési idő a fokozott fuvarozói felelősség egyik ellensúlya. Ez az érv jelentősen meggyengült ugyan a szerződésszegésből eredő kárfelelősség általános szigorításával, de azért változatlanul igaz, hogy a fuvarozási tevékenység sajátos jellegéből adódó bizonyítási nehézségek továbbra is indokolhatják a rövid elévülési időt, bár kérdés, hogy indokolt-e a speciális, egyéves elévülés fenntartása. Más a helyzet a biztosítási szerződésnél, ahol a biztosítók, élve a törvény nyújtotta lehetőséggel, általános szerződési feltételekben szokták az elévülési időt lerövidíteni anélkül, hogy emellett kellően fajsúlyos érv szólna.
[21] Ami az elévülés megszakadását illeti, üdvözölni lehet az új szabályt, amely csak a fizetési meghagyásos vagy bíróság előtti igényérvényesítéshez fűzi a megszakadás jogkövetkezményét. Annál inkább érthetetlen, miért nem teremtett rendet a Ptk. az elévülés nyugvása körül. Indokolt lett volna e finoman szólva sajátos jogintézmény helyett szünetelésről beszélni – miként ezt több, a fuvarozási szerződésre vonatkozó szabály is teszi – a szüneteléshez azt a jogkövetkezményt fűzve, hogy a szünetelési ok elenyészésével az elévülési időből még megmaradt idő alatt érvényesíthető a követelés, de mindez egy abszolút határidőhöz kötötten.
[21] Végezetül: semmi nem szól az elévülési kifogásról való lemondás semmissége mellett. Miért ne lehetne ez a felek szabad megegyezésének tárgya, természetesen a valóban szabad akaratnyilvánítás feltételével?
Összeállította: Kiss Ferenc Kálmán ügyvéd