VI.. évfolyam 4. szám
Tanulmányok
Bárdos Péter: A sérelemdíj elméleti alapjai
A sérelemdíj funkciója
[1] Egy jogintézmény normatív szabályozásának minősége elsősorban azon mérhető le, hogy a szabályok mennyiben szolgálják a szabályozási célt. Ami a sérelemdíj funkcióját mint szabályozási célt illeti, erről a Ptk. szövege nem szól, a 2:52 §-hoz fűzött miniszteri indokolás pedig mindössze annyit tartalmaz, hogy „a sérelemdíj a személyiségi jogok megsértésének vagyoni elégtétellel történő közvetett kompenzációja és egyben magánjogi büntetés”. Innen tudhatjuk, hogy a jogalkotó szándéka szerint kettős funkcióról van szó, de ezek tényleges tartalma csak az ítélkezési gyakorlatból ismerhető meg.
[2] Nos, az ítéletekben időnként vagyoni elégtételnek is nevezett kompenzáció azt jelenti, hogy a sérelemdíj – a teljes kártérítés elvével analóg módon – az elszenvedett személyiségi jogi sérelemért megítélhető teljes kárpótlás. A bíróság feladata annak eldöntése, hogy az adott esetben mi tekinthető ilyennek. E feladatot a bíróság az eset összes körülményeinek mérlegelésével és a hasonló ügyekben követett bírói gyakorlat figyelembevételével teljesíti.[1]
[3] A magánjogi büntetés célja a prevenció és a sértettnek nyújtandó pszichikai elégtétel. Nem generális prevencióról van szó, mert az a büntetőjog feladata, hanem kifejezetten a konkrét jogsértő konkrét jövőbeli magatartásának befolyásolásáról (Kúria Pfv. 20.142/2021., FIT Pf. 20.672/2023.).[2]
[4] A magánjogi büntetés funkciójának érvényre juttatása a bírói gyakorlat szerint különösen akkor indokolt, ha
– a jogsértés ismétlődő jellegű, miközben a jogsértő tudatában van magatartása jogellenességének (FIT Pf. 20.411/2023.),
– a jogsértés nagysúlyú (FIT Pf.20.427/2023.),
– a jogsértő magatartás felróhatósága kiemelkedő (ártó szándék, feltűnően durva jelleg – FIT Pf. 20.365/2022., Pf. 20.250/2022. stb.),
– a jogsértés különösen súlyos hatást gyakorol a sértettre vagy környezetére,[3]
– ha a jogsértés a magánszférát, közvetlenül az emberi méltóságot érinti (FIT Pf. 20.846/2022.) vagy
– valamely hivatás szabályainak tudatos megsértésében nyilvánul meg (FIT Pf. 20.411/2023., Pf. 20.394/2023.).
[5] A magánjogi büntetés érvényre juttatásának az a módja, hogy a bíróság magasabb összegű sérelemdíjat ítél meg, mint ha „csak” a teljes pénzbeli kárpótlás lenne a cél.
[6] Nem lehet ugyanakkor a magánjogi büntetés alapja az, hogy a jogsértő vállalkozás a gazdaság fontos szereplője, amelynek a „megbüntetése” esetleg erősíthetné a prevenciós hatást, ugyanis a magánjogi büntetési jelleg kizárólag olyan megfontolásokon alapulhat, amelyek társadalmi értékítéletet fejeznek ki, márpedig a gazdasági jelentőséghez mért szankcionálás nem ilyen (FIT Pf. 20.672/2023.).
[7] Másfelől viszont nem ok a sérelemdíj összegének csökkentésére az, hogy az elkövető az inkriminált cselekményért büntető eljárásban büntetést kapott (DIT I. Pf. 20.281/2023.).
[8] Itt említhetjük még azt az ítéletet is, amely szerint a prevenciós célnak akkor is érvényesülnie kell, ha a „közvetlen károkozó” helyett a felelősségbiztosítója áll helyt (FIT Pf. 20.503/ 2022.). [4]
[9] Ami mármost a két funkció egymáshoz való viszonyát illeti, a bíróságok számos ítéletben leszögezték, hogy a kárpótlási funkció elsődleges a magánjogi büntetés funkciójához képest (FIT Pf. 20.427/2023., Pf. 20.672/2023.) továbbá, hogy a megítélt összegen belül a két funkció szerepe nem különíthető el, és a magánjogi büntetési funkció önmagában nem érvényesülhet (FIT Pf. 20.427/2023.).
[10] Noha a bírói gyakorlat szemmel láthatólag befogadta a magánjogi büntetés eszméjét, érdemes megemlíteni, hogy az elmélet korántsem egységes a kérdésben. Sokan úgy vélik ugyanis, hogy az egyébként is nehezen értelmezhető intézmény alapvetően idegen a magánjog szellemétől, és ezért nem lenne helye sem a dogmatikában, sem a jogalkalmazásban.
A sérelemdíj koncepciójának lényege
[11] A kártérítés mint a másnak okozott kár – vagyoni hátrány – kompenzációja a jog egyik ősi intézménye, amellyel gyakorlatilag egyidős a gondolat, hogy az embert ért nem vagyoni jellegű sérelmek is kompenzálhatók – részben vagy egészben – vagyoni szolgáltatással. És bár a kérdés kezelésében – ahogyan azt BOYTHA[5] és PETRIK[6] a Ptk. (2013. évi V. tv.) kodifikációs munkálatai kapcsán publikált tanulmányai bemutatják – voltak és vannak különbségek az egyes nemzeti megoldások, sőt – mint pl. Magyarország esetében – a nemzeti jogfejlődés egyes szakaszai között, kijelenthetjük: a modern polgári jogok egyetértésre jutottak abban a tekintetben, hogy a nem vagyoni jellegű sérelmek vagyoni eszközökkel történő kompenzálása társadalmi igény, és a rá vonatkozó szabályok helye a magánjog.
[12] A régi Ptk. (1959. évi IV. tv. – rPtk.) a sérelemdíj elődjét, a nem vagyoni kárért való felelősséget a deliktuális felelősség egy speciális eseteként tételezte, és meglehetősen lapidáris szabályozását a deliktuális felelősség szabályai között helyezte el [rPtk. 355. § (1) bek.].
[13] A Ptk. szakított ezzel a szemlélettel, és a hangsúlyt a kárfelelősségtől eltérő dogmatikai gyökerekre helyezve a személyiségi jogokra vonatkozó szabályokat – ideértve megsértésük szankciójának, a sérelemdíjnak a szabályait is – a Második Könyv Harmadik Részében taglalja, ami – amint cikkében MOLNÁR[7] rámutatott – nem pusztán törvényszerkesztési megfontolásokon alapul, hanem fontos dogmatikai újításokat is rejt.
[14] A működésmód lényegi azonosságából kiindulva a Ptk. deklarálja, hogy a sérelemdíj fizetésre kötelezés feltételeire a kártérítési felelősség szabályait (Hatodik Könyv Negyedik Rész) kell alkalmazni (Ptk. 2:52. §). Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy a sérelemdíj mint a személyiségi jog megsértésének szankciója és a kártérítés mint a jogellenes károkozás szankciója alkalmazásának feltételei ugyanazok: a hátrány bekövetkezése, a jogellenesség, az okozati összefüggés és a kimentés hiánya. Abban azonban, ahogy e feltételeknek a két tényálláscsoportban teljesülniük kell, szignifikáns eltérések vannak.
Jogellenesség
[15] Míg a deliktuális felelősség körében a jogellenesség a meg nem engedett károkozásban, addig a sérelemdíj esetében a személyiségi jog megsértésében áll. Ennek az egyszerű szabálynak az alkalmazhatóságához elengedhetetlen a személyiségi jog fogalom tartalmának tisztázása és a jogellenességgel kapcsolatos bizonyítási teher kérdésének vizsgálata.
[16] A Ptk. adós marad a klasszikus értelemben vett definícióval, helyette példálódzó felsorolást ad: személyiségi jognak tekinti „különösen” a magán- és családi élethez, az otthonhoz, a másokkal való kapcsolattartáshoz és a jóhírnév tiszteletben tartásához (2:42. § (1) bek.), valamint az emberi méltósághoz fűződő jogot (2:42. § (2) bek.), „nevesített személyiségi jogok” cím alatt pedig – szintén példálódzva – az élethez, testi épséghez, egészséghez, személyes szabadsághoz, magánélethez, magánlakáshoz, becsülethez, jóhírnévhez, magántitokhoz, személyes adatokhoz, névviseléshez, képmáshoz és hangfelvételhez való jogot, valamint a személy hátrányos megkülönböztetésének tilalmát sorolja fel. E felsorolások a „különösen” kifejezés használata folytán nem kimerítőek, és mivel a Ptk. nem tartalmaz olyan szabályt, hogy a felsorolásokban nem említett jogot csak maga a kódex minősíthet személyiségi joggá, ezt bármely más norma, sőt akár a bírói gyakorlat is megteheti.
[17] Bármilyen, a törvényben nevesített vagy éppen nem nevesített személyiségi jogról legyen is szó, egy biztos; a fogalomalkotás elemi logikai szabályai szerint mindegyiküknek rendelkezniük kell azokkal a közös ismérvekkel, amelyek az adott jogot személyiségi joggá teszik. A személyiségi jogi sérelmet a Szegedi Ítélőtábla úgy definiálja, hogy az „hátrányos testi vagy lelki változásokban, illetve a személyiséget körülvevő társadalmi, természeti környezetnek a személyiségre gyakorolt hátrányos hatásában állhat” (SZIT III.Pf. 20.007/2022.). Ebből kiindulva nyilvánítja a bíróság személyiségi jognak pl. a család integritásához, az intim szféra védelméhez vagy az egészséges környezethez való jogot.
[18] A közös ismérvek kérdésével a tisztességtelen eljárás alkotmányos tilalmával összefüggésben a Kúria és a FIT több ítéletben is foglalkozott. A tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjog sérelmére alapított sérelemdíj iránti igényt a Kúria következetesen azzal utasította el, hogy „a sérelemdíj jogi intézménye kizárólag a személyiségi jogsértés megállapításához köthető”, márpedig „a kialakult ítélkezési gyakorlat szerint a tisztességes eljáráshoz való jog úgynevezett eljárási alapjog, amelynek megsértése esetén a felet általában ügyfélként és nem személyiségi jogi jelleggel éri a sérelem, mert az eljárási szabálysértések hátterében nem a fél személyiségének lényegét adó ismérvek állnak.” (Kúria Pfv. 20.928/2022., Pfv.III. 21.096/2020.). Ugyanezt a gondolatot fejti ki némileg más megfogalmazásban a Kúria, amikor megállapítja, hogy a „személyiségi jogok esetében a védendő érték közvetlenül az ember személyiségéből fakad, védelmük lényege éppen ezért a személy autonómiájának, a személyiség szabad kibontakoztatásának a biztosítása, a személyiség lényegéhez tartozó tulajdonságok védelme […]. Külső, a jog által védett egyéb értékek, amelyek nem szorosan a személyiségből fakadnak, eredendően nem ahhoz tapadnak, személyiségi jogként nem értékelhetők. Az egyes eljárási alapjogok, így az eljárás ésszerű időn belüli befejezéséhez és a tisztességes eljáráshoz való jog lényege sem ragadható meg a személyiség oldaláról, azok nem abból fakadnak.” (Kúria Pfv. 21.192/2020., Pfv.IV. 21.469/2017.). „Ez a jog időlegesen nem az emberi individuum védelmét, hanem az állami közreműködés mellett zajló eljárások megfelelő funkciójú megvalósítását, illetve érvényesülését szolgálja” állapítja meg több ítélőtábla (FIT Pf.21.077/2014., ld. még FIT Pf.21.145/2016., FIT 2.Pf.20.984/2019., FIT 2.Pf.21.316/218., DIT Pf.II.20.668/2018. és számos más ítélet). Ugyanezen logika szerint nem személyiségi jog a bírósághoz fordulás joga sem (FIT 20.346/2023.). [8] Más szóval: az uralkodó bírói felfogás szerint személyiségi jog minden jog, ami az ember személyiségéből fakad.
[19] A Ptk.-ban felsorolt személyiségi jogok közös tartalmának vizsgálata azt a következtetést engedi meg, hogy személyiségi jog minden jog, amely
– a személy testi-lelki integritásának
– magánszférájának vagy
– társadalmi pozíciójának[9]
védelmét szolgálja.
[20] A személyiségi jog problematikának része az a kérdés is, hogy az Alaptörvény „Szabadság és felelősség” c. fejezetében felsorolt ún. alapjogoknak van-e polgári jogi relevanciája és ha igen, mennyiben. A Kúria leszögezi egyik ítéletében, hogy „az Alaptörvényben felsorakoztatott alkotmányos alapjogok nem minősíthetők egyben feltétlenül személyiségi jognak is (Kúria Pfv. 21.192/2020.). A bírói gyakorlat egységes a tekintetben, hogy valamely alapjog sérelme csak akkor jelent személyiségi jogi sérelmet is, ha az alkotmányos norma megegyezik a Ptk. tételes szabályával,[10] vagy valamilyen módon utal polgári jogi összefüggésre is.[11]
[21] A jogellenességet elvben a sérelmet szenvedettnek kell bizonyítania, ami de facto annak a ténynek a bizonyítását jelenti, hogy a személyiségi jog sérelme ténylegesen bekövetkezett, ami a Ptk. 2:52. § (2) bekezdésében úgy jelenik meg, hogy „a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges”. Ez a tétel – immár legalább 10 éve – újra és újra felbukkan az ítéletekben, aminek nyilvánvalóan az az oka, hogy a jogszabályszöveg értelmezése úgy az érintettek, mint a bíróságok számára változatlanul fejtörést okoz.[12]
[22] A Ptk. 2:52. § (2) bekezdésének eme szabályát sokan úgy értik, hogy a személyiségi jog bizonyított megsértése esetén a sérelemdíj automatikusan jár, és csupán annak összege lehet kérdéses. Nem állítható, hogy a törvényszöveg alapján ez az értelmezés teljesen alaptalan lenne. A felsőbíróságok mégis más utat választottak, amikor számos ítéletben leszögezték, hogy a sérelemdíj bizonyított személyiségi jogsértés esetén sem jár automatikusan (Kúria Pfv. 20.801/2021., FIT 9.Pf. 20.447/2023., FIT 2.pf. 20.243/2024., SZIT II. Pf. 20.260/2020., SZIT II.Pf. 20.448/2020.).
[23] Az idevágó felsőbírósági ítéletekből – esetenként nehezen érthetően, homályosan vagy ellentmondásosan – a következő követendő út bontakozik ki.
Az első kérdés, amelyet az eljáró bíróságnak meg kell válaszolnia az, hogy a vizsgált esetben sérült-e valamilyen személyiségi jog. Ehhez a Ptk. 2:45-50. §§ nyújtanak bizonyos támpontot, amelyek az ott nevesített személyiségi jogok esetén meghatározzák, hogy milyen feltételektől függően lehet a jogsérelem megtörténtét megállapítani (pl. jóhírnév-sértésről akkor lehet szó, ha valakiről hamis vagy nem hamis, de hamisan beállított, sértő tényt állítanak).
[24] Ha megállapítható, hogy a jogsértés megtörtént, ebből a Ptk. szemlélete folytán az következik, hogy azt, akinek személyiségi jogát sértik, köztudomásúan az életminősége romlásában megnyilvánuló hátrány (fájdalom, bosszúság, stressz stb.) éri, amit bizonyítani nem kell (FIT Pf. 20.289/2022.). A bíróság azonban helyezkedhet arra az álláspontra, és a sérelmet okozó sincs elzárva annak bizonyításától, hogy a jogsértés a törvényi vélelemmel ellentétben nem okozott hátrányt, tehát sérelemdíj nem jár.
[25] A jogellenesség hiányát valamely, a Ptk.-ban tételesen és kógens jelleggel szabályozott, jogellenességet kizáró körülmény alapozhatja meg. Ezeket a deliktuális kárfelelősségi szabályok körében a Ptk. 6:520. §-a sorolja fel. A szabály a Ptk. 2:52. § (2) bek. rendelkezése folytán a sérelemdíjigényekre is vonatkozik. A Ptk. 2:42. § (3) bek. a sérelemdíjszabályok között külön is megemlíti, hogy a jogában sértett beleegyezése kizárja a jogellenességet. Ennek a szabálynak nem túl nagy a gyakorlati jelentősége, a Győri Ítélőtábla mégis szükségesnek tartotta leszögezni, hogy objektív szankció esetén csak a 2:42. § (3) bek.-re lehet hivatkozni, a Ptk. 6:520. §-ra nem (GYIT Pf. 20.089/224), amiből az következik, hogy sérelemdíj esetén viszont helytálló lehet a 2:42. § (3) bek.-re való hivatkozás.
Joghátrány (kár)
[26] Míg kárfelelősség esetén a felelősséget megalapozó hátrány a vagyoni kár, addig a személyiségi jog sérelme esetén a sérelemdíj iránti igényt megalapozó hátrány a sérelmet szenvedett életminőségének átmeneti, tartós vagy végleges romlása azért, mert a sérelmet szenvedett a sérelmet személyisége zavartalan megélésének és kiteljesedésének akadályaként éli meg. Az életminőség romlása (testi-lelki szenvedés, fájdalom, gyász, szégyen, komfortérzet hiánya, kirekesztettség, stressz stb.) és különösen a romlás foka a sérelmet szenvedett szubjektumában manifesztálódik, a külvilág lehetőségei az erről való meggyőződésre értelemszerűen korlátozottak.
[27] Mindezekre tekintettel – és persze a sértett helyzetének megkönnyítése céljából – fogalmaz a Ptk. 2:52. § (2) bekezdése úgy, hogy a sérelmet szenvedett a jogsértés tényén túl további hátrány bizonyítására nem köteles. Ez a szabály tulajdonképpen a Ptk. hatálybalépése előtt összegyűlt tapasztalatok és kialakult bírói gyakorlat sommázata. Szóhasználatából következően ugyan egy bizonyítási teher alól mentesítő szabály, azaz látszólag eljárásjogi rendelkezés, valójában azonban – szemben a Kúria és egyes ítélőtáblák jogértelmezésével (Kúria Pfv. 20.801/2021., Pfv IV.20.954/2022., Szegedi Ítélőtábla II.Pf. 20.260/2020.) – azt jelenti, hogy a személyiségi jog megsértése maga a joghátrány, amely fő szabály szerint megalapozza a sérelemdíjigényt (FIT 6.Pf. 20.230/2023., FIT 9.Pf. 20.447/2023.).
[28] Az pedig, hogy adott esetben a bíróság mégsem ítél meg sérelemdíjat, azért lehetséges, mert
– az eset összes körülményeinek vizsgálata arra a megállapításra vezet, hogy a jogsértés valójában nem következett be (FIT 1.Pf. 20.377/2023.), vagy
– a bíróság arra a következtetésre jut – pl. mert a sérelmet okozó bizonyítja –, hogy a jogsértés a köztudomás ellenére a konkrét esetben a sértettnek nem okozott joghátrányt vagy olyan bagatell sérelemről van szó, amelynél nem indokolt a sérelemdíj szankciójának alkalmazása (FIT Pf. 20.698/2021.).
[29] A kérdéssel foglalkozó ítélőtáblai ítéletekben ugyan különféle megközelítésekkel és fogalmazással találkozhatunk, de a triviális végkövetkeztetés azonos: a bíróság az eset összes körülményeinek értékelése alapján foglalhat állást abban a kérdésben, hogy jár-e sérelemdíj és mennyi (FIT Pf. 20.698/2021., Pf. 20.289/2022., Pf. 20.692/2022., Pf. 20.289/2022., 9.Pf. 20.447/2023., 6.Pf. 20.230/2023., 1.Pf. 20.377/2023., 2.Pf. 20.243/2024.).
[30] Értelmezést igényel az „eset összes körülményei” kifejezés. Támpontot ad ehhez a Ptk. 2:52. § (3) bek., amely úgy rendelkezik, hogy az eset összes körülményeihez tartozik különösen a jogsértés súlya, ismétlődő jellege, a felróhatóság mértéke, a jogsértésnek a sértettre és környezetére gyakorolt hatása. Ezt a felsorolást a FIT kiegészíti azzal, hogy vizsgálni kell a káresemény időpontjában aktuális ár- és értékviszonyokat is (FIT 7.Pf. 20.017/2022.). Az eset összes körülményeihez tartozik továbbá a felperesi közrehatás (FIT 20.036/2023.), ideértve a kárenyhítési kötelezettség elmulasztását is (FIT 20.541/2023.), a sértett által a jogsérelemmel összefüggésben kapott elégtétel és más kárpótlás (FIT 1.Pf. 20.134/2023., Győri Ítélőtábla I.Pf. 20.120/2022.).
[31] Ide tartozik az az eset, amikor a bíróság arra az álláspontra helyezkedik, hogy a jogsértő által nyújtott elégtétel (bocsánatkérés, sajtó-helyreigazítás) a sérelem csekély mértékére tekintettel elegendő a kompenzációra, ezért sérelemdíj megítélése nem indokolt (FIT 2.Pf. 20.395/2023.). Ugyanakkor több ítéletben találkozunk azzal a megállapítással, hogy folytatólagos vagy ismétlődő jogsértő magatartás esetén a miatta korábban megítélt sérelemdíjat az új követelésnél nem lehet figyelembe venni, sőt a Fővárosi Ítélőtábla egy ítéletében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a jogsértés ismétlődő jellegére tekintettel magasabb összegű sérelemdíj megállapítása indokolt (FIT 20.344/2022.).
[32] Nagyon szigorú és nem könnyen teljesíthető követelményeket fogalmaz meg a Fővárosi Ítélőtábla a bírósággal szemben leszögezve, hogy „amikor a bíróság a jogsértéssel kapcsolatos nemvagyoni sérelmeket értékeli, az eset körülményeinek számbavételénél külön kell választania és önállóan értékelnie, hogy melyik körülménynek milyen jelentőséget tulajdonít, az egyes körülmények mennyire vehetők figyelembe (ezen belül azt is, hogy nem zárják-e ki egymást, vagy nem ütköznek a kétszeres értékelés tilalmába, illetve a felperes vagy más személy hitelességének megkérdőjelezéseként valósulnak-e meg). Csak az említett relevancia meghatározása után kerül a bíróság abba a helyzetbe, hogy a sérelemdíj megállapításának alapjául szolgáló körülményeket összességében értékelje és a sérelemdíjat – egy összegben – megállapítsa (FIT 1.Pf. 20.541/2023.).
[33] Az „összes körülmények” kifejezés szubjektív és objektív körülményeket egyaránt takar, de az, ahogyan ezeket a bíróság figyelembe veszi, érdemel néhány szót.
[34] A sérelmet szenvedettet érintő legfontosabb megjegyzés az, hogy a bíróság annak eldöntésénél, hogy mekkorának találja a sérelmet, nem az illető szubjektív életérzéséből, hanem validálható tényekből (pl. orvosszakértői vélemény) és a közfelfogásból indul ki. Egyébként a hátrány súlyosságára gyakran objektív körülmények engednek következtetni, pl. a testi sérülések fajtája, súlyossága meghatározhatja a velük járó szenvedés, stressz, fájdalom, stb. fokát (ez többnyire szakértői kérdés).
[35] A mérlegelés során a bíróság figyelembe veszi a sérelemdíjat csökkentő tényezőket is. Ilyenek lehetnek pl. az igényérvényesítési késedelem és a sértett felróható közrehatása.
[36] Az igényérvényesítési késedelmet illetően azonban találkozunk olyan bírói állásponttal, hogy az nem ok a sérelemdíj mértékének csökkentésére (FIT 2.Pf. 20.505/2023.).
[37] A sértett felróható közrehatása csökkentheti a sérelemdíj mértékét, de nem a kárfelelősségi szabályok szerint, azaz a felróhatóság arányában, hanem mint egyike az összes mérlegelendő körülménynek.[13]
[38] A sérelmet okozó oldalán érdekes kérdés a vagyoni helyzet. A bírói gyakorlatban az a szemlélet látszik eluralkodni, hogy ez is mérlegelési szempont abban az értelemben, hogy „a magánjogi büntetés érvényre juttatása érdekében a sérelemdíj összegének mérlegeléssel történő meghatározása körében figyelembe vehetők a fizetésére kötelezett vagyoni viszonyai” (FIT 1.Pf. 20.134/2023., FIT 2.Pf. 20.395/2023., Pf. 20.846/2022.), értelemszerűen mint a magasabb összegű sérelemdíj megállapításának alapja, a FIT 2.Pf. 20.395/2023. sz. ítéletében pedig egyenesen az olvasható, hogy „visszatartó erővel csak a nagyobb mértékű sérelemdíj bír”, ezért (a bíróság) figyelemmel volt az alperes éves árbevételére. Ennek ellentmond egy másik FIT-ítélet, amely szerint „az ítélőtábla nem értett egyet azzal a szemponttal, hogy a jogsértő vállalkozás gazdasági életben betöltött szerepe és a sérelemdíj összege között a „magánjogi büntetés” céljából összefügés állítható fel” (FIT Pf. 20.672/2023.), mégis az a benyomás, mintha a bíróság könnyebb kézzel mérné a sérelemdíjat, ha a másik oldalon anyagilag erős fél, különösen, ha a biztosító áll.
[39] Elméleti problémákat vet fel továbbá az az elv, hogy a sérelmet okozó magatartása felróhatóságának foka befolyásolhatja a sérelemdíj mértékét. Ez, ellentétben a kárfelelősségi dogmatikával, büntetőjogias (prevenciós) szemlélet, ami tekintettel arra, hogy a „súlyos” felróhatóság miatti többlet-sérelemdíjat is a sérelmet szenvedett (nem pedig, mint pl. az rPtk.-ban az állam javára való marasztalás esetén az állam mint büntető hatalom) kapja, közelebb áll az ősi tálióhoz, mint a modern polgári joghoz.
[40] Az elszenvedett hátrány nagyságát a sérelmet szenvedettnek kell bizonyítania. A bíróság sikeres bizonyítás esetén is helyezkedhet arra az álláspontra, hogy a köztudomású vagy bizonyított hátrány olyan csekély (bagatell), ami nem érdemel sérelemdíj formájában kompenzációt (FIT Pfv. 20.841/2022., Pécsi Ítélőtábla V.Pf. 20.010/2021.).
[41] A mértéket illetően két veszély fenyeget: a jogbizonytalanság és a parttalanná válás. Az előbbit enyhíti a bírói gyakorlat figyelembevétele az ítélkezésben, ami valójában az eljáró bíró egyetlen támasza (ld. [2] pont). A parttalanná válás megakadályozását szolgálhatná a normatív alsó és felső határ kijelölése.
[42] Az alsó határ meghatározásának célja a tömeges tyúkperek elkerülése lenne. Itt vannak bizonyos ítélkezési fejlemények. Több ügyben is megfigyelhető, hogy a bíróság igyekszik az alsó határt számszerűsíteni fordított logika alapján, nevezetesen, hogy az olyan fokú sérelem, amiért a bíróság csak minimális összegű sérelemdíjat lenne hajlandó megítélni, bagatell sérelemnek minősül, ami semmilyen sérelemdíjat nem indokol.[14]
[43] A felső határ keresésének fő szempontja a társadalom teherbíró képessége és igazságérzete lehet. A legsúlyosabb eset nyilván az életminőség gyakorlati megszűnése (nem a halál, hanem a kóma vagy a vegetatív élet formájában), ám hogy ez „mit ér meg”, nos erről a jog – legalábbis jelenleg – semmit sem mond. Ötletek vannak, leginkább abban az elméleti formában, hogy a sérelemdíj abszolút összegét jogszabálynak – akár az éves költségvetési törvénynek – kellene rögzítenie a közfelfogás és a társadalom teherbíró képessége alapján.[15]
Okozati összefüggés
[44] Abból, hogy az életminőség romlása az a joghátrány, amely a sérelemdíj-szankció alkalmazását kiválthatja, logikusan következik, hogy a sérelmet okozó magatartásnak az életminőség-romlással kell okozati összefüggésben állnia, és ezt a sérelmet szenvedettnek kell bizonyítania, kivéve a köztudomású eseteket (vö. [24] pont). Látszólag egy elméleti szempontból tiszta helyzetről van szó, de az élet, mint annyiszor, itt is bonyolultabb. Példaként említem az élet, testi épség, egészség sérelme körébe tartozó esetet, amikor az elszenvedett baleset következményei „rárakódnak” a sérelmet szenvedett korábbi „természetes kórokú” megbetegedéseire, és ilyenkor a bíróság szakértői segédlettel precízen igyekszik meghatározni, hogy a szenvedés mely része köthető az eredeti betegségekhez és mely része a balesethez. Ez a gyakorlat legfeljebb a Ptk. 6:521. §-ával támasztható alá.
[45] Sajátos a helyzet azoknál a tényállásoknál, amelyeknél a kártérítési dogmatika szerint kármegosztásnak lenne helye. Ilyen a sértett felróható közrehatása, amelynek mértékét a bíróság kártérítés esetén százalékos arányban veszi figyelembe, a sérelemdíjnál viszont ezt a módszert elutasítja (Kúria Mfv. 10.107/2020).
[46] Az ítélkezési gyakorlatban az okozati összefüggés kérdése szinte mindig orvosi műhiba-ügyekben kerül elő, ahol a bizonyítás során beszerzett szakvéleménynek döntő szerepe van. Nemigen van példa olyan esetre, amikor a bíróság a szakértő okozati összefüggés kérdésében tett állítását megkérdőjelezte volna.
Kimentés
[47] A Ptk. 2:52. § (2) bek. rendelkezése folytán a sérelemdíj-fizetésre kötelezés feltételeire a kárfelelősségi szabályokat kell alkalmazni, ideértve a kontraktuális kárfelelősségre vonatkozó szabályt (Ptk. 6:142. §) is. A kimentési lehetőségek így aszerint alakulnak, hogy a károsító magatartást az általános kárfelelősségi tényállás (Ptk. 6:519. §), valamelyik speciális deliktuális felelősségi alakzat (pl. veszélyes üzemi felelősség), a kontraktuális kárfelelősség szabályai vagy valamilyen speciális jogszabály alapján kell-e megítélni.[16]
Elévülés
[48] Az elévülést ugyan nem szokás kimentési oknak tekinteni, de a joghatás hasonló; a sérelmet okozó felelősségre vonására nincs lehetőség. A bírói gyakorlat egységes abban a tekintetben, hogy a sérelemdíj iránti igény elévülésére a kárigény elévülésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Kevés ítélet foglalkozik az elévülés kérdésével, nyilván mert az arra való hivatkozás viszonylag ritka. Az ítélkezési gyakorlatból két eset érdemes a kiemelésre.
[49] Az elsőben az elévülés kezdő időpontja volt a jogvita tárgya. Vitán felül áll, hogy az a szabály, amely szerint a kártérítés a kár bekövetkeztével válik esedékessé, a sérelemdíjra is irányadó. A kérdés az volt, mi a helyzet akkor, ha a jogsértés folyamatos. Nos ilyenkor változik a helyzet, mert a sérelemdíj nem a jogsértés kezdetével, hanem befejeződésével válik esedékessé (SZIT II.Pf. 20.113/2021.).
[50] A második esetben a jogsértés bírósági hatáskörben következett be, és a felperes az ötéves elévülési határidő elmulasztását azzal kívánta igazolni, hogy az alapeljárás, melyben a mulasztás történt, még nem fejeződött be. A Fővárosi Ítélőtábla azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alapeljárásnak csak akkor lett volna jelentősége, ha annak tárgya lett volna a bíróság mulasztása, ennek hiányában viszont az alapeljárás irreleváns, tehát a sérelemdíj iránti igény elévülése a jogsértés megtörténtekor elkezdődött, így a követelés elévült (FIT Pf. 20.163/2024.).
Összegzés
A sérelemdíj elméleti alapjainak áttekintése megerősíti azt a tézist, hogy ha a kártérítési és kárfelelősségi jog bírói jog, a sérelemdíj joga sokszorosan az, mivel eltekintve a Ptk.-ban foglalt, a sérelemdíjat is érintő általános elvektől, a sérelemdíjjal összefüggő szinte minden kérdés megválaszolása a bírói gyakorlat alapos tanulmányozását igényli.
[1] Ez nem azt jelenti, hogy a hasonló ügyekben született ítéleteket egyszerűen át kell venni, hanem hogy az ítélet legyen harmonikusan beilleszthető az ítélkezési gyakorlatba (FIT – Pf. 20.299/2022., Pf. 20.275/2023.).
[2] Érdekes, hogy ezzel ellentétes álláspontot képvisel a FIT Pf. 20.746/2022. sz. ítélete, amely szerint a sérelemdíj funkciója éppen a generális prevenció mint magánjogi büntetési cél.
[3] Bár megemlítendő a FIT Pf. 20.691/2020. sz. ítélet, amely éppen azt deklarálja, hogy a sértettnek okozott hátrány nagysága nem befolyásolja a büntető funkció érvényesítését.
[4] Ebben a perben az alperes helyett fellépő felelősségbiztosító azzal védekezett, hogy büntető jellegű szankció kizárólag azzal szemben alkalmazható, aki a hátrányt okozta, márpedig a felelősségbiztosító semmilyen hátrányt a felperesnek nem okozott.
[5] Boytha György: A személyiségi jogok megsértésének vagyoni szankcionálása (PJK, 2003/1.)
[6] Petrik Ferenc: A nem vagyoni kár megtérítése védelmében (PJK 2003/1.)
[7] Molnár Ambrus: A sérelemdíj elméleti és gyakorlati kérdései (Kúriai döntések 2013/7., 744-748. o.)
[8] Sok bírálat érte ezt a nézetet és kétségtelen: nehezen magyarázható, hogy pl. a magánlakáshoz, magántitokhoz vagy személyes adatokhoz fűződő jog mennyiben fakadna az ember személyiségéből.
[9] Ld. pl. a hátrányos megkülönböztetés tilalma
[10] Pl. ilyen az emberi méltóság védelme
[11] Ld. pl. a személyi szabadsághoz való jog összekötése a kártérítéshez való joggal – Alaptörvény IV. cikk)
[12] A cél világos, a szabály azonban – a nem túl szerencsés fogalmazás folytán – magyarázatra szorul. A zavar abból származik, hogy amikor a törvény a „jogsértés tényén kívüli további hátrányról” beszél, összekeveri a jogsértést (jogellenességet) a belőle következő hátránnyal, tehát megengedi azt a következtetést, hogy a jogsértés önmaga megalapozza a sérelemdíj-igényt. Itt gyakorlatilag a bizonyítási teher megfordulásáról van szó; szemben a deliktuális felelősség klasszikus struktúrájával, alapesetben nem a sérelmet szenvedettnek kell bizonyítania a joghátrány bekövetkezését, hanem a sérelem okozójának az ellenkezőjét. A Kúria azonban ennél is tovább ment. Értelmezése szerint a Ptk. 2:52. § (2) bek.-e nem azt jelenti, hogy a személyiségi jog sérelme automatikusan kiváltja a joghátrányt, hanem a joghátrány és különösen annak mértéke igenis bizonyítás tárgya, amelynek eredménye az is lehet, hogy a bíróság megállapítja, a jogsértés megtörtént ugyan, ám ténylegesen nem okozott életminőség-romlást vagy okozott, de annak mértéke oly csekély, hogy nem indokolja sérelemdíj szankciójának alkalmazását (ld. Bagatell sérelem). A Szegedi Ítélőtábla észlelte a fogalmi zavart, amikor egy ítéletben leszögezte, hogy meg kell határozni a sérelem és a hátrány fogalmát (SZIT II.Pf. 20.412/2022.), utalva ezzel arra, hogy különböző jelentésű fogalmakról van szó.
[13] Azért ne legyenek kétségeink abban a tekintetben, hogy a bírói gondolkodásban a probléma mégiscsak úgy vetődik fel, hogy ha a sértett a károsító eseményben 50%-ban közrehatott (a bíróság közrehatásról, tehát az okozatosság körébe tartozó körülményről beszél ugyan, de ez filozófiai szempontból értelmezhetetlen, valójában a felróhatóságok összeméréséről van szó), az egyébként járó sérelemdíjnak az ötven százalékát fogja neki megítélni, még ha ez a gondolatmenet az ítéleti indokolásban nem is jelenik meg.
[14] Az ítéletekben időnként fel-felbukkan egy 50.000 forintos határ, de jellemzően és értelemszerűen nem a felsőbírósági gyakorlatban.
[15] A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. tv. 13. § (1) bek. pl. a biztosítási összeg (azaz a sérelmet szenvedettnek a gépjármű üzembentartójának felelőssége alapján fizetendő kártérítés és sérelemdíj) felső határát 6.450.000 EUR-ban jelöli meg, és ha nem is a közfelfogás, de nagyon is egzakt matematikai statisztikai kritériumok alapján.
[16] Ilyen például az atomkárokért való polgári jogi felelősség (24/1990 (II.7.) MT r.), az ún. abszolút felelősség, amely alól a sérelmet okozó csak a sérelmet szenvedett súlyos mulasztása, fegyveres konfliktus, háború vagy kivételes természeti katasztrófa esetén mentesül.