Tárgyszavak

javítási költség, kárenyhítési kötelezettség

 

A felelősségbiztosítás alapján helytállásra köteles biztosító nem várhatja el, hogy az általa elfogadott jelentős összegű javítási költséget a károsult megelőlegezze, csak azért, mert  helytállási kötelezettsége jogalapja megállapításához elvárja a szabálysértési hatóság határozatának a meghozatalát.

A károsult maga dönti el, hogy a kártérítési összeget a sérült tárgy kijavítására költi-e el, erre az alperes jogot nem alapíthat.

Nem várható el a károsulttól, hogy a további költségek elkerülése érdekében a kár helyreállításával járó költséget aránytalan mértékben megelőlegezze a kárért helytállásra köteles személy helyett.

 

Ptk. 6:525. §, Ptk. 6:522. § (1) bek., (2) bek. c) pont

Pfv.III.21.376/2024/6. (BH2025. 111.)

Pfv.V.21.313/2021/4. (BH2022. 296.)

 

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

 

Az alperes biztosítottja 2022. szeptember 15-én közlekedési balesetet okozott, amelyben a szabálysértési hatóság a felelősségét megállapította. E balesetben a felperes gépkocsija is károsodott, rendeltetésszerű használatra alkalmatlan állapotba került, és a felperesnek az autóban utazó 2,5 éves gyermeke is megsérült. A felperes gépkocsiját még aznap a Mentők Kft. autómentő telephelyére szállította.

 

Ezt követően a felperes bejelentette a kárt az alpereshez, aki a kárfelvételt és a kárszemlét 2022. szeptember 19-én végezte el. Az alperes 2022. szeptember 26-án kelt iratban a felperest arról tájékoztatta, hogy a kárügy további rendezéséhez szükség van árajánlatra, a javítási értékhatár bruttó 4.007.000 forint azzal, hogy a biztonsági berendezések csak márkaszervíztől vásárolt számlára térülnek. A felperes 2022. október 4-én felvette a kapcsolatot a márkaszervizzel a javítás érdekében. A felperes aláírta a „meghatalmazás” elnevezésű iratot, amely szerint meghatalmazta a márkaszervizt, hogy a gépjárművében keletkezett kár tekintetében teljeskörűen eljárjon, és a kár összegét a biztosítótól felvegye. Ugyanekkor készült a felperes és a márkaszervíz között a „Nyilatkozat” elnevezésű irat is, amely szerint a felperes az  autó tulajdonosa a 2022. szeptember 15. napján történt káresemény következtében végzett javítással összefüggésben tudomásul veszi: 1.) a káresemény kapcsán, ha a kárrendező biztosító társaság bármely oknál fogva utóbb nem vagy csak részben vállal fizetési kötelezettséget, akkor a javítás teljes összege a megrendelőt terheli; 2.) amennyiben a gépkocsi gazdaságosan nem javítható (gazdasági totálkár), a biztosító írásos kiértesítését követően, nyolc munkanap áll a megrendelő rendelkezésére, hogy a roncsot elszállíttassa a javító telephelyéről, ezt követően a javító bruttó 10.000 forint/nap tárolási díjat számít fel; 3.) a javítás minden kárfajtában, a biztosító írásos jogalapi nyilatkozatával és fizetési kötelezettségvállalásával kezdhető el, amelyet a javító részére ad ki. Kivétel, abban az esetben, ha a megrendelő írásban vállalja a javítási költség teljes megfizetését. A felperes tudomásul vette, hogy a hivatkozott nyilatkozatoknak a biztosító részéről késedelmesen történt kiadása miatt a javítóval szemben semmilyen igény nem érvényesíthető.

 

Az alperes a márkaszervizt e-mailben tájékoztatta 2022. október 5-én arról, hogy fizetési kötelezettséget a jogerős rendőrségi határozat után vállal, továbbá az árajánlat elfogadásáról nem tud nyilatkozni, mert a szakértői ellenőrzés még folyamatban van, a szakértő részére még további javítói dokumentumok leadása szükséges.

 

A rendőrségi határozat, amely az alperes biztosítottjának felelősségét megállapította, 2022. december 21-én emelkedett jogerőre, majd másnap adta ki az alperes a javítási engedélyt a márkaszervíz számára, így a felperes az autót a márkaszervízbe szállíttatta. 2022. december 22. napján érkezett meg a márkaszervizhez az alperes e-mailje, amely szerint „a csatolt jogerős rendőrségi határozat alapján a jogalap rendben.” A Mentők Kft. 2022. december 29. napján kiállította a számlát, ami 38.100 forint autómentést, 76.200 forint harminc nap tárolást, 129.540 forint hatvannyolc nap kedvezményes tárolást és 31.750 forint autómentés kiszállási díjat tartalmazott összesen 275.590 forint összegben. Ebből az alperes a két szállítás és hat nap tárolás díját, összesen 85.090 forintot megtérített.

 

Az alperes 2023. február 15-én kelt iratban értesítette a felperest, hogy a 85.090 forinton túl 12.043 forint értékcsökkenés összegét is átutalta a részére, azonban ezen túl nem térít, hiszen a kárfelvételt követően a gépkocsit el lehetett volna szállítani a márkaszervizbe, és meg lehetett volna kezdeni a megbontást, javítást, ennek hiányában a károsult a kármegelőzési, kárenyhítési és kárelhárítási kötelezettségének nem tett eleget. A felperes írásban tájékoztatta az alperest, hogy ezt nem tudja elfogadni, mert az összeg nem fedezi az összes kárát. A rendőrségi határozatot csak 2022. december 21-én vette kézhez, és az alperes is csak október 5-én tájékoztatta őt arról, hogy a gépkocsi javítható. Az alperes 2023. március 17. napján kelt válasziratában változatlanul elutasította a további kárigényt azzal, hogy a felperes nem tett eleget a kármegelőzési, kárenyhítési és kárelhárítási kötelezettségének. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy a felperes a gépkocsi javíttatását megkezdhette volna függetlenül attól, hogy a rendőrségi határozat megszületett-e vagy sem. A felperes 2023. március 20-án ismét felhívta az alperest a kára megfizetésére, egyúttal visszautasítva azt, hogy bármilyen kötelezettséget vagy határidőt mulasztott volna.

 

A fizetési meghagyásos eljárás perré alakulását követően az alperes megtérített még a felperesnek 35.560 forintot, mivel 2022. szeptember 15. és október 4. napja közötti időre, azaz további húsz napra elismerte a tárolási költséget, amiből levonta a peren kívüli kárrendezés során megfizetett 15.240 forintot, így 35.560 forintot átutalt a felperesnek.

 

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

 

A felperes módosított keresetében 154.940 forint és kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy a jogerős rendőrségi határozatról, ami az alperesi biztosított felelősségét megállapította, 2022. december 21-én szerzett tudomást, így ezt követően lehetett elkezdeni a javítást. Erről őt a márkaszerviz is tájékoztatta, illetve az a „Nyilatkozat”, amelyet a márkaszerviznél aláírt, egyértelműen tartalmazta, hogy az alperes jogalapi nyilatkozata és fizetési kötelezettségvállalása után kezdhető csak meg a javítás. Ez azonban 2022. december 21. napja után volt lehetséges, kivéve akkor, ha a felperes fizetési kötelezettséget vállalt volna. Azonban ez tőle nem volt elvárható, hiszen nem lehetett még ismert a javítási költség teljes összege sem, nem tudhatta, hogy mekkora összeggel kell ez esetben helytállnia. A felperes álláspontja szerint téves az az alperesi érvelés, hogy 2022. október 5. napját követően már megkezdhette volna a javítást, hiszen az alperes a márkaszerviz felé is azt kommunikálta, hogy fizetési kötelezettséget a rendőrségi határozat után vállal, és a szakértői ellenőrzés is még folyamatban van. Ebből következik, hogy az alperes álláspontja is az volt: a rendőrségi határozat után lesz abban a helyzetben, hogy a javítási engedélyt ki tudja adni.

Így az addig felmerült tárolási és szállítási költség olyan tapadókár, aminek a megtérítésére az alperes köteles. A tárolási és szállítási költségről a szolgáltató kiállította a számlát 275.590 forint összegben, amelyből a két szállítás és hat nap tárolás díját az alperes a pert megelőzően megfizette, majd a per megindulása után további húsz nap tárolást is megfizetett, azonban a fennmaradó tárolási díjat nem térítette meg. Az alperes a kereset elutasítását kérte.

 

Állította: a márkaszerviznek 2022. október 5-én jelezte, hogy a gépkocsi javítható, ezt követően a felperes már abba a helyzetbe került, hogy a gépkocsi javítását megkezdhette, nem volt köteles megvárni az alperes jogalapi nyilatkozatát. Az alperes egyértelműen jelezte, hogy kifizetést fog teljesíteni, de csak a rendőrségi határozat kézhezvétele után, így ez csak a kifizetés feltétele volt. A peres felek viszonylatában nem releváns, hogy a felperes és a márkaszerviz miben állapodtak meg. Ez egy kényelmi szolgáltatás igénybevétele volt a felperes részéről, az abból eredő kárait az alperes nem köteles megfizetni. Az alperesnek nem volt ráhatása, mikor hozzák meg a rendőrségi határozatot, az abból adódó időbeli késedelem nem eshet a terhére. Előadta, hogy a felperes és a márkaszerviz között releváns „Nyilatkozat” elnevezésű iratban az is szerepel, hogy ha a felperes fizetési kötelezettséget vállal írásban, akkor a javítás az alperes nyilatkozata nélkül is megkezdhető. A felperes tehetett volna ilyen nyilatkozatot, a javítás megkezdődhetett volna, így eleget tett volna a kármegelőzési, kárenyhítési és kárelhárítási kötelezettségének.

Az alperes a tárolás tényét, idejét és összegszerűségét nem vitatta.

 

Az első- és másodfokú ítélet

 

Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 154.940 forintot, és kamatát. Idézte a Gfbt. 19. § (1) és 28. § (1) bekezdését, majd rögzítette: nem volt vitatott a felek között, hogy a felperesnek a balesetből eredő, a gépjárműben keletkezett kárát az alperes köteles volt megtéríteni, mivel azt az alperesi biztosított okozta. Ennek megtérítése nem vitatottan meg is történt.

 

A felperes a balesettel összefüggésben keletkezett kárát érvényesítette, ami a gépkocsi 2022. október 5. napja és a márkaszervizbe szállítás napja közötti időszakban felmerült tárolási költség volt. A Ptk. 6:522. § (1) bekezdése egyértelműen kimondja, hogy a károkozó a károsult teljes kárát köteles megtéríteni. A felperes teljes kárának nem vitatottan része a tárolási költség, hiszen annak egy részét az alperes meg is fizette. A felek között az volt vitás, hogy a tárolás költségét meddig kell vállalnia az alperesnek. Az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a márkaszerviz és a felperes megállapodása valóban nem köti az alperest, azonban az alperes nem vitatottan tudta, hogy a felperes ún. kényelmi szolgáltatást vesz igénybe, hiszen az alperes a márkaszervizzel is kommunikált. Így az alperesnek azt is tudnia kellett, hogy a felperest köti a márkaszervizzel kötött megállapodás, és mint biztosításokkal rendszeresen foglalkozó professzionális gazdasági szereplő azt is tudhatta, hogy a márkaszerviz csak abban az esetben kezdi meg a javítást, ha annak megfizetésére az alperes vagy a felperes kötelezettséget vállal.

 

Az elsőfokú bíróság szerint a felperes nem szegte meg a kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettségét azzal, hogy saját felelősségére, fizetési kötelezettségvállalása mellett nem kezdte meg a gépkocsi javíttatását, hiszen 2022. október 5. napján még nem lehetett tudni, hogy egyáltalán térít-e az alperes, és ha igen, milyen összegben, ekkor még csak azt lehetett tudni, hogy a gépkocsi javítható, nem totálkáros. A rendőrségi eljárás és az alperes által megbízott szakértő eljárása is folyamatban volt. Az alperes ugyan megjelölt egy maximális javítási költséget 4.007.000 forintban, azonban ebből nem lehetett tudni, hogy végül, a saját szakértői vizsgálatának befejezése után valóban mekkora összeget fog kifizetni. A felperestől tehát nem volt elvárható, hogy milliós nagyságrendű összeget megelőlegezzen, esetlegesen viselje azt a saját gazdasági kockázatára anélkül, hogy tudná, az alperes végül ebből mekkora részt vállal megfizetni és mikor. Az alperes a márkaszerviz felé intézett 2022. december 22-i e-mailje szól arról egyértelműen, hogy a jogalap rendben van, a márkaszerviz – felperesi kötelezettségvállalás hiányában – csak ennek ismeretében kezdte el a javítási munkát.

 

Az elsőfokú bíróság szerint a felperes helyesen járt el, amikor bevárta a rendőrségi határozatot és ezután az alperes jogalapi nyilatkozatát, hiszen ezt követően lett számára egyértelmű, hogy az alperes mit és milyen összegben vállal megfizetni. Minderre tekintettel az általa már kifizetett tárolási költségen túl azt a tárolási költséget is köteles megfizetni az alperes, amely a javíthatóságról szóló alperesi értesítés, tehát 2022. október 5. napja és a márkaszervizbe szállítás napja között keletkezett a Mentők Kft. telephelyén. Így téríti meg az alperes a felperesnek a balesetből eredő teljes kárát.

 

Az ítélet ellen az alperes fellebbezett.

 

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította.

 

A felperes fellebbezési ellenkérelmében foglaltak miatt rámutatott: az alperes az elsőfokú eljárásban következetesen állította, hogy a felperesi gépjármű az alperesi jogalapi nyilatkozat kiadása előtt már javítható volt. Az, hogy az alperes a fellebbezésében ezen hivatkozását azzal is alá kívánta támasztani, hogy nincs olyan jogszabály, amely a javítást az alperes engedélyéhez kötné, ellenkérelem-változtatásnak nem tekinthető, ezzel az alperes pusztán az elsőfokú eljárásban már előadott védekezését támasztotta alá.

 

A perben már nem volt vitatott, hogy a felperesnél 2022. október 5. napjáig terjedő időre járó tárolási díj az alperes biztosítottja által okozott balesettel okozati összefüggésben kárként jelentkezett. Az alperes erre az időre járó tárolási díjat elismerte és meg is fizette. A 2022. szeptember 15-én lezajlott a kárszemle, a kárfelvétel 2022. szeptember 19-én megtörtént, 2022. szeptember 26-án pedig az alperes arról is tájékoztatta a felperest, hogy a javítási határ bruttó 4.007.000 forint. Ezt követően a felperes 2022. október 4-én meghatalmazást adott a márkaszerviznek arra, hogy a gépjárműben keletkezett kár körében teljeskörűen eljárjon, és a kár összegét az alperestől átvegye. A felperes ugyanezen a napon nyilatkozatot is tett a márkaszerviz felé a vállalt kötelezettségeiről. A felperes és a márkaszerviz abban állapodtak meg, hogy amennyiben a felperes írásos kötelezettséget nem vállal a javítási költség megfizetésére, úgy a márkaszerviz az alperes által kiadott jogalapi nyilatkozata alapján fogja elvégezni a javítást. A másodfokú bíróság azt is megállapította, hogy az alperes 2022. október 5. napján e-mailben tájékoztatta a márkaszervizt a javítási határról és arról, hogy a fizetési kötelezettségről a jogerős rendőrségi határozat után nyilatkozik.

 

A felperesnek 2022. október 5-től lehetősége volt a gépjármű megjavítására. Az alperes a szemlét erre az időpontra már megtartotta, a kárfelmérés megtörtént, azaz a jogalap fennállása esetére a lehetséges összegszerűség tárgyában történő döntéshez az alperes számára szükséges adatok már rendelkezésre álltak. Az alperes érdekkörébe tartozóan ekkora már nem volt akadálya annak, hogy a felperes a javítást megkezdje. A sérült gépjármű javításának megkezdéséhez nem volt szükség alperesi hozzájárulásra. Az alperes jogalapi nyilatkozatának hiánya nem akadályozta a gépjármű javíthatóságát. A jogalapi nyilatkozat bevárására a felperes és a márkaszerviz közötti megállapodásban foglaltak miatt azért volt szükség, mert a felperes a jármű javítási költségének megfizetését nem vállalta.

 

A felperes jogosult volt úgy eljárni, hogy megvárja az alperes döntését a helytállási kötelezettség jogalapja tárgyában, azonban az ezen döntésből fakadóan keletkező költségeket a gépjármű tulajdonosaként viselni köteles, minthogy ezek a költségek nem állnak okozati összefüggésben az alperesi biztosított által okozott kárral. A 2022. október 5. napját követően felmerült tárolási díj a felperesnek azzal a döntésével áll okozati összefüggésben, hogy a gépjárművet csak akkor akarta megjavíttatni, amikor az alperes a jogalapot is elismerte. Az alperes eljárása megfelelt a Gfbt. 12. §-ának. Az adott esetben azért kellett bevárni a szabálysértési határozat jogerőre emelkedését, hogy a biztosított felelőssége megállapítható-e. A jogerős szabálysértési határozat azzal a következménnyel járt, hogy az alperesnek a felperes és a márkaszerviz közötti megállapodására figyelemmel a javítási költséget közvetlenül a márkaszerviznek kellett átutalnia. A felperes nem bizonyította azt sem, hogy a márkaszervizben a tárolási díj napi 10.000 forint lett volna. A felperes által csatolt irat csak arra az esetre tartalmazott rendelkezést, hogy ha a gazdasági totálkárosnak minősített gépjárművet a felperes javítás nélkül egy meghatározott időtartam letelte után sem szállíttatta volna el. A felperes saját döntése volt, hogy 2022. október 5. napjával a gépjárművet nem szállíttatta el a márkaszervizbe javíttatás céljából, hanem bevárta az alperesnek a márkaszerviznek tett nyilatkozatát. Az ezzel felmerült többletköltség nem a balesettel okozati összefüggésben felmerült kár, amely a Gfbt. 12. §-a alapján az alperesre, mint a károkozó helyett helytállásra köteles személyre terhelhető lenne. Az okozati összefüggés hiánya miatt fel sem merülhet a Ptk. 6:525. §-a szerinti kárenyhítési kötelezettség kérdése. A másodfokú bíróság az okozati összefüggés hiányában utasította el a keresetet.

 

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

 

A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Megsértett jogszabályi rendelkezésként a Ptk. 6:522. § (1) bekezdését és (2) bekezdés c) pontját, a Pp. 279. § (1) bekezdését jelölte meg. Álláspontja szerint nem volt tőle elvárható, hogy a sérült gépjárművet a saját költségén megjavíttassa, és a javítás teljes költsége sem volt számára még ismert 2022. október 5-én. Az a tény, hogy a tárolási díj a közúti balesettel okozati összefüggésben merült fel, az alperes által sem volt vitatott a per során, az alperes védekezésében a kárenyhítési kötelezettség elmulasztására hivatkozott. Okszerűtlennek és iratellenesnek minősítette azt a jogerős ítéleti megállapítást, hogy nem bizonyította a 10.000 forint/nap tárolási díjat. Nem igaz, hogy az okiratok kizárólag gazdasági totálkárosnak minősített gépjármű javítás nélküli időtartamra rendelkeznek a tárolási díjról.

 

Az nem volt vitatott, hogy a felperesnél a baleset napja és 2022. október 5. napja közötti időtartamban a sérült gépjármű tárolásával kapcsolatos költségek az alperesi biztosított által okozott balesettel okozati összefüggésben kárként merültek fel. Az alperes az erre az időre járó tárolási díjat elismerte, és meg is fizette. A kereseti kérelem 2022. október 5. és december 22. napja közötti időtartam alatt felmerült tárolási költség megtérítésére irányult.  A jogerős ítélet szerint az alperesi kárfelelősség a gépjármű tárolásának vitatott időszakában fel sem merülhet, mert a sérült gépjármű tárolási költsége nem a balesettel állt okozati összefüggésben, hanem a felperesnek azzal a döntésével, hogy a gépjárművet nem javíttatta meg a saját költségén. A felperes állította, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, vétlen félként a károsodott, rendeltetésszerű használatra alkalmatlan gépjárművet a közúti balesethez egyik legközelebbi telephelyre szállíttatta, tárolta, az alperes tájékoztatását követően megbízott egy márkaszervizt a további ügyintézéssel, javítással, amely az alperes kárigény teljesítésre vonatkozó nyilatkozatát követően a gépjárművet meg is javította.

 

A Ptk. 6:522. § (1) és (2) bekezdése felhívását követően kifejtette, hogy a másodfokú bíróság a feltárt tényállás alapján téves, megalapozatlan és okszerűtlen döntést hozott, ami életszerűtlen is. A felperes 2022. október 5-én nem tudta, de nem is tudhatta azt, hogy az alperes vállal-e fizetési kötelezettséget. A másodfokú bíróság valójában azt rója a felperes mint károsult terhére, hogy a saját költségén nem javíttatta meg a gépjárművet. Téves következtetést vont le, amikor ítéletében kimondta, hogy a sérült gépjármű tárolási költsége nem a balesettel áll okozati kapcsolatban, hanem a felperesnek azzal a döntésével, hogy a gépjárművet nem javíttatta meg a saját költségén, ezért az a kártérítés részeként szóba sem jöhet.

 

Nem elvárható és a gyakorlatban nem is az az általános, hogy ilyen ügyekben a szabálysértési eljárás befejezését megelőzően a vétlen károsult saját kockázatára fizesse vagy megelőlegezze a károsodott vagyontárgy javítási költségét. Az alperes javítási engedélyt kizárólag a jogerős rendőrségi határozat alapján adott ki. A szabálysértési hatóság 2022. december 21-én állapította meg a döntése jogerőre emelkedését, a felperes ekkor értesült, értesülhetett legkorábban a szabálysértési eljárás befejezéséről, a jogerős határozatot pedig még aznap továbbította a javító az alperesnek, aki másnap, azaz 2022. december 22-én adta ki a javítási engedélyt.

 

A jogerős ítélet indokolása úgy értelmezhető, hogy elvárható volt a felperestől a gépjárműnek a saját költségen történő megjavítása, mivel így elkerülte volna a további tárolási költség felmerülését is. A Kúria azonban több, kártérítéssel összefüggésben meghozott döntésében is kimondta, hogy a teljes kártérítés elvének szem előtt tartása mellett a károsult nem kötelezhető arra, hogy a szükséges költségeket maga előlegezze meg [Kúria Pfv.20.055/2012/5., Pfv.21.170/2017/4., Pfv.21.376/2024/6 (BH2025. 111.)]. Felhívta továbbá a Kúria Pfv.21.313/2021/4. és Pfv.21.313/2021/4. (BH2022. 296.) számú határozatát is. Az utóbbi elvi tartalma szerint: „A károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségek megítélésével kapcsolatos bírói gyakorlatban alapvetően az észszerűség, a célszerűség, az indokoltság, az arányosság objektív kritériumai érvényesülnek. Az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelményéből azonban az is következik, hogy nemcsak az általában elvárhatóságot, hanem az adott helyzetből fakadó körülményeket is értékelni kell. Ebből a szempontból az a döntő, hogy amikor a károsult a kiadásról határozott, a felmerülő költséget a rendelkezésére álló információk alapján, az eset körülményeire is tekintettel indokoltnak, szükségesnek, arányosnak tarthatta-e. Nem értékelhető a károsult kárenyhítési kötelezettségének megsértéseként az olyan magatartás, amely a károsult számára az elvárható mértéket meghaladó terhet eredményezne.”

 

A felperes úgy járt el, ahogy az általában és a kialakult konkrét helyzetben is elvárható volt tőle. Amikor úgy döntött, hogy a baleset helyszínéről a lehető legközelebbi telephelyre szállíttatta a sérült gépjárművet, és azt ott addig tárolta meghatározott díj ellenében, amíg bizonyossá nem vált, hogy a gépjármű károsodása nem esik az ún. gazdasági totálkár körébe, és amíg bizonyossá nem vált az alperes konkrét kár kifizetési kötelezettségvállalása. A felperes ekkor került abba a helyzetbe, hogy a felmerülő költségeket a rendelkezésére álló információk alapján célszerűnek, indokoltnak, szükségesnek és arányosnak tarthatta. Az eljárásjogi jogszabálysértés azzal valósult meg, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást elfogadva a bizonyítékok helytelen mérlegelésével teljesen okszerűtlen, megalapozatlan és téves jogi következtetésre jutott a másodfokú bíróság.

 

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében – tartalma szerint – a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte, mert álláspontja szerint a másodfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, a levont következtetései helytállóak, az ítélete megfelel a jogszabályoknak és a bírói gyakorlatnak.

 

A másodfokú bíróság helytállóan jutott arra következtetésre, hogy a javítás megkezdésének nem feltétele az alperes jogalapi nyilatkozatának megtétele, a 2022. október 5. napját követően felmerülő tárolási költség nem az alperesi biztosított által okozott balesettel összefüggésben keletkezett kár, így nem sérült a Ptk. 6:522. § (1) bekezdése, (2) bekezdés c) pontja. A jogkérdésnek azt tekintette, hogy az erre az időszakra felszámított tárolási költség a károkozó magatartásával összefüggésben áll-e, annak következtében keletkezett-e vagy sem?

 

A másodfokú bíróság nem rótta a felperes terhére, hogy a gépjárművet nem javította meg a saját költségén. Ezzel összefüggésben arra hivatkozott, hogy a felperes következetesen állította: a rendőrségi határozat és az annak alapján az alperes által kiadott jogalapi elismerő nyilatkozat, az alperes javítási engedélye kiadása után került abba a helyzetbe, hogy a gépjárműve javítását megkezdje, és ezért indokolt volt, hogy a gépjárművét addig külső telephelyen tárolja egészen a tényleges javítás megkezdéséig. A gépjármű tulajdonosa a szemlét követően szabadon rendelkezik arról, hogy mit csinál a sérült járművével, ő dönt arról, hogy a sérült gépjárművét kijavítja, nem javítja ki, eladja, bontóba leadja. A másodfokú bíróság ezért vizsgálta elsődlegesen azt, hogy az alperes jogalapi elismerése, engedélye szükséges-e a javítás megkezdéséhez vagy sem. A felperes a sérült gépjárművét 2022. október 5. napjától kezdődően az alperes minden további engedélye nélkül kijavíthatta volna. A másodfokú bíróság nem azért utasította el a keresetet, mert a felperes nem javította meg a saját költségén a gépjárművét, hanem azért, mert nem volt megalapozott az az állítása, hogy a javítást csak az alperes engedélye birtokában kezdheti meg, és ezért az engedély kiadásáig megilleti őt a tárolási költség. Nem valós az a felperesi előadás, hogy az alperes az okozati összefüggést elismerte. Az alperes kizárólag a 2022. október 5-ig felmerült tárolási költséget ismerte el és térítette meg. Változatlan állítása, hogy a 2022. október 5-ét követően felmerült tárolási költség nem áll közvetlen okozati kapcsolatban a károkozó magatartásával. A 2022. október 5-ét követően felmerült tárolási költség a felperesnek arra a gazdasági döntésére vezethető vissza, hogy a gépjármű javítására egy olyan „pénzkímélő” „kényelmes” megoldást választott, hogy a szerviz a szerződésben vállalta a gépjármű javítását, és meghatalmazás, továbbá a kiállított számla alapján az alperes a javítási költséget közvetlenül a javítónak utalja.

 

A Ptk. 6:532. §-a szerint a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes. Amennyiben a károkozó a kár bekövetkeztekor nyomban megfizette volna a felperesnek a gépjárművében keletkezett kárt, fel sem merült volna a hónapokig tartó tárolási költség. A felelősségbiztosítás megléte nem vezethet ahhoz, hogy az alperesnek olyan költséget is téríteni kellene, ami felelősségbiztosítás hiánya esetén fel sem merült volna. A károkozó terhére nem értékelhető az a tény, hogy felelősségbiztosítással rendelkezett, és az alperes sem kötelezhető olyan kár megtérítésre, ami felelősségbiztosítás megléte nélkül fel sem merült volna. Állította továbbá, hogy a felperes nem bizonyította a 10.000 forint/nap tárolási díjat. A felperes azon hivatkozásának, amely szerint nem elvárható, hogy a vétlen károsult saját kockázatára fizesse vagy megelőlegezze a károsodott vagyontárgy javítási költségét, nincs jogszabályi alapja. Nincs olyan jogszabály, ami előírná, hogy a károsodott vagyontárgyat a károsultnak ki kellene javítani. A Ptk. 6:522. § (2) bekezdés a) pontja annyit jelent, hogy a gépkocsi sérülései miatt keletkezett kár kiegyenlítéséhez szükséges pénzösszeget kell téríteni, azzal, hogy károsultnak a kártérítési összeget nem kell a sérült vagyontárgy kijavítására fordítania. A tárolási költség nem a károkozás következtében merült fel, hanem azért, mert a károsult az alperessel szemben érvényesítette a kárigényét, és erre tekintettel lehetősége volt a szervízzel a perben benyújtott szerződést kötni. Az alperes 2022. október 5-én közölte a javíthatósági határ összegét, és ekkor a felperes abba a helyzetbe került, hogy döntsön a gépjárműve sorsáról. Állította, hogy a jogerős ítélet nem tért el a felülvizsgálati kérelemben felhívott kúriai döntésektől.

 

A Kúria döntése és jogi indokai

 

A jogerős ítélet az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást nem érintette, azt egyáltalán nem is tartalmazta, a Pp. 369. § (3) bekezdés a) pontja alapján azt nem módosította. Ezért a felperes által állított térítetlen tárolási költség összege nem érinthető. Az alperesnek a 2022. szeptember 15-i káreseménnyel kapcsolatos helytállási kötelezettsége a perben nem volt vitás, az alperes a tárolási költségnek azt a részét vitatta, ami 2022. október 5. és december 21. napja közötti időben merült fel. 2022. október 5-én közölte az alperes, mi az a maximális javítási összeg, amit hajlandó megtéríteni, december 21-e pedig az a nap, amikor a rendőrség a balesetért az alperes biztosítottjának a felelősségét megállapító határozatot az érintetteknek megküldte, vagyis az az időpont, amikor az alperes helytállási kötelezettségének a jogalapja bizonyossá vált. Eddig az időig az alperes az elismert javítási költséget nem kívánta megfizetni.

A perben eldöntendő kérdés az volt, hogy a károsult köteles-e olyan költség megelőlegezését felvállalni, amelynek megtérítésére más köteles, és amennyiben ezt nem teszi meg, az ezzel kapcsolatban felmerült többletköltségről kimondható-e, hogy az nem esik a károkozó térítési kötelezettsége körébe.

 

E tárgyban a Kúria már több ízben kifejtette az álláspontját, ahogy erre a felperes a felülvizsgálati kérelmében hivatkozott is. A Pfv.21.376/2024/6. (BH2025. 111.) számú ítélet [50] bekezdése szerint a teljes kárpótlás elvének szem előtt tartása mellett a károsult nem kötelezhető arra, hogy a szükséges költségeket maga előlegezze meg (Kúria Pfv.20.055/2012/5., hasonlóképpen: Kúria Pfv.21.170/2017/4.). A Kúria Pfv.21.313/2021/4. (BH2022. 296.) számú ítélete [32]-[33] bekezdésében azt mondta ki, hogy a Ptk. 6:522. § (1) bekezdése értelmében a károkozó a károsult teljes kárát köteles megtéríteni, és ennek keretében a (2) bekezdés c) pontja alapján köteles mindazon költség megtérítésére, amely a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges. … A költségek (kár) megítélésével kapcsolatos bírói gyakorlatban alapvetően objektív kritériumok (észszerűség, célszerűség, indokoltság, arányosság) érvényesülnek. Az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelményéből azonban az is következik, hogy nemcsak az általában elvárhatóságot, hanem az adott helyzetből fakadó körülményeket is értékelni kell. Az, hogy a költség szükségesnek volt-e tekinthető, a kiadásról hozott döntés időpontjára vetítve vizsgálandó. Azok a tények és körülmények, amelyek utóbb váltak ismertté, nem vetíthetők vissza a döntés időpontjára. A költség megtérítése csak akkor nem követelhető, ha már a kiadás során elvárhatóan felismerhető volt, hogy az alkalmatlan, szükségtelen a kár kiküszöbölésére. Nem értékelhető a kárenyhítési kötelezettség megsértéseként az olyan magatartás, amely a károsult számára az elvárható mértéket meghaladó terhet eredményezne (Kúria Pfv.20.099/2020/11.).

 

Az érvényesített kár (tárolási költség) és a káresemény (a gépjármű sérülése) közötti okozati összefüggés – szemben a jogerős ítéletben foglaltakkal – fennáll. A tárolás költsége nem keletkezett volna, ha az alperes biztosítottja nem követi el a közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértését, amit a biztosított el is ismert. A sérült járművet valahol tartani kell, amíg a javítás meg nem történik, és ha a károsultnak magának nincs olyan területe, ahol ezt a további károsodás kizárásával meg tudja oldani, kénytelen díjfizetés ellenében biztosítani a tárolást.

Az az alperesi érvelés pedig, hogy a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes, és ha a károkozó a bekövetkeztekor nyomban megfizette volna a gépjárműben bekövetkezett kárt, nem keletkezik hónapokig tartó tárolási költség, azért hagyandó figyelmen kívül, mert a károkozó köteles kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni, és a biztosítás díja ellenében alappal várja el, hogy helyette a biztosító álljon helyt.

 

Az alperes, mint a felelősségbiztosítás alapján helytállásra köteles nem várhatja el alappal, hogy az általa 4.007.000 forint javítási határral elfogadott – vagyis jelentős összegű – javítási költséget a felperes, azaz a károsult megelőlegezze, pusztán mert a helytállási kötelezettsége jogalapja megállapításához elvárja a szabálysértési hatóság határozatának a meghozatalát. A felperes érdekkörén kívüli körülmény, hogy a szabálysértési hatóság a 2022. december 2. napján jogerőre emelkedett határozatot csak 2022. december 21. napján továbbította az érintetteknek. A felperes által érvényesített 154.940 forint tárolási költség teljes egészében rajta kívül álló okból keletkezett, indokolt és arányos volt, okozati összefüggésben állt azzal, hogy az alperes a jogalapról csak 2022. december 22-én döntött.

 

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében foglaltak miatt a Kúria rámutat, hogy a károsult valóban maga dönti el, hogy a kártérítési összeget a sérült tárgy kijavítására költi-e el, ez azonban a károsult döntése, amire az alperes jogot nem alapíthat.

 

A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az érdemben helyes elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

 

Kúria VI.Pfv.21.266/2025/5. sz. precedensképes határozata

 

Feldolgozta: Kiss Ferenc Kálmán ügyvéd

Tárgyszavak

nagykorú hozzátartozó, per előtti rész- teljesítés, pertársaság, sérelemdíj, tartást pótló járadék

 

I.A tartást pótló járadékra való jogosultságot nem a tartás ténye, hanem a tartásra való jogosultság keletkezteti, a járadék mértékét pedig már nem az eltartottak baleset előtti életszínvonalának elérésével, hanem a Ptk. 6:529. § (3) bekezdése szerint kifejezetten az elhunyt által nyújtott kiesett tartásból kiindulva, a járadékot igénylő jövedelmének figyelembe vételével és a Ptk. 6:529. § (5) bekezdése szerint a jövedelempótló járadék számítására vonatkozó szabályok alkalmazásával kell meghatározni.

II.A Ptk. 6:529. § (1) bekezdése a károkozás folytán meghalt személlyel szemben tartásra jogosult részére teszi lehetővé tartást pótló járadék iránti igény érvényesítését. Tartást pótló járadék ebből következően kizárólag olyan hozzátartozó részére állapítható meg, akivel szemben az elhunytnak tartási kötelezettsége állt fenn a Ptk. szabályai szerint. A Ptk. 4:86. §-a és 4:194. §-a szerint az életközösség fennállása alatt az élettárs viszont nem tartozik a tartásra jogosultak körébe

III.A károsult nem az egyes személyiségi jogainak sérelme miatt külön-külön számított, hanem az adott jogsértő magatartás folytán sérült valamennyi személyiségi jogának megsértésére tekintettel egyösszegben meghatározott sérelemdíjra tarthat igényt. A többszörös jogsértés a Ptk. 2:52. § (3) bekezdése értelmében a sérelemdíj mértékének meghatározása során értékelendő. Sem eljárásjogi, sem anyagi jogi szempontból nem jelenti az elsőfokú ítélet felülbírálatának az akadályát, hogy az eredetileg egyösszegben meghatározott sérelemdíjat az elsőfokú bíróság felhívására a jogsértésekre szétbontották, mert a kereset alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy az alperes marasztalását mely személyiségi jogaik megsértése miatt és milyen összeg erejéig kérik.

IV. Az anyagi jog szabályai nem adtak lehetőséget, hogy – önmagában az ár- értékviszonyok változásával indokolt kérelem alapján – az alperes marasztalásának az összegét a bíróság a már megtérített sérelemdíjak figyelmen kívül hagyásával határozza meg. A károsult a sérelemdíját a baleset időpontjában fennálló ár- és értékviszonyok alapján határozták meg, és az után a halálesettel bekövetkezett sérelem időpontjától kezdődően érvényesített késedelmi kamatot, amelyből következően nem igényelte a Ptk. 6:534. § (1) bekezdésének az alkalmazását. A rész-teljesítései erejéig az alperes kártérítési kötelezettsége megszűnt, ennek következtében – a Ptk. alkalmazása körében is irányadó 1/2011. (VII. 5.) Polgári jogegységi határozatra tekintettel – az elsőfokú bíróság helyesen járt el azzal, hogy levonta a rész-teljesítések összegét az alperes marasztalásának az összegéből.

V. Az elhunytról és a balesetről való megemlékezést szolgáló óriásplakát állítása nem minősül a károsultat ért valamilyen vagyoni hátrány kiküszöböléséhez szükséges, a hátrány kiküszöbölése érdekében feltétlenül indokolt költségnek.

VI.A balesetben elhalt személy hozzátartozói nem minősülnek a Pp. 36. §-a, illetve 37. § a) pontja szerinti pertársaknak, a perköltség viselés szempontjából a pernyertességük arányát külön-külön kell meghatározni.

A felperesek a Pp. 87. § (2) bekezdése és – a költségmentesség kedvezményében nem részesülő felperesek – a Pp. 102. § (1) bekezdése alapján azok megfizetésére nem egyetemlegesen, hanem érdekeltségük arányában kötelesek.

 

Pp. 36. §, 37. § a) pont, 87. § (2) bek., 102. § (1) bek., Ptk. 2:52. § (3) bek., 4:86. §, 4:194. §, 6:522. § (2) bek. c) pont, 6:528. § (3) bek., 6:529. § (3), (5) bek., 6:534. § (1) bek.

 

A tényállás

 

A felperesek a 2021. december 24-én elhunyt személy1 hozzátartozói. A végleges keresetükben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:519. §, 6:522. § (1) és (2) bekezdése, 2:52. §-a, a 2:43. § a) pontja, valamint a 2009. évi LXXVII. törvény (Kgfb. tv.) 12. §-a és 28. § (1) bekezdése alapján az I. rendű felperes 408.225 forint kártérítés – ebből 128.225 forint gyászruha költsége, 80.000 forint és 1 évre további 200.000 forint a III. rendű felperessel közösen igénybe vett gyászterapeuta költsége – és ennek 2021. december 25. napjától számított késedelmi kamata, 2021. december 25-től 2023. október 25. napjáig, a II. rendű felperes 12. életévének betöltéséig napi 3 órával és 1.600 forint óradíjjal számolt 3.216.000 forint gyermekfelügyeleti költség, 2022. június 1-jétől véghatáridő nélkül – napi 3 órával és 1.600 forint óradíjjal számolt – havi 144.000 forint háztartási kisegítő költségét pótló járadék, a 2021. december 25. és 2022. május 31. közötti időre 375.000 forint (75.000 forint/hó) háztartási kisegítő költségét pótló járadék és annak középarányos időponttól számított késedelmi kamata, a 2021. december 25. és 2022. május 31. közötti időben felmerült adminisztratív munkák elvégzésének 375.000 forint (75.000 forint/hó) költsége és annak középarányos időponttól számított késedelmi kamata, 2023. január 1-jétől véghatáridő nélkül havi 197.106 forint – a mindenkori szakképzett minimálbér változását követő – tartást pótló járadék, és a 2022. január 1. és 2022. december 31. között lejárt 2.074.800 forint járadék és annak középarányos időponttól számított késedelmi kamata, a II. és a III. rendű felperesek a néhai törvényes örököseként egyetemlegesen a balesetben megsérült, illetve eltűnt ingóságok (ruházat, arany fülbevaló, mobiltelefon, laptop) 241.490 forint értékének és 2021. december 25. napjától a kifizetésig számított késedelmi kamat, a II. rendű felperes anyai gondoskodás kiesése címén 2021. december 25. napjától a nagykorúságáig, 2029. október 25-ig terjedő időszakra – inflációkövető, kezdetben – havi 50.000 forint járadék, és annak középarányos időponttól számított késedelmi kamata, 2021. december 25-től a felsőoktatási tanulmányai befejezéséig, de legfeljebb a 25. életévének betöltéséig havi 60.000 forint, az inflációt követő tartást pótló járadék, és a lejárt járadék középarányos időponttól számított késedelmi kamata, a IV. rendű felperes a néhai halálának helyszínén állíttatott óriásplakát 159.385 forint költségének és 2021. december 25. napjától késedelmi kamat megfizetésére kérték kötelezni az alperest.

 

Az I. rendű felperes 30.000.000 forint, ebből a családi élethez fűződő jogának a megsértése miatt az alperes által megfizetett 3.000.000 forinton felül további 20.000.000 forint, a lelki egészségének a megsértése miatt 7.000.000 forint, a testi egészség megsértése miatt 3.000.000 forint, a II. rendű felperes 30.000.000 forint, ebből a családi élethez fűződő jogának a megsértése miatt az alperes által megfizetett 3.000.000 forinton felül további 20.000.000 forint, a lelki egészségének a megsértése miatt 10.000.000 forint, a III. rendű felperes 30.000.000 forint, ebből a családi élethez fűződő jogának a megsértése miatt az alperes által megfizetett 1.500.000 forinton felül további 15.000.000 forint, a lelki egészségének a megsértése miatt 15.000.000 forint, a IV. rendű felperes 25.000.000 forint, ebből a családi élethez fűződő jogának a megsértése miatt az alperes által megfizetett 1.000.000 forinton felül további 10.000.000 forint, a lelki egészségének a megsértése miatt 15.000.000 forint, az V. rendű felperes 25.000.000 forint, ebből a családi élethez fűződő jogának a megsértése miatt 12.500.000 forint, a lelki egészségének a megsértése miatt 12.500.000 forint, a VI. rendű felperes 12.000.000 forint, ebből a családi élethez fűződő jogának a megsértése miatt 4.000.000 forint, a lelki egészségének a megsértése miatt 8.000.000 forint, a VII. rendű felperes 12.000.000 forint, ebből a családi élethez fűződő jogának a megsértése miatt 8.000.000 forint, a lelki egészségének a megsértése miatt 4.000.000 forint, a VIII. rendű felperes 12.000.000 forint, ebből a családi élethez fűződő jogának a megsértése miatt 6.000.000 forint, a lelki egészségének a megsértése miatt 6.000.000 forint sérelemdíj és 2021. december 25. napjától a kifizetésig késedelmi kamat megfizetésére kérték kötelezni az alperest.

 

Az alperes az ellenkérelmében elsődlegesen a VI-VIII. rendű felperesek, valamint az I. rendű felperes 750.000 forint összegű háztartási kisegítő és adminisztratív munkák költségét pótló járadék iránti keresete vonatkozásában a Pp. 240. § (1) bekezdés a) pontja az eljárás megszüntetését kérte. Arra hivatkozott, hogy a VI-VIII. rendű felperesek, illetve a megjelölt követelések tekintetében a Pp. 33. §-a és 34. § (1) bekezdés c) pontja szerint hiányzik az I. rendű felperes perbeli jog- és cselekvőképessége, ezért nem illeti meg őket a követeléseik érvényesítésének a joga.  Az alperes az I. rendű felperes 200.000 forint gyászterapeuta költség megtérítése iránti követelését azzal az indokkal vitatta, hogy a le nem járt követelés iránti kereset nem a Pp. 172. § (2) bekezdésének megfelelően került előterjesztésre. A gyermekfelügyelet napi 3 óra időtartamát eltúlzottnak tartotta, arra figyelemmel, hogy a kártérítési igény alapja nem a gyermekfelügyelet teljes időtartama, hanem kizárólag a másik szülő halálával felmerülő többletfeladatok időszükséglete lehet. Az adminisztratív munkák és részben a háztartási kisegítés költségét is arra figyelemmel vitatta, hogy az I. rendű felperes perbeli legitimáció hiányában nem érvényesítheti a cég1. által az alkalmazottnak fizetett munkabér költségét. Vitatta a kiesett háztartási munkák időszükségletét, illetve azt, hogy a baleset előtt a háztartási munkákat kizárólag a néhai végezte.

 

Az alperes állította, hogy az I. rendű felperes képes önmaga eltartására, vitatta, hogy a balesetet megelőzően az élettársa tartotta el. Az I. és a II. rendű felperesek tartást pótló járadék iránti követelését egyaránt vitatta azon az alapon, hogy járadék megállapítására fiktív adatok alapján nem, hanem kizárólag a valós jövedelmek feltárása alapján kerülhet sor. Az alperes szerint a II. rendű felperes anyai gondoskodás kiesése címén támasztott követelésének az alapja körében előadott tényeket a sérelemdíj körében kell értékelni, a II. rendű felperes követelése átfedésben van az I. rendű felperes gyermekfelügyeleti költség megtérítése iránti keresetével. A IV. rendű felperes által kihelyeztetett óriásplakát költsége nem minősül a Ptk. 6:522. § (1) bekezdésében meghatározott kárnak, mert az óriásplakát állítása nem tekinthető a megemlékezés szokásos módjának, ezért nem vonható a káreseménnyel szükségképpen felmerülő kiadások körébe, és a Ptk. 6:521. §-a szerinti előreláthatósági klauzulára tekintettel sem érvényesíthető.

 

 Az alperes a felperesek sérelemdíjának alapjául megjelölt jogsértéseket részben bizonyítatlannak tartotta. Az egyes felperesek részére a kárrendezési eljárás során történt térítésekre is figyelemmel a bírói gyakorlat összehasonlításra alkalmas ügyekben hozott döntéseihez és a jogsértés idején fennállt értékviszonyokhoz képest jelentősen eltúlzottnak tartotta a keresetben követelt mértékű sérelemdíjakat. Álláspontja szerint a VI-VIII. rendű felperesek nem tekinthetők az elhunyt hozzátartozóinak, ezért egyáltalán nem jogosultak sérelemdíjra.

 

Az elsőfokú bíróság ítélete

 

 Az elsőfokú bíróság az ítéletével az I. rendű felperes javára 18.066.225 forint, és késedelmi kamata, 2024. november 1. napjától véghatáridő nélkül minden hónap 15. napjáig előre esedékesen havi 48.000 forint járadék, a II. és a III. rendű felperesek, mint együttes jogosultak javára 241.490 forint és annak késedelmi kamata, a II. rendű felperes javára 21.334.000 forint és 2024. november 1. napjától kezdődően a II. rendű felperes nappali tagozatos felsőoktatási tanulmányainak befejezéséig, de legkésőbb a 2036. október 25. napjáig, minden hónap 15. napjáig előre esedékesen havi 60.000 forint járadék, a III. rendű felperes javára 8.500.000 forint és késedelmi kamata, a IV. rendű felperes javára 6.159.385 forint és ebből 6.000.000 forint után 2021. december 25. napjától, 159.385 forint után 2022. december 19. napjától a kifizetésig számított késedelmi kamat, az V. rendű felperes javára 7.000.000 forint és annak 2021. december 25. napjától a kifizetésig számított késedelmi kamata, a VI. rendű felperes javára 2.000.000 forint és annak 2021. december 25. napjától a kifizetésig számított késedelmi kamata, a VII. és a VIII. rendű felperesek javára személyenként 300.000 forintot és annak 2021. december 25. napjától a kifizetésig számított késedelmi kamata megfizetésére kötelezte az alperest. Ezt meghaladóan a felperesek keresetét elutasította.

 

Ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy a néhai 2021. december 24. napján az alperes biztosítottja által okozott közúti balesetben életét vesztette. Az I. rendű felperes a néhai élettársa, a II. rendű felperes a baleset időpontjában 10 éves közös gyermekük, a III. rendű felperes a néhai felnőtt gyermeke, a IV. rendű felperes a néhai édesanyja, az V. rendű felperes a néhai nevelőapja, míg a VI., a VII. és a VIII. rendű felperesek az I. rendű felperes korábbi kapcsolatából származó gyermekei. Ugyancsak tényként rögzítette, hogy az I. rendű felperes a balesetet megelőzően vállalkozói tevékenységből (hentesbolt üzemeltetése) pontosan meg nem állapítható mértékű jövedelemre tett szert. A néhai az I. rendű felperes által üzemeltetett húsboltban, illetve hentesüzletben adminisztrációs teendőket látott el, bejelentett jövedelme nem volt. A néhainak varrási munkákból rendszeres, de meg nem állapítható mértékű bevétele származott. Az I. rendű felperes és a néhai jó életszínvonalon éltek. Az élettársának az elvesztését követően az I. rendű felperes a hentesüzletet nem tudta tovább működtetni. Az I. rendű felperes a balesetet megelőzően és jelenleg is rokkantsági ellátásban részesül, emellett özvegyi nyugdíjat, családi pótlékot és árvasági támogatást kap.

 

Rögzítette, hogy a néhai örökösei egymás közt egyenlő arányban a gyermekei, a II. és a III. rendű felperesek. A néhai balesetben sérült ruházata, mobiltelefonja, az ajándékul szánt laptop megrongálódása, és a néhai által viselt egyik arany fülbevaló elvesztése folytán a II. és a III. rendű felpereseknek 241.490 forint kára keletkezett. Tényként állapította meg, hogy az I. rendű felperes 256.450 forint gyászruha költségének a felét az alperes a pert megelőzően megfizette, továbbá, hogy az I. és a III. rendű felperesek 2022. évben 10 alkalommal gyászfeldolgozó segítségét vették igénybe, amivel összefüggésben az I. rendű felperesnek 80.000 forint költsége merült fel. A IV. rendű felperes a néhai halálának első évfordulójára a baleset helyszínén egy óriásplakátot helyeztetett ki, amelynek a költsége 159.385 forint volt.  A II. rendű felperes édesanyja a halálát követően a III., a VI., a VII. és a VIII. rendű felperesek rendszeresen részt vettek és jelenleg is részt vesznek a II. rendű felperes felügyeletében, az édesanya barátnője is ellátta a balesetet követően a II. rendű felperes felügyeletét, eleinte napi 2 órában, 2022. júniusát követően heti 4-5 órában.  Tényként állapította meg, hogy az élettársának elvesztésével okozati összefüggésben az I. rendű felperes esetében patológiás, elhúzó gyászreakció lelki tünetegyüttese alakult ki. Szélsőséges érzelmi, hangulati állapotokban, alacsony érzelmi, fizikai és szellemi terhelhetőségben megnyilvánuló súlyos pszichés zavara jelentősen befolyásolja a mindennapi életvitelét. A II. rendű felperes a balesetet követően rendszeres pszichológiai gondozásban részesült, elsősorban az iskolában. Tanulmányi eredményei lényegesen nem romlottak. A II. rendű felperesnél súlyos pszichés megterhelést eredményezett az édesanyjának az elvesztése, elhúzódó gyászreakció jegyei azonban az alkalmazott pszichoterápia és a családi támogatás következtében nem jöttek létre. Aktuális kóros, klinikai szintet elérő pszichés tünetek, panaszok az ő esetében nem regisztrálhatók. Állapota együtt jár az édesanya iránti fokozott érzelmi igényekkel, szükségletekkel és vágyakozással. Mindezek személyiségfejlődési deficitek kialakulásának – alacsonyabb – rizikó faktorait tartják fenn. Állapota fokozott figyelmet és szakember általi támogatást igényel.

 

A III. rendű felperes a néhainak a baleset idején már felnőttkorú, külön háztartásban élő gyermeke, aki szoros kapcsolatot ápolt az édesanyjával. A szülőjének elvesztése legalább egy-másfél éves időtartamban közepesen súlyos pszichés megterhelést eredményezett nála. A III. rendű felperes aktuálisan pszichológiai szempontból pszichésen tünet-és panaszmentes.

 

A IV. rendű felperesnek a néhai volt az egyetlen gyermeke, akivel szoros kapcsolatot ápolt, öregségében és betegségében a lányára támaszkodott. Az V. rendű felperes saját lányának tekintette a néhait, köztük szoros, az apa-gyermek kapcsolat szintjét elérő családi kötelék állt fenn. A néhai elvesztése következtében a IV. és a V. rendű felperesek súlyosan elhúzódó, patológiás gyászreakció tüneteit mutatták. A IV. rendű felperes a gyermekének elvesztése miatt előbb súlyos, majd közepes fokú depressziós állapotba került. Antidepresszánst és feszültségcsökkentő gyógyszereket szed, a gyász feldolgozása érdekében pszichiáterhez és pszichológushoz is fordult. A IV. rendű felperes jelenlegi állapotában lényegesen javult, a gyász lelki tünetei azonban még észlelhetőek. Az V. rendű felperes állapotát a fennálló progresszív idegrendszeri betegsége (SLA) határozza meg, amely a gyász feldolgozását is elnehezíti.

 

Az elsőfokú bíróság tényként rögzítette, hogy a VI. rendű felperes 19 éves koráig város1n élt az édesanyjával, nyaranta kb. egy hónapot töltött az I. rendű felperesnél. A VII. rendű felperes 2014-ben, 14 éves korában költözött a néhaival és az I. rendű felperessel közös háztartásába, és kb. 2019-ig, a középiskolai tanulmányai ideje alatt velük élt. A VIII. rendű felperes már felnőttként, időszakosan néhány hónapra vagy 1-1 évre lakott az I. rendű felperes néhaival közös lakásában. A VI-VIII. rendű felpereseket szoros érzelmi kötődés fűzte az elhunyt személyéhez. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a VI. rendű felperes állapotában a néhai elvesztése közepes súlyú és nagyságú pszichés megterhelést eredményezett. Elhúzódó kóros gyászreakció aktuálisan nem mutatható ki nála. Jelenleg a VI. rendű felperes tölti be a II. rendű felperes életében az anyai szerepet, ami az ő esetében fokozott pszichés megterhelést eredményez. A VII. rendű felperes esetében a néhai elvesztése közepes és enyhe határértékű, a VIII. rendű felperes esetében enyhe megterhelést jelentett. Kóros gyászreakció egyiküknél sem mutatható ki, esetleges pszichés panaszaik érdemben nem befolyásolják a mindennapi életvitelüket.

 

Az elsőfokú bíróság a tények között rögzítette azt is, hogy a pert megelőző kárrendezés során az alperes az I. és a II. rendű felperesek részére személyenként 3.000.000 forintot, a III. rendű felperes részére 1.500.000 forintot, a IV. rendű felperes részére 1.000.000 forintot fizetett meg.

 

Az elsőfokú bíróság az alperes alaki védekezését alaptalannak találta, és a Pp. 176. § (1) bekezdés e) pontja, valamint 240. § (1) bekezdés a) pontja alapján nem látott okot az eljárás részbeni megszüntetésére. Kifejtette, hogy a VI-VIII. rendű felperesek élő, nagykorú személyek, akik rendelkeznek a Pp. 33. §-a szerinti perbeli jogképességgel és a Pp. 34. § (1) bekezdés a) pontja alapján perbeli cselekvőképességgel is. Annak vizsgálata, hogy a VI-VIII. rendű felperesek a néhai hozzátartozójának minősülnek-e, és erre figyelemmel megilleti-e őket az általuk érvényesített jog, a per érdemére tartozó kérdés. Ugyanez igaz annak a vizsgálatára is, hogy az alperes által vitatott egyes kárigények mennyiben illetik meg az I. rendű felperest.

 

Az elsőfokú bíróság az alperest 128.225 forint gyászruha költségben és késedelmi kamatában  marasztalta. Az I. rendű felperes számlával igazolt, és a kirendelt pszichológus szakértő szerint indokolt 80.000 forint gyászterapeuta költségét ugyancsak megalapozottnak találta, és 2022. március 17-től számított késedelmi kamattal megítélte az I. rendű felperesnek. A további 200.000 forint gyászterapeuta költség I. rendű felperes javára történő megítélésére azért nem látott lehetőséget, mert a felperesi előadás szerint ez a költség nem az I. rendű, hanem a III. rendű felperesnél merült fel, amelyből következően ilyen kára az I. rendű felperesnek nem keletkezett.

 

Az I. rendű felperes 2021. december 25. és 2023. október 25. közötti időszakra vonatkozó gyermekfelügyeleti költség követelését – 3.216.000 forint és 2022. május 29-től számított késedelmi kamata – az elsőfokú bíróság teljes egészében megalapozottnak találta. Kiemelte, hogy az I. rendű felperes nem kizárólag az ellenérték fejében végzett, hanem a családtagok által ingyenesen ellátott felügyeleti tevékenység ellenértékének a megtérítését is kérte a keresetében. Az I. és a VI. rendű felperesek előadása, valamint két tanú vallomása alapján megállapította, hogy édesanyja halála után a II. rendű felperes felügyeletét részben a III. és a VI-VIII. rendű felperesek, részben más látta el. A gyermek 12 éves koráig – az iskola előtti és utáni időre – a napi 3 óra felügyelet indokolt, és az elhunyt is ennyit foglalkozott a gyermekével. A balesetkori ár- és értékviszonyok alapján az 1.600 forint óradíjat nem találta eltúlzottnak.

 

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az I. rendű felperes 2022. augusztusában egy, a korábbi lakásánál kisebb, kétszobás lakásba költözött a II. rendű felperessel. Az I. rendű felperes személyes előadásának az értékelése alapján megállapította, hogy a balesetkor három fős háztartásban a háztartási munkákat zömében a néhai végezte. Egészségi állapota folytán az I. rendű felperes csak a könnyebb háztartási munkákban tudott segíteni. A tanú által átlagban napi 1,5 órában végzett kisegítést nem találta eltúlzottnak. Utalt arra, hogy az I. rendű felperes által megjelölt napi 3 óra elfogadása azt jelentette volna, hogy háztartási munkákkal napi 6 órát töltöttek. A bíróság a háztartási kisegítő költségét a 2021. december 25. és 2022. május 31. közötti időszakra a tanú vallomása alapján – a cégtől kapott fizetésén felül – a felperesektől havonta kapott 50.000 forinttal számolva, 5 hónapra összesen 250.000 forintban határozta meg. Az ezt követő időre, a jelenleg is lakott átlagos méretű lakáshoz igazodó háztartási munkák időszükségletét napi 1 órában, óradíját 1.600 forintban megállapítva, az I. rendű felperes járadék iránti követelését havi 48.000 forint erejéig találta megalapozottnak.

 

Az elsőfokú bíróság az I. rendű felperes adminisztratív munkák költségének a megtérítése iránti keresetét alaptalannak ítélte. Kifejtette, hogy a néhai vállalkozásban kifejtett munkavégzésének a pótlására felvett alkalmazott munkabére a felperestől elkülönülő jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság kára, amelynek érvényesítésére az I. rendű felperes a saját személyében nem jogosult.  Az elsőfokú bíróság az I. rendű felperes tartást pótló járadék megállapítása iránti keresetét is elutasította. Megállapíthatónak látta ugyan, hogy az I. rendű felperes a balesetet megelőzően az igazolt jövedelmét többszörösen meghaladó, a saját előadása szerint havi 6-700.000 forint jövedelemmel rendelkezett, képes volt önmaga eltartására, nem a néhai tartotta el őt. A balesetet követően viszont önhibáján kívül rosszabb anyagi körülmények közé került, időszakonként anyagi segítségre szorult. Megállapította azonban, hogy a jelenleg is folytatott vállalkozási tevékenységéből az I. rendű felperes ismeretlen mértékű jövedelemre tesz szert. Az I. rendű felperes az anyagi pervezetés körében adott figyelmeztetése ellenére nem tárta fel a saját, valamint a volt élettársa jövedelmi viszonyait, ami akadálya volt annak, hogy megállapítsa a tartást pótló járadék törvényi feltételeinek a fennállását. Utalt továbbá arra is, hogy az I. rendű felperes a három nagykorú gyermekétől is követelhet tartást a Ptk. 4:196. §-a alapján.

 

Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok értékelése alapján a törvényes örökösként a Ptk. 7:92. § (1)-(2) bekezdése és 6:32. §-a alapján együttes jogosultaknak tekintett II. és III. rendű felperesek javára a keresettel egyezően 241.490 forint ingókár és késedelmi kamata megfizetésére kötelezte az alperest. A II. rendű felperes anyai gondoskodás kiesése miatt érvényesített járadék követelését az elsőfokú bíróság megalapozatlannak találta. Rámutatott arra, hogy az igény alapjaként megjelölt tényeket elsősorban a II. rendű felperes sérelemdíjának a megállapítása során kellett értékelnie, a II. rendű felperes felügyeletével és a róla való gondoskodással összefüggő költségeknek a megtérítését pedig az I. rendű felperes kérte.

 

 Az elsőfokú bíróság a Ptk. 6:529. §-a alapján az alperest a II. rendű felperes javára az ítélethozatalig lejárt 1.334.000 forint és annak késedelmi kamata, valamint 2024. november 1-jétől a nappali tagozatos felsőfokú tanulmányai befejezéséig, de legkésőbb a 25. életéve betöltéséig, 2036. október 25-ig havi 60.000 forint tartást pótló járadék megfizetésére kötelezte. A döntését azzal indokolta, hogy a felperesek ugyan sem az I. rendű felperes baleset előtti és utáni, sem a néhai jövedelmét nem bizonyították, azonban a néhai bizonyítottan rendelkezett rendszeres jövedelemmel, amelyet a II. rendű felperes tartására is fordított, az I. rendű felperes pedig kevesebb jövedelemmel rendelkezik, mint a balesetet megelőzően. Mindezek alapján bizonyítottnak látta, hogy a II. rendű felperes tartására a balesetet követően kevesebb pénz jut, mint a néhai életében. Figyelembe véve a II. rendű felperes életkorából fakadó szükségleteit és azok köztudomás szerinti költségeit, valamint a család korábbi életszínvonalát, az elsőfokú bíróság megítélése szerint az igényelt járadék olyan alacsony összegű, hogy annak megalapozottságát a rendelkezésre álló adatok kétséget kizáróan alátámasztják. Sem az árvasági ellátást, sem az I. rendű felperes által kapott özvegyi nyugdíjat nem tartotta figyelembe vehetőnek a tartást pótló járadék megállapítása során. Utalt arra, hogy ezeknek a társadalombiztosítási ellátásoknak a rendeltetése nem kárkompenzáció, az arra való jogosultság megszerzésének alapja nem a polgári jogi értelemben vett káresemény, hanem bármilyen okú haláleset (EBH2008.1769.; Kúria Pfv.III.20.898/2019/4.). A bíróság ugyanakkor alaptalannak találta a II. rendű felperes inflációkövető járadék megállapítására vonatkozó igényét. A BH2022. 152. számú eseti döntés alapján kifejtette, hogy a nem kizárólag az elbírálandó jogviszony alanyait, hanem mindenkit érintő inflációs hatás önmagában nem ad alapot a járadék felemelésére, jogszabály pedig ún. indexálási kötelezettséget nem ír elő (Kúria Pfv.III.20.875/2011/6.).

 

Az elsőfokú bíróság az óriásplakát igazolt költségét a Ptk. 6:522. § (2) bekezdés a) pontja szerinti kárnak tekintette, és a IV. rendű felperes javára annak késedelmi kamatával együtt – megfizetésére kötelezte az alperest. Álláspontja szerint az óriásplakát az illő megemlékezés körébe tartozik, akkor is, ha az a IV. rendű felperes gyermeke halálának egy éves évfordulójára készült. Kiemelte, hogy a pszichológus véleménye szerint a megemlékezési plakátnak a gyász feldolgozásának a folyamatában is jelentősége volt, az alperesnek pedig számolnia kellett azzal, hogy a hozzátartozók a baleset helyszínén az elhunytról megemlékeznek.

 

A felperesek sérelemdíj iránti keresetének az elbírálása során az elsőfokú bíróság általánosságban rögzítette, hogy az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése és a Ptk. 2:42. § (1) bekezdése nevesíti a családi élethez fűződő jogot. A felperesek sérelemdíj iránti igényét a néhaival fennállt kapcsolatukra, a néhai egyes felperesek életében betöltött szerepére és ennek kiesésére figyelemmel vizsgálta. Figyelemmel volt arra is, hogy a család jelenthet egyrészt vérségi kapcsolatot (egyenesági vagy oldalági), másrészt vérségi kapcsolat nélküli köteléket is (házastárs, élettárs, vér szerinti rokon házastársa, élettársa). A családban éléshez való jog mint személyiségi jog megsértése esetére a család fogalmát a Ptk. nem határozza meg. A teljes családban éléshez való jog alapja az a családi köteléken alapuló, szoros érzelmi, bizalmi kapcsolat, amely egy adott család tagjai között fennáll, amelyre jellemző egymás támogatása, segítése, a lelki kötődés és a családi kötelék által nyújtott érzelmi biztonság. Mindezek adott esetben nem csak együttélő családtagok esetén valósulhatnak meg (Kúria Pfv.III.20.606/2018/4.).

 

Az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy a Ptk. 2:52. §-ának megfelelően a sérelemdíj mértékének a megállapítása során értékelnie kellett a jogsértés idején fennállott ár-és értékviszonyokat, a baleset pedig olyan időszakban történt, amikor a covid világjárvány és egyéb romló gazdasági mutatók következtében a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint lényeges áremelkedés zajlott. A 2016-2018-as évekhez képest olyan érdemi inflációs hatás érvényesült, amit a bíróság nem hagyhatott figyelmen kívül. Az elsőfokú bíróság szerint elsődlegesen az ügy egyedi körülményeinek van jelentősége, a hasonló tényállású korábbi ügyekben hozott döntések csupán kiindulási alapként szolgáltak a sérelemdíj meghatározása során. A jogsértés súlya körében értékelte, hogy a hirtelen, minden előzmény nélkül bekövetkezett baleset egyik pillanatról a másikra megfosztotta a felpereseket az egyik szerettüktől. Értékelte továbbá, hogy súlyos közlekedési szabályszegése miatt az alperes biztosítottjával szemben vádemelésre került sor. A felelősségbiztosítóval mint mögöttes felelőssel szemben nem látott lehetőséget a sérelemdíj büntető funkciójának az érvényesítésére.

 

 Az elsőfokú bíróság az I. rendű felperes esetében értékelte, hogy a néhaival 14 évig éltek boldog és kiegyensúlyozott élettársi kapcsolatban, közös gyermeket neveltek, esküvőjüket tervezték. A családot a példaértékű összetartás, egymás gyermekeinek elfogadása, a közös családba való integrálása, az egymással való törődés jellemezte, amiben a néhai töltötte be a gondoskodó „családanya” szerepét, a kórházi kezelései alatt ápolta az I. rendű felperest és a hentesüzletben végzett, illetve a varrási munkájával hozzájárult a család anyagi biztonságához és jólétéhez. A baleset következtében az I. rendű felperes lelki kiegyensúlyozottsága megszűnt, életvitele elnehezült. Értékelte, hogy e veszteség a felperest a karácsonyra készülődés közben érte. Az I. rendű felperesnek az egészségügyi állapotának a romlásától tartva, egyedül kell felnevelnie a közös gyermeküket, az anyai szeretet hiányának pótlására és a megmaradt családtagok összetartására törekedve.

 

 A lelki egészség megsértése körében a perben kirendelt pszichológus szakértő véleménye alapján értékelte, hogy az I. rendű felperes esetében az élettársának elvesztésével okozati összefüggésben patológiás, elhúzó gyászreakció alakult ki. A szélsőséges érzelmi, hangulati állapotban és alacsony érzelmi, fizikai és szellemi terhelhetőségben megnyilvánuló súlyos pszichés zavara jelentősen befolyásolja az I. rendű felperes mindennapi életvitelét. A kiegészített szakvélemény alapján megállapította, hogy a már a balesetet megelőzően is alacsonyabban szerveződő személyiség-szerkezete ellenére az I. rendű felperes pszichés zavara kizárólag az élettársa halálával áll okozati összefüggésben. Az I. rendű felperesnek mással kialakított érzelmi kapcsolatát azért nem tudta a veszteség feldolgozásaként értékelni, mert a szakértő szerint a felperes még nem zárta le a néhaival való kapcsolatát. A bíróság megállapította, hogy a testi egészsége sérelme (daganatos megbetegedésének a kiújulása) és az élettársa elvesztése közötti okozati összefüggés fennállását a perben eljárt igazságügyi orvosszakértő véleménye nem támasztotta alá.

 

 Mindezekre tekintettel az I. rendű felperes testi egészség megsértésére alapított sérelemdíj iránti keresetét elutasította. A bizonyítékok Pp. 279. § (3) bekezdése szerinti mérlegelése, a 2021. évben fennálló ár- és értékviszonyok alapján a bíróság a teljes családban éléshez fűződő jog sérelme miatt az I. rendű felperest ért nem vagyoni hátrányok kompenzálására 12.000.000 forintot, az alperes teljesítésének az elszámolásával további 9.000.000 forintot, a lelki egészségének a megsértése miatt 4.000.000 forintot látott indokoltnak és az alperest 13.000.000 forint sérelemdíj és késedelmi kamata megfizetésére kötelezte.

 

Az elsőfokú bíróság a II. rendű felperes esetében értékelte, hogy 10 évesen veszítette el az édesanyját, ami pótolhatatlan veszteség, a II. rendű felperes nem részesülhet többé anyai gondoskodásban, a szülők együttes nevelésében, a teljes család együttlétéből fakadó élményekben. Mindez hátrányosan hat a társadalmi életben való részvételére, a családi szerepek elsajátítására és későbbi átadására. Az I. rendű felpereshez hasonlóan értékelte, hogy a baleset időpontja miatt a karácsony a „halálnappá” vált, továbbá, hogy a II. rendű felperes sorsa a másik szülőjének súlyos fokú egészégromlása miatt bizonytalan, élete a másik szülő elvesztésétől való félelemmel terhelt.

 

 A pszichológus szakértő véleménye alapján megállapította, hogy a II. rendű felperes esetében az alkalmazott pszichoterápia következtében nem jöttek létre az elhúzódó gyászreakció jegyei, az aktuális állapotában azonban ezek a jegyek meghatározóak, együtt járnak az édesanya iránti fokozott érzelmi igényekkel és vágyakozással, és személyiségfejlődési deficitek kialakulásának rizikófaktorait tartják fenn. Súlyos pszichés tünetek kialakulása a pozitív gyászmunkának, az összetartó, széles rokoni támogatásnak köszönhetően maradt el. A II. rendű felperesnél aktuális kóros, klinikai szintet elérő pszichés tünetek, panaszok nem regisztrálhatók. Állapotában az egyenletes teljesítményt folyamatos családi és szakember általi támogatás mellett képes fenntartani.

 

Mindezek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes által megfizetett 3.000.000 forint a balesetkori ár-és értékviszonyok alapján alkalmatlan a II. rendű felperest ért nem vagyoni hátrányok ellentételezésére. Az alperest ezért a teljes családban éléshez fűződő személyiségi jogának sérelme miatt további 17.000.000 forint, a lelki egészség sérelme miatt 3.000.000 forint, összesen 20.000.000 forint sérelemdíj és a balesetet követő naptól számított késedelmi kamat megfizetésére kötelezte a II. rendű felperes javára.  A III. rendű felperes esetében az elsőfokú bíróság értékelte, hogy 7 éves kora óta az édesanyja egyedül, majd 19 éves koráig az I. rendű felperessel közösen nevelte, a vér szerinti másik szülőjére nem támaszkodhatott. Édesanyjával való kapcsolata az elköltözését és a házasságkötését követően is szoros volt, hetente többször találkoztak. A szülő elvesztése egy felnőtt gyermek számára is a további életére kiható veszteséget jelent, mert nem részesülhet többé az anyai gondoskodásban, a családi együttlétből fakadó élményekben.

 

 A pszichológus szakértő véleménye alapján értékelte, hogy a III. rendű felperes számára az édesanyja elvesztése legalább egy-másfél éves időtartamban közepesen súlyos pszichés megterhelést eredményezett. A felperes aktuálisan pszichológiai szempontból pszichésen tünet-és panaszmentes, pszichés támogatást, gondozást nem igényel. A mindennapi tevékenységét és a munkáját azonban erejének fokozott megfeszítésével képes csak ellátni. Mindezek miatt úgy ítélte meg, hogy a III. rendű felperes esetében a családban éléshez fűződő jog sérelme miatt a már teljesített összegen felül további 6.500.000 forint, a lelki egészség sérelme miatt 2.000.000 forint sérelemdíj megfizetése indokolt, ezért az alperest 8.500.000 forint sérelemdíj és 2021. december 25. napjától késedelmi kamat megfizetésére kötelezte.

 

A IV. rendű felperes esetében értékelte, hogy a néhai volt az egyetlen gyermeke, akivel nagyon szoros kapcsolatban állt. Közel laktak egymáshoz, gyakran találkoztak, a nagyobb ünnepeket együtt töltötték. A IV. rendű felperest műtétje utáni felépülésében a lánya segítette. Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a IV. és az V. rendű felperesek 1984. óta együtt éltek, a néhait 10 éves kora óta közösen nevelték. Erre figyelemmel az V. rendű felperes a Ptk. 4:199. § (2) bekezdése értelmében a néhai nevelőapjának minősül, és közte és a néhai között szoros, az apa-gyermek kapcsolat szintjét elérő családi kötelék állt fenn. A nevelőszülő a Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 1. pontja alapján közeli hozzátartozónak minősül, ennélfogva az V. rendű felperes igényérvényesítési joga fennáll. Értékelte, hogy a baleset idején a IV. rendű felperes 69 éves, az V. rendű felperes pedig 74 éves volt, idős emberekként nehezebben képesek a történtek feldolgozására. Lányuk halálával az öregkorukra remélt támaszukat, segítségüket veszítették el. A IV. és az V. rendű felperesek esetében a szakvélemény alapján értékelte, hogy aktuális állapotukban mindketten az elhúzódó, kóros gyászreakció jegyeit mutatják. A IV. rendű felperes a gyermeke elvesztésével összefüggésben depressziós állapotba került, ami a veszteséget követően súlyos, majd közepes fokú volt. Pszichiáter antidepresszánst, valamint feszültségcsökkentő gyógyszereket írt fel a számára, és a gyász feldolgozása érdekében pszichológushoz is fordult. Az V. rendű felperes állapotát meghatározó fennálló idegrendszeri betegsége (SLA) elnehezíti a gyász feldolgozását.

 

Mindezek alapján az elsőfokú bíróság a családi élethez fűződő jog sérelme miatt a IV. rendű felperes javára a megfizetett összegen felül további 2.000.000 forint, az V. rendű felperes javára 3.000.000 forint, a lelki egészségük megsértése miatt pedig személyenként 4.000.000 forint sérelemdíj megfizetését tartotta indokoltnak. Ennek megfelelően az alperest a IV. rendű felperes javára 6.000.000 forint, az V. rendű felperes javára 7.000.000 forint és ezen összegek után 2021. december 25. napjától a kifizetésig késedelmi kamat megfizetésére kötelezte.

 

Az elsőfokú bíróság a VI-VIII. rendű felperesek családi élethez fűződő joguk megsértésére alapított keresetét nem találta megalapozottnak. Kifejtette, hogy e személyiségi jog megsértésére a jogi értelemben vett családtagok alapíthatnak igényt. A nevelt gyermek fogalmát a Ptk. nem határozza meg. A Ptk. 4:199. § (2) bekezdése értelmében a nevelőszülő olyan személy, aki a gyermekről a saját háztartásában hosszabb időn át ellenszolgáltatás nélkül gondoskodott. Arról, hogy mit tekint hosszabb időnek, a bíróságnak esetileg, az adott ügy körülményei alapján kell döntenie.

 

A VI. rendű felperes általa előadottak alapján megállapította, hogy a VI. rendű felperes felnőtt koráig nem a néhai háztartásában élt, ezért sem az életkora, sem a gondoskodás időtartama alapján nem volt a néhai nevelt gyermekének tekinthető. A VII. rendű felperes esetében a középiskolai tanulmányok elvégzésének időtartamára korlátozódó gondoskodás időtartamát sem tekintette a bíróság olyan hosszúnak, ami megalapozta volna a nevelt gyermeki minőségét. Álláspontja szerint önmagában a felnőtt VIII. rendű felperes részére időszakonként biztosított szállás a törvényi feltételek egyikét sem valósította meg.

 

Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a hozzátartozók körén kívül eső személyek is követelhetnek az elhunyt halálával összefüggésben elszenvedett lelki egészséghez fűződő joguk megsértése miatt sérelemdíjat. A szakértő mindhárom felperesnél kimutatta az elhunythoz való szoros érzelmi kötődést. A VI. rendű felperes állapotában a néhai elvesztése közepes súlyú pszichés megterhelést eredményezett. A tágabb család jóváhagyásával jelenleg a VI. rendű felperes tölti be a II. rendű felperes életében az anyai szerepet, ami az ő esetében fokozott pszichés megterhelést eredményez, enyhe fokban elnehezíti az életét. Mindezek miatt úgy ítélte meg, hogy a VI. rendű felperes esetében bizonyított a lelki egészség sérelme a néhai elvesztésével összefüggésben. Az alperest ezért a VI. rendű felperes családban betöltött szerepére – mint a jogsértésnek a sértettre gyakorolt hatására figyelemmel – 2.000.000 forint sérelemdíj és 2021. december 25. napjától késedelmi kamat megfizetésére kötelezte.

 

A VII. és a VIII. rendű felperesek ítélet tényállásában rögzített, szakértő által megállapított csekély személyiségi jog sérelme alapján a részükre személyenként 300.000 forint sérelemdíj megfizetését tartotta indokoltnak a néhai halála miatt őket ért nem vagyoni hátrányok kompenzálására.

 

Az elsőfokú bíróság a per tárgyának a keresetlevél benyújtásakor fennálló értékét 190.447.172 forintban állapította meg. Rámutatott, hogy az I-III. rendű felperesek részére az előterjesztett követeléseiknél ugyan kevesebbet ítélt meg, de a követelt összeg nem volt nyilvánvalóan eltúlzottnak tekinthető, ezért a bíróság a Pp. 83. § (3) bekezdése alkalmazásával pernyertesnek tekintette őket. Ezzel szemben a IV-VIII. rendű felperesek az eltúlzott követeléseik folytán pervesztesek lettek. Tekintettel azonban arra is, hogy a felperesek képviseletét ugyanazok a jogi képviselők látták el, a pernyertesség-pervesztesség arányát összességében 50-50%-ban határozta meg, amire figyelemmel akként rendelkezett, hogy egyik fél sem köteles a másik fél számára perköltséget fizetni.

 

A fellebbezések

 

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I-VIII. rendű felperesek és az alperes is fellebbezést terjesztett elő, amelyekben a fellebbezéseikben foglaltak szerint az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatását kérték.

 

A felperesek fellebbezése

 

Az I-VIII. rendű felperesek a fellebbezésükben a sérelemdíj iránti keresetük, továbbá az alábbi kártérítési tételek tekintetében kérték az alperes keresetük szerinti marasztalását: az I. rendű felperes javára 200.000 forint gyászterapeuta költség, a 2021. december 25. és 2022. május 31. közötti időszakra havi 75.000 forinttal számolt összesen 375.000 forint lejárt háztartási kisegítő költségét pótló járadék , késedelmi kamata,2022. június 1. napjától véghatáridő nélkül havi 144.000 forint háztartási kisegítő költségét pótló járadék, a 2021. december 25. és 2022. május 31. közötti időszakra havi 75.000 forinttal számolt összesen 375.000 forint lejárt adminisztratív munkák költségét pótló járadék, késedelmi kamata, 2023. január 1-jétől véghatáridő nélkül – a mindenkori szakképzett minimálbér nettó összegének a változását követő – havi 197.106 forint tartást pótló járadék és a 2022. január 1. és december 31. közötti időszakban lejárt 2.074.800 forint járadék a II. rendű felperes javára anyai gondoskodás kiesése miatt 2021. december 25-től a nagykorúvá válásáig, 2029. október 25-ig az inflációt követő, kezdetben havi 50.000 forint járadék, késedelmi kamata, valamint 2024. november 1. napjától a jövőre nézve megállapított tartást pótló járadék inflációváltozáshoz igazítása.

 

A felperesek fellebbezése szerint az elsőfokú ítéletnek az I. rendű felperes jövőre nézve egy évre követelt 200.000 forint gyászterapeuta, háztartási kisegítő és adminisztratív költség iránti, valamint a II. rendű felperes anyai gondoskodás kiesése miatti keresetét elutasító rendelkezései sértik a Ptk. 6:522. §-át, a I. rendű felperes tartást pótló járadék iránti keresetét elutasító rendelkezései a Ptk. 6:522. §-a mellett a 4:194. §-át, a II. rendű felperes tartáspótló járadékának indexálás nélküli megállapítása a Ptk. 6:522. §-át és 4.207. §-át.

 

Az I. rendű felperes szerint az elsőfokú bíróság a 200.000 forint gyászterapeuta költség felmerültének a bizonyítatlanságát jogszerűtlenül rótta a terhére. Érvelése szerint a jövőbeni költség felmerülése nem igazolható, a költség bírói mérlegeléssel való megállapításához szükséges adatok ugyanakkor rendelkezésre álltak a korábbi kezelések számlái és a pszichológus szakértő kezelés szükségességére vonatkozó megállapításai alapján. A háztartási kisegítői költség tekintetében sérelmezte a tanú vallomásában megerősített, átlagban havi 75.000 forint összegű kifizetések figyelmen kívül hagyását. Hangsúlyozta, hogy kisebb lakásba költözésükre az anyagi helyzetüknek a balesettel okozati összefüggésben álló romlása miatt került sor, a háztartási kisegítői járadék havi összege azonban emiatt nem csökkenthető, kárenyhítése ugyanis nem szolgálhat az alperes mentesülésének alapjául. Az adminisztratív költség tekintetében hivatkozott arra, hogy a tanúk vallomása alátámasztotta azt az előadását, hogy a vállalkozásában be nem jelentett, családi segítőként a néhai napi 8 órában végzett ilyen tevékenységet, amelynek a vállalkozás által ki nem fizetett ellenértéke a családi kasszát gyarapította. Az I. rendű felperes állította, hogy a tartást pótló járadék iránti igénye megalapozott, mert annak mindkét feltétele – az önhiba és a tartásra kötelezhető hozzátartozó hiánya – teljesült. A családtagok és a munkatársak tanúvallomásai igazolták, hogy a varrással együtt a néhai tényleges havi jövedelme elérte a 700.000 forintot.

 

A II. rendű felperes állította, hogy gyermekként speciális kár, ún. „anyaseb” érte. A sérelemdíj és az anyai gondoskodás kiesése miatti kártérítés nem ugyanannak a körülménynek a kettős értékelését jelenti. Sérelemdíjra az édesanya elvesztése ad alapot, ettől eltérő igény az anyai gondoskodás kiesése, ami az életminőségének a csökkenését okozza. A II. rendű felperes a jövőre nézve megállapított tartást pótló járadéka tekintetében hivatkozott arra, hogy a járadék indexálását mind a Ptk., mind a 170/1997. (X. 6.) Korm. rendelet lehetővé teszi.

 

A felperesek sérelmezték, hogy az elsőfokú bíróság a felelősségbiztosítóval szemben nem látott lehetőséget a sérelemdíj büntető funkciójának az érvényesítésére. Az elsőfokú bíróság téves álláspontjával szemben, a saját álláspontjuk helyességének az alátámasztása érdekében hivatkoztak a 2009. évi LXII. tv. 3/A. §-ára, valamint a Kúria BH2022. 153. és Pfv.20.691/2020/4. számú precedensképes határozataiban kifejtettekre. Kifogásolták továbbá, hogy a sérelemdíj megállapítása során az elsőfokú bíróság az egyes jogsérelmekre szétválasztó mérlegelést alkalmazott, ami összességében a többfajta sérelem együttes elbírálásához képest alacsonyabb sérelemdíjakat eredményezett. A kárrendezési eljárás során kifizetésben részesülő felperesek a káresemény óta bekövetkezett köztudott értékviszony-változásokra hivatkozva kifogásolták a teljesítések figyelembevételét a keresetük elbírálása során.

 

Az I. rendű felperes sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a sérelemdíj megállapítása során nem tulajdonított megfelelő jelentőséget annak, hogy a kiegészített szakvélemény szerint pszichés zavarának kizárólagos oka a néhai halála. Álláspontja szerint pszichés zavara és a patológiás elhúzódó gyászreakciója megalapozza a keresete szerinti 30.000.000 forint és annak 2021. december 25. napjától számított késedelmi kamata iránti követelését. A II. rendű felperes szerint az elsőfokú bíróság nem értékelte kellő súllyal, hogy a szakértő szerint az édesanyja elvesztése súlyos pszichés megterhelést okozott a számára. Az elhúzódó gyászreakció jegyei csak a pszichoterápia alkalmazása miatt nem jöttek létre nála, azonban ezek a jegyek meghatározók és személyiségfejlődési deficitek kialakulásának rizikófaktorait jelentik. Állapota ezért fokozott figyelmet és szakember általi támogatást igényel. Az elsőfokú bíróság által megállapított sérelemdíj ezért a baleset időpontjához képest is jelentősen alulbecsült.

 

A III. rendű felperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróságnak sokkal nagyobb jelentőséget kellett volna tulajdonítania annak a szakértői megállapításnak, hogy az édesanyja elvesztése közepesen súlyos pszichés megterhelést eredményezett a számára. Aktuálisan ugyan pszichésen tünet- és panaszmentes, állapotában azonban egy helyzetileg indukálódó érzelmi regresszió jött létre. Mindennapi tevékenységét, munkáját erejének fokozott megfeszítésével képes csak elvégezni. Ami a tárgyaláson kiegészített szakvélemény szerint azt jelenti, hogy nem panaszkodik, a környezetét nem terheli meg a veszteségével, igyekszik tartani magát a külvilág előtt. Ez a jó alaptermészete azonban nem kisebbíti az édesanyja elvesztésével összefüggésben elszenvedett sérelmeit. A IV. és az V. rendű felperesek az elsőfokú bíróság mérlegelését arra figyelemmel támadták, hogy a szakértő mindkettőjük esetében patológiás jellegű elhúzódó kóros gyászreakció fennállását állapította meg. A IV. rendű felperes esetében annak rögzítésével, hogy gyermeke elvesztése miatt depressziós állapotba került, amely előbb súlyos, majd közepes fokú volt, öngyilkossági gondolatai is voltak. Pszichiáternél és pszichológusnál is járt, a terápia lezárását kizárólag azért kérte, mert a terápiára való eljutása látásromlása miatt megnehezedett. Az V. rendű felperes egyéb neurológiai betegségéből származó pszichés tünetei pedig annyiban súlyosbítják az állapotát, hogy azok megnehezítik a pszichés veszteséggel való megküzdését.

 A VI-VIII. rendű felperesek arra hivatkoztak, hogy a szakértő kimutatta a szoros érzelmi kötődésüket az elhunythoz. A pótanya elvesztése megalapozza a keresetükben követelt sérelemdíjakat. A VI. rendű felperes logikátlannak tartotta, hogy a családban éléshez fűződő jogának sérelmén alapuló keresete elutasítása ellenére a bíróság a lelki sérelmei között értékelhetőnek tartotta, hogy a II. rendű felperes édesanyjának a szerepét ő pótolja, ami egyúttal a család egységét is bizonyítja. A VI. rendű felperes szerint sokkal nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani annak, hogy a szakértő szerint a néhai elvesztése közepes súlyú pszichés megterhelést jelent a számára, a megváltozott családon belüli szereposztás és az ezzel összefüggő pszichés állapota pedig enyhe fokban elnehezíti életét. A VII. és a VIII. rendű felperesek azt hangsúlyozták, hogy a néhai elvesztése a szakvélemény szerint közepes és enyhe, illetve enyhe határértékű megterhelést jelentett a számukra.

 

Az alperes fellebbezése

 

Az alperes a fellebbezésében elsődlegesen az I. rendű felperes 250.000 forint háztartási kisegítő költsége, a II. rendű felperes 1.344.000 forint és havi 60.000 forint tartáspótló járadéka, a IV. rendű felperes 159.385 forint óriásplakát költsége, továbbá a VI., VII. és VIII. rendű felperesek sérelemdíja tekintetében a kereset elutasítását, az I. rendű felperes javára megítélt sérelemdíj tőkeösszegének 13.000.000 forintról 5.000.000 forintra, a háztartási kisegítő költsége tőkeösszegének 1.392.000 forintról 394.980 forintra, a havi járadék összegének 48.000. forintról 15.300 forintra, a gyermekfelügyeleti költség tőkeösszegének 3.216.000 forintról 1.527.518 forintra, a sérelemdíj tőkeösszegének a II. rendű felperes esetében 20.000.000 forintról 7.000.000 forintra, a III. rendű felperes esetében 8.500.000 forintról 5.000.000 forintra leszállítását kérte. A másodlagos fellebbezési kérelme arra irányult, hogy 68 % arányú pernyertessége alapján a Fővárosi Ítélőtábla az őt terhelő illeték összegét 480.000 forintra, az állam által előlegezett költség összegét 706.779 forintra szállítsa le, és a felpereseket kötelezze a javára áfával együtt 6.728.181 forint jogi képviseleti díj megfizetésére.

 

Az alperes fellebbezése szerint az elsőfokú ítélet az I-III. és VI-VIII. rendű felperesek részére megítélt sérelemdíjra vonatkozó rendelkezései sértik a Ptk. 2:52. § (3) bekezdését és a Pp. 279. § (1) és (3) bekezdését, a VI-VIII. rendű felperesek esetében a Ptk. 2:42. § (1) bekezdését, 2:52. (1) bekezdését és a Pp. 34. § (1) bekezdés c) pontját is. A IV. rendű felperes javára megítélt, óriásplakát költségében marasztaló ítéleti rendelkezés a Ptk. 6:522. § (1) bekezdését, 6:521. §-át és 6:525. § (1) bekezdését, az I. rendű felperes javára megítélt 250.000 forint háztartási kisegítői költség a Pp. 34. § (1) bekezdés c) pontját, 265. § (1) bekezdését és 279. § (1) bekezdését, a háztartási kisegítői járadék és gyermekfelügyeleti költség a Ptk. 6:522. § (1) bekezdés c) pontját és Pp. 279. § (1) és (3) bekezdését, a II. rendű felperes javára tartást pótló járadék megállapítása a Ptk. 6:522. § (2) bekezdés a) pontját és (3) bekezdését, 6:529. § (3) bekezdését, valamint a Pp. 265. § (1) bekezdését és 279. § (1) bekezdését, a perköltség viselésére vonatkozó ítéleti rendelkezés a Pp. 21. § (1) bekezdését és (3) bekezdés a) pontját, 22. § (3) bekezdését és 83. § (1)-(3) bekezdését sérti.

 

Az alperes a fellebbezésében mindenekelőtt arra mutatott rá, hogy az azonos tényalapból eredő sérelemdíj különböző aspektusait jelentő külön személyiségi jogsérelmek egy sérelemdíjat és nem a különböző jogsértésekhez képest elkülönülő külön sérelemdíjakat alapoznak meg. A felperesek a teljes családban éléshez és a testi-lelki egészséghez fűződő joguk megsértése miatt külön sérelemdíj iránti igényeket terjesztettek elő, ezért a teljes családban éléshez fűződő jog sérelmének értékelése során a hozzátartozó elvesztésének pszichés aspektusai nem vehetők figyelembe. A Kúria döntései szerinti 2016 és 2018 évi, valamint a perbeli 2021. évi káresemény időpontja között nem érvényesült érdemi inflációs hatás. Az elsőfokú bíróság ezért az ár- és értékviszonyok változására hivatkozásával a sérelemdíjak összegét lényegében az elbíráláskori ár-és értékviszonyok alapján határozta meg, amelyek után a káreseményt követő naptól való kamatfizetésre kötelezéssel kétszeresen értékelte a felpereseket ért hátrányokat.

 

Érvelése szerint a felperesek javára megítélt sérelemdíj mindezeket meghaladóan is eltúlzott. Az I. rendű felperes esetében a lelki kiegyensúlyozottság megszűnése és az egészségügyi állapota romlásától való félelem kizárólag a lelki egészség sérelmével összefüggésben lettek volna értékelhetők. Az elsőfokú bíróság elmulasztotta értékelni továbbá, hogy az I. rendű felperes a balesetet követően röviddel, kb. 1 évvel új élettársi kapcsolatot alakított ki, a teljes családban élés helyreállítása érdekében tett gyors lépésével pedig a hátrányai jelentős részét kiküszöbölte. Az I. rendű felperes szakértői meghallgatása már a veszteség előtt is fennállt zavarokat jelzett, amiből következően a pszichés hátrányai részben a balesettől függetlenül fennálló személyiségszerkezetével állnak okozati összefüggésben. A III. rendű felperes szakértő előtt tett előadása alapján kétséges az az ítéleti megállapítás is, hogy az I. rendű felperesnél patológiás elhúzódó gyászreakció alakult ki. Az I. rendű felperes a kereseti tényállításával szemben a baleset előtt sem volt elesett és segítségre szoruló, valójában kifejezetten domináns szerepet játszott a párkapcsolatában és ő volt az, aki a vállalkozások működtetésével a család egzisztenciális hátterét megteremtette.

 

Az alperes álláspontja szerint a II. és a III. rendű felperesek esetében az elsőfokú bíróság által a teljes családban éléshez fűződő jog sérelme miatt megítélt sérelemdíj jelentősen figyelmen kívül hagyja az ellenkérelmében ismertetett, összehasonlításra alkalmas bírói gyakorlatot és a káresemény időpontjában irányadó ár-és értékviszonyokat. Az alkalmazott pszichoterápia következtében a II. rendű felperesnél nem jött létre elhúzódó gyászreakció, a II. rendű felperesnek nincsenek kóros klinikai szintet elérő pszichés tünetei, panaszai. A szakértői bizonyítás eredménye tartósan súlyos pszichés megterhelést nem igazol az ő esetében. A III. rendű felperest az édesanyjától független, önálló életvitelt folytató felnőttként érte a veszteség. A III. rendű felperes aktuálisan pszichésen tünet és panaszmentes, pszichés támogatást és gondozást nem igényel, ezért megalapozatlan az a pszichológusi szakvéleményen alapuló megállapítás, hogy a mindennapi tevékenységét és a munkáját az erejének fokozott megfeszítése révén képes elvégezni, különösen, hogy a III. rendű felperes ilyen jellegű hátrányokról nem is számolt be. Mindezekre tekintettel a teljes családban éléshez fűződő jog sérelme miatt az I. rendű felperest 3.000.000 forint, a II. rendű felperest 6.000.000 forint, a III. rendű felperest a 4.000.000 forint, az egészség megsértése miatt az I. rendű felperest 2.000.000 forint, a II. és a III. rendű felperest személyenként 1.000.000 forint illetné meg.

 

Az alperes fenntartotta azt az álláspontját, hogy hozzátartozói minőségük hiányában a VI-VIII. rendű felperesek a néhai halálával összefüggésben nem rendelkeznek igényérvényesítési jogosultsággal, és a lelki egészségük megsértése miatt sem érvényesíthetnek sérelemdíj iránti igényt. A szakvéleménynek az „esetleges” pszichés megterhelésükre vonatkozó megállapításai egyébként sem tekinthetők sérelemdíjat megalapozó körülménynek.  Fenntartotta azt az álláspontját is, hogy a megemlékezés óriásplakát költsége nem értelmezhető kárként, mert az nem tekinthető a halálesettel előrelátható módon felmerülő költségnek, ezért nem áll okozati összefüggésben a balesettel. A nem szükségszerű költségek felmerültét a károsultnak is meg kell előznie, a kár mértékét a lehetősége szerint enyhíteni köteles. Okfejtése szerint a 2021. december 25. és 2022. május 31. közötti időszakra háztartási kisegítői költség megállapítása megalapozatlan, figyelemmel arra, hogy az I. rendű felperes kereseti tényelőadása szerint a fizetett kisegítőként igénybe vett személy2 a cég1-nél fennállt munkaviszonya alapján részesült kifizetésben. A Kft. által kifizetett összeg megtérítését ezért az I. rendű felperes nem követelheti. A személy2 részére történt konkrét kifizetések összegszerű bizonyítása bírói mérlegeléssel nem lett volna pótolható.

Az I. rendű felperes javára megítélt háztartási kisegítői járadék összegét arra figyelemmel támadta, hogy az I. és a II. rendű felperesek háztartási munkavégző képességét figyelembe véve a néhai kieső tevékenységével felmerülő kisegítés időszükséglete napi 1 óra helyett csak fél óra. A házimunka végzése szakképesítést nem igényel, és a Kúria BH2017. 92. számon közzétett precedensképes határozata szerint a minimálbér adatai a járadék mérlegeléssel való megállapítása során figyelembe vehetők. A minimálbér szerinti nettó órabérből kiindulva pedig a járadékot 2022. június 1-jétól 765 forint, 2023. január 1-jétől 887 forint, 2023. december 1-jétől 1.020 forint óradíjjal számítva lehet meghatározni. A háztartási kisegítői óradíjnál figyelembe vett szempontok a gyermekfelügyeleti költség esetében is irányadók.

 

Álláspontja szerint a II. rendű felperes javára tartást pótló járadék megállapítására jogszerűen nem kerülhetett volna sor az annak alapját képező körülmények – a háromtagú család baleset előtti és utáni jövedelmének, a káresemény óta a II. rendű felperesre jutó jövedelem összegének – részletes előadása és igazolása nélkül, a valós anyagi és jövedelmi viszonyoktól független fiktív tartásdíj-átalányként. Téves továbbá az az ítéleti megállapítás is, hogy a tartást pótló járadék meghatározása során figyelmen kívül kell hagyni a káresemény következtében keletkező jövedelmeket, az árvaellátást és az özvegyi nyugdíjat.

A perköltség viselésével kapcsolatban kifejtette, hogy a per tárgyának össz-értéke helyesen 202.209.504 forint volt. Az egyes felperesek által követelt és a részükre megítélt összegek különbsége oly jelentős, ami nem tette volna lehetővé a Pp. 83. § (3) bekezdésének az alkalmazását. Az elsőfokú bíróság a jogi képviseleti díjának a megállapítása során tévesen alkalmazta a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2) bekezdés a-c) pontját, mert a díjának a megállapítását az IM rendelet 2. § (1) bekezdés a-b) pontjai alapján kérte, és a díjfelszámításának a jogi alapjától a bíróság nem térhetett volna el.

 

A felperesek fellebbezési ellenkérelme

 

A felperesek a fellebbezési ellenkérelmükben azt hangsúlyozták, hogy sérelemdíj iránti követelésüket nem megkettőzve, hanem a bekövetkezett káresemény életükre nehezedő aspektusait figyelembe véve egységesen terjesztették elő. Csak az elsőfokú bíróság felhívására osztották meg az előzetesen meghatározott összegeket a megsértett személyiségi jogaik mentén. A felperesek szerint a javukra megállapított sérelemdíjak nem eltúlzottak, sokkal inkább alábecsültek, a bírói gyakorlat közeli hozzátartozó elvesztése esetén 2014-ben 18-19 millió forint, 2016-ban 15-25 millió forint sérelemdíjakat sem tartott túlzottnak, és az azóta eltelt idő alatt drasztikus áremelkedés következett be. Az alperes az összehasonlítása alkalmas bírói gyakorlat bemutatásakor nyilvánvalóan alacsony összegű ítéleteket ismertetett. Az I. rendű felperes rámutatott arra, hogy a pszichológus szakértő szerint új párkapcsolata nem egészséges kapcsolat, mert nem tud belemenni teljes szívvel egy új kapcsolatba, csak fogódzót keres. A III. rendű felperes alperes által idézett laikus véleménye alkalmatlan a pszichológus szakértő véleményének a megcáfolására. Hosszútávon nehezen mérhető következményekkel járhatnak a kiskorú II. rendű felperes fejlődésére és mentális egészségére azok a negatív hatások, amelyek az édesanyja elvesztésének a következményei. A Ptk. 6:523. §-a szerint a kártérítés mértéke növelhető, ha a károkozás különösen súlyos, vagy fokozottan hátrányos helyzetbe hozza a sértettet, a gyermeke nevelésével és ellátásával egyedül maradó édesapa helyzete pedig éppen ilyen. A Ptk. 6:524. §-a szerint a kártérítésnek visszatartó ereje is kell legyen. A III. rendű felperes szerint az alperes hozzávetőlegesen csonttöréssel járó fizikai sérelem kompenzálásáig silányítja le a fájdalmát. Állította, hogy az édesanyjával nagyon szoros napi kapcsolatban állt, a szakértő a tárgyaláson részletesen kifejtette, hogy miért kell az élet minden területén többleterőt kifejtenie az édesanyja elvesztése miatt. Senki nem képes a néhai által hátrahagyott űrt betölteni, senkihez nem fog olyan gyermeki szeretettel kötődni, mint édesanyjához. A szerencsés lelki beállítódása és a magába fojtott megküzdései pedig nem szolgálhatnak az alperes kárenyhítésének alapjául. A VI-VIII. rendű felperesek utaltak arra, hogy a szakértő megerősítette, hogy közöttük és az elhunyt között élő, aktív szeretetkapcsolat volt, közeli hozzátartozójuknak tekintették a néhait, ami megalapozza a sérelemdíj iránti igényüket.

 A IV. rendű felperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen tekintette a megemlékezés körébe tartozónak az óriásplakát költségét. A baleset évfordulójára kihelyeztetett plakát költségének a felmerülése szoros összefüggésben áll a káreseménnyel. Az I. rendű felperes azt hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság háztartási kisegítői költséget megállapító ítéleti rendelkezése az egyes háztartási tevékenységek „leltározása” nélkül is helyes, önmagában a kisegítés szükségességének az életszerűsége alapján. Az alperes szerint szükséges napi fél órába egy egyszerű főzelék elkészítése sem fér bele a konyha rendberakásával, de ilyen időtartamra kisegítőt nem is lehet találni. A II. rendű felperes azt hangsúlyozta, hogy a tartáspótló járadék nem az elhunyt halálával kiesett jövedelemhez igazodik, hanem a szükségleteinek a korábbi életszínvonalon való kielégítését hivatott biztosítani. A Kúria precedensképes határozatai alátámasztják annak az álláspontnak a helyességét, hogy a járadék megállapítása során az árvaellátás és az özvegyi nyugdíj figyelmen kívül maradnak. A felperesek szerint az alperes perköltség számítása téves, a véghatáridős járadékigényeket is éves időtartammal kell számítani. A sérelemdíjak mérlegeléssel való megállapítása indokolja a perköltség méltányos bírói megállapítását. Az alperes perköltség igénye önmagában is gátlástalan, a sérült személyek gazdasági erőfölényben lévő alperes általi kizsákmányolását jelzi, és a jogérvényesítési lehetőségeik letörésére irányul.

 

Az alperes fellebbezési ellenkérelme

 

Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében a jövőre nézve érvényesített gyászterapeuta költsége tekintetében azt emelte ki, hogy a jövőben esedékessé váló, le nem járt követelés iránti kereset a Pp. 172. § (2) bekezdésének megfelelően terjeszthető elő, az I. rendű felperes viszont nem ilyen, hanem a Pp. 172. § (1) szerinti marasztalási keresetet terjesztett elő, amely azonban csak lejárt követelésre vonatkozhat. Az alperes hangsúlyozta, hogy a háztartási kisegítő költségének a megtérítését az I. rendű felperes részben nem járadékként, hanem konkrét kiadásai miatt kérte, a kiadásai pontos összegét azonban a kihallgatott tanú vallomása nem igazolta, a járadék alapja viszont kizárólag a tényleges rászorultság lehet, ezért a járadék mértékét a valós körülményekből kiindulva kell megállapítani. Az elsőfokú ítélet helyesen állapította meg, hogy igazoltsága esetén az adminisztratív munkák költsége nem az I. rendű felperes, hanem a tőle elkülönülő jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság kára lenne, olyan kereseti tényelőadása pedig nem volt az I. rendű felperesnek, hogy a munkák kiesésével az ő bevétele, illetve a családi kasszában maradó jövedelmek összege csökkent. Az alperes szerint az elsőfokú bíróság az I. rendű felperes tartást pótló járadék iránti keresetét megalapozottan utasította el, figyelemmel arra, hogy a járadék alapját képező körülményeket a felperes nem adta elő és nem igazolta.

 

A II. rendű felperes anyai gondoskodás kiesése címén érvényesített járadék követelése tekintetében az elsőfokú ítélet megállapításai ugyancsak helyesek. A felperes úgy érvényesít ezen a jogcímen vagyoni kárigényt, hogy az azt megalapozó körülmények eszmei károk elszenvedésére vonatkoznak. Hangsúlyozta, hogy a II. rendű felperes által hivatkozott indexálást a jogszabályok tartásdíj és magánnyugdíjpénztári járadék tekintetében teszik lehetővé, ezzel szemben tartást pótló járadék esetében az indexálásnak nincsen normatív alapja. Az elsőfokú ítéletben hivatkozott precedensképes kúriai határozatoktól való eltérés szükségességét a felperes nem indokolta.

 

Az volt az álláspontja, hogy a felperesek fellebbezésében megjelölt sérelemdíjak teljes mértékben figyelmen kívül hagyják az összehasonlításra alkalmas bírói gyakorlatot. A felperesek az állításukkal szemben valójában saját maguk rendeltek az egyes személyiségi jogsértéseikhez külön-külön megjelölt sérelemdíjakat, az ilyen formán előterjesztett kereseti kérelmükhöz pedig az elsőfokú bíróság a Pp. 2. §-a és 342. § (1) bekezdése szerint kötve volt. Ehhez képest a fellebbezésükben már összevont sérelemdíj iránti keresetek a Pp. 7. § 12. b) pontja szerint keresetváltoztatásnak minősülnek, amely a Pp. 373. § (1) bekezdése szerint a másodfokú eljárásban nem megengedett. Annak sincs jogi indoka, hogy a bíróság a pert megelőzően teljesített sérelemdíjak összegét figyelmen kívül hagyja a keresetek elbírálása során. A teljesítéseinek a figyelembevétele semmilyen összefüggésben nem áll a káresemény óta az ár- és értékviszonyokban bekövetkezett változásokkal. A Ptk. 6:534. §-ának alkalmazása nem merült fel, az elsőfokú bíróság a sérelemdíjak után a káresemény napjától késedelmi kamatot is megítélt, amelynek a mértékében az ár- és értékviszonyok változása kifejezésre jut. Az alperes hangsúlyozta, hogy a megítélt összeghez képest a követelés nyilvánvaló eltúlzottságát valamennyi követelés teljes összegéhez képest, és nem külön-külön az egyes követelésekre lebontva kell vizsgálni, ezért a perköltségfizetés szempontjából sérelemdíj összege külön nem értékelhető.

 

A másodfokú bíróság ítéletének indokai

 

A I-III. rendű felperesek fellebbezése nem megalapozott, a IV-VIII. rendű felperesek és az alperes fellebbezése részben alapos.

 

Az alperes helyesen hivatkozott arra, hogy a kereseti tényelőadással ellentétesen a kereseti kérelem alapján az I. rendű felperes 200.000 forint gyászterapeuta költsége nem a jövőben esedékesé váló, hanem már felmerült költség megtérítésére vonatkozott. Az elsőfokú bíróság az ítéletében – a III. rendű felperes személyes előadása alapján – helytállóan állapította meg, hogy a további 10 kezelés – legalább részben – már megvalósult úgy, hogy azok ellenértékét a III. rendű felperes fizette meg. A szakértő a véleményében nem nyilatkozott arról, hogy az I. rendű felperes balesettel összefüggő pszichés állapota a gyászterapeuta igénybevételét milyen rendszerességgel, illetve időtartamon keresztül indokolja. Az I. rendű felperes ezért önmagában a korábbi számlák, valamint a kezelés indokoltságára vonatkozó szakértői megállapítás alapján alaptalanul kifogásolta a fellebbezésében a nem is nála felmerült és bizonyítatlan költségek megtérítésére vonatkozó keresetének az elutasítását. A már bekövetkezett károk esetében a Pp. 265. § (1) bekezdése alapján az I. rendű felperes köteles lett volna bizonyítani a kár bekövetkezését és összegét.

 

Az I. rendű felperes kifejezetten olyan költségeinek a megtérítését kérte a 2021. december 25. és 2022. május 31. közötti időszakra eső háztartási kisegítő és adminisztratív munkák elvégzésének a költségeként, amelyekkel kapcsolatos kereseti tényelőadása az volt, hogy azokat a néhai kiesett tevékenysége pótlásaként alkalmazott végezte, aki a tevékenységéért a Kft.-től részesült fizetésben. Tekintettel arra, hogy az I. rendű felperes nem igazolt a Kft.-vel fennálló olyan jogviszonyt, ami feljogosítaná őt a Kft.-t illető követelés érvényesítésére, az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg az adminisztratív munkák költsége tekintetében az I. rendű felperes kereshetőségi jogának a hiányát. Az elsőfokú bíróságnak azonban az azonos időszakban végzett háztartási kisegítés költsége esetében is ugyanerre a következtetésre kellett volna jutnia. A tanúk vallomása alapján ugyanis egyértelműen nem volt elkülöníthető, hogy a Kft.-től kapott fizetésén felül milyen tevékenységei (mennyiben gyermekfelügyelet és/vagy háztartási kisegítés) ellentételezéseként részesült az I. rendű felperes gyermekei részéről kifizetésben. Ugyanakkor a tanú nem erősítette meg az I. rendű felperesnek azt a személyesen tett előadását, hogy a háztartási kisegítésért készpénzben fizetett. A 2021. december 25. és 2022. május 31. közötti időszakra vonatkozóan ezért az I. rendű felperesnek sem a háztartási kisegítés költségének 375.000 forintra való felemelése, sem az alperesnek ugyanilyen összegű adminisztratív munka költségében való marasztalása iránti fellebbezési kérelme nem volt teljesíthető, ezzel szemben az alperesnek a 250.000 forint háztartási kisegítői költségben való marasztalásával szemben előterjesztett, a kereset elutasítására vonatkozó fellebbezése eredményre vezetett.

 

Az elsőfokú bíróság a felperesek előadásának, valamint a tanúk vallomásának az értékelése alapján helyesen állapította meg a néhai helyett a hozzátartozók és más által végzett háztartási, valamint gyermekfelügyeleti tevékenységek jellegét és időigényét, és a tevékenységek végzése idején irányadó ár- és értékviszonyok alapján a kifejtett szolgáltatások ellenértékét is helytálló mérlegelés eredményeként határozta meg. A Fővárosi Ítélőtábla sem az I. rendű felperes fellebbezése alapján az alperes keresetnek megfelelő háztartási kisegítői költségben marasztalására, sem az alperes fellebbezése alapján az elsőfokú bíróság által megítélt gyermekfelügyeleti és háztartási kisegítői költség leszállítására nem látott indokot. A fellebbezésekben foglaltakra figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla kiemeli, hogy nem volt arra nézve bizonyíték, hogy a néhai napi 3 órát töltött háztartási tevékenységekkel. A bíróságnak minden esetben a tényleges helyzethez igazodóan kell a szükséges tevékenységek ellenértékét megállapítania, ezért a baleset óta az I. és a II. rendű felperesek életkörülményeiben bekövetkezett változás értékelése nem jelentette az alperesnek a kár megtérítése alóli részbeni mentesítését. Az alperes az elsőfokú eljárás során a minimálbérnek megfelelő óradíj alkalmazásának a szükségességére nem hivatkozott, az 1.600 forint összegű óradíj alkalmazása pedig a végzett tevékenységek jellege és a fennálló ár- értékviszonyok alapján nem volt kifogásolható. Semmilyen adat nem támasztotta alá azt, hogy az I. és a II. rendű felperesek helyzetében a napi fél óra háztartási kisegítés az elhunyt kiesett tevékenységének a pótlásaként elegendő, a gyermekfelügyelet ellátásának elsőfokú ítéletben megállapított időigényét pedig az alperes nem vitatta.

 

Az elsőfokú bíróság az I. rendű felperes tartást pótló járadék iránti keresetét a tartásra való jogosultságának a megállapítása mellett, de a járadék Ptk. 6:529. §-ában meghatározott feltételeinek a bizonyítatlansága miatt utasította el. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság döntésével és annak indokaival alapvetően egyetértett. Álláspontja szerint azonban a járadék alapjául szolgáló feltételek hiánya az I. rendű felperes tartáshoz való jogosultságára is kiterjedt.

 

A Ptk. 6:529. § (1) bekezdése szerint tartást pótló járadéknak a károkozás folytán meghalt személlyel szemben tartásra jogosult részére van helye. A károkozó a tartást pótló járadék fizetésére abban az esetben is köteles, ha magatartásának e következménye nem volt előrelátható. A (2) bekezdés kimondja, hogy a károkozó a tartást pótló járadék fizetésére akkor is köteles, ha a meghalt személy tartási kötelezettségének megszegésével nem nyújtotta ténylegesen a tartást, vagy a járadékot igénylő a tartási igényét menthető okból nem érvényesítette. A (3) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a tartást pótló járadék mértékének meghatározásánál a kiesett tartást és a járadékot igénylő jövedelmét kell figyelembe venni. A (4) bekezdés értelmében a járadék mértékének meghatározásánál értékelni kell, ha a járadékot igénylő neki felróható okból nem rendelkezik megfelelő jövedelemmel, továbbá, hogy érvényesíthet-e követelést azokkal szemben, akik az ő tartására a meghalt személlyel egy sorban voltak kötelesek. Az (5) bekezdés pedig a járadék számítására egyebekben a jövedelempótló járadék számítására vonatkozó szabályokat rendeli megfelelően alkalmazni.

 

 A törvény idézett rendelkezéseiből következően – az rPtk. szabályaitól eltérően – a jelenleg hatályos szabályok szerint a tartást pótló járadékra való jogosultságot nem a tartás ténye, hanem a tartásra való jogosultság keletkezteti, a járadék mértékét pedig már nem az eltartottak baleset előtti életszínvonalának elérésével, hanem a Ptk. 6:529. § (3) bekezdése szerint kifejezetten az elhunyt által nyújtott kiesett tartásból kiindulva, a járadékot igénylő jövedelmének figyelembe vételével és a Ptk. 6:529. § (5) bekezdése szerint a jövedelempótló járadék számítására vonatkozó szabályok alkalmazásával kell meghatározni. Ebből következően az I. rendű felperes fellebbezésében foglaltakkal ellentétben a tartást pótló járadék megállapítását a baleset előtti és utáni pontos jövedelmi adatok ismeretének hiánya bizonyosan kizárta, ez a hiányosság önmagában a család baleset előtti életszínvonalára, és az életszínvonal elérését lehetővé tevő bevételekre vonatkozó hozzávetőleges adatokkal nem volt pótolható.

A Ptk. 6:529. § (1) bekezdése egyébként is a károkozás folytán meghalt személlyel szemben tartásra jogosult részére teszi lehetővé tartást pótló járadék iránti igény érvényesítését. Tartást pótló járadék ebből következően kizárólag olyan hozzátartozó részére állapítható meg, akivel szemben az elhunytnak tartási kötelezettsége állt fenn a Ptk. szabályai szerint. A Ptk. 4:86. §-a és 4:194. §-a szerint az életközösség fennállása alatt az élettárs viszont nem tartozik a tartásra jogosultak körébe, ami az I. rendű felperes részéről a tartást pótló járadék követelését alapvetően kizárta.

Az előzőekben kifejtettek alapján az alperes megalapozottan támadta az elsőfokú ítéletnek a II. rendű felperes javára tartást pótló járadék fizetésére kötelező rendelkezését. A II. rendű felperes ugyan a Ptk. 4:194. § (1) bekezdése és 4:196. § (1) bekezdése alapján jogosult volt tartásra az édesanyjával szemben. A tartást pótló járadék megállapításához azonban a kiesett tartás meghatározása során – a jövedelempótló járadék számítására vonatkozó szabályok kötelező alkalmazása miatt – a Ptk. 6:528. § (3) bekezdése szempontjából jelentős adatok bizonyítása nem mellőzhető. Az elsőfokú bíróság a család baleset előtti életszínvonala, a II. rendű felperes szükségletei és a baleset óta a II. rendű felperes tartására jutó kevesebb jövedelem alapján jogszabálysértően tekintett el a Ptk. 6:529. § (3)-(5) bekezdésének az alkalmazásától, és a bizonyítás hiányossága bírói mérlegeléssel nem lett volna pótolható. Figyelemmel arra, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a II. rendű felperes tartást pótló járadék követelését az alperes fellebbezése alapján egészében alaptalannak találta és a felperes keresetét elutasította, a II. rendű felperesnek a megítélt járadék indexálására vonatkozó fellebbezési kérelméről külön nem kellett állást foglalnia.

 

A II. rendű felperes alaptalanul támadta a fellebbezésében az elsőfokú ítélet anyai gondoskodás kiesése címén támasztott, havi 50.000 forint járadék iránti keresetét elutasító rendelkezését. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a járadék-követelését a felperes az életminőségének a csökkenésére alapította, ami a Ptk. 6:522. § (2) bekezdésében meghatározott egyik kárfajtának sem felelt meg, nem vagyoni sérelemként kizárólag valamely személyhez fűződő jogának megsértésével összefüggésben a Ptk. 2:52. § (3) bekezdésének alkalmazása során értékelhető. A Ptk. 2:52. § (3) bekezdése a sérelemdíj járadékként való érvényesítését kizárja, az elsőfokú bíróság a keresetének elutasításával a teljes kártérítés elvét nem sértette meg.

 

Az óriásplakát költségével a IV. rendű felperes vagyonának értéke nem a baleset folytán csökkent, ezért az alperes marasztalása során az elsőfokú bíróság tévesen utalt ítéletében a Ptk. 6:522. § (2) bekezdésének a) pontjára. Annak eldöntése során, hogy az óriásplakát költsége tekinthető-e a Ptk. 6:522. § (2) bekezdés c) pontja alapján kárnak, abból kellett kiindulni, hogy az nem a halálesettel közvetlen összefüggésben szükségszerűen, hanem a felperes saját elhatározása alapján utólag merült fel. A költség abban az esetben minősülhet kárnak, ha a károsultat ért valamilyen vagyoni hátrány kiküszöböléséhez szükséges, a hátrány kiküszöbölése érdekében feltétlenül indokolt. Az óriásplakát az elhunytról és a balesetről való megemlékezést szolgálta. A szakértő által megerősített gyászfeldolgozást elősegítő szerepe ellenére a IV. rendű felperes részéről nem volt olyan vagyoni hátrány, amelyet a plakát állítása kiküszöbölt. A Fővárosi Ítélőtábla ezért nem értett egyet az elsőfokú bírósággal abban, hogy a károkozó felelőssége kiterjed a megemlékezés célú óriásplakát költségére, ezáltal a biztosító helytállási kötelezettsége körébe eső költséget jelentett, ezért a IV. rendű felperes 159.385 forint és 2022. december 19-től számított késedelmi kamat megfizetése iránti keresetét elutasította.

 

A Fővárosi Ítélőtábla a felperesek sérelemdíj iránti keresetének elbírálása tekintetében az elsőfokú bíróság döntésével annyiban nem értett egyet, hogy a felperesek nem az egyes személyiségi jogaik sérelme miatt külön-külön számított, hanem az adott jogsértő magatartás folytán sérült valamennyi személyiségi joguk megsértésére tekintettel egyösszegben meghatározott sérelemdíjra tarthattak igényt. A többszörös jogsértés a Ptk. 2:52. § (3) bekezdése értelmében a sérelemdíj mértékének meghatározása során volt értékelendő. Az ugyanakkor sem eljárásjogi, sem anyagi jogi szempontból nem jelentette az elsőfokú ítélet felülbírálatának az akadályát, hogy a felperesek az eredetileg egyösszegben meghatározott sérelemdíjakat az elsőfokú bíróság felhívására a jogsértésekre szétbontották, mert a keresetük alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy az alperes marasztalását mely személyiségi jogaik megsértése miatt és milyen összeg erejéig kérik.

 

A I-IV. rendű felperesek az alperes rész-teljesítései elszámolásának a módját a fellebbezésükben nem kifogásolták, arra ugyanakkor az anyagi jog szabályai nem adtak lehetőséget, hogy – önmagában az ár- értékviszonyok változásával indokolt kérelmük alapján – az alperes marasztalásának az összegét a bíróság a már megtérített sérelemdíjak figyelmen kívül hagyásával határozza meg. A felperesek a sérelemdíjukat a baleset időpontjában fennálló ár- és értékviszonyok alapján határozták meg, és az után a halálesettel bekövetkezett sérelmük időpontjától kezdődően érvényesítettek késedelmi kamatot, amelyből következően nem igényelték a Ptk. 6:534. § (1) bekezdésének az alkalmazását. A rész-teljesítései erejéig az alperes kártérítési kötelezettsége megszűnt, ennek következtében – a Ptk. alkalmazása körében is irányadó 1/2011. (VII. 5.) Polgári jogegységi határozatra tekintettel – az elsőfokú bíróság helyesen járt el azzal, hogy levonta a rész-teljesítések összegét az alperes marasztalásának az összegéből.

 

Az elsőfokú bíróság a Kúria Pfv.III.20.606/2018. számú – BH2020. 10. számon közzétett – precedensképes határozatában kifejtettek alapján helyesen indult ki abból, hogy a teljes családban éléshez való jog alapja a családtagok között fennálló szoros – egymást támogató, érzelmi biztonságot nyújtó – érzelmi, bizalmi kapcsolat, a lelki kötődés, ami akár vérségi kapcsolat nélkül, már különélő, a hozzátartozó anyagi jogi fogalmán kívül eső személyek között is fennállhat. A VI-VIII. rendű felperesek esetében az elhunyt „pótanya” szerepét a lefolytatott bizonyítás eredménye alátámasztotta. A VI-VIII. rendű felperesek és a néhai közötti érzelmi-lelki kötődés pedig az alapján is megállapítható volt, hogy a pszichológus szakértő véleménye szerint a néhai halála legalább enyhe fokban valamennyiük pszichés állapotára kihatott. A Fővárosi Ítélőtábla ezért nem értett egyet az elsőfokú bírósággal abban, hogy a VI-VIII. rendű felperesek esetében az életkoruk, illetve a néhaival közös háztartásban kellő ideig tartó „gondoskodás” hiánya kizárja a teljes családban éléshez való joguk megsértésének a megállapítását.

 

A Fővárosi Ítélőtábla annak sem látta akadályát, hogy – a jogsértések számára, súlyára és a felperesekre gyakorolt hatására tekintettel – az alperessel szemben a sérelemdíj magánjogi büntetés funkcióját alkalmazza. Az alperes ugyanis a 2009. évi LXII. törvény 27. és 28. §-a alapján olyan kár megtérítésére, illetve sérelemdíj fizetésére köteles, amely a károkozó biztosítottat is terheli. A felelősségbiztosítási jogviszony járulékos jellegéből adódóan az alperes helytállási kötelezettségének fennállását és mértékét is a kártérítési felelősségnek, illetve – sérelemdíj esetében – a személyiségi jogok megsértésének azok a szabályai határozták meg, amelyek a biztosított károkozása, illetve személyiségi jogsértése tekintetében voltak irányadóak [BH2022. 153.].

 

Mindezek alapján a Fővárosi Ítélőtábla valamennyi felperes esetében megállapíthatónak látta a lelki egészség mellett a teljes családban éléshez fűződő jog megsértését is. Az I-III. rendű felperesek esetében a sérelemdíj magánjogi büntetés funkciója sem adott alapot az elsőfokú bíróság által megítéltnél magasabb összegű sérelemdíjak megállapítására. Az elsőfokú bíróság ugyanis a felperesek fellebbezésében megjelölt valamennyi hátrányos következményt hangsúlyosan értékelte a sérelemdíjak mértékének a meghatározása során. A megállapított összegek nagyságrendje az ítélkezési gyakorlat szerint adható sérelemdíj felső határához közelített, ugyanakkor az okszerű mérlegelés kereteit nem lépte túl. Az I. rendű felperes részére 16.000.000 forint, a II. rendű felperes részére 23.000.000 forint, a III. rendű felperes részére 10.000.000 forint összegben megállapított sérelemdíj megfelelően tükrözte a szakértő szerint a balesettel összefüggésben kialakult pszichés állapotukat, az életkorukból, a közeli hozzátartozói minőségükből és a néhaival fennállt kapcsolatuk megszakadásából adódóan a személyes helyzetükben bekövetkezett hátrányos változásokat.

 

Az alperes fellebbezésében foglaltakra figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla kiemeli, hogy az elsőfokú bíróság a sérelemdíj megállapítása során az I. rendű felperesnek kizárólag a szakértő szerint a balesettel okozati összefüggésben kialakult pszichés állapotát vette figyelembe. A III. rendű felperes szakértői meghallgatásán az I. rendű felperessel kapcsolatban megfogalmazott „véleménye” alapján a szakvélemény megállapításai nem voltak vitathatók. A kiegészített véleményében a szakértő részletesen indokolta, hogy az I. rendű felperesnek az új élettársával fennálló kapcsolata miért nem tekinthető egészséges párkapcsolatnak, miért nem alkalmas a néhai elvesztésének kompenzálására. A II. rendű felperessel kapcsolatosan a Fővárosi Ítélőtábla arra mutat rá, hogy elhúzódó gyászreakció kizárólag az alkalmazott pszichoterápia és a családi támogatás következtében nem alakult ki nála, azonban állapota fokozott figyelmet és szakember általi támogatást igényel. A III. rendű felperes esetében a baleseti eredetű pszichés állapotával összefüggő, a mindennapi tevékenységei körében szükséges fokozott erőfeszítésre vonatkozó megállapítását pedig a szakértő részletesen indokolta, és azt a perben felmerült bizonyítékok nem cáfolták.

 

A IV. és az V. rendű felperes esetében a Fővárosi Ítélőtábla úgy ítélte meg, hogy a jogsértés súlya és a felperesekre gyakorolt hatása a Ptk. 2:52. § (3) bekezdése szerint a 7.000.000 forintnál magasabb, 10.000.000 forint összegű sérelemdíj megállapítását indokolja. A IV. és az V. rendű felperesek ugyanis idősek, az életkorukból adódóan elesettebbek, a néhai halálával a támaszukat, a IV. rendű felperes az egyetlen gyermekét veszítette el. A IV. és az V. rendű felperesek mindketten elhúzódó, kóros gyászreakció tüneteit mutatták, a gyász feldolgozása esetükben még nem fejeződött be.

 

A fentiekben kifejtettek szerint a Fővárosi Ítélőtábla a VI-VIII. rendű felperesek esetében is megállapíthatónak látta a teljes családban éléshez való jog megsértését, ami a szakértő által a balesettel okozati összefüggésbe hozott pszichés megterhelés mellett az elsőfokú ítéletben foglaltnál magasabb sérelemdíj megállapítását indokolta. A VII. és a VIII. rendű felperesek közepes, illetve enyhe fokú pszichés megterhelésére figyelemmel a javukra megállapított 300.000 forint sérelemdíjat a Fővárosi Ítélőtábla személyenként 1.000.000 forintra emelte fel. A VI. rendű felperes esetében az elsőfokú ítéletben megállapított 2.000.000 forint sérelemdíj 3.000.000 forintra emelését a Fővárosi Ítélőtábla annak fokozott értékelése miatt tartotta szükségesnek, hogy a VI. rendű felperes vette át az anya szerepét a II. rendű felperes életében, ami fokozott pszichés megterhelést jelent a számára, és enyhe fokban elnehezíti az életét.

 

A Fővárosi Ítélőtábla kiemeli, hogy a bírói gyakorlat összehasonlításra alkalmas más ügyekben hozott döntéseinek értékelése nem jelenthet mechanikus, számszerűsíthető összevetésen alapuló vizsgálatot. Az egyéni körülmények és az egészségkárosodásból származó hátrányok különbsége alapot adhat eltérő mértékű sérelemdíj megállapítására. Az alperes által hivatkozott bírói döntések szerinti és a perbeli káresemények között eltelt idő alatt az ár- és értékviszonyok jelentősen változtak, ami a káresemények ténybeli hasonlósága esetén is okot adott magasabb összegű sérelemdíj megállapítására, ugyanakkor egyúttal gátját is jelentette az alperes felperesek által kért összegben történő, az ítélkezési gyakorlathoz képest eltúlzott marasztalásának. A kifejtettek alapján a Fővárosi Ítélőtábla nem látott indokot a VI-VIII. rendű felperesek sérelemdíj iránti keresetének elutasítására, az I-III. rendű felperesek sérelemdíjának az alperes fellebbezése szerinti leszállítására, de a I-VIII. rendű felperesek sérelemdíjának a fenti mértéket meghaladó felemelésére sem.

 

Az alperes az elsőfokú ítélet perköltségre, illetékre és állam által előlegezett költség viselésére vonatkozó rendelkezéseit részben megalapozottan támadta. A felperesek nem minősülnek a Pp. 36. §-a, illetve 37. § a) pontja szerinti pertársaknak, a perköltség viselés szempontjából a pernyertességük arányát külön-külön kellett meghatározni. Arra pedig az alperes helyesen hivatkozott, hogy a kereseti követelésükhöz képest a III-VIII. rendű felperesek pernyertességének aránya (sorrendben: 29 %, 36 %, 40 %, 25 %, 8-8 %) olyan mértékű volt, ami nem tette lehetővé a Pp. 83. § (2) bekezdése második fordulatának az alkalmazását. A perköltség, illeték és állam által előlegezett költség viselésére vonatkozó rendelkezések részbeni megváltoztatását az is indokolta, hogy a felperesek a Pp. 87. § (2) bekezdése és – a költségmentesség kedvezményében nem részesülő felperesek – a Pp. 102. § (1) bekezdése alapján azok megfizetésére nem egyetemlegesen, hanem érdekeltségük arányában kötelesek.

 

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta

 

Fővárosi Ítélőtábla, 6.Pf.20.701/2024/6.

 

Feldolgozta: Kiss Ferenc Kálmán ügyvéd