Tárgyszavak

károsult, kárenyhítési kötelezettség, keresetveszteség, más egészségügyi intézmény által nyújtott ellátás igénybevételével kapcsolatos költség, osztalékfizetés

A károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges költségnek, mint kárfajtának abból a lényegadó jellegzetességéből, hogy felmerülése a károsult vagy más személy elhatározásán alapul, a kárcsökkentési (kárenyhítési) kötelezettséggel való összefüggése is következik. Vagyis: a szükségesség követelménye teljesülésének vizsgálata egyúttal a károsultat terhelő kárcsökkentési (kárenyhítési) kötelezettség teljesítésének vizsgálatát is jelenti.

rPtk.340.§ (1) bek.

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

A 2012. február 10-én született I. rendű felperes a II-III. rendű felperesek gyermeke és a IV. rendű felperes unokája.   Az alperes az I. rendű felperest 2012. október 6-án hasi panaszai miatt vette fel. 2012. október 8-án késedelmesen kezdte meg az I. rendű felperes bélcsavarodást megszüntető hasi műtétjét, és a műtétet két nappal később meg kellett ismételni. A beavatkozások során az elhalt bélszakaszokat el kellett távolítani, aminek következtében az I. rendű felperes teljes vastagbele hiányzik, és rövidbél szindróma alakult ki nála.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

A felperesek keresetükben vagyoni és nem vagyoni káraik megtérítésére kérték kötelezni az alperest.

Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes felelősséggel tartozik mindazon károkért, amely a felpereseket abból érte, hogy az I. rendű felperes gyógyulási esélyét az alperesi ellátás csökkentette azzal, hogy az alperes az I. rendű felperes hasi műtétjét késedelmesen, 2012. október 8. napján hajnali 3 óra után rendelte el.

A másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú közbenső ítélet indokolását fellebbezett részében megváltoztatva mellőzte annak megállapítását, hogy a gyógyulási esély csökkentésével okozati összefüggésben keletkezett felperesi károk köre nem azonos azon károk körében, amely a felpereseket akkor érte volna, ha az alperes által késedelmesen elvégzett műtét az I. rendű felperes egészségkárosodását okozza.

A felperesek módosított keresetükben – egyebek mellett – az alperest a II-III. rendű felperesek mint egyetemleges jogosultak javára közlekedési többletköltség és kórházi költségek jogcímén 1.552.800 forint és annak 2015. január 9-től járó késedelmi kamata, valamint havi 15.000 forint járadék, gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök költsége jogcímén 8.485.800 forint és havi 15.000 forint járadék, továbbá a III. rendű felperes javára jövedelemkiesés jogcímén 56.874.717 forint és annak 2017. április 24-től számított késedelmi kamata, valamint 2023. március 31-ig havi 759.671 forint járadék, 2023. április 1-jétől havi 527.671 forint járadék megfizetésére kérték kötelezni.

Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

Az első- és másodfokú részítélet

Az elsőfokú bíróság részítéletével az alperest a II-III. rendű felperesek, mint egyetemleges jogosultak részére 4.113.000 forint és abból különböző részösszegek után eltérő időpontoktól járó késedelmi kamat, valamint 2024. május 1-jétől kezdődően havi 10.000 forint járadék megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a II-III. rendű felperesek közlekedési költségekre, kórházi költségekre, gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök költségére vonatkozó keresetét elutasította. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a III. rendű felperesnek 62.199.372 forintot és abból különböző részösszegek után eltérő időpontoktól járó késedelmi kamatot, valamint 2024. május 1-jétől kezdődően havi 296.241 forint járadékot. Ezt meghaladóan a III. rendű felperes jövedelemveszteség megfizetésére irányuló keresetét elutasította.

A közlekedési többletköltség és a kórházi költségek megtérítése iránti kereset elbírálásakor a felperesek szabad orvosválasztási jogából kiindulva megállapította: nem volt akadálya annak, hogy az I. rendű felperes ne a hozzá legközelebbi egészségügyi szolgáltatóhoz járjon kezelésekre, és nem volt anyagi jogi akadálya az ebből eredő többletköltségek alperesre való áthárításának. Egy perben nem álló egészségügyi intézmény 2018. szeptember 10-én kiállított igazolása alapján rögzítette, hogy az I. rendű felperest a 2012. október 16. és 2018. július 3. közötti időszakban 33 alkalommal kezelték. A szakvélemény alapján pedig megállapította, hogy ezen túlmenően az I. rendű felperes ugyanitt 11 kezelést kapott. Ezt meghaladóan a b-i kezelések időpontját a felperesek részéről bizonyítatlannak találta.

A felpereseknek utazással járó költségekkel és a szállásköltséggel kapcsolatos tényállításait sommásnak minősítette, amelyeket a felperesek annak ellenére is fenntartottak, hogy a költségek tételes bizonyításának szükségességéről tájékoztatást kaptak. Ebben a körben csak arra vonatkozóan tudott tényállást megállapítani, hogy az I. rendű felperest B-be kellett kórházi kezelésekre vinni, őt a II-IV. rendű felperesek 2012. október 16. és 2022. június 24. között összesen 44 alkalommal elkísérték, és ennek során szükséges volt a gépjárműhasználat, amellyel kapcsolatban üzemanyag, autópálya-matrica és parkolási költség, valamint időnként szállásköltség is felmerült. Az utóbbi költséggel összefüggésben 30.000 forint kifizetését tekintette bizonyítottnak, míg egyebekben a keresetet elutasította. Kiemelte, hogy a kezelések gyakorisága megközelítőleg sem tett lehetővé olyan általánosítást, amely alapján a költségek megállapíthatóak lettek volna.

A gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök költsége körében a többlet-pelenkaköltség kapcsán figyelemmel volt arra, hogy a szakvélemény szerint az I. rendű felperes a legkésőbb 3 éves korára szobatisztává váló átlagos gyermekhez képest csak nagycsoportos óvodás korára vált részlegesen szobatisztává. Értékelte továbbá, hogy a szakértő a pelenkahasználat mértékéről is nyilatkozott. Nem tartotta megállapíthatónak, hogy az ezzel járó költséget a társadalombiztosítás legalább részben megtérítette volna. Ezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a II-III. rendű felperesek a tájékoztatás ellenére a követelés összegére vonatkozó bizonyítási kötelezettségüket nem teljesítették. Emiatt a megtérítendő pelenkaköltség mértékét az alperes elismerő nyilatkozata alapján a 2012. december és 2013. június közötti időszakra havi 35.000 forintban, ezt követően 2019 augusztusáig havi 10.000 forintban állapította meg.

A szakértői bizonyítás eredménye és az alperes elismerő nyilatkozata figyelembevételével indokoltnak fogadta el a pelenkázáshoz szükséges, a bőrirritáció elleni krémek és eszközök használatát. Az ezzel felmerülő költség összegét mérlegeléssel a 2012 decemberétől 2019 augusztusáig terjedő időre havi 30.000 forintban, 2019 szeptemberétől pedig havi 10.000 forintban határozta meg.

A szakvélemény alapján megállapította, hogy indokolt volt a Bioptron lámpa, a színszűrő Bioptron készlet és az infúziós állvány használata is. Az utóbbi eszközt illetően rögzítette, hogy az az alperes hivatkozásával ellentétben nem támogatott gyógyászati segédeszköz. Az ennek beszerzésével felmerült és a II-III. rendű felperesek által igazolt költség összegét 33.000 forintban határozta meg, és az alperest annak megtérítésére kötelezte. A további eszközök esetében kiemelte, hogy azok megvásárlása csak tételes számlával lett volna igazolható, arra a felperesek által csatolt listaárak nem voltak alkalmasak. A TPN minták szállításával felmerült költséget a felperesek részéről ugyancsak bizonyítatlannak találta, és ezért a keresetet ebben a részében is elutasította.

A III. rendű felperes jövedelemveszteségének megtérítése iránti kereset elbírálásakor abból indult ki, hogy a III. rendű felperes az I. rendű felperes egészségi állapotára tekintettel annak 1 éves korától kezdve nem tudott visszamenni dolgozni. Megállapította, hogy az I. rendű felperes ápolása és gondozása a munkába való visszatérést a III. rendű felperes számára nem tette lehetővé, és ezt az I. rendű felperes egészségi állapotával kapcsolatos egyéb elfoglaltságok is akadályozták. Megítélése szerint emiatt a III. rendű felperes számára sem a részmunkaidős, sem az otthoni munkavégzés nem volt lehetséges. A jövedelemveszteség mértékét a Ptk. 357. §-a és az 1/2006. (V. 22.) PK vélemény alkalmazásával, a III. rendű felperes volt munkáltatója és jelenlegi munkáltatója, a saját tulajdonú gazdasági társasága által kiállított jövedelemigazolások alapján határozta meg. A bérfejlesztés összegének igazoltsága hiányában a számítás során a tervezett visszatérés előtti időszak átlagjövedelmét vette figyelembe. Álláspontja szerint sem a GYED, sem a családi pótlék folyósítása nem a káreseménnyel függ össze, ezért azokkal a jövedelemveszteség összegét nem csökkentette. Mindezek eredményeként a 2013. február 1. és a 2024. április 30. közötti időszak jövedelemvesztesége összegét 62.199.372 forintban, míg a 2024. május 1-jétől fizetendő járadék havi mértékét 296.241 forintban állapította meg.

A valamennyi fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság részítéletének fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta, és az alperes által a II-III. rendű felperesek, mint egyetemleges jogosultak részére fizetendő kártérítés összegét 4.674.884 forintra és abból az elsőfokú bíróság ítéletében meghatározott részösszegek után az ott megjelölt időpontoktól fizetendő késedelmi kamaton túl további késedelmi kamatra felemelte. Az alperes által a III. rendű felperesnek jövedelemveszteség címén fizetendő kártérítés összegét 59.049.862 forintra és annak késedelmi kamataira leszállította. Az alperes által a III. rendű felperes javára 2024. május 1-jétől fizetendő járadék havi összegét 256.779 forintra leszállította. Ezt meghaladóan az elsőfokú részítélet fellebbezett rendelkezését helybenhagyta.

Előrebocsátotta, hogy az elsőfokú részítélet rendelkező része számítási hibát tartalmazott, mivel a közlekedési többletköltség, a kórházi költségek, a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök költsége tekintetében a marasztalás összege helyesen 4.013.000 forint volt. A közlekedési többletköltségek és szállásköltségek felmerülésével összefüggésben osztotta a felpereseknek azt az álláspontját, hogy nem volt elvárható tőlük a területileg illetékes egészségügyi intézmény, vagyis az alperes igénybevétele, erre az alperessel szembeni bizalomvesztés alapos indokkal szolgált.

A II-III. rendű felperesek közlekedési többletköltségeket érintő fellebbezését részben megalapozottnak tartotta. Ezt azzal indokolta, hogy e költségek összege az általános kártérítés szabályai alapján meghatározható, ugyanis a költség felmerülése és indokoltsága, azaz a kár bekövetkezte igazolt, és a mérlegeléshez szükséges szempontok, kiinduló adatok rendelkezésre álltak. Ebben a körben figyelembe vette a használt személygépkocsi átlagfogyasztását, az adott időszakban átlagosan irányadó üzemanyagárat és a megtett távolságot. Erre figyelemmel a keresetet 655.934 forint erejéig megalapozottnak minősítette. Az ehhez kapcsolódó járadék megítélését azonban nem tartotta indokoltnak, mivel a 2019-2020. és a 2023. évre a budapesti kezelésekre szállítás nem volt igazolt, és az általános kártérítés megállapításának feltételei a jövőre nézve nem álltak fenn. Az autópálya-használat indokoltságát ugyan nem kétségesnek nevezte, de értékelte, hogy a felperesek csak a 2018. évre vonatkozóan igazolták a költség felmerülését. Emiatt összesen 5.950 forint és késedelmi kamata megfizetésére kötelezte az alperest. Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a parkolással kapcsolatos költség vonatkozásában a felperesek adósak maradtak a mérlegeléshez nem mellőzhető kiindulási adatok megjelölésével. A szállásköltségét illetően helyesnek tartotta az alperesnek azt a hivatkozását, hogy az általános kártérítés alkalmazásának feltételei nem álltak fenn, mivel a kiadás összege számlával, tényszerűen bizonyítható, és ez két alkalom tekintetében meg is történt.

Az elsőfokú bíróságnak a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök költsége körében kifejtett álláspontjával is egyetértett. Emiatt a II-III. rendű felpereseknek a pelenkaköltség összegének felemelésére irányuló fellebbezését sem tartotta teljesíthetőnek. A krémek és az egyéb, bőrirritáció elleni gyógyászati segédeszközök kapcsán ugyancsak alkalmazhatónak tartotta az általános kártérítést. Kiemelte, hogy a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök használata nem volt vitatható, azok hetente, havonta felhasznált mennyiségét viszont csak mérlegelés útján lehetett megállapítani. Az elsőfokú bíróság által megítélt kártérítés mértékét ennek alapján nem találta eltúlzottnak. Az alperesnek azt a fellebbezési érvelését is megalapozatlannak minősítette, hogy ezeket a költségeket a társadalombiztosítás részben átvállalta volna. Ezzel szemben hangsúlyozta, hogy az ilyen jellegű szükségletek kielégítése körében nem várható el minden esetben a társadalombiztosítási támogatás igénybevétele. Ennek alátámasztásaként hivatkozott a Kúria Pfv.VI.20.629/2023/4. számú részítéletének jogi indokaira.  Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a két infúziós állvány költségének megtérítése tekintetében is helyesen foglalt állást, mivel a használatuk szükséges volt, és megvásárlásukat, annak költségeit számla bizonyította, társadalombiztosítási támogatás igénybevétele pedig nem történt. Mindezek alapján a közlekedési többletköltség, a szállásköltség, a pelenkaköltség és az egyéb gyógyászati segédeszközök költsége megtérítéseként az alperes által a II-III. rendű felperesek mint egyetemleges jogosultak részére fizetendő összeget 4.674.884 forintra és annak késedelmi kamataira felemelte.

A III. rendű felperes jövedelemveszteség megtérítése iránti kereset tekintetében értékelte, hogy a volt munkáltatónak a másodfokú eljárásban kiadott megkeresésre adott válasza nem volt alkalmas annak bizonyítására, hogy 2020 után a III. rendű felperessel azonos vagy hasonló munkakörben foglalkoztatottak átlagkeresete meghaladta a III. rendű felperes gyermekszülést megelőző átlagjövedelmét, ezért ez a nyilatkozat a III. rendű felperes fellebbezésében kért felemelést nem indokolta. Az alperes fellebbezésére tekintettel rámutatott arra, hogy nem vitatható az összefüggés az ápolással járó többletmunka időszükséglete és az ápolást végző személy jövedelemszerző tevékenységre fordítható munkaideje között. Mivel azonban az ápolási és gondozási többletköltség megfizetése iránti keresetet az elsőfokú bíróság még nem bírálta el, ezért az adott részítélettel elbírált jövedelemveszteség összegét és az annak alapjául szolgáló időszükségletet szükségesnek tartotta figyelembe venni az ápolás és gondozás többletköltségének meghatározásakor.

Helyesnek minősítette az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját is, hogy a gyermekkel kapcsolatos, minden napszakban felmerülő gondozási tevékenység a III. rendű felperes számára nem tette lehetővé, hogy a gyermek óvodás korától részmunkaidőben, később pedig már teljes munkaidőben munkát vállaljon.  Az alperesnek a III. rendű felperes részére folyósított GYED levonásával kapcsolatos fellebbezési hivatkozását ugyanakkor nagyobb részben megalapozottnak találta. Ebben a körben arra a következtetésre jutott, hogy a III. rendű felperes 2013. évi jövedelemveszteségéből az ebben az évben kapott GYED összegét le kell vonni, és ennek alapján azt 3.829.331 forintban állapította meg. Megítélése szerint azonban a III. rendű felperes kárenyhítési kötelezettsége nem terjed ki a GYES igénybevételére, és ezért az alperes fellebbezésével szemben ennek az ellátásnak az összegét nem tartotta levonandónak. Ehhez képest az I. rendű felperes egészségi állapotára tekintettel járó, magasabb összegű és az általános mértékű családi pótlék különbözetének összegével a jövedelemveszteség mértékét csökkentette, és a havi 11.000 forint különbözet összegével a 2024. május 1-jétől járó folyamatos járadék mértékét is leszállította.

Az alperes fellebbezési érvelésére figyelemmel utalt arra, hogy a peradatok nem támasztották alá: a III. rendű felperesnek a saját tulajdonú cégéből akár felvett osztalék, akár egyéb jogcímen 2023 áprilisa előtt jövedelme származott. Kiemelte, hogy az alperes által feltételezett, de nem bizonyított további jövedelem a III. rendű felperes javára megítélt jövedelemveszteség összegének csökkentésére nem adott alapot.  Osztotta az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy a gyermek kötött napirendje, gyakori megbetegedései és az orvosi kezelésekre szállítása miatt az óvodás korának elérését követően sem volt lehetősége a III. rendű felperesnek arra, hogy akár részmunkaidőben munkát vállaljon, ezért a jövedelemveszteség meghatározása során sem a bázisjövedelem feléből, hanem annak teljes összegéből kellett kiindulni.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

A jogerős részítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését és a II-III. rendű felperesek javára közlekedés, szállás, pelenka és egyéb gyógyászati segédeszközök költségeként megítélt kártérítés összegének 990.000 forintra való leszállítását és 2024. május 1-jétől járadék fizetésére kötelezésének mellőzését, a II-III. rendű felpereseknek a már kifizetett járadék visszafizetésére kötelezését, a III. rendű felperes részére megítélt jövedelemveszteség összegének a 2016. október 1. és 2022. december 31. közötti időszak vonatkozásában 17.362.500 forintra, a 2023. január 1. és 2023. december 31. közötti időszak vonatkozásában 187.715 forintra, a 2024. január 1. és 2024. április 30. közötti időszak vonatkozásában 56.472 forintra való leszállítását, valamint a fennmaradó 36.963.211 forint további 28.115.450 forinttal való mérséklését kérte. A III. rendű felperes jövedelemvesztesége tekintetében másodlagosan a marasztalás összegének 30.934.412 forintra való leszállítását és 2024. május 1-jétől járadék fizetésére kötelezésének mellőzését, a III. rendű felperesnek a járadék visszafizetésére kötelezését kérte. Másodlagosan a jogerős részítélet hatályon kívül helyezése mellett az első- vagy másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Megsértett jogszabályhelyként a rPp. 3. § (3) és (5) bekezdését, 163. § (3) bekezdését, 164. § (1) bekezdését, 206. § (1) bekezdését és 221. § (1) bekezdését, a rPtk. 340. § (1) bekezdését és 359. § (1) bekezdését jelölte meg.

Hivatkozása szerint a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a közlekedési többletköltség mértéke pontosan kiszámítható, és így az általános kártérítés alkalmazásának feltételei nem állnak fenn. Állította, hogy a felperesek nem terjesztettek elő olyan bizonyítékot, amely alátámasztotta volna a bíróságoknak azt a ténymegállapítását, amely szerint a felperesek 44 alkalommal tették meg a lakóhelyük és az I. rendű felperes gyógykezelésének helyszíne közötti utat. Ezt a ténymegállapítást iratellenesnek is tartotta. Előadta, hogy a bíróságok a bizonyítékokat nem a maguk összességében értékelték, és figyelmen kívül hagyták, hogy a felperesek nem csatolták a költségeket igazoló számlákat.

A gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök költsége vonatkozásában ugyancsak sérelmezte az általános kártérítés alkalmazását. Ebben a körben is utalt a költségek igazolásának elmaradására. Kifogásolta annak a hivatkozásának az el nem fogadását, hogy az I. rendű felperes a kezeléseket nála is megkaphatta volna, és a felperesek nem éltek a társadalombiztosítási támogatás adta lehetőségekkel.

A kárenyhítési kötelezettség megsértésének figyelmen kívül hagyását a III. rendű felperes jövedelemvesztesége vonatkozásában is sérelmezte. Megismételte, hogy a III. rendű felperes részmunkaidőben vállalhatott volna munkát otthondolgozás formájában. A kárenyhítési kötelezettség megsértéseként hivatkozott arra is, hogy a III. rendű felperes az évek óta nyereségesen működő, saját tulajdonában álló társaságból nem vett ki osztalékot, saját maga munkavállalójaként minimálbért keres, holott saját magának határozza meg a munkakörét, illetve a munkabérét. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy többször is hivatkozott a közhiteles nyilvántartásban fellelhető adatokra, de ezek vizsgálatát a bíróságok elmulasztották.

A III. rendű felperes saját tulajdonú társaságának működésével kapcsolatban hivatkozott a társaság éves beszámolóinak adataira. Azok alapján pedig megjelölte, hogy a III. rendű felperes az egyes években mekkora összegű osztalékot tudott volna kivenni a társaságból és ezzel csökkenteni a kieső jövedelmét. Álláspontja szerint ezért a bíróságoknak a mindösszesen nettó 28.115.450 forintot a kereset elbírálásakor figyelembe kellett volna venniük. Hivatkozott a Kúria gyermektartásdíj megfizetése iránti perben hozott Pfv.II.21.536/2018/3. számú ítéletének jogi indokaira. Ennek indokaként azt jelölte meg, hogy a határozat lényeges megállapításokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a jövedelem meghatározása során hogyan kell figyelembe venni a saját tulajdonban álló gazdasági társaság bevételeit, vagyonát. Hangsúlyozta: a perben nem azt állította, a III. rendű felperesnek jövedelme volt a társaságból, hanem azzal érvelt, hogy lehetett volna, ha osztalék kifizetéséről dönt. Hiányolta a jogerős ítéletből az azzal kapcsolatos indokolást, hogy a másodfokú bíróság milyen okból nem vizsgálta a III. rendű felperes társaságának gazdasági működését, és miért nem találta bizonyítottnak a III. rendű felperes jövedelem-minimalizálásra irányuló tevékenységének tényét. Állította, hogy az I. rendű felperes egészségi állapota már nem korlátozza a III. rendű felperes munkavállalási lehetőségeit, aki saját belátása szerint tud elhelyezkedni a számára megfelelő munkakörben, egyebekben a saját vállalkozásában magának határozhatja meg a munkakörét és a munkabérét.

A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős részítélet hatályában fenntartását kérték. Kiemelték, hogy a töretlen bírói gyakorlat szerint a felülvizsgálati eljárásban nincs helye a bizonyítékok felülmérlegelésének, és a másodfokú bíróság részéről kirívóan okszerűtlen mérlegelés nem történt. Vitatták azt, hogy a közlekedési többletköltség, valamint a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök költsége tekintetében a bizonyítási feladataiknak nem tettek eleget. Egyetértettek a bíróságoknak azzal a jogi következtetésével, hogy a b-i gyógykezelés költségei az alperesre átháríthatóak voltak.

A jövedelemveszteség vonatkozásában hivatkoztak arra, hogy a felülvizsgálati kérelemben megjelölt kúriai határozat a teljesen eltérő tényállás és az eltérő jogalap miatt nem alkalmazható. Megjegyezték, hogy az alperes kizárólag a felülvizsgálati kérelmében utalt arra, hogy a III. rendű felperes a fizetését magának állapítja meg, korábban ebben a körben semmilyen bizonyítás nem volt, és ilyet az alperes nem is indítványozott. Azt, hogy a III. rendű felperes részmunkaidőben dolgozhatott volna, valamint a saját tulajdonú társasága működőképességének veszélyeztetése nélkül tudott volna magának a korábbi fizetésével egyező munkabért meghatározni és osztalékot kifizetni, általuk el nem ismert és bizonyítatlan állításnak nevezték. Fenntartották azt a korábbi nyilatkozatukat, hogy az említett társaság önálló jogi személy, és üzleti döntésének okai a perben nem relevánsak.

Az alperes előkészítő iratban ismertette a felülvizsgálati ellenkérelemben foglaltakkal kapcsolatos észrevételeit.

A Kúria döntése és jogi indokai

A Kúria a régi Pp. 275. § (2) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelem keretei között eljárva, a felülvizsgálati eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy a jogerős részítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezése az alperes által megjelölt és érdemben vizsgálható okokból nem jogszabálysértő.

A felülvizsgálati kérelem kiegészítésére nincs jogszabályi lehetőség [Kúria Pfv.V.20.797/2016/11. (BH 2017.232.I.)]. A felülvizsgálati kérelem benyújtására előírt határidő lejárta után a felülvizsgálatot kérő fél által előadott újabb jogi indokokat figyelembe venni nem lehet (Kúria Gfv.III.30.279/2024/5.).  Emiatt az alperesnek a felülvizsgálati ellenkérelemben foglaltak ismeretében előterjesztett előkészítő iratának a felülvizsgálati kérelemtől eltérő tartalmára, az abban kifejtett újabb jogi érvekre a jogerős részítélet jogszabálysértő jellegének vizsgálatakor nem lehetett tekintettel lenni.

A jogerős részítélettel elbírált és a felülvizsgálati kérelemmel is érintett keresetek közül a II-III. rendű felperesek közlekedési többletköltség, szállásköltség, valamint pelenka és egyéb gyógyászati segédeszközök költsége megfizetésére irányuló keresete esetében abból kellett kiindulni, hogy ezek a megtéríteni kért károk a rPtk. 355. § (4) bekezdésében meghatározott kárfajták közül a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges költségnek minősültek. Ennek a kárfajtának abból a lényegadó jellegzetességéből, hogy felmerülése a károsult vagy más személy elhatározásán alapul, a kárcsökkentési (kárenyhítési) kötelezettséggel való összefüggése is következik. Vagyis: a szükségesség követelménye teljesülésének vizsgálata egyúttal a károsultat terhelő kárcsökkentési (kárenyhítési) kötelezettség teljesítésének vizsgálatát is jelenti (Kúria Pfv.III.20.279/2021/7.). A károsult kárenyhítési kötelezettsége viszont nem értelmezhető úgy, hogy a károkozás következményeinek viselésére szükséges eszközök közül a legolcsóbb megoldást köteles választani. A jóhiszeműség, tisztesség és együttműködés, valamint az elvárható magatartás követelményére figyelemmel a károsult és a károkozó érdekei közötti észszerű egyensúly megteremtésére kell törekedni (Kúria Pfv.III.20.093/2023/6.).

Az alperes a felülvizsgálati kérelmében fenntartotta azt, az eljárás korábbi szakaszaiban következetesen képviselt, az előzőekben említett károk közül a közlekedési többletköltség és a szállásköltség tekintetében lényeges álláspontját, hogy bár a szabad orvosválasztás joga a felpereseket megillette, az ebből fakadó többletköltségek áthárítására nem voltak jogosultak. Ezzel szemben a másodfokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy az alperessel szembeni bizalomvesztés alapos indokkal szolgált a más egészségügyi intézmény által nyújtott ellátás igénybevételére. Ezt a bizalomvesztést pedig az elsőfokú bíróság helytállóan azonosította az alperesnek az I. rendű felperes gyógyulási esélyét csökkentő ellátással, amely a jogerős közbenső ítélet szerint a kártérítési felelősség fennállását megalapozta. Ezen túlmenően értékelni kellett azt is, hogy a perben kirendelt szakértő a felperesek által választott egészségügyi intézményben történő gyógykezelés indokoltságát, az I. rendű felperes megfelelő szakmai színvonalon történő ellátására való alkalmasságát véleményezte. Éppen ezért a jogerős részítélet ebben a részében nem sértette a rPtk. 340. § (1) bekezdését.

A másodfokú bíróság az alperes által megtérítendő, a 2012 és 2018, valamint a 2021 és 2022 közötti időszakokban a II-III. rendű felperesek részéről felmerült közlekedési többletköltség mértékét – a rPtk. 359. § (1) bekezdésére és a PK 49. számú állásfoglalásra hivatkozással – az általános kártérítés szabályainak alkalmazásával határozta meg. Az alperes ennek kifogásolása mellett eljárási szabálysértésként a bizonyítási teher téves alkalmazását és a bizonyítékmérlegelés hibáját is állította. Ehhez képest a bíróságoknak az az egyező, a felülvizsgálati kérelemben vitássá tett ténymegállapítása, hogy a felperesek 44 alkalommal tették meg a lakóhelyük és az I. rendű felperes gyógykezelésének helyszíne közötti utat, a felkeresett egészségügyi intézmény által kiállított, a szakértő által is figyelembe vett dokumentumok tartalmán alapult. A felülvizsgálati kérelemben előadottakkal szemben az elsőfokú bíróság sem csupán azt a tényt tekintette bizonyítottnak, hogy az I. rendű felperesnek mikor és milyen okból kellett a vizsgálatokon megjelennie. Azzal együtt megállapította azt is, hogy 2012. október 16. és 2022. június 24. között 44 olyan alkalom volt, amikor a II-IV. rendű felperesek az I. rendű felperest elkísérték, és ehhez szükséges volt a gépjárműhasználat. E körben az alperes megalapozatlanul állította az iratellenességet. A perben ismert volt továbbá a felperesek által használt gépjármű átlagfogyasztása, a kérdéses időszakokban átlagosan irányadó üzemanyagár és a megtett távolság. A másodfokú bíróság ezeknek – a helyességüket illetően a felülvizsgálati kérelemben kétségbe nem vont – adatoknak az alapulvételével határozta meg a szóban forgó költség összegét, amelynek szükségességét is helyesen állapította meg. Amellett ugyanis, hogy a gyógykezelések – a fentebb írtak értelmében – indokoltak voltak, az I. rendű felperesnek a kíséretre való rászorultságát az alperes sem vitatta. Mindezek alapján a másodfokú bíróság a kár mértékének meghatározásáról az alperes részéről hiányolt további okirati bizonyítás nélkül is helyesen, a bizonyítás és a bizonyítási eljárás felülvizsgálati kérelemben feltüntetett általános szabályainak, valamint a rPtk. 359. § (1) bekezdésének megsértése nélkül határozott.

Az alperes a felülvizsgálati kérelmével érintett követelések között ugyan a szállásköltséget is nevesítette, valójában azonban a jogerős részítélet e rendelkezését nem támadta, annak jogszabálysértő jellegére nem hivatkozott. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság részítéletének az alperest a II-III. rendű felperesek javára 30.000 forint szállásköltség megfizetésére kötelező rendelkezését helybenhagyta, és azt a felülvizsgálati kérelmében az alperes is helytállónak nevezte. Az alperes pelenkaköltségben való marasztalása a saját jogelismerésén alapult. Noha a kérelem ennek feltüntetését is tartalmazta, a jogi indokolásból megállapíthatóan az alperes a jogerős részítéletnek az őt az egyéb gyógyászati segédeszközök költségeinek megtérítésére kötelező rendelkezésének felülvizsgálatát kérte. A keresetben megjelölt krémek és egyéb, bőrirritáció elleni gyógyászati segédeszközök I. rendű felperes általi használatát a szakértő indokoltnak tartotta, míg azok felhasznált mennyiségének és vételárának igazolására a felperesek részéről csatolt okiratok (számlák, nyugták) tartalma alkalmas volt. Ezeket és a szakvéleménynek a pelenkahasználattal kapcsolatos megállapításait figyelembe véve az elsőfokú bíróságnak a másodfokú bíróság által helyesnek minősített mérlegelése nem volt okszerűtlen, és a kártérítési járadék összegének a felülvizsgálati kérelemben kifogásolt meghatározása nem eredményezte a megjelölt eljárásjogi és anyagi jogi jogszabályhelyek sérelmét. Az alperes által a jogerős részítélet alapján ugyanebben a körben megtérítendő, a két infúziós állvány beszerzésével felmerült költséget a II-III. rendű felperesek okirattal (számlával), annak szükségességét, vagyis a szóban forgó eszköz használatának indokoltságát pedig a szakvéleménnyel bizonyították. Mindezt felülvizsgálati kérelmében az alperes sem vitatta.

A rPtk. 340. § (1) bekezdését a jogerős részítéletnek a III. rendű felperes jövedelemveszteségének megtérítéséről szóló rendelkezése sem sértette. Az elsőfokú bíróság az I. rendű felperes ápolását és gondozását, valamint az egészségi állapotával kapcsolatos egyéb elfoglaltságokat a III. rendű felperes munkába való visszatérése, elhelyezkedése akadályának tekintette. A III. rendű felperes jövedelemveszteségét pedig arra vezette vissza, hogy mivel a gyermekével annak egészségi állapota miatt több időt kell töltenie, ezért a korábbi, vagy annál rövidebb időtartamú munkát nem tud végezni. A részmunkaidős munkavégzés lehetőségét az alperes fellebbezésére tekintettel a másodfokú bíróság is vizsgálta, és azt állapította meg, hogy a gondozási tevékenység a gyermek óvodás korától a részmunkaidőben, később a teljes munkaidőben történő munkavállalást nem tette lehetővé. Emiatt jutott arra a következtetésre, hogy a III. rendű felperes a munkaerejének szabad hasznosításában nemcsak 2023 áprilisáig, hanem azt követően is korlátozott. Ezek, a felülvizsgálati kérelemben vitássá tett ténymegállapítások a bizonyítás eredményének a rPp. 206. § (1) bekezdésének megfelelő mérlegelésén alapultak. Az elsőfokú bíróság az I. rendű felperes ápolásával és gondozásával, e feladatok időtartamával és rendszertelenül ismétlődő jellegével összefüggésben értékelte a szakvéleményt, amely a III. rendű felperes előadását alátámasztotta. A másodfokú bíróság emellett figyelemmel volt arra, hogy az I. rendű felperes szállítása jelenleg is csak gépkocsival, a III. rendű felperes közreműködésével oldható meg. Mindezek ismeretében a bizonyítékmérlegelésnek az utóbbi eljárásjogi jogszabályhely megsértését eredményező, a felülvizsgálati kérelmet megalapozó hibáját [Kúria Pfv.I.21.474/2011/10. (BH 2013.119.II.)] megállapítani nem lehetett.

Az alperes a III. rendű felperes jövedelemvesztesége körében a kárenyhítési kötelezettség megsértéseként hivatkozott arra is, hogy a III. rendű felperes az évek óta nyereségesen működő, saját tulajdonában álló társaságból nem vett ki osztalékot, saját maga munkavállalójaként minimálbért keres, holott saját magának határozza meg a munkakörét, illetve a munkabérét. Ez az érvelés az alperes fellebbezésében annyiban jelent meg, hogy az említett társaság a III. rendű felperes, mint egyetlen tulajdonos javára ugyan osztalékot nem fizetett, de életszerű, hogy a III. rendű felperes 2016 októberétől ténylegesen kereső tevékenységet folytat. Az alperes a fellebbezési tárgyaláson azt is előadta: a III. rendű felperes saját döntésén alapszik, hogy a cég nem fizet jövedelmet a részére. Az alperes erre tekintettel kérte a marasztalási összegnek a ki nem vett osztalék összegével való csökkentését. A felülvizsgálati ellenkérelemben foglaltakkal szemben tehát az alperes nem kizárólag a felülvizsgálati kérelmében állította, hogy a III. rendű felperes a fizetését magának állapítja meg. A jogerős részítélet vizsgált rendelkezése azonban az alperes által állított okból sem a rPp. 221. § (1) bekezdését, sem a rPtk. 340. § (1) bekezdését nem sértette, és jogkérdésben nem tért el a felülvizsgálati kérelemben feltüntetett kúriai határozattól. A másodfokú bíróság a peradatokkal alá nem támasztottnak nevezte, hogy a III. rendű felperesnek a saját tulajdonú cégéből 2023. április előtt jövedelme származott. Emiatt az alperes részéről feltételezett, de nem bizonyított jövedelmet a jövedelemveszteség összegének csökkentésére nem tartotta alkalmasnak. Ezt az indokolást a felülvizsgálati okfejtéssel ellentétben nem tette hiányossá a társaság gazdasági működése vizsgálatának elmaradása. A járadék mértékének meghatározásakor elsődleges jelentősége ugyanis valóban annak volt, hogy a III. rendű felperes a saját tulajdonú gazdasági társaságától jövedelmet nem kapott. Ehhez képest az a körülmény, hogy a társaság a nyereséges működése ellenére az egyetlen tagjának osztalékot nem fizetett, a III. rendű felperes részéről a kárenyhítési kötelezettség megszegéseként nem volt értékelhető. Azt pedig semmiképpen sem tette lehetővé, hogy erre tekintettel a bíróság a járadék mértékét az esetlegesen elérhető osztalék összegével mérsékelje. Ennek érvényesítése annak figyelmen kívül hagyását jelentené, hogy bár az adott egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság a III. rendű felperes egyedüli tagsága és ügyvezetése mellett működik, de önálló jogalanyisággal bír, és – ahogyan arra felülvizsgálati ellenkérelmükben a felperesek hivatkoztak – üzleti döntéseinek indokai a perben nem értékelhetőek. Ettől eltérő következtetésre a felvetett jogkérdés azonosságának hiányában a Kúria Pfv.II.21.536/2018/3. számú közzétett határozata felülvizsgálati kérelemben kiemelt jogi indokainak ismeretében sem lehetett jutni. Az összevetést az alkalmazott anyagi jogi norma és a releváns tényállási elemek lényegi különbözősége is kizárta.

A Kúria a jogerős részítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését hatályában fenntartotta.

Kúria Pfv.20030/2025/5. sz. precedensképes határozata

Feldolgozta: Kiss Ferenc Kálmán ügyvéd

Tárgyszavak

gépjárműcsere költsége, szükséges fenntartási költség

Ha a károsult a károkozásra visszavezethető egészségkárosodása folytán biztonságosan csak gépjárművel tud közlekedni, a közlekedési szokásainak ez a kényszerű, a károkozó magatartás miatt bekövetkezett megváltozása az a körülmény, amelyre tekintettel a gépjármű vásárlásával és fenntartásával kapcsolatos költségek szükségesnek tekinthetők. Ebből a szempontból annak, hogy a károsultnak már korábban is volt gépjárműve, csak annyiban lehet jelentősége, hogy a kártérítés mértékét ezt figyelembe véve kell meghatározni, vagyis a károsult a két gépjármű értéke között mutatkozó különbözet megtérítését követelheti

rPtk. 326. § (1) bek., 327. § (1) bek., 345. § (4) bek., 360. § (1) és (4) bek., 355. § (1) és (4) bek.

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

A felperest 2006. július 27-én közlekedési baleset érte, amelynek következtében ficamos törésekkel járó bokatáji sérüléseket szenvedett. A gyógyulása során súlyos szövődmény lépett fel, és a bal lábát térdtől lefelé 18 centiméterre műtéttel el kellett távolítani. A Fővárosi Bíróság a 2010. január 28-án meghozott ítéletével az alperest a felperes javára – egyebek mellett – 2.000.000 forint gépjárművásárlási többletköltség és járadékként havi 25.000 forint közlekedési többletköltség megfizetésére kötelezte. Ennek indokaként utalt arra, hogy a szakvélemény a közlekedési nehezítettséget megállapította, és művégtaggal közlekedni tömegközlekedési eszközön, a köztudomású tömegközlekedési viszonyok mellett nehéz és fárasztó. Az emiatt felmerült közlekedési többletköltség összegét a köztudomású árakra és a más hasonló perben is megállapított járadékok összegére figyelemmel állapította meg. Elfogadta a felperes követelését az automata váltós gépkocsi vételével kapcsolatban, mert a baleset következtében kialakult egészségi állapota miatt indokolt volt számára egy ilyen gépkocsi használata. Hivatkozott e körben arra, hogy a bírói gyakorlat a közlekedési nehezítettség és a gépkocsihasználat indokoltsága esetén -, amely az adott esetben az orvosszakértői véleménnyel alátámasztott volt – indokolt igénynek tekintette a gépkocsi vásárlásával kapcsolatos többletköltséget. Értékelte azt a körülményt, hogy a felperes a baleset előtt rendelkezett gépkocsival, de ez csak annak megállapítását eredményezte, hogy a gépkocsi értékét be kellett számítani az új gépkocsi vételárába. A köztudomású árakra figyelemmel a rPtk. 359. §-a alapján az új gépkocsi vételáraként elfogadta az árajánlatban megjelölt 3.500.000 forint vételárat, míg köztudomású tényként a használt gépkocsik vételárát 1.500.000-1.700.000 forintra becsülte, és így 2.000.000 forintban határozta meg azt a többletköltséget, amely új gépkocsi vétele esetén az alperesre hárítható. Figyelembe vette, hogy a határozathozatalkor a felperes még nem rendelkezett az említett automata váltós gépkocsival, ezért a közlekedési többletköltség megállapításánál nem a gépkocsi fenntartási költségét, hanem a gépkocsival történő szállítás többletköltségét határozta meg. Ehhez képest a felperesnek a gépkocsi fenntartási költségére vonatkozó igényét idő előttinek minősítette.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Ítélőtábla a 2010. október 19-én meghozott ítéletével az elsőfokú ítéletnek a fentiekben ismertetett, fellebbezéssel nem támadott rendelkezését nem érintette. A felperes az ítélethozatalt követően a javára megítélt kártérítés összegéből egy használt, automata váltós, H. típusú személygépkocsit vásárolt, amelyet 2018. november 8-án 900.000 forintért értékesített. 2018. november 16-án egy új, ugyancsak automata váltós, T. típusú személygépkocsit vásárolt 5.486.000 forint vételárért. Ugyanannál a kereskedőnél egy azonos felszereltségű, kézi váltós személygépkocsi a vásárlás időpontjában 5.290.000 forintba került volna.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

A felperes megváltoztatott keresetében 4.586.000 forint és annak 2018. december 1-jétől számított késedelmi kamata, 2018. december 1-jétől a részére folyósított havi 25.000 forint közlekedési többletköltséggel kapcsolatos járadékon felül havi 25.000 forint gépkocsifenntartással összefüggő járadék, valamint 2024. január 31-ig lejárt 1.550.000 forint járadék-különbözet és annak 2021. július 1-jétől számított késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Állította, hogy a baleset óta kizárólag gépkocsival tud közlekedni, és csak automata váltós gépjárművet tud vezetni. Előadása szerint a közlekedési többletköltség jogcímén folyósított havi 25.000 forint járadékot is a gépjármű fenntartására fordítja, de az már nem fedezi ezeket a költségeket.

Az alperes ellenkérelmében elsődlegesen – a Pp. 176. § (1) bekezdés d) pontjára és 240. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozással – az eljárás megszüntetését, másodlagosan a kereset elutasítását kérte. Az érdemi védekezése elévülési kifogást is tartalmazott, és mindkét követelés esetében állította, hogy a hároméves elévülési határidő a keresetindításig eltelt. A járadékkövetelés vonatkozásában utalt továbbá a rPtk. 280. § (3) bekezdésében írt igényérvényesítési korlátra. A követeléseket összegszerűségükben is vitatta.

Az első- és másodfokú ítélet

Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest a felperes részére 196.000 forint és annak 2018. december 1-jétől a kifizetés napjáig járó késedelmi kamata megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Elsődlegesen az alperes alaki védekezését bírálta el, és az eljárás megszüntetése iránti kérelmet megalapozatlannak találta. Az elévülési kifogás esetében abból indult ki, hogy a felperes a perbeli gépkocsit 2018. november 16-án vásárolta, az azzal kapcsolatos kiadása miatti károsodása ekkor következett be, és ez volt az elévülés kezdő időpontja. A járadékkövetelés tekintetében ugyanezt állapította meg, mivel a felperes csak az új gépkocsi fenntartási költségeinek megtérítésére tartott igényt. Értékelte, hogy a felperes – az alperes által sem vitatottan – 2020. május 13-án és 2020. december 4-én az alperest írásban felszólította a kár megtérítésére, és ezek az írásbeli felszólítások az elévülést megszakították. Emiatt arra a következtetésre jutott, hogy a keresetindításig a régi Ptk. 345. § (4) bekezdése szerinti hároméves elévülési határidő nem telt el.

Nem fogadta el az alperesnek azt a védekezését sem, hogy a felperesnek indokolatlan volt új gépjárművet vásárolnia. Ebben a körben jelentőséget tulajdonított annak, hogy a felperes előadása szerint egy 14 éves gépjármű helyett vásárolt új gépjárművet, mégpedig azért, mert a korábbi gépjármű a közúti forgalomban való biztonságos részvételre már nem volt alkalmas. Figyelemmel volt arra, hogy az alperes mindezt nem vitatta. Hivatkozása szerint ezért a felperes nem sértette a rPtk. 340. § (1) bekezdését azzal, hogy egy másik gépjárművet vásárolt.

Az alperesnek azzal az álláspontjával sem értett egyet, hogy a felperesnek egy ötéves használt gépjárművet kellett volna vásárolnia egy új gépkocsi helyett. Köztudomású ténynek nevezte, hogy egy használt autó megvásárlása jelentős kockázatokat hordoz magában, és ezért az új autó vételét nem tekintette a kárelhárítási kötelezettség felróható megszegésének.

Túlnyomórészt megalapozottnak találta viszont az alperesnek az okozati összefüggés hiányára alapított védekezését. Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy a korábbi perben kiállított igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a felperesnek a balesetből eredően indokolt automata váltós gépjárművel közlekednie. Nem tartotta figyelmen kívül hagyhatónak ugyanakkor azt, hogy a felperes már a baleset időpontjában is rendelkezett gépjárművel. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a felperes alapesetben a vételárnak csak azt a részét érvényesítheti, amely abból ered, hogy a megváltozott egészségi állapota miatt automata váltós verziót volt kénytelen vásárolni, feltéve, hogy az drágább volt ugyanazon gépjárműtípus manuális sebességváltós változatánál. Ugyanezt tartotta irányadónak a járműfenntartási költség esetében is. Azt értékelte tehát, hogy mivel a felperesnek már a baleset időpontjában is volt gépjárműve, ezért alapvetően nem jogosult az új gépjármű használatából eredő teljes költségigényét érvényesíteni, az csak olyan mértékben illeti meg, amely azzal összefüggésben merül fel, hogy mindenhova csak gépjárművel tud közlekedni.

Álláspontja szerint a felperesnek ahhoz, hogy a fentiekkel ellentétben a gépjármű vásárlásával és fenntartásával kapcsolatban felmerült valamennyi költségét érvényesíthesse, bizonyítania kellett volna azt az állítását, hogy jelenleg már kizárólag a balesettel okozati összefüggésben kényszerül gépjármű fenntartására, a baleset hiányában már nem tartana fenn gépjárművet. Ennek indokaként azt jelölte meg, hogy a rPtk. szabályai alapján is tiltott a káron szerzés. Ebbe a tilalomba ütközőnek tartotta volna azt, ha a jármű teljes vételárát és fenntartásával kapcsolatban felmerülő valamennyi költséget megítélné a felperesnek. Annak bizonyítására azonban, hogy a felperes már nem használna gépjárművet akkor, ha a baleset nem következett volna be, sem a meghallgatott tanúk vallomásait, sem a felperes jelenlegi nyugdíjának összegét nem tartotta alkalmasnak.

Erre figyelemmel a gépjárművásárlást érintően kizárólag az automata váltó miatti többletköltség tekintetében találta megállapíthatónak az annak felmerülése és a károkozás, azaz a baleset közötti okozati összefüggés fennállását. Ennek megfelelően a manuális és az automata sebességváltós gépjármű vételára különbözetének, 196.000 forintnak a felperes javára történő megfizetésére kötelezte az alperest. A gépkocsi fenntartásával kapcsolatban érvényesített járadékigényt megalapozatlannak minősítette. Ezt azzal indokolta, hogy a felperes csak arra a különbözetre tarthatott igényt, amely abból eredően merül fel nála, hogy más közlekedési eszköz használatára lényegében nem képes. E körben mérlegeléssel úgy döntött, hogy a szinte kizárólagos gépjárműhasználatból eredő többletköltségek fedezésére alkalmas az az alperes által közlekedési többletköltség címén folyósított havi 25.000 forint összegű járadék, amelyet a felperes a gépjármű fenntartására fordít.

A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Az alperes fellebbezésének az elévülési kifogással kapcsolatos hivatkozását részben megalapozottnak találta. Arra volt figyelemmel, hogy az automata váltós gépjármű fenntartása többletköltségének megtérítésére irányuló járadékkövetelés esedékessége a korábbi automata váltós gépjármű megvásárlásának időpontjához, azaz 2010-hez kapcsolódik, és az elévülés ekkor kezdődött, ehhez képest pedig a követelés elévült. Az alperes elévülési kifogásának további, a gépjármű cseréjével összefüggő részét megalapozatlannak tekintette, és ebben a körben egyetértett az elsőfokú bíróság által kifejtett indokokkal. Rámutatott: a korábbi perben hozott jogerős ítélet tényállásából és annak indokolásából csak arra volt levonható következtetés, hogy a gépjármű cseréje azért volt szükséges, mert a felperesnek a már meglévő, kézi váltós autóját szükséges volt automata váltós gépjárműre cserélni. A jogerős ítélet alapján azonban azt nem tartotta megállapíthatónak, hogy a csere szükségessége miatt az alperes marasztalása amiatt történt, hogy a felperes a balesetre visszavezethető okból a továbbiakban kizárólag az általa vezetett gépjárművel tud közlekedni. Éppen ezért egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperesnek bizonyítania kellett volna azt a tényállítását, amely szerint gépjárművet már kizárólag a balesetre tekintettel tart fenn. Azzal is egyetértett, hogy a felperes ezt a tényállítását bizonyítani nem tudta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem tévedett, amikor az automata váltós gépjármű és a kézi váltós gépjármű vételára közötti különbözet megfizetésére kötelezte az alperest, mivel ez a költség áll okozati összefüggésben a felperest ért balesettel.

A járadékkövetelés elévülésének megállapítása ellenére helyesnek minősítette az elsőfokú bíróságnak azt a következtetését is, hogy a korábbi perben megítélt havi 25.000 forint közlekedési többletköltség alkalmas a balesettel okozati összefüggésben álló, gépjárművel történő utazás költségeinek fedezésére. Kifejtette továbbá, hogy a felperes az általa megvásárolt új gépjármű és a korábbi, használt gépjármű vételárának különbözetére egyebekben sem tarthatna igényt, a felperes ugyanis nem a baleset időpontjában tulajdonában volt gépjárművel azonos paraméterű gépjárművet, azaz nem egy használt, ötéves gépjárművet, hanem egy új gépjárművet vásárolt. Álláspontja szerint a felperes ugyan jogosult volt erre, de az ebből eredő vételár-különbözetet az alperessel szemben alappal nem érvényesítheti, mivel az a káron szerzés tilalmába ütközne.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedő hatályon kívül helyezését és az alperesnek a keresettel egyező marasztalását kérte. Megsértett jogszabályhelyként a Pp. 266. § (1) bekezdését, 279. § (1) és (3) bekezdését, a  rPtk. 326. § (1) bekezdését, 327. § (1) bekezdését, 355. § (1), (3) és (4) bekezdését, valamint 359. § (1) bekezdését jelölte meg. Ezen túlmenően állította, hogy a jogerős ítélet jogkérdésben indokolatlanul eltér a Kúria Pfv.III.20.008/2014/4. és Mfv.I.10.415/2016/5. számú határozatától.

Az új gépjármű vásárlásával kapcsolatos követelése kapcsán hivatkozott az előzményi perben hozott elsőfokú ítéletnek a közlekedőképességére vonatkozó megállapításaira. Arra is utalt, hogy a keresetleveléhez csatolt igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint 2018-tól állapotrosszabbodás alakult ki nála. Álláspontja szerint ezek alapján az a következtetés vonható le, hogy a baleseti sérülésével és súlyos maradványtüneteivel összefüggésben kizárólag gépkocsival képes helyváltoztatásra, és ezért téves a jogerős ítélet ezzel ellentétes indoka. Megjegyezte azt is, hogy az elsőfokú eljárásban az alperes sem vitatta, hogy a helyváltoztatásához gépjárművet kell igénybe vennie. Kiemelte, hogy a következetes bírói gyakorlat szerint, ha a károsult gépkocsi használatára szorul, akkor igényt tarthat az annak megvásárlásával kapcsolatos költségek megtérítésére, és amennyiben rendelkezett a baleset időpontjában gépkocsival, de a baleset miatt annak cseréje indokolt, akkor a meglévő gépkocsi értékének és a megvásárolandó, megfelelő másik gépkocsi vételárának különbözetére tarthat igényt. Ehhez képest állította: a károsultnak nincs olyan bizonyítási kötelezettsége, hogy csak abban az esetben jogosult a gépkocsivásárlás felmerült költségei megtérítésére, amennyiben a gépkocsi fenntartására kizárólag a balesettel okozati összefüggés miatt kerül sor. Ennek alátámasztásaként a fentiekben megjelölt kúriai határozatok mellett a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla több határozatára is hivatkozott. A perben nem vitatottnak nevezte, hogy helyváltoztatásához jármű szükséges, és az új gépkocsit azért kellett vásárolnia, mert a korábbi járműve már nem volt kellően üzembiztos, nem volt alkalmas a biztonságos használatra. Ezt meghaladóan további szempontok vizsgálatát indokolatlannak és jogszabálysértőnek tartotta.

A másodfokú bíróságnak azzal a megállapításával sem értett egyet, hogy az új jármű és a korábbi, használt jármű vételárának különbözetére azért sem tarthat igényt, mert nem a baleset időpontjában tulajdonában volt gépjárművel azonos paraméterű gépjárművet vásárolt. Érvelése szerint nem abból kellett kiindulni, hogy a baleset idején milyen járművel rendelkezett, hanem abból, hogy milyen jármű az, amely a baleseti eredetű mozgáskorlátozottságával összefüggésben jelentkező szükségleteit megfelelő módon kielégíti. Emellett előadta: azáltal, hogy a már tulajdonában lévő másik jármű értékét levonta az újonnan beszerzett új gépkocsi vételárából, a követelése nem ütközött a káronszerzés tilalmába. Utalt arra is, hogy az általa vásárolt gépkocsi alacsonyabb kategóriás, és ha a baleset idején használt járművével azonos kategóriájú gépkocsit kívánt volna vásárolni, az legalább 3.000.000 forinttal drágább lett volna.

A járadékkövetelést illetően tévesnek tartotta a másodfokú bíróságnak az elévülés kérdésében kifejtett álláspontját. Azzal szemben hangsúlyozta, hogy nem általánosságban érvényesített igényt egy automata váltós gépkocsi fenntartásának többletköltségére nézve, hanem kifejezetten a 2018-ban megvásárolt gépkocsihoz kapcsolódó költségeit kívánta érvényesíteni, és ezért a követelés esedékessége e gépkocsi megvásárlásának időpontjával esett egybe. Kétségtelennek nevezte, hogy a 2010-ben vásárolt gépkocsihoz is kapcsolódott fenntartási költség, de azokat a részére folyósított közlekedési többletköltség járadékból fedezni tudta. Ezzel szemben állította, hogy 2018-ban, az új gépkocsi megvásárlásával, illetve a 2010 óta bekövetkezett áremelkedések miatt került abba a helyzetbe, hogy a fenntartással kapcsolatosan többletköltségei keletkeztek, amelyek megtérítését az elévülési időn belül igényelte.

A felperes a felülvizsgálati kérelemével együtt felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmet is előterjesztett, amelyet a Pp. 409. § (2) bekezdés a) pontjának első fordulatára és (3) bekezdésére alapított.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.

A gépjárművásárlással kapcsolatos többletköltség esetében egyetértett a bíróságoknak azzal a megállapításával, amely szerint a felperes kizárólag akkor lett volna jogosult a követelés érvényesítésére, ha bizonyítja, hogy kizárólag a balesettel okozati összefüggésben kényszerült gépjármű fenntartására. Hivatkozott arra, hogy a baleset előtti és utáni állapotot kell összevetni, és mivel a különbség pusztán annyi, hogy a baleset utáni gépjármű automata váltós, ezért ezt az értéket a felek közösen elfogadták. Arra is kitért, hogy a gépjármű cseréje már megtörtént, és egyszer már megfizette annak költségét. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság helyesen állapította meg a járadékkövetelés elévülését. Előadta ugyanakkor azt is, hogy manuális és az automata sebességváltós gépkocsi fenntartási költségei között nincs különbség, és a felperes a követelés összegszerűségét nem vezette le. Utalt továbbá arra, hogy a gépjármű teljes fenntartási költsége nem minősülhet kárnak.

A Kúria döntése és jogi indokai

A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozott.

Az anyagi jogerő pozitív joghatása a jogerős ítélet, az abban foglalt érdemi döntés és az ahhoz tartozó indokolás irányadó jellegét jelenti (Kúria Pfv.V.20.200/2020/4., Pfv.I.20.646/2022/15.). Ennek megfelelően az adott esetben is figyelemmel kellett lenni a felek korábbi perében hozott jogerős ítéletre, annak a valódi tárgyi keresethalmazatot alkotó keresetek megalapozottsága szempontjából lényeges indokaira. A felperes a két keresete közül a gépjárművásárlás többletköltségének megfizetése iránti keresetét arra alapította, hogy a baleset óta kizárólag gépkocsival tud közlekedni, és csak automata váltós gépjárművet tud vezetni. Kártérítésként az előzményi perben hozott jogerős ítélettel a javára megítélt kártérítés összegéből vásárolt gépjármű eladási ára és a 2018. november 16-án vásárolt új, automata váltós gépjármű vételára közötti különbözet megfizetését követelte. A másodfokú bíróság a korábbi jogerős ítélet indokolásából csak azt a következtetést tartotta levonhatónak, hogy a gépjármű cseréjére azért volt szükség, mert a felperesnek a baleset előtt már megvolt, kézi váltós gépjárművét automata váltós gépjárműre kellett cserélnie. Azt ugyanakkor a korábbi jogerős ítélet alapján nem tudta megállapítani, hogy a felperes a balesetre visszavezethető okból a továbbiakban kizárólag az általa vezetett gépjárművel tud közlekedni. Ezzel szemben az előzményi perben első fokon eljárt bíróság az ebben a körben fellebbezéssel nem támadott ítéletében nem csupán a közlekedési többletköltség miatt érvényesített járadékkövetelés, hanem a gépjármű vásárlásával kapcsolatos többletköltség esetében is értékelte azt, a szakértői bizonyítás eredményeként megállapított és az ítélet tényállási részében rögzített tényt, hogy hogy a felperes a tömegközlekedést nehezen tudja igénybe venni, és a személygépkocsi rendszeres használata indokolt a számára. Ebből az okból, az egészségi állapot miatti közlekedési nehezítettségre és a gépkocsihasználat szükségességére figyelemmel fogadta el indokolt igénynek a gépkocsivásárlással kapcsolatos többletköltséget. Elfogadta azt is, hogy a felperes számára a baleset következtében kialakult egészségi állapota miatt indokolt egy automata váltós gépkocsi használata. Ettől eltérő ténymegállapítást az újabb perben eljárt bíróságok egyike sem tett. Erre nem is lehetett indok, hiszen a felperes által a keresetlevélhez csatolt, az alperes megbízásából 2020. november 19-én kiállított igazságügyi orvosszakértői vélemény és annak 2022. május 6-i kiegészítése szerint a felperes személygépkocsi vezetésére alkalmas, és bár közforgalmú járművön tud utazni, de a kialakult állapotrosszabbodás miatt ez már nem biztonságos számára. Következésképpen a baleseti eredetű közlekedési nehezítettség hiánya sem a felperes által sérelmezett, a keresetét túlnyomórészt elutasító érdemi döntést, sem – ahogyan arra a másodfokú bíróság utalt – a fellebbezésben is felhívott kúriai döntéssel való összevetés mellőzését nem indokolhatta.

Az elsőfokú bíróság a felperes részéről annak bizonyítását tartotta szükségesnek, hogy kizárólag a balesettel okozati összefüggésben kényszerül gépjármű fenntartására, a baleset hiányában már nem tartana fenn gépjárművet. Mivel pedig ezt a tényt bizonyítatlannak találta, ezért az okozati összefüggés fennállását csak a baleset és az automata váltó miatti többletköltség tekintetében állapította meg. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét ebben a körben helyes indokai alapján hagyta helyben. A felperes a felülvizsgálati kérelmében nem a bíróságoknak ezt az egyező bizonyítékmérlegelését és az azon alapuló ténymegállapítását támadta, hanem az abból levont jogi következtetés helyességét vitatta. Az okozatosság fenti értelmezését kifogásolta, és állította, hogy a perben eljárt bíróságok által megkövetelt bizonyításra nem volt köteles. Ezzel kapcsolatban abból kellett kiindulni, hogy a rPtk. 355. § (4) bekezdésében meghatározott, a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges költség esetében a szükségesség követelménye a kiadás indokoltságának, arányosságának, célszerűségének és észszerűségének vizsgálatát is megköveteli; az e szempontoknak való megfelelés az, ami a károkozó magatartással az oksági kapcsolatot megteremti (Kúria Pfv.III.20.774/2019/4.). Ehhez képest az adott esetben annak, a korábbiakban már említett ténynek kellett meghatározó jelentőséget tulajdonítani, hogy a felperes a balesetre visszavezethető egészségkárosodása folytán biztonságosan csak gépjárművel, mégpedig automata váltós gépjárművel tud közlekedni. Az okozati összefüggésnek ebben a vonatkozásban kellett fennállnia. A felperes közlekedési szokásainak ez a kényszerű, az alperes biztosítottjának károkozó magatartása miatt bekövetkezett megváltozása az a körülmény, amelyre tekintettel a gépjármű vásárlásával és fenntartásával kapcsolatos költségek szükségesnek tekinthetők. Ebből a szempontból annak, hogy a felperesnek már korábban, a baleset előtt is volt gépjárműve, csak annyiban lehetett jelentősége, hogy a kártérítés mértékét ezt figyelembe véve kellett meghatározni, vagyis a felperes a két gépjármű értéke között mutatkozó különbözet megtérítését követelhette. A káronszerzés tilalmából ez és nem más következett. Ettől eltérő követelményt a gépjármű vásárlásával összefüggő többletköltség tekintetében az előzményi perben hozott jogerős ítélet sem támasztott. A szerint a gépkocsi korábbi megléte csak annak megállapítását eredményezte, hogy annak értékét „be kellett számítani” az új gépkocsi vételárába.

A másodfokú bíróság emellett eleve csak a baleset időpontjában a felperes tulajdonában volt gépjárművel azonos paraméterű gépjármű vásárlásából eredő többletköltséget tartotta átháríthatónak az alperesre. Álláspontja szerint ennek, a káron szerzés tilalmából eredeztethető elvárásnak a teljesüléséhez arra lett volna szükség, hogy a felperesnek egy használt, ötéves gépjárművet kellett volna vásárolnia. Ezzel szemben a felperes helyesen mutatott rá arra: azt kellett értékelni, hogy milyen jármű az, amely a baleseti eredetű mozgáskorlátozottságával összefüggésben jelentkező szükségleteit megfelelő módon kielégíti. A költség szükségességének körében elvégzendő, a fentebb írt szempontokra kiterjedő vizsgálat ezt a megközelítést indokolta, és a rPtk. 340. § (1) bekezdésében meghatározott kárcsökkentési kötelezettség érvényesítésének is ez felelt meg. Ehhez képest az elsőfokú bíróság a használt autó vásárlásával kapcsolatos jelentős kockázatot, mint köztudomású tényt is értékelve, helyesen állapította meg, hogy a felperes részéről az új autó vásárlása nem jelentette a „kárelhárítási” kötelezettsége felróható megszegését. Az alperes pedig a gépjárműcsere indokoltságát – ahogyan azt az elsőfokú ítélet indokolása tartalmazza – az elsőfokú eljárásban érdemben nem vitatta, és nem vonta kétségbe a felperes ezzel összefüggő tényelőadásának valóságát.

Mindezek miatt az alperes által megtérítendő gépjárművásárlási többletköltségnek az automata váltó miatti többletköltségre való leszűkítése és az alperesnek kizárólag annak megtérítésére kötelezése a rPtk. 355. § (1) és (4) bekezdésének téves alkalmazását jelentette. A jogerős ítéletnek ez a rendelkezése továbbá jogkérdésben eltért a Kúriának a felülvizsgálati kérelemben feltüntetett, Pfv.III.20.008/2014/4. számú közzétett ítéletétől. A Kúria e határozatában gépjárműcsere miatti többletköltség megtérítése iránti kártérítési követelést is elbírált, és egy új gépjármű volt az, amelynek vételára és a korábban megvolt gépjármű vételára közötti különbözetet a károkozóra átháríthatónak, a részéről megtérítendőnek minősítette. Ezen túlmenően azért állapította meg, hogy az előzőekben hivatkozott anyagi jogi jogszabályhelyek alapján a kiadás a károkozót terhelte, mert a károsult a káreset miatt mozgáskorlátozottá vált, és helyváltoztatásához olyan gépjárműre volt szüksége, amely alkalmas volt a szállítására. Vagyis: az indokolt gépjárműcsere többletköltsége szükségességének, s ezáltal az okozati összefüggés fennállásának, valamint a kár mértékének kérdésében is a jogerős ítélet indokolásában ismertetettektől eltérő jogszabály-értelmezés eredményeként foglalt állást.

A másik, a gépjármű fenntartásával összefüggő járadék megfizetése iránti kereset esetében abból kellett kiindulni, hogy a felek korábbi perében első fokon eljárt bíróság ítéletével a felperesnek a közlekedési nehezítettsége miatt indokoltan felmerülő többletköltségei járadékként való megfizetésére kötelezte az alperest. Hangsúlyozta azonban, hogy mivel a felperes akkor még nem rendelkezett automata váltós gépkocsival, ezért nem annak fenntartási költségét, hanem a gépkocsival történő szállítás többletköltségét határozta meg, és a fenntartási költségek megtérítése iránti igényt idő előttinek tartotta. Ebből viszont az következett, hogy bár a felperes az újabb keresetében 2018. december 1-jétől a közlekedési többletköltség jogcímén folyósított havi 25.000 forint összegű járadékon felül havi 25.000 forint gépkocsifenntartással kapcsolatos járadék és az így mutatkozó járadék-különbözet megfizetésére kérte kötelezni az alperest, ez a keresete nem a Pp. 361. §-ában szabályozott utóper keretében elbírálandó, a szolgáltatás mennyiségének megváltoztatása iránti keresetnek minősült. A két kereset ténybeli alapja ugyanis különbözött, és ebből a szempontból közömbös volt, hogy a felperes saját előadása szerint a közlekedési többletköltségeire fizetett járadékot a gépjárművének fenntartására fordította. Ennélfogva az anyagi jogerőhatás alóli kivételt jelentő utóper szabályait alkalmazni nem kellett. A kétféle járadékkövetelés megkülönböztetésének azonban további, a felülvizsgálati kérelemben megjelölt anyagi jogi jogszabályi rendelkezések alkalmazása körében lényeges, a következőkben részletezett jelentősége is volt.

A másodfokú bíróság – az elsőfokú bíróságtól eltérően – az alperes elévülési kifogását a járadék megfizetése iránti kereset vonatkozásában megalapozottnak találta. Ezt azzal indokolta, hogy mivel a követelés a korábbi automata váltós gépjármű megvásárlásának időpontjában, azaz 2010-ben vált esedékessé, és az elévülés ekkor kezdődött, ezért a követelés elévült. Ez a jogi következtetés ugyanakkor téves volt, a kereset alapjának figyelmen kívül hagyását jelentette. A felperes a felülvizsgálati kérelmében helyesen érvelt azzal, hogy nem általánosságban érvényesített igényt egy automata váltós gépkocsi fenntartásának többletköltségére nézve, hanem kifejezetten a 2018-ban megvásárolt gépkocsihoz kapcsolódó költségeit kívánta érvényesíteni, és ezért a követelés esedékessége e gépkocsi megvásárlásának időpontjával esett egybe. A felperes az új gépjárművet 2018. november 16-án vásárolta, és a járadékkövetelését kifejezetten arra alapította, hogy az új gépjármű fenntartásával kapcsolatban többletköltségei keletkeztek. Ezt az elévülési kifogás elbírálásakor az elsőfokú bíróság is helytállóan értékelte. Ennek megfelelően a rPtk. 345. § (4) bekezdésében írt hároméves elévülési határidőt a rPtk. 360. § (1) bekezdésére, valamint a r Ptk. 360. § (4) bekezdése folytán alkalmazandó rPtk. 326. § (1) bekezdésére tekintettel 2018. november 16-tól kellett számítani, és a 2023. augusztus 29-én történt perindítás előtt az elévülést – miként az elsőfokú ítélet indokolása is rögzítette – a felperes 2020. május 13-i és 2020. december 4-i írásbeli felszólításai az alperes által sem vitatottan, a rPtk. 327. § (1) bekezdése szerint megszakították. A jogerős ítélet ezért a felülvizsgálati kérelemben feltüntetett rPtk. 326. § (1) bekezdését és 327. § (1) bekezdését is sértette.

Az elsőfokú bíróságnak az, a mindkét peresített követelés kapcsán kifejtett és a másodfokú bíróság által osztott jogi álláspontja, amely szerint a felperes részéről annak bizonyítására lett volna szükség, hogy baleset hiányában már nem tartana fenn gépjárművet, a fentiek értelmében a rPtk. 355. § (1) és (4) bekezdésének téves alkalmazásán alapult. Az elsőfokú bíróság a járadék megfizetésére irányuló keresetet elutasító érdemi döntésének indokaként azt is megjelölte, hogy mérlegelésének eredményeként a kizárólagos gépjárműhasználatból eredő többletköltségek fedezésére az alperes által közlekedési többletköltség jogcímén fizetett járadékot alkalmasnak tartotta. Noha a másodfokú bíróság a követelés elévülését állapította meg, az elsőfokú bíróság utóbbi állásfoglalását is értékelte, és azzal egyetértett. Ezzel szemben a bíróságok nem hagyhatták volna figyelmen kívül azt, hogy az előzményi perben hozott jogerős ítélet alapján az alperes a felperes részéről felmerülő közlekedési többletköltség, a gépkocsival történő szállítás többletköltsége és nem a gépkocsi fenntartásának költségei miatt köteles járadékfizetésre, az utóbbi okból járadékfizetési kötelezettségét – a követelés időelőttiségére tekintettel – korábban nem állapították meg. Miután pedig új, eltérő tényeken nyugvó járadékkövetelésről volt szó, annak mértékét a korábban megítélt járadék mértékének és tényleges felhasználásának figyelembevétele nélkül kellett volna meghatározni. Ezzel kapcsolatban a kereseti tényállítások ismeretében annak vizsgálatára lett volna szükség, hogy a felperesnek a 2018. november 16-án megvásárolt gépjármű fenntartásával kapcsolatban milyen rendszeresen felmerülő, s éppen ezért járadék formájában kompenzálandó kiadásai vannak. Ezt, a szükség esetén további bizonyítást is igénylő vizsgálatot azonban téves jogi álláspontja folytán mindkét fokú bíróság elmulasztotta. A jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalának ezért a felülvizsgálati eljárásban nem lehetett helye.

A Kúria a kifejtettekre tekintettel, a Pp. 424. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését részben hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperes által a felperesnek fizetendő marasztalási összeget 4.586.000 forintra és annak az elsőfokú bíróság ítéletében meghatározott időponttól járó, az ott feltüntetett mértékű késedelmi kamatára felemelte. A járadék megfizetése iránti kereset tekintetében a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot ebben a körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.

Az elsőfokú bíróságnak az érdemi tárgyalási szaktól kell lefolytatnia az új eljárást. Annak során a felek perfelvételi nyilatkozatainak ismeretében, a fentiek figyelembevételével kell érdemben elbírálnia a járadék megfizetése iránti keresetet. Vizsgálnia kell tehát azt, hogy a felperesnek milyen jellegű és mértékű rendszeres kiadásai merülnek fel a 2018. november 16-án vásárolt gépjármű fenntartásával kapcsolatban.

A Kúria Pfv.21138/2024/6.sz. precedensképes ítélete.

Feldolgozta: Kiss Ferenc Kálmán ügyvéd