V. évfolyam 2. szám


 

Beköszöntő


Tisztelt Olvasóink!

 

Ezúttal hangsúlyozottan szeretnénk tisztelt olvasóink figyelmét felhívni a „Máshol nem publikált ítéletek” c. rovatunkban közölt ítéletekre.

 

Az első a nemzetközi közúti fuvarozó felelősségével kapcsolatban az elháríthatatlanság kérdését vizsgálja. A tényállás szerint az éjszakai pihenő alatt a kamionban migránsok rejtőztek el, akik az árút súlyosan megrongálták. A bíróság által vizsgált kérdés az volt, vajon a kamionsofőr elháríthatta-e a jogtalan behatolást.

 

Ugyancsak igen érdekes az a per, amelyet mobil útdíjfizetési rendszereket üzemeltető vállalkozók indítottak a magyar állam ellen jogalkotással okozott kár címén azért, mert a magyar állam a mobil útdíjfizetési rendszert rendelettel centralizálta és ezzel tönkretette a felperesek által üzemeltetett,  jelentős befektetésekkel bevezetett, jól működő mobil-fizetési rendszereket. A bíróság a kérdést a jól ismert Brasserie-teszt fényében vizsgálta.

 

A harmadik, külön említendő ügyben pedig az a kérdés merült fel, hogy a jelentős sebességtúllépéssel közlekedő gépjármű utasával szemben lehet-e kármegosztást alkalmazni azért, mert nem figyelmeztette a vezetőt a szabálytalanságra. Része ennek a jogesetnek az a kérdés is, hogy szolgálhat-e járadék alapjául a be nem jelentett munkavégzés lehetőségének elvesztése.

 

Jó olvasást kívánunk!

 

Kedves Olvasónk! Tájékoztatjuk, hogy ez a webhely a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat (sütiket) használ. További információ

E honlap megfelelő működéséhez néha „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, ahogy azt más nagy webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. A sütik kis szövegfájlok, melyeket a webhely az oldalaira látogató felhasználó számítógépén, illetve mobilkészülékén tárol el. Ezeket a sütiket nem kell feltétlenül engedélyeznie ahhoz, hogy a weboldal működjön, azonban lényegesen javítják a felhasználói élményt. Belátása szerint engedélyezheti a sütiket, de, ha nem teszi, lehetséges, hogy a weboldal egyes elemei nem fognak megfelelően működni. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban is. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha a "Rendben" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. A honlap bezárása után törölheti a sütiket.

Bezárás