III. évfolyam 2. szám
Szemelvények az ítélkezési gyakorlatból
Válogatás a Kúria Sajtótitkársága által 2021 első negyedévében közzétett tájékoztatókból
A Kúria honlapján a Sajtó, közlemények, média menüpont alatt a Kúria Sajtótitkársága által közétett, a Kúria tanácsai által elbírált egyes ügyekről készített tájékoztatókat a folyóirat szó szerint közli.
„Vörösiszap ügy”: a közveszélyt a gát kiszakadása és a kazetta tartalmának kontrollálhatatlan és megállíthatatlan kiszabadulása jelentette
Tájékoztató a Kúria Bfv.III.456/2020. számú jelentős ügyben 2020. november 27-én hozott határozatáról: az eljáró bírói tanács a felülvizsgálati indítványokat nem tartotta alaposnak, az első- és másodfokú határozatot az I. rendű, a II. rendű és az V. rendű terhelt tekintetében hatályában fenntartotta.
Az ügy előzményeinek rövid összefoglalója
A törvényszék a 2019. február 4. napján meghozott ítéletével az I. rendű terheltet bűnösnek mondta ki 1 rendbeli közveszélyokozás bűntettében [1978. évi IV. törvény 259. § (1) bekezdés 3. fordulat], 1 rendbeli hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettében [1978. évi IV. törvény 281/A. § (1) bekezdés b) pont, (2) bekezdés] és 1 rendbeli gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás vétségében [1978. évi IV. törvény 259. § (1) bekezdés I. fordulat, (2) bekezdés b) pont, (3) bekezdés, (4) bekezdés 3. tétel]. Ezért az I. rendű terheltet halmazati büntetésül 2 év 6 hónap szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A II. rendű terheltet bűnösnek mondta ki 1 rendbeli hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettében [1978. évi IV. törvény 281/A. § (1) bekezdés b) pont, (2) bekezdés] és 1 rb gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás vétségében [1978. évi IV. törvény 259. § (1) bekezdés 1. és 3. fordulat, (2) bekezdés b) pont, (3) bekezdés, (4) bekezdés 3. tétel]. Ezért a II. rendű terheltet halmazati büntetésül 2 év szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést fogházban rendelte végrehajtani és megállapította, hogy abból az I. rendű és a II. rendű terhelt a büntetés kétharmad részének letöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.
Az V. rendű terheltet bűnösnek mondta ki 1 rendbeli hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettében [1978. évi IV. törvény 281/A. § (1) bekezdés b) pont, (2) bekezdés] és 1 rendbeli gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás vétségében [1978. évi IV. törvény 259. § (1) bekezdés 1. és 3. fordulat, (2) bekezdés b) pont, (3) bekezdés, (4) bekezdés 3. tétel]. Ezért az V. rendű terheltet halmazati büntetésül 1 év – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy az V. rendű terheltet előzetes mentesítésben részesítette.
Kétirányú fellebbezés alapján eljárva az ítélőtábla a 2019. december 13. napján meghozott ítéletével az elsőfokú ítéletet akként változtatta meg, hogy – az I. rendű terhelt terhére megállapított közveszélyokozás bűntetteként értékelt cselekménye a Btk. 322. § (1) bekezdés 3. fordulata szerint, a közveszélyokozás vétségeként értékelt cselekménye a Btk. 322. § (1) bekezdés 1. fordulat, (5) bekezdés 3. tétele szerint, a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntetteként értékelt cselekménye a Btk. 248. § (1) bekezdés b/ pont, (2) bekezdés szerint, – a II. rendű terhelt terhére megállapított hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntette a Btk. 248. § (1) bekezdés b) pont, (2) bekezdés szerint, a közveszélyokozás vétsége a Btk. 322. § (1) bekezdés 1. és 3. fordulat, (5) bekezdés 3. tétel szerint, – az V. rendű terhelt terhére megállapított hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntette a Btk. 248. § (1) bekezdés b) pont, (2) bekezdés szerint, a közveszélyokozás vétsége a Btk. 322. § (1) bekezdés 1. és 3. fordulat, (5) bekezdés 3. tétele szerint minősül.
Az I. rendű terhelt büntetését 4 év szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra, a II. rendű terhelt büntetését 3 év szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra, az V. rendű terhelt büntetését 2 év 6 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra súlyosította. Megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata az I. rendű, a II. rendű és az V. rendű terheltek tekintetében börtön.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen az I. rendű terhelt védője, a II. rendű terhelt védője és az V. rendű terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt.
A Kúria döntésének és indokolásának rövid összefoglalója
A Kúria megállapította, hogy az I. rendű, a II. rendű és az V. rendű terhelt védőjének felülvizsgálati indítványa egyaránt nem alapos.
Eldöntendő kérdés elsődlegesen a közveszély előidézésével összefüggésben felrótt magatartások (tevés vagy mulasztás) kapcsán, hogy volt-e, és ha igen mi volt a terheltektől elvárható. Az elvárás lényege minden – testi erővel, eszközzel végrehajtott – emberi magatartás esetén: tartsd uralmad alatt. Jelen esetben a terhelti magatartások a zrt. által folytatott gazdasági tevékenység körébe eső foglakozási szabályok – számos jogszabály, szakmai előírás – által körülhatárolt tevékenység végzését jelentette. Ezzel kapcsolatos elvárhatóság pedig az, hogy legyen biztonságos, biztonságos pedig az, ami nem kockázatos a másikra. Nem kockázatos az, ami nem tesz ki közvetlen veszélynek mást.
A Kúria szerint nem önmagában a gát kiszakadása jelentette a közveszélyt, hanem két tényező együttese: a gát kiszakadása és a kazetta tartalmának kontrollálhatatlan és megállíthatatlan kiszabadulása. A gát kiszakadása következtében a X. kazetta teljes tartalmának kiszabadulása, a benne lévő vörösiszap zagy (vörösiszap és hányóvíz együttes mennyisége) annak minden jellemzőjével együtt jelentette az anyag pusztító hatását, és idézte elő a tényállás szerinti következményeket. Ez jelentette az anyag, energia pusztító hatását.
A terheltek által megvalósított szabályszegések közül a II. rendű terhelt tekintetében megállapított szabálytalan szintkiegyenlítés, és az altalajra gyakorolt hatásán keresztül az I. és II. rendű terheltnek egyaránt felrótt túlzott lúgosság a gát állékonyságát is befolyásolta. Mindhárom terhelt terhére rótt valamennyi szabályszegés alkalmas volt a már kifejtett értelemben vett közveszély (mint eredmény) előidézésére, és a bekövetkezett eredménnyel okozati összefüggésben álló.
A kiömlő anyag lúgos hatásának az I. rendű terhelt terhére rótt szándékos bűncselekmény, a közveszély következményei enyhítésének akadályozása tekintetében is jelentősége volt.
Eldöntendő kérdés volt továbbá, hogy amennyiben a hulladékkezelési (tárolási) tevékenység során az elkövető a besorolási (önbevallási) kötelezettségét nem vagy nem megfelelően teljesíti, akkor annak mivolta, mibenléte (eleve jogsértő volta) mihez igazodó.
Nem sértett törvényt az eljárt bíróság amikor az I. rendű, a II. rendű és az V. rendű terhelt bűnösségét hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettében [Btk. 248. § (1) bekezdés b/ pont, (2) bekezdés] megállapította.
A Kúria szerint a valós történések alapján a vörösiszap hulladék emberi élet, testi épség, az egészség, a föld, víz, a levegő vagy azok összetevői, illetőleg élő szervezet egyedének veszélyeztetésére való alkalmassága további magyarázatot nem igényel, ebből pedig az következik, hogy a X. kazettában lévő vörösiszap hulladék a gátszakadást megelőzően veszélyes hulladéknak minősült.
A Kúria ekként a felülvizsgálati indítványokat nem tartotta alaposnak, az első- és másodfokú határozatot az I. rendű, a II. rendű és az V. rendű terhelt tekintetében hatályában fenntartotta.
Budapest, 2021. január 7.
A Kúria Sajtótitkársága
Baleseti kártérítés tárgyában hozott határozatot a Kúria
Tájékoztató a Kúria M.X. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírált Mfv.X.10.082/2020. számú ügyről.
A felperes néhai testvére 2009. július 1-jétől állt közalkalmazotti jogviszonyban az alperesnél, mentő gépkocsivezető munkakört töltött be. 2011. augusztus 20-án egy autóbusszal ütközött, a baleset helyszínéről eszméletlen állapotban szállították kórházba. 2015. május 31-én a felperes magához vette testvérét, és otthonában látta el haláláig, 2016. október 23-áig. A felperes a balesetet követően testvérét rendszeresen látogatta, baráti, családi kapcsolatai ez idő alatt megromlottak, házassága felbomlott. 2015. május 31-étől a sérült otthoni ápolására rendezkedett be. A felperes keresetében vagyoni kárai megtérítését, valamint 14.000.000 forint nem vagyoni kártérítést néhai testvére vonatkozásában, saját jogán pedig 10.000.000 forintot igényelt. Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes köteles megfizetni a felperes testvérének a balesetéből eredő kára 75 %-át. A másodfokú bíróság közbenső ítéletében az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva kimondta, hogy az alperest 50 %-os kártérítés terheli. A jogerős döntést követően a felek a vagyoni károk tekintetében egyezséget kötöttek. Az egyezségkötést követően a felperes nem vagyoni kárigényét tartotta fenn. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek – mint a testvére jogutódjának – nem vagyoni kártérítés címén 8.500.000 forintot. Kötelezte továbbá nem vagyoni kártérítés címén 3.500.000 forint megfizetésére. Ezt meghaladóan a bíróság a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek az elsőfokú bíróság ítéletére kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte az alperes kereset szerinti marasztalásával. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. A felperes felülvizsgálati kérelmében eljárásjogi jogszabálysértésként jelölte meg a Pp. 166. § (1) bekezdését, amely szakasz a bizonyítási eszközöket sorolja fel. A bíróságok e körben megfelelően jártak el, a bizonyítási eljárás során tanúkat hallgattak meg, szakértői véleményt szereztek be, és nem zárták el a feleket bizonyítási indítványaik megtételétől. A felperes megsértett jogszabályhelyként hivatkozott továbbá a Pp. 182. § (3) bekezdésére, állítva, hogy a szakvélemény „aggályos” volt. E körben azonban a jogszabálysértésre vetítetten álláspontját, annak mibenlétét részletesen, az egyes bizonyítékokkal összevetve nem fejtette ki, így ezt érdemben nem is volt mód vizsgálni. Az Mt. 183. § (3) bekezdését is megjelölte megsértett jogszabályhelyként a felperes, de részletesen nem fejtette ki álláspontját, nem volt megállapítható, hogy a döntés mely részét sérelmezi, különös tekintettel arra, hogy a hivatkozott jogszabály a szakértői bizottság tagjának vagy képviselőjének idézhetőségéről rendelkezik. A Pp. 206. §-ának megsértését is állította a felperes sérelmezve a nem vagyoni kár összegének megállapítását. A bizonyítékokat azonban a bíróságok helytállóan rögzítették, a tényállást helyesen állapították meg, és helyes döntésre jutottak. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a felülvizsgálati kérelemben foglaltak a vonatkozó anyagi jogszabályhely megjelölésének hiányában nem eredményezhetik a felülvizsgálati kérelemben elérni kívánt célt, vagyis a nem vagyoni kártérítés összegének felemelését. Az esetleges jogszabálysértő ténymegállapításból ugyanis nem vonható le következtetés arra, hogy a másodfokú bíróság a lefolytatott bizonyítás eredményeként miért és mennyiben jutott téves következtetésre (Mfv.I.10.137/2017.). A nem vagyoni kár összegének meghatározásakor alkalmazott mérlegelés (Mt.177. § (2) bekezdés) ugyanis nem azonos a tényállás megállapításakor folytatott bizonyíték mérlegeléssel (Pp. 206. §). A felperes felülvizsgálati kérelmében a Ptk. 355. § (4) bekezdését jelölte meg mint megsértett jogszabályhelyet. A jogvita eldöntése szempontjából azonban a Munka Törvénykönyve előírásai az irányadóak (BH1998.506.), mint ahogy arra az elsőfokú bíróság helyesen utalt (Mt. 174. §; 177. § (2) bekezdés, 184. § (1) bekezdés). A vonatkozó anyagi jogszabályhely és arra vetítetten a jogszabálysértés mibenlétének megjelölése hiányára és a marasztalási összeg felemelésére irányuló felülvizsgálati kérelemre figyelemmel a jogerős ítélet érdemi felülbírálatára nem volt mód. A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.
Budapest, 2021. január 13.
A Kúria Sajtótitkársága
Forrás: https://kuria-birosag.hu/hu/sajto/baleseti-karterites-targyaban-hozott-hatarozatot-kuria
Egészségromlás miatti vagyoni és nem vagyoni kártérítés megfizetése tárgyában hozott döntést a Kúria
Tájékoztató a Kúria M.X. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírált Mfv.X.10.118/2020. számú ügyről.
A felperes 2009. január 26-tól 2011. április 3-ig állt az alperes alkalmazásában. A felperesnél allergiás jellegű emésztési, szemészeti panaszok merültek fel, amelyek a munkaviszony létesítését megelőzően is már jelentkeztek nála. A felperes keresetében vagyoni és nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az elsőfokú bíróság ítéletével a megismételt eljárásban a felperes keresetét elutasította. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek az elsőfokú bíróság ítéletére kiterjedő hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. A perbeli időben hatályos Mt. 174. § (1) és (4) bekezdései alapján a perben a felperest terhelte a bizonyítási kötelezettség, így neki kellett igazolnia, hogy állított betegsége az alperesnél fennállott munkaviszonyával összefüggésben alakult ki. A bizonyítatlanság a felperes terhére értékelendő. A felperes felülvizsgálati érvelése szerint a peradatok alapján nem igazolt, hogy a jogviszony létesítése előtt is allergiás volt, illetve állította, hogy az OEP nyilvántartása nem valós adatokat tartalmaz, a háziorvosok véleményének pedig nagyobb szerepet kellett volna tulajdonítani. Ebben a körben kiemelt jelentősége annak a ténynek volt, hogy a felperesnél mely időpontban jelentkeztek a panaszok, és nem annak, hogy az allergia diagnosztizálása mikor történt. Az orvosszakértői vélemény szerint „nem zárható ki, hogy az alperes nehézfém allergiája az alperesi munkakörülményekkel oksági kapcsolatban is áll. Az azonban a rendelkezésre álló iratok alapján nem állapítható meg határozottan, hogy a felperes nehézfém allergiáját az alperesi munkaviszonnyal kapcsolatos munkakörülmények okozták figyelemmel arra, hogy a fokozott nikkel kitettséget semelyik irat nem bizonyítja. Jelen esetben az is lehetséges reális eséllyel, hogy a nehézfém allergia független az alperesi munkaviszonytól, és egyéb külső tényezőkkel magyarázható.”. A szakértői vélemény részletesen tartalmazza az OEP nyilvántartást, amelyből kitűnik, hogy a felperesnél már 1999-ben jelentkeztek bőrproblémák, 2003-ban pedig nummularis dermatitiszt diagnosztizáltak, 2006-tól bélproblémáit vizsgálták, 2008. október 22-én allergiás kórismével labordiagnosztika történt nála. Mindez azt támasztja alá, hogy a felperes 2009. január 26-át megelőzően mind bőr-, mind emésztési problémákkal küzdött, amelyekre tekintettel a konkrét kórisme felismerése érdekében vizsgálatok folytak. Azt is rögzítette, hogy „A felperes atópiás hajlama már az alperesi munkaviszony megkezdése előtt is fennállt, ezen betegség talaján alakultak ki még az alperesi munkaviszony megkezdése előtt a felperes emésztőszervi panaszainak, tüneteinek és szemészeti panaszainak és tüneteinek egy részét okozó allergiák, túlérzékenységek”. A másodfokú bíróság helyesen fejtette ki, hogy az OEP adatokat a felperes – a szakértői véleményre is figyelemmel – nem tudta cáfolni, és nincs arra bizonyíték, hogy azok nem lennének valósak (Pp. 164. §). A háziorvosi igazolás a szakvéleményben foglaltak megdöntésére nem alkalmas, különösen arra tekintettel, hogy a vizsgált időszakban felperesnek több háziorvosa is volt, akik egyike sem rendelkezett allergológus szakképesítéssel, a háziorvosi iratok nem minden évre állnak rendelkezésre. A felperes felülvizsgálati kérelmében sérelmezte, hogy a szakértők az alperestől a 2009-2012-es időszakra nézve nem kaptak valós adatokat, a munkáltató pedig megsértette az Mvt. 32. § (2) bekezdését, illetve állította, hogy szakértői testületet kellett volna kirendelni a szakvéleményekben fellelhető ellentmondások feloldása érdekében. Kétségtelen, hogy a szakvélemények a rendelkezésre álló hiányos adatok alapján készültek, a bizonyítási kötelezettség azonban a felperest terhelte (Mt.174.§ (4) bekezdés). A meglévő mérési adatok a légtérben jelentkező nehézfém mennyiségét elenyésző mértékűnek találták, szakértői nyilatkozat szerint pedig „Az ember a mindennapi életben ezekkel az anyagokkal folyamatosan találkozik. A nikkel nagyon elterjedt anyag a környezetben”. A szakértői vélemények között lényeges eltérés nem volt, szakértői testület kirendelése nem vált szükségessé (Pp. 182. §), így az eljáró bíróságok jogszabálysértést nem követtek el, a felülvizsgálati kérelem ezzel ellentétes álláspontja alaptalan. A felperes bizonyítási kötelezettsége folytán az a körülmény, miszerint nem lehetett megállapítani egzaktul (erre a tanúvallomások nem voltak alkalmasak), hogy az alperes tevékenysége során milyen allergén anyag és milyen mennyiségben jutott a levegőbe, az ő terhén értékelendő. A másodfokú bíróság helyesen fejtette ki azt, hogy a felperesnek kellett volna bizonyítani, miszerint az irodán kívül máshol is végzett tevékenységet, ennek azonban nem tudott eleget tenni. A másodfokú bíróság helyesen fejtette ki, hogy a bíróság eljárásában a Pp. 4. § (1) bekezdés alapján értékelendő, megelőző közigazgatási eljárásban megállapították ugyan, hogy a felperes foglalkozási megbetegedést szenvedett el, ez azonban nem jelenti azt, hogy a jelen bírósági eljárásban az egyik bizonyítékot jelentő határozatban foglaltak megdöntésére az alperesnek nem volt módja. A jogerős ítélet helytállóan fejtette ki, hogy a közigazgatási eljárásban az alperes nem volt ügyfél, így ebben a perben volt módja bizonyítani az általa állítottakat. A munkakörülményekből (csekély mennyiségű fémpor; elszívóberendezés; irodai munkavégzés más helyiségben, mint ahol a termelő tevékenység folyt), valamint azon tényből, hogy a jogviszony 2011-es megszűnését követően tovább romlott felperes állapota – figyelemmel a szakértői véleményben foglaltakra is – arra a következtetésre kellett jutni, hogy a felperes nem tudott olyan foglalkozási eredetű megbetegedést igazolni, amely az alperesnél következett be, a munkáltató pedig a bizonyítási eljárás alapján sikerrel mentette ki magát a felelősség alól (Mt. 174. §; 177. §). A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.
Budapest, 2021. január 13.
A Kúria Sajtótitkársága
Közlekedési balesetet követően jövedelempótló járadék megfizetése iránti kereset tárgyában hozott határozatot a Kúria
Tájékoztató a Pfv.III.21.638/2019/6. számú ügyről.
A közlekedési balesetet szenvedett felperes keresetében – egyebek mellett – az alperes jövedelempótló járadék megfizetésére kötelezését kérte.
A másodfokú bíróság a Kúria hatályon kívül helyező végzése alapján megismételt eljárásban meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróságnak – a keresetnek nagyobb részt helyt adó – ítéletét részben megváltoztatta, és a marasztalás összegét leszállította.
A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet részben hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperes által a felperesnek fizetendő lejárt járadék összegét leszállította, a folyamatos járadék összegét felemelte, egyebekben a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Megállapította, hogy a bíróságok a régi Ptk. 356. § (2) bekezdésének és 357. § (1) bekezdését eltérően alkalmazták, és az 1/2006. (V. 22.) PK véleményben foglaltakat is figyelmen kívül hagyták, ami szükségképpen különböző, s egyúttal hibás eredményekre vezetett. Az elsőfokú bíróság számításának hibájaként azt jelölte meg, hogy a járadék alapjának meghatározásakor elmaradt az említett PK véleményben nevesített járulékok levonása, és a keresetveszteség mértékét nem csökkentette a felperes részére a balesetet követően folyósított társadalombiztosítási ellátások összegével. A másodfokú bíróság számítását pedig azért tartotta tévesnek, mert a balesetet megelőző jövedelmet és a balesetet követő jövedelmet „tiszta nettó” összegben, vagyis a hivatkozott társadalombiztosítási járulékok mellett a személyi jövedelemadót is levonva vetette össze. Helytállónak minősítette ugyanakkor azt a mindkét fokú bíróság által egyezően kifejtett, a felülvizsgálati kérelemben vitatott álláspontot, hogy a felperes részére a baleset előtt a munkavégzésével kapcsolatban, indokoltan felmerült kiadásainak megtérítésére kifizetett gépkocsi költségtérítés a járadék alapjának meghatározásakor nem volt figyelembe vehető.
Budapest, 2021. január 27.
A Kúria Sajtótitkársága
A semmis szerződés kártérítési jogkövetkezményére irányadó anyagi jogi szabály meghatározása
Tájékoztató a Pfv.V.20.610/2020/7. számú ügyben hozott egyedi határozatról.
A peres felek között 2010-ben jött létre adásvételi szerződés, amelynek az 1959. évi IV. törvény (rPtk.) rendelkezései alapján a jogszabályba ütköző jellege miatti semmisségét jogerős közbenső ítélet állapította meg. Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása körében az eredeti állapot helyreállítása mellett a bíróságnak az alperes viszontkeresete alapján döntenie kellett az érvénytelen szerződéssel összefüggő kártérítési igényekről is.
A másodfokú bíróság jogerős ítéletében úgy foglalt állást, hogy e kártérítési igényekre a 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 1. § a) pontja alapján a 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezései irányadók, miután a károk bekövetkezésére a Ptk hatályba lépését követően került sor. A másodfokú bíróság az alperes viszontkereseti kérelmét a Ptk anyagi jogi szabályai alapján elutasította.
A jogerős ítélettel szemben előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes azt kifogásolta, hogy a bíróság nem az rPtk. rendelkezései alapján bírálta el a kártérítési követelését.
A felülvizsgálati kérelem folytán eljárt Kúria végzésével a jogerős ítéletet a felülvizsgálattal érintett részében hatályon kívül helyezte, és ebben a keretben a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította. Rámutatott arra, hogy a perbeli igényre helyesen nem a Ptké. 1. §-a, hanem a speciális átmeneti rendelkezései közül a Ptké. 54. §-a irányadó. Ez a szabály viszont a perbeli igényeket megalapozó jogellenes magatartás (az érvénytelen szerződés megkötése) 2010-ben történt kifejtésre figyelemmel, a jogviszony létrejöttének időpontjában hatályos rPtk. alkalmazását teszi szükségessé, a kártérítési követelés tehát ez alapján bírálandó el. Miután azonban a másodfokú bíróság eltérő jogi álláspontja folytán a viszontkereseti kérelemmel érvényesített kártérítési követelések tekintetében nem az rPtk., hanem a Ptk. rendelkezései alapján látta elbírálhatónak a jogvitát, a Ptk. rendelkezései pedig éppen a viszontkereseti kérelem elutasításának alapjául szolgáló előreláthatósági klauzula mint korlátozott okozatossági elv tekintetében lényegesen eltérő szabályozást ad, az rPtk. ilyen okozati láncot korlátozó szabályt nem tartalmazó rendelkezéséhez képest, ezért a fellebbezésben előadott jogi érvek érdemi vizsgálatára a másodfokú eljárás megismétlése szükséges. Ennek hiányában ugyanis a jogerős ítélet sérti a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott rPtk. rendelkezéseit.
Budapest, 2021. február 17.
A Kúria Kommunikációs Osztálya