VII. évfolyam 1-2. szám
Fórum
Takáts Péter: Túlélheti-e a kárfelelősség a károkozót?
A károkozó magatartás és a kár bekövetkezése vagy felfedezése között hosszabb idő is eltelhet. A „hosszú farkú felelősség” (liability of long tail) – eltérő gyakorisággal és lappangási időszakkal – gyakorlatilag bármely területen előfordulhat, az ilyen típusú kockázatok elleni védekezésnek pedig fontos eszköze lehet a felelősségbiztosítás, ezen belül különösen az utófedezet, illetve a kiterjesztett bejelentési időszak intézménye. Az eredményes kockázatkezelés esélye ugyanakkor fordított arányban áll a lappangási időszak potenciális hosszával és a felelősség lehetséges alanya részére elérhető eszközökkel. Ebből a szempontból aligha tévedés azt mondani, hogy a tárgyalt kockázatnak való kitettség a természetes személy által végzett szakmai tevékenységgel összefüggő műhibák esetében járhat komoly egzisztenciális következményekkel, az – egyes foglalkozások esetén akár kötelezően előírt – szakmai felelősségbiztosítás mellett is.
A potenciális kár lappangási ideje alighanem a jogi hivatásrendek – elsősorban az ügyvédség és a közjegyzőség – esetében lehet a leghosszabb, elsősorban az olyan okiratok (pl. végrendelet) szerkesztése esetén, amelyek felhasználása, amikor a dolog természeténél fogva az okirat hibás volta kiderülhet, eleve csak egy későbbi, bizonytalan időpontban történik. A felfedezés időpontjában a károkozó lehet, hogy már nem aktív, de az is előfordulhat, hogy már nincs az élők sorában. Szakmai hiba, tévedés, elvétés akár a magas szinten professzionális szakmai környezetben, a legnagyobb tudású szakemberek esetében is előfordulhat, az ebből eredő kár pedig akár nagyságrendekkel is magasabb lehet, mint a károkozó vagyona, mobilizálható eszközei. Ebben az esetben nemcsak az a veszély áll fenn, hogy a károsult nem jut az őt megillető kártérítéshez, de a károkozót is az anyagi ellehetetlenülés fenyegetheti, egzisztenciája megrendülhet. Nem véletlen, hogy az említett foglalkozások folytatásának előfeltétele a szakmai felelősségbiztosítás.
A szakmai felelősségbiztosításon belül kulcskérdés az utófedezet – azon károk biztosítottsága, amelyeket a biztosított foglalkozása gyakorlása során okozott, de amelyeket csak a foglalkozás megszűnése után fedeztek fel. Az ügyvédek esetében ez az időszak a biztosítási szerződés megszűnését követő hét év, míg a közjegyzők esetében a kiterjesztett felfedezési időszak mindaddig fennáll, amíg a magyar jog szabályai szerint az okozott kárért a közjegyzővel szemben igény érvényesíthető. A biztosított halálával – érdekmúlás miatt – a biztosítási szerződés (és vele a biztosítási védelem) megszűnik [Ptk. 6:454. § (2) bek.]. A szakmai felelősségbiztosítási fedezet aktivizálásához az szükséges, hogy a biztosított a vele szemben érvényesített kárigényt, vagy a kárkörülményként felismert helyzetet a biztosítónak ügyvédek esetében a felelősségbiztosítás megszűnését követő hét éven belül, közjegyzők esetében pedig még életében bejelentse. A bejelentés elmulasztása csak a biztosítási kárrendezés lehetőségét szegi el, de az elhunyt személlyel még életében közölt károsulti követelés, mint hagyatéki tartozás, átszáll az örökösre [Ptk. 7:1.§, 7:94.§ (1) bekezdés c) pont].
A fenti logika alapján a károsult által csak később, a kárért felelős személy halálát követően felismert kár nemcsak az akkorra már érdekmúlás miatt megszűnt felelősségbiztosításból esik ki, de hagyatéki tartozásként sem értékelhető. Arról halála pillanatában az örökhagyó nem is tudhatott, így nem válhatott a hagyaték részévé, megalapozottságát illetően pedig az elhunyt személlyel szemben jogi eljárás sem folytatható le. A felelősség személyes természete megakadályozza, hogy annak hivatalos megállapítását megelőzően örökölhető kötelezettséggé váljék.
Véleményem szerint nem lehet alapos az az ellenérv sem, hogy a károsult oldaláról nem lehetne jelentősége annak, hogy a kár bekövetkezése mikor – a károkozó életében, vagy halálát követően – történt. A felelősségre vonatkozó szabályok mindig kártelepítési (másként fogalmazva: a kockázatot károkozó és károsult között megosztó) szabályok. A kockázatmegosztás áll a kárfelelősség alól történő kimentés lehetőségének, vagy a károsulti közrehatás következményeinek szabályozása mögött is. Annyi a különbség, hogy esetünkben a kockázat telepítése nem tényállási alapon, hanem az időtengely mentén történik.