(+36)-1-212-8731 szerkesztoseg@kbj.hu

I. évfolyam 2.szám / 2019. december


Szemelvények az ítélkezési gyakorlatból 


Válogatás a Kúria Sajtótitkársága által 2019 második félévében közzétett tájékoztatókból

A folyóirat szó szerint közöl egyes, a Kúria honlapján a Sajtó, közlemények, média menüpont alatt a Kúria Sajtótitkársága által közétett, a Kúria tanácsai által elbírált ügyekről készített tájékoztatókat.

 

1. Tájékoztató a Kúria Pfv.III.21.488/2018. számú elvi ügyében meghozott ítéletéről.

Az alperes a felelősségbiztosítója annak a különleges tűzoltó szerkocsinak, ami 2014. július 7-én lakott területen, megkülönböztető fény- és hangjelzés egyidejű használata mellett, egy többsávos út egyenesen haladó forgalmi sávjában közlekedett. Egy jelzőlámpás kereszteződéshez érve a fényjelző piros jelzése mellett haladt tovább. A kereszteződésben a tűzoltó szerkocsi haladási irányára merőleges úton – mely az adott irányban kétsávos volt – egy személygépkocsi kívánt egyenesen áthaladni a külső sávban. Ennek vezetője észlelte a megkülönböztető fény- és hangjelzést és a jelzőlámpa zöld jelzése ellenére nem indult el, a tűzoltó szerkocsi áthaladására várakozott. A felperes által vezetett személygépkocsi e személygépjármű mögött érkezett a lámpás kereszteződéshez, vele azonos sávban. A felperes várakozó gépjárművet balról, a záróvonal érintésével kikerülve a kereszteződésbe hajtott, ahol a tűzoltó szerkocsival összeütközött. A felperes a balesetben súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Keresetében a balesettel okozati összefüggésben álló kárai, valamint sérelemdíj megfizetésére kérte az alperes kötelezését, álláspontja szerint a balesetet az alperes által biztosított jármű vezetője okozta.

Az alperes a kereset elutasítását kérte azzal, hogy biztosítottja nem szegte meg a közlekedési szabályokat.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Indokolása szerint a rendelkezésre álló bizonyítékokból az a következtetés vonható le, hogy a baleset kizárólag a felperesnek felróható okból következett be, mert a felperes nem biztosított elsőbbséget a megkülönböztető fény- és hangjelzést használó járműnek. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta annak helyes indokai alapján. A felperes felülvizsgálati kérelmében az első- és másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. Hivatkozása szerint az eljárt bíróságok tévesen következtettek arra, hogy a balesetért a felperes felelős. Állította, hogy balesetet a tűzoltó szerkocsi vezetője okozta, mert kötelezettsége ellenére nem győződött meg róla, hogy akadálytalan továbbhaladását minden gépjármű vezetője biztosítja-e.

A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A Kúria rámutat, hogy a megkülönböztető jelzést használó jármű vezetője a többi közlekedővel szemben a különböző forgalmi helyzetekben elsőbbséget élvez, ami azt jelenti, hogy e jármű részére az elsőbbséget minden esetben meg kell adni, azt a közlekedés többi résztvevője nem mérlegelheti. Az ilyen járműnek azonban csak a KRESZ 49. § (2) bekezdésében előírt feltételek fennállása esetében van elsőbbsége, azaz ha a közlekedés biztonságát, a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti és vezetője meggyőződött arról, hogy akadálytalan továbbhaladását a közlekedésben résztvevők biztosítják. A meggyőződési kötelezettség körében az ilyen jármű vezetőjének tekintetbe kell venni, hogy a többi közlekedő észlelte-e a jelzést, továbbá hogy az elvárható magatartást tanúsítják-e. Ez adott esetben azzal valósulhat meg, hogy egy kiemelten veszélyes közlekedési helyzetben, a fényjelző készülékkel irányított, többsávos kereszteződésben a számára piros jelzésen áthaladva olyan sebességet választ, ami lehetővé teszi a baleseti veszélyhelyzet akár egyoldalú elhárítását is. A rendelkezésre álló adatok alapján egyrészt az volt megállapítható, hogy a közlekedés résztvevői és harmadik személyek számára is észlelhető volt a megkülönböztető fény- és hangjelzés használata. Másrészt megállapítható az is, hogy a tűzoltójármű vezetője megfelelő sebességgel, kellő körültekintéssel hajtott be a kereszteződésbe. Azt észlelve ugyanis, hogy a felperes előtt álló személygépkocsi a megkülönböztető jelzés miatt a sávjában várakozik és biztosítja az áthaladást, a tűzoltó szerkocsi vezetőjének nem kellett arra számítania, hogy a felperes által vezetett gépkocsi az előtte álló járművet kikerülve – a záróvonalat szabályszegően érintve – behajt a kereszteződésbe. Az eljárt bíróságok ezért okszerűen következtettek arra, hogy a baleset a felperesnek felróható okból következett be, mert a megkülönböztető jelzést használó tűzoltó szerkocsi részére az elsőbbséget nem biztosította.

Budapest, 2019. december 5.

A Kúria Sajtótitkársága

2. A Kúria újszülött egészségkárosodása miatti kártérítés megfizetése tárgyában hozott határozatot

Tájékoztató a Kúria Pfv.III.20.964/2018. számú ügyben hozott határozatáról.

A felperesek keresetükben az alperest vagyoni és nem vagyoni káraik megtérítésére kérte kötelezni arra tekintettel, hogy az egészségügyről szóló 1997. évi XLIV. törvény 77.§ (3) bekezdésében megfogalmazott elvárható gondosságnak és a szakmai szabályoknak nem megfelelő ellátással okozati összefüggésben keletkezett az újszülött egészségkárosodása.

A per 2011-ben indult, az újszülött egészségkárosodásával kapcsolatos bonyolult szakkérdések, valamint az alperes tevékenysége és annak szakmai megítélése miatt hosszadalmas szakértői bizonyítás volt szükséges, a perben több szakértői intézet, illetve szakértő került kirendelésre és a felperesek is csatolták az általuk felkért magánszakértő szakvéleményét.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, a másodfokú bíróság a határozatot helybenhagyta.

A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot utasította új eljárásra és új határozat hozatalára, mert egyes szakkérdések vonatkozásában ellentmondás mutatkozott a perben kirendelt szakértők szakvéleménye és a magánszakértő véleménye között. Az eljárásban fel kell tárni a véleménykülönbségek indokait, és az ellentmondások feloldását követően lehet megalapozott döntést hozni az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelősségének kérdésében.

Budapest, 2019. november 27.

A Kúria Sajtótitkársága

3. A budapesti West Balkán szórakozóhelyen történ tragédia kapcsán hozott közbenső ítéletet a Kúria

Tájékoztató a Kúria Pfv.III.21.266/2018. számú elvi ügyében meghozott közbenső ítéletéről.

Az I. rendű alperes ügyvezetője volt annak a gazdasági társaságnak, amely 2011. január 15-én bérbe adta az egyik budapesti szórakozóhelyet egy aznap éjszaka kezdődő, másnap reggelig tartó zenés-táncos rendezvény lebonyolításához. A rendezvény megkezdése után a második emeleten kialakított ruhatár előtt a folyosón és a lépcsőn tumultus alakult ki. Az összetorlódott tömegben fulladás következtében három személy életét vesztette.

A tragédia miatt indult büntetőügyben a bíróság – mások mellett – az I. alperest bűnösnek mondta ki halálos tömegszerencsétlenséget okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében és szabadságvesztés büntetésre ítélte. A halálos eredményhez vezető bűncselekmény elkövetésében az I. rendű alperes büntetőjogi felelősségét azért állapították meg, mert a rendezvény szervezésében személyesen is részt vett, a rendezvény megvalósításában maga is tevékenykedett.

Az elhunyt személyek hozzátartozói keresetükben nem vagyoni kártérítés megfizetése iránti igényt érvényesítettek – mások mellett – az I. rendű alperessel szemben.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy az I-VIII. rendű alperesek jogellenes magatartása nem áll közvetlen okozati összefüggésben a felperesek hozzátartozóinak halálával. Az I. rendű alperes magatartásának a káreseménnyel fennálló okozati összefüggése olyan mértékben eshetőleges, ami az I. rendű alperes kártérítési felelősségét nem alapozza meg.

A másodfokú bíróság jogerős közbenső ítéletével az elsőfokú ítéletet az I-IV. rendű alperesek vonatkozásában megváltoztatta és kártérítési felelősségüket megállapította. Rámutatott: amennyiben a bűncselekmény törvényi tényállási eleme valamely eredmény bekövetkezése, a bűncselekmény vagyoni következményeinek levonása iránti perben eljáró bíróság nem állapíthatja meg az okozati összefüggés hiányát az elítélt magatartása és az eredmény bekövetkezése között.

A jogerős közbenső ítélet ellen felülvizsgálattal élő I. rendű alperes a jogerős ítélet rá vonatkozó rendelkezésének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.

A Kúria közbenső ítéletével a jogerős közbenső ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezését hatályában fenntartotta.

Rámutatott, hogy a polgári perben eljáró bíróságot a bűncselekmény elkövetését megállapító büntetőbírói határozat köti. A polgári bíróság nem térhet el a bűnösség kérdésében elfoglalt állásponttól, azzal ellentétesen nem juthat arra a következtetésre, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt.

A foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűncselekménye akkor valósul meg, ha az eredmény – jelen esetben más személy halála – bekövetkezik. E bűncselekményért a büntetőjogi felelősség tehát akkor áll fenn, ha a foglalkozási szabályok megszegése mellett a szabályszegés és a bekövetkezett eredmény közötti okozati összefüggés is megállapítható. Ezt a büntető ügyben eljáró bíróság vizsgálta és az okozati összefüggést fennállónak ítélte meg, amikor az I. rendű alperes bűnösségéről döntött.

Ebből következően, amennyiben az elítélt bűnösségét olyan bűncselekményben állapították meg, amelynek tényállási eleme az elkövetési magatartás és a bekövetkezett eredmény közötti okozati összefüggés megléte, a polgári perben a jogellenes magatartás és a beállt eredmény közötti okozati összefüggés fennállása már nem vitatható.

Budapest, 2019. november 27.

A Kúria Sajtótitkársága

4. Biztosítási összeg megfizetése iránti perben hozott döntést a Kúria

Tájékoztató a Pfv.V.20.509/2018. számú ügyről.

A felperes 2009. február 14-i kockázatviselési kezdettel a tulajdonát képező ingatlanra vagyonbiztosítási szerződést kötött az alperessel. Az ingatlanon lakóépület állt, amely nem volt lakott. A biztosítási összeg 266.000.000 forint volt. Kedvezményezettként az ingatlan zálogjogosultja, a II. rendű felperes jogelődje került megjelölésre. A biztosító szabályzatának C) pontja tartalmazta, hogy tűz, robbanás kockázatok esetén a biztosítás nem vonatkozik arra az esetre, ha a biztosított helyiségekben „A” vagy „B” tűzveszélyességi osztályba tartozó tűz- vagy robbanásveszélyes anyagot háztartási célú alkalmazást meghaladó mennyiségben tárolnak. Az ingatlanon álló családi házban 2009. április 18-án ismeretlen személy jelentős mennyiségű égésgyorsító anyagot öntött szét, amelyet meggyújtott, ezáltal a lakóépület földszintje, tetőtere kiégett, az alagsor károsodott. Az épületben 2009. április 20-án ismételten gyújtogatás történt. A rendőrség a rongálás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytatott eljárást a 2010. április 6-án kelt határozatával felfüggesztette, mivel az elkövető kiléte nem volt megállapítható. Időközben a felperes az épületet az önkormányzat határozatára figyelemmel elbontatta. A kárbejelentést követően az alperes kifizetést nem teljesített.

A felperesek a biztosítási összeg megfizetése iránt 2011. február 14-én pert indítottak az alperes ellen.

Az elsőfokú bíróság a perben széleskörű, az összegszerűségre is kiterjedő tanú- és igazságügyi szakértői bizonyítást folytatott le. Beszerezte a nyomozati iratokat, a tűzvizsgálati eljárás és az építésügyi hatósági eljárás iratait. A 2015. február 11-én meghozott 26.P.20.728/2011/127. számú ítéletével a keresetet elutasította.

A Fővárosi Ítélőtábla a 22.Pf.20.461/2015/12. számú, 2015. november 17-én meghozott részítéletével az elsőfokú ítéletet a II. rendű felperes tekintetében helybenhagyta, míg az I. rendű felperes vonatkozásában hatályon kívül helyezte és előírta az elsőfokú bíróságnak, hogy a megismételt eljárásban a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (régi Pp.) 3. § (3) bekezdése alapján határozza meg a konkrét bizonyítási terhet.

A felperes a megismételt eljárásban a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 536. § (1) bekezdése, (2) bekezdés a) pontja, 553. § (1) bekezdése, 567. § (1) bekezdése és 198. § (1) bekezdése alapján 266.000.000 forint biztosítási összeg és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkozott, hogy biztosítási esemény következett be, az alperes szolgáltatási kötelezettsége beállt, és nem áll fenn semmilyen kizárási ok. Az ingatlanban nem tárolt éghető anyagot. Nem minősülhet tárolásnak, hogy a bűncselekmény elkövetői ilyen anyagot az ingatlanba bevittek.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Elsődlegesen azzal védekezett, hogy nem következett be biztosítási esemény, mivel az épület leégése a felperes számára nem volt váratlan, véletlenszerű és előre nem látható. A bíróságra bízta annak megítélését, hogy abban a felperes szándékos magatartása vagy a kármegelőzés körében megvalósított súlyos gondatlansága játszott-e közre. Álláspontja szerint a felperes megszegte a régi Ptk. 544. §-ában foglalt bejelentési, tájékoztatási kötelezettségét, amelynek következtében lényeges körülmények kideríthetetlenné váltak. Amennyiben történt biztosítási esemény, az vandalizmus volt. Az ingatlanban nagy mennyiségű motorbenzint tároltak, amely kizárja a helytállási kötelezettségét. Vitatta a kereset összegszerűségét is.

Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban meghozott ítéletével a keresetet elutasította. Az indokolásában kifejtettek szerint a rendelkezésre álló adatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperes által biztosított vagyontárgy megrongálódása, értékcsökkenése, megsemmisülése nem a tűz biztosított veszélynemmel áll közvetlen okozati összefüggésben, hanem a vandalizmussal. A biztosítási esemény olyan rongálás volt, amely nem járt együtt betöréses lopással vagy annak kísérletével. A tűz a rongálás eszköze volt. Mindezek a szabályzat alapján az alperes mentesülését eredményezik.

A felperes fellebbezése és az alperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az indokolása szerint helytelenül foglalt állást az elsőfokú bíróság akként, hogy az adott káresemény vandalizmusnak minősül. A szabályzat régi Ptk. 207. § (1) bekezdésén alapuló értelmezésével nem állapítható meg az, hogy a felek a tűzkár fogalmából a gyújtogatással okozott károkat ki kívánták rekeszteni. A szabályzat szerint a tűz biztosítási esemény fogalomkörébe nem tartoznak azok az esetek, amikor megállapításra kerül, hogy a biztosított helyiségekben „A” vagy „B” veszélyességi osztályba sorolt tűz- vagy robbanásveszélyes anyagot tárolnak. Ez utóbbi kifejezés azt követeli meg a kizáráshoz, hogy a tűz-, illetve robbanásveszélyes anyag a káreseményt megelőzően a biztosított tudtával, huzamosabb időre kerüljön elhelyezésre a biztosított helyiségekben, és ne a tűz hatásának fokozása érdekében, a gyújtogatáskor kerüljön oda. A másodfokú bíróság tájékoztatta a felperest, hogy őt terheli a biztosítási esemény bekövetkezésének, tehát annak a bizonyítása is, hogy nem tárolt háztartási mennyiséget meghaladó mennyiségű tűz- és robbanásveszélyes anyagot a biztosított ingatlanban. A fellebbezési eljárásban lefolytatott bizonyítás eredményeként ez nem volt megállapítható. A bizonyítatlanságot a másodfokú bíróság a régi Pp. 164. § (1) bekezdésére figyelemmel a 3. § (3) bekezdése alapján a felperes terhére értékelte. Álláspontja szerint a biztosítási esemény bekövetkezését a felperes nem bizonyította, az alperes szerződésen alapuló teljesítési kötelezettsége nem állt be.

A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a jogszabályoknak megfelelő, a keresetnek helyt adó határozat meghozatalát, másodlagosan az alperes helytállási kötelezettségét megállapító közbenső ítélet meghozatalát és az összegszerűség vonatkozásában az elsőfokú bíróság új tárgyalásra és új határozat hozatalára utasítását, harmadlagosan a jogerős ítélet elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a régi Pp. 3. § (3) bekezdését, 13. § (1) bekezdés e) pontját, 15. § (1) bekezdését, 16. § (1) és (2) bekezdését, 164. § (1) bekezdését, 168 § (1) bekezdését, 206. § (1) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, 252. § (2) bekezdését, valamint a régi Ptk. 536. §-át, 553. §-át és 556. §-át. Előadta, hogy a másodfokú tanács elnöke kizárási ok miatt nem vehetett volna részt a másodfokú eljárásban. A másodfokú bíróság tájékoztatást tartalmazó végzése magában foglalta, hogy az elsőfokú bíróság nem megfelelően tájékoztatta a feleket a bizonyítási teherről. E mulasztás a másodfokú eljárás során nem orvosolható eljárási szabálysértés. Minden esetben a biztosítót terheli annak bizonyítása, hogy a biztosítási szerződés általános vagy különös feltételeiben rögzített valamely kizárási ok bekövetkezett, amely a biztosítót mentesíti a szolgáltatási kötelezettsége teljesítése alól. Az alperes a mentesülését bizonyító körülményeket a perben nem igazolta. A másodfokú bíróság a tűz- és robbanásveszélyes anyagok tárolásának bizonyítására szolgáló bizonyítási terhet nem az alperesre, vagyis nem arra a félre telepítette, akinek érdekében állt, hogy azt a bíróság valónak fogadja el. A tényállást nem a felek előadásának és nem is a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján, hanem éppen azok ellenére, tehát iratellenes módon állapította meg.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében elsődlegesen az elsőfokú ítélet rendelkező részének helybenhagyását, indokolásának kiegészítését kérte. A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése esetére az elsőfokú bíróságot a jogalap és az összegszerűség vizsgálatára kérte utasítani.

A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Megállapította, hogy az ügy érdemére kiható lényeges eljárási szabálysértés nem történt. Érdemben azt vizsgálta, hogy a peres felek által kötött biztosítási szerződés részét képező szabályzat C) pontjának vitatott rendelkezése – amely a biztosított helyiségekben tűz- vagy robbanásveszélyes anyagok tárolására vonatkozik – mentesülési okként értelmezhető-e vagy sem, a bizonyítási teher kiosztása ugyanis ettől függött. A mentesülés lényege, hogy a biztosító a biztosítási szerződésben egy adott biztosítási eseményre vállal ugyan kockázatot, a jogszabály azonban meghatározott feltételek bekövetkezése esetére úgy rendelkezik, hogy a biztosítási összeget mégsem kell megfizetnie. A mentesülés tehát a biztosítási szolgáltatás teljesítése alóli mentesülést jelenti. A felek szerződésében a mentesülési és kizárási okokat az N) pont és a C) pont harmadik oszlopa rögzíti megjelölve, hogy a biztosító mely károkat nem téríti meg, illetve mely esetekben nem teljesít. Ezzel szemben a vitatott, tűz- vagy robbanásveszélyes anyagokra vonatkozó kikötés szerint a biztosítás nem vonatkozik az ott körülírt esetkörre. Az pedig, hogy a biztosítás nem terjed ki a meghatározott esetre, azt jelenti, hogy a biztosító a szerződésben e körben nem vállal kockázatot sem, tehát már helytállási kötelezettsége sem keletkezik. A szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg, ezért ily módon korlátozhatták a biztosítás tárgyi terjedelmét is. Mivel pedig a biztosítás a szabályzat C) pont negyedik oszlopában „Megjegyzés” címszó alatt megjelölt tűz veszélyre nem terjed ki, az ott rögzített tényállás megvalósulása esetén biztosítási eseményről sem lehet beszélni. A jogerős ítélet ezért helyesen vizsgálta, hogy biztosítási esemény bekövetkezett-e egyáltalán. Ennek bizonyítására pedig a biztosítóval szerződő felperes volt köteles, mert a biztosítási esemény bekövetkezésére ő alapított jogot. A jogerős ítélet okszerű mérlegelése alapján a felperes nem bizonyította, hogy a saját házában talált tűz- és robbanásveszélyes anyagokat nem ő tárolta, ezért biztosítási esemény hiányában a biztosítási összeg teljesítésére irányuló kereset nem volt alapos.

A Kúria a több mint nyolc éve tartó perben nagy mennyiségű perirat áttanulmányozása, a szerteágazó bizonyítási eljárás anyagának áttekintése alapján hozta meg elvi kérdéseket is érintő határozatát.

Budapest, 2019. november 21.

A Kúria Sajtótitkársága

5. Biztosítási összeg megfizetése iránti perben hozott határozatot a Kúria illetékes tanácsa

Tájékoztató a Kúria döntéséről a Pfv.V.20.029/2018/10. számú egyedi ügyben.

A felperes 1993. december 12-én – magyarországi közvetítőn keresztül – ajánlatot tett az ausztriai székhelyű alperesi biztosító társaság részére élet- és baleset-biztosítás megkötésére. A biztosítási szerződés részévé váltak az alperes 1990. március 20-án jóváhagyott általános baleset-biztosítási feltételei (AUVB). A felperes 2001. október 27-én vétlen elszenvedője volt egy közlekedési balesetnek, amelynek következtében a munkaképességét jelentős mértékben csökkentető maradandó fogyatékosságai alakultak ki. A biztosítási esemény bekövetkeztét bejelentette az alperesnek. Megjelent 2002. szeptember 26-án az alperes által megbízott orvosszakértő előtt, aki megállapította, hogy maradandó fogyatékosságának mértéke nem éri el a szerződési feltételekben meghatározottat. Az alperes erre figyelemmel megtagadta biztosítási összeg fizetését. A felperes keresetet indított az alperes ellen 1.000.000 osztrák schillingnek megfelelő euró biztosítási összeg és járulékai, valamint az AUVB rendelkezései szerinti egyéb költségek, díjak megtérítése iránt. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

A másodfokú bíróság két alkalommal hatályon kívül helyezte a keresetnek részben helyt adó elsőfokú ítéletet, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította, mert az nem az irányadó osztrák jogot alkalmazta. A másodízben megismételt eljárásban meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 73.924 eurót és ennek 2002. október 11-től a kifizetésig járó évi 4%-os kamatát, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság rész- és közbenső ítéletével az elsőfokú ítélet nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezései közül a napidíj iránti igény elutasítására vonatkozó rendelkezést részben megváltoztatta és az alperest 8.912 euró, valamint ennek 2002. október 11-től a kifizetésig járó évi 4%-os kamata megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan az e körben előterjesztett keresetet elutasította. Megállapította egyúttal, hogy a 2001. október 27-én bekövetkezett balesettel okozati összefüggésben a felperest a kórházi tartózkodás idejére járó díj és fájdalomdíj teljes mértékben megilleti. A balesettel összefüggő költségek megtérítésére irányuló követelésre, valamint az eddig felmerült első- és másodfokú eljárási költségekre kiterjedően az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és ugyanezt a bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította.

Az újabb megismételt eljárásban többször módosított keresetében a felperes mindösszesen 291.227 euró és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Követeléseként otthoni ápolási díjra, a balesettel összefüggő 20.577 euró költségtérítésre, 225.000 euró fájdalomdíjra és 14.400 euró kórházi tartózkodás idejére járó díjra tartott igényt. Az alperes ellenkérelme a módosított kereset elutasítására irányult.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 11.950 eurót, valamint ennek 2002. október 11. napjától a kifizetésig járó évi 4%-os kamatát. Az indokolásában rámutatott arra, hogy a felperes napidíj iránti igénye jogerősen eldőlt, ezért nem volt jogi lehetőség a módosítására. Helyesen döntött az elsőfokú bíróság, amikor a napidíjra irányuló kereseti kérelem érdemi vizsgálatát mellőzte. Az otthoni ápolási díj, a fájdalomdíj, a kórházi tartózkodás idejére járó díj, valamint a balesetből származó költségek megtérítése iránti kereset eldöntéséhez elsődlegesen a felek között létrejött szerződés tartalmát kellett vizsgálni. Az AUVB 10. cikkelye a kórházi tartózkodás idejére járó díjról, valamint a fájdalomdíjról, 11. cikkelye pedig a balesettel összefüggő költségekről rendelkezik. A felperes e kikötéseknek megfelelő tartalommal, az abban foglalt feltételek fennállása esetén igényt tarthatott ilyen jogcímeken térítésre. A kórházi tartózkodás idejére járó díjat és a fájdalomdíjat illetően az alperes tényszerűen vállalt helytállási kötelezettséget, csupán annak mértékét nem határozta meg, amely azonban nem mentesíti a fizetési kötelezettsége alól. Ha a felek a szerződésben a térítési összegben pontosan nem állapodtak meg, konszenzusuk az általános szabályok talaján kialakult gyakorlat alkalmazására kellett irányuljon. Az osztrák gyakorlat alapján megállapítandó térítések meghatározása érdekében a felek álláspontjaik alátámasztására szakértői véleményeket csatoltak. A másodfokú bíróság ítélkezése alapjául – az elsőfokú bírósághoz hasonlóan – az alperes által csatolt magánszakvéleményeket fogadta el. Megállapította, hogy a kórházi tartózkodás idejére járó díj felperes részéről igényelt és az alperesi magánszakértő által egyezően meghatározott mértéke napi 50 euróra tehető. Az alperest e címen az eredeti kereseti követelés szerint 3250 euróban marasztalta. Megállapította továbbá, hogy a fájdalomdíj mértékéről az alperesi orvosszakértő az általános, a bírói gyakorlatban alkalmazott elvek alapján nyilatkozott, így konkrét szerződéses rendelkezés hiányában ezt kellett irányadónak tekinteni figyelemmel az ABGB 1325. §-ában foglaltakra is. Az osztrák jogirodalomban használt fájdalomkatalógus, a felperes orvosi leletei, sérülései fajtája, súlyossága, a dokumentált kezelések lefolyása alapján, a 22 napot meghaladó kórházi tartózkodás folytán az alperes által fizetendő  fájdalomdíj 8.700 euró.

A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és elsődlegesen az alperest az AUVB 10. cikkely 1. pontja alapján 14.400 euró kórházi ápolási díj, az AUVB 11. cikkelye alapján 20.577 euró balesettel összefüggő költség, az AUVB 10. cikkely 2. pontja alapján 225.000 euró fájdalomdíj, és ezen összegek évi 4%-os kamata megfizetésére kötelező, másodlagosan az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasító határozat meghozatalát kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a régi Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében, 3. § (3) bekezdésében, 252. § (2) bekezdésében, 177. § (1) bekezdésében és 215. §-ában foglaltakat.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.

A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálattal támadott részében hatályában fenntartotta.

Az érvényesített igényeket vizsgálva a kórházi tartózkodás díja tekintetében nem látta alkalmazhatónak a felperesi magánszakvéleményt. Az egy ausztriai díjszabás-összehasonlító portálról származó olyan adatokat vett alapul, amelyek a felperes biztosítási szerződéséhez képest eltérő tartalmú, más feltételekkel köthető szerződésekre vonatkoztak, és amelyekről az sem volt megállapítható, hogy a felperesi szerződéssel egy időben keletkeztek. Emiatt a felperesi magánszakértői vélemény megállapításaihoz – különösen a szakértői módszer helyességét illetően – nyomatékos kétség fért. A balesettel összefüggő, a felperes személyi sérüléseivel kapcsolatos költségeket a károkozó gépjármű felelősségbiztosítása alapján egy magyar biztosító már megtérítette, ezért AUVB 11. cikkelyében foglalt feltételeket a felperes a rajta álló bizonyítási teher ellenére teljeskörűen nem bizonyította. A megítéltnél magasabb összegű fájdalomdíjra pedig azért nem jogosult, mert az osztrák jog szerint vizsgálandó „fájdalomperiódusok” mértékének megállapítása bár orvosi szakkérdés, azonban a felek mindegyike csatolta e körben az általa megbízott orvosszakértő véleményét, ezek közül a felperesi szakvélemény volt az, amely nem konkrét tényeken alapult. Mindezekre figyelemmel a jogerős ítélet nem sértette sem a mérlegelésre, sem a bíróság tájékoztatási, valamint az ítélet indokolására vonatkozó kötelezettségét rögzítő eljárásjogi szabályokat.

A 2007 óta folyamatban lévő perben, a többször megismételt eljárásban a külföldi alperessel kötött biztosítási szerződés tartalmának megértéséhez és az azon alapuló döntéshez az osztrák jog alkalmazására volt szükség. A külföldi jogról való tájékoztatásról szóló európai egyezmény szerinti megkeresésre adott válasz értelmezése, valamint a perben felmerült kérdésekben az osztrák joggyakorlat megismerése munkaigényes feladat volt. Az osztrák biztosítási gyakorlat figyelembe vétele sem volt mellőzhető, mivel az osztrák jog nagyrészt a felek megállapodására bízza a biztosítási feltételek és szabályok meghatározását. A Kúria a végleges döntést egy több mint tíz éve húzódó perben mondta ki.

Budapest, 2019. november 4.

A Kúria Sajtótitkársága

6. Nem vagyoni kártérítés megfizetése tárgyában hozott határozatot a Kúria illetékes tanácsa

Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson elbírált Mfv.I.10.526/2018. számú ügyről.

A felperes 1981. szeptember 1-től állt az alperes alkalmazásában határozatlan idejű munkaviszonyban. Az alperes 2003. január 13-án kelt rendes felmondásával szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Az alperes a keresőképtelen állomány alatti közlés Mt. 90. § (1) bekezdés a) pontjába ütközése folytán a rendes felmondást érvénytelennek minősítette. Munkahelyi problémák következtében szorongásos depresszív állapot, hangulatzavar alakult ki felperesnél, amely nyugtalansággal, zaklatottsággal járt, emiatt 2002. április 28-a óta kezelés alatt állt. A 2002 tavaszán kezdődött pszichiátriai megbetegedés hullámzó módon, a 2015. novemberi orvosszakértői vélemény elkészítésének időpontjáig folyamatosan is fennállt. A felperes a munkaviszony jogellenes megszüntetése és annak jogkövetkezményei iránt indított perben egyebek mellett 25.000.000 forint összegű nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek nem vagyoni kártérítés címén 1.500.000 forintot és ezen összeg után 2004. január 27-től a kifizetés napjáig terjedő időre késedelmi kamatot. A bíróság ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében részben megváltoztatta, a nem vagyoni kártérítés összegét 5.000.000 forintra felemelte azzal, hogy az alperes 2004. január 27-től késedelmi kamat megfizetésére is köteles. A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő határozat meghozatalát kérte a nem vagyoni kártérítés összegének 25.000.000 forintra történő felemelésével. Másodlagosan az első- és másodfokú ítélet részbeni hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.

A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. A felperes alaptalanul állította, hogy a másodfokú bíróság kirekesztette a bizonyítékok köréből az általa csatolt orvosi iratokat. Ezzel szemben az rögzíthető, hogy a bíróság valamennyi szakértői véleményben foglalt megállapítást vizsgálta, ennek körében értékelte a felperes által csatolt bizonyítékokat is. A felperes felülvizsgálati kérelmében konkrétan maga sem jelölte meg, hogy mely bizonyítékot, általa csatolt orvosszakértői véleményt nem értékelték az eljáró bíróságok, és abból milyen eltérő megállapításra, illetve döntésre juthattak volna. A felperes pszichés megbetegedése volt vizsgálandó a nem vagyoni kártérítés [régi Mt. 177. § (2) bekezdés] megítélésekor, amely betegség a szakvélemény szerint javuló tendenciát mutat, de legalábbis megtartott állapotú. A másodfokú bíróság ítéletében jogszabálysértés nélkül fejtette ki, hogy a jogellenes rendes felmondás ténye önmagában nem elégséges a nem vagyoni kártérítési igény megalapozottságához. A felperesnek kellett bizonyítania, hogy a munkáltató intézkedése miatt megvalósult a nem vagyoni kártérítést megalapozó személyiségi jogsértés. Orvosszakértői vélemények rögzítették, hogy a felperes pszichés megbetegedése nem volt sorsszerű, a perbeli eseményt követően alakult ki pszichés zavara, amely munkavégzésében akadályozta, munkaképesség csökkenést eredményezett nála. Alaptalanul állította azonban a felperes, hogy a munkáltató intézkedése nélkül egészséges és munkaképes lenne, ezt nem tudta bizonyítani, 71%-os munkaképesség csökkenésében természetes eredetű betegségek is szerepet játszottak. A másodfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés mértéke tekintetében is helytálló döntést hozott. Az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 01.) AB határozatában egyebek mellett kimondta, hogy a pénzbeli kártérítésnek a nem vagyoni károknál az a funkciója, hogy az elszenvedett sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozásáról olyan vagyoni szolgáltatás nyújtásával gondoskodjon, amely az elszenvedett sérelemért kb. egyenértékű, másnemű előnyt nyújt. A nem vagyoni kártérítés összegét a bíróságok az eset konkrét sajátosságainak és a károsult személyi körülményeinek alapulvételével határozzák meg. A bíróságok a kialakult gyakorlat szerint a nem vagyoni kártérítést a késedelemmel összefüggésben kamattal állapítják meg. Mindezeknek megfelelően a másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat, a tanúk vallomását, az orvosszakértői iratokat a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően, a bizonyítékok egybevetése alapján összességükben értékelte, és mérlegeléséről a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően indokolási kötelezettségének eleget téve számot adott. A nem vagyoni kártérítés után is a károsodás bekövetkezésétől jár a késedelmi kamat. A kártérítést és a késedelmi kamatot együtt vizsgálva dönthető el, hogy a sérelemnek megfelelő nem vagyoni kártérítés elve érvényesült-e (Mfv.I.10.574/2008/3.). Erre figyelemmel a másodfokú bíróság helytállóan határozta meg az egészségkárosodás bekövetkezéskori értékviszonyok alapján a nem vagyoni kártérítés mértékét, és döntött ezen összeg után az alperest terhelő kamatfizetési kötelezettségről is. Fentiekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.

Budapest, 2019. október 29.

A Kúria Sajtótitkársága

7. Kártérítés megfizetése tárgyában hozott döntést a Kúria munkaügyi tanácsa

Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson elbírált Mfv.I.10.523/2018. számú ügyről

A felperes jegyzőként állt az alperes alkalmazásában, amikor 2012. február 15-én, a munkaidő végén, a polgármesteri hivatal hátsó bejáratán távozva, az épület sarkánál a jeges járdán megcsúszott, és a bal oldalára esett. Megütötte a karját és az oldalát, de ezt követően visszament az épületbe és értesítette kollégáit a járda csúszósságáról. 2012. február 17-én a hátsó ajtón kilépve megcsúszott, és hanyatt esett, de ezt követően rögtön felült, és a napot végigdolgozta. A … Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerve a felperes részére 2013. május 29-től rokkantsági ellátást állapított meg. A határozatban rögzítette, hogy a felperes egészségi állapotromlásának mértéke 50%, mely kialakulásának időpontja 2012. július 1-je. A felperes többször módosított keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 2012. február 15-én és 2012. február 17-én történt balesetével összefüggésben kártérítés megfizetésére. Nem vagyoni kárigényét 4.500.000 forintban határozta meg annak kamatával, továbbá 2012. február 15-től elmaradt jövedelmet igényelt kamatával, illetve jövedelempótló kártérítést kért. Ezen túlmenően részletezte vagyoni kárigényeit is. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen az első- és a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését kérte, és a felperes keresetének helyt adó ítélet meghozatalát indítványozta. Másodlagosan az ítéletek hatályon kívül helyezését, valamint az első- és a másodfokú bíróságok új eljárás lefolytatására utasítását kérte. Az alperes és a beavatkozó a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozták.

A felperes felülvizsgálati kérelme nem megalapozott. A Pp. 272. § (2) bekezdése alapján a jogerős határozat felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni, amely követelménynek nem felel meg önmagában az Alaptörvényre hivatkozás. Az Alaptörvény 14. Cikk (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve, erre vonatkozó előírásokat a XIV. Cikk (2) bekezdése tartalmazza. A bíróságok az Alaptörvény XV. Cikk (1) bekezdésében foglalt igazságszolgáltatási, ezen belül jogalkalmazási tevékenységük során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Ebből következően az Alaptörvény szabályainak értelmezése alapvetően nem a rendes bíróságok, hanem az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik. A Kúria erre tekintettel a felülvizsgálati kérelemben a jogszabályhely pontos megjelölésével ellátott, az ehhez fűződő jogi érvelést is tartalmazó felülvizsgálati előadások alapján értékelhette a jogerős határozatot (Mfv.I.10.702/2017.). A felperes felülvizsgálati kérelmében a bizonyítékok téves értékelését állította, megsértett jogszabályhelyként azonban a Pp. 272. § (1) bekezdése szerinti határidőben a Pp. 206. §-ára nem hivatkozott. A felülvizsgálati kérelmet nem lehet a határidőn túl kiegészíteni [Pp. 273. § (5) bekezdés, 275. § (2) bekezdés]. Ebből következően jelen eljárásban is a jogerős ítéletben megállapított tényállás volt irányadó. A rendelkezésre álló adatok szerint a felek között nem volt vitatott, hogy 2012. február 17-én a felperes munkahelyén, munkaidőben, a jeges havas járdán megcsúszott és elesett, így munkahelyi balesetet szenvedett. A másodfokú bíróság helyesen fejtette ki, hogy a régi Mt. 174. §-a szerint a munkáltatót objektív kártérítési felelősség terheli, amely a munkavállaló bekövetkezett káráért áll fenn. A munkavállalót terhelte annak bizonyítása, hogy a nem vitásan megtörtént munkahelyi balesettel összefüggésben károsodás érte [régi Mt. 174. § (4) bekezdés], ezen kötelezettségének azonban nem tudott eleget tenni. A jogvita eldöntése szempontjából nem volt jelentősége a felperes által hivatkozott Munkavédtv. 36. § (1) bekezdésében foglalt alperesi mulasztásnak, nevezetesen annak, hogy az udvar a havazást követően nem volt feltakarítva. Az nem kétséges, hogy a felperes a jeges úton a munkahelyén megcsúszott, elesett, ez azonban önmagában nem alapozza meg kártérítési igényét, az azzal összefüggésben bekövetkezett károsodás bizonyítása hiányában. Alaptalanul állította a felperes, hogy sérült a Szaktv. 3. § (1) bekezdése, mivel a bíróságok a szakértők kirendelése és a szakértői bizonyítás lefolytatása körében a jogszabályoknak megfelelően jártak el, a szakértői véleményeket helyesen értékelték, ebből helytálló következtetésre jutottak. A magánszakértő szakvéleményét is figyelembe vették és a jogszabályoknak megfelelő módon számot adtak arról, hogy az abban foglaltakat miért nem találták értékelhetőnek a többi szakértői vélemény vizsgálata és az abból levont következtetések tükrében. Azon hivatkozás sem volt helytálló, hogy a bíróságok tévesen csak „tünetként” értékelték a felperes által előadottakat az egészségsértést, illetve egészségromlást illetően, és csak az epilepsziát tekintették betegségnek. A bíróságok a szakvéleményekben foglaltakat vették irányadónak, és az azokban rögzített tények és megállapítások alapján hozták meg döntésüket, amely megfelelt a jogszabályi előírásoknak. Nem lehetett megállapítani a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a felperes egészségi állapota és annak változása, valamint a bekövetkezett üzemi baleset közötti ok-okozati összefüggés fennállását. A hivatkozott BH2008.1801 számú döntés más tényálláson alapult, a felperes pedig nem tudta bizonyítani – az orvosi dokumentáció ellenében – sem azt, hogy korábban nem voltak mentális nehézségei, sem azt, hogy mozgásszervi problémái 10%-ra tehetőek. A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.

Budapest, 2019. október 29.

A Kúria Sajtótitkársága

8. A munkavállaló megőrzési felelőssége esetén kármegosztásnak akkor lehet helye, ha munkáltató vétkes vagy felróható magatartása kétséget kizáróan bizonyított és az okozati összefüggés fennáll

Tájékoztató a Kúria (Mfv.II. 10.037/2019/3.) számú ügyben hozott határozatáról.

A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint az alperesek adminisztrátor munkakörben álltak az alperes alkalmazásában, munkaköri feladatuk volt a munkáltató által kezelt társasház közös költségének beszedése. A befizetést a tulajdonosok részben bankszámlára, részben a felperes irodájában készpénzben teljesítették, amelynek őrzése biztosított volt. A kialakult gyakorlat értelmében bizonyos összeghatáron felül az alperesek külön-külön vitték a pénzintézetbe a kasszájukban lévő pénzt. Az alperesek munkaköri leírást nem kaptak és a felperes ügyvezetője pénzkezelési szabályzatot sem adott át részükre, munkaköri feladataikat az ügyvezető szóbeli tájékoztatása alapján látták el. A könyvelő jelzését követően a felperes ügyvezetője 2015. március 24-én ellenőrzést tartott és a felvett jegyzőkönyv szerint 1.518.270 forint pénztárhiányt állapított meg.

A felperes az eredménytelen büntetőeljárást követően 2016. április 5-én kelt levelében felszólította az alpereseket a pénztárhiány megfizetésére. A felperes a keresetében elsődlegesen a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 180.§-a alapján, másodlagosan az Mt. 179.§- alapján kérte kötelezni az alpereseket személyenként 759.135-795.135 forint kártérítés és ezen összeg kamatainak megfizetésére.

Az alperesek a kereset elutasítását kérték.

A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a kötelezte az alpereseket személyenként 759.135.-forint kártérítés megfizetésére. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint megőrzési felelősség esetén a munkavállaló felelőssége objektív, és a kimentési ok bizonyítottsága hiányában az alperesek a kár megfizetése alól nem mentesülhetnek.

Az alperesek fellebbezése alapján eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és az alpereseket terhelő tőkemarasztalás összegét személyenként 506.090.- forintra leszállította. A jogerős ítélet indokolása szerint az alperesek megőrzési felelőssége mellett a kármegosztás Mt. 179.§ (4) bekezdésében foglalt rendelkezése is alkalmazható akkor, ha a munkáltató vétkes magatartása is közrehatott a kár bekövetkeztében. A másodfokú bíróság a munkáltató közrehatásaként értékelte a pénzkezelési szabályzat hiányát, a pénzkészlet rendszeres ellenőrzésének elmulasztását, valamint azt, hogy az utalványozással megbízott személy volt a pénztár ellenőrzője.

A felperes felülvizsgálati kérelme alapján eljárt Kúria az Mfv.II. 10.037/2019/3. számú ítéletével a jogerős ítélet azon rendelkezését, amelyben az alperesek marasztalásának összegét személyenként 506,090.- forintra leszállította, a perköltségre és az illetékre vonatkozó rendelkezésekre is kiterjedően hatályon kívül helyezte és a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.

Ítéletének indokolása szerint a felülvizsgálati kérelem megalapozottan panaszolta a két felelősségi alakzat szabályainak jogszabálysértő együttes alkalmazását. Megállapította, hogy az Mt. 179. §-a szerinti vétkességi felelősség esetén a munkavállaló magatartását kell vizsgálni, azt, hogy a munkaviszonyból származó kötelezettségei teljesítése során úgy járt-e el, ahogy az adott helyzetben elvárható. Ez esetben a bekövetkezett kár viselése tekintetében jelentősége lehet a munkáltató magatartásának is. A megőrzési felelősség esetén azonban a munkavállaló kártérítési felelőssége kimentéses. Akkor mentesülhet a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a hiányt részéről elháríthatatlan ok idézte elő. Ezért ha a megőrzési felelősség Mt. 180. § (1) bekezdése szerinti jogalapi elemeit a munkáltató bizonyítja, és ezzel szemben a munkavállaló a felelősség alóli mentesülést nem bizonyítja és az Mt. 180. § (2) bekezdésére nem is hivatkozik, nincs helye kármegosztásnak egymagában a munkáltató vétkes vagy felróható magatartásának értékelése alapján minden kétséget kizáró közrehatás és okozati összefüggés hiányában.

Budapest, 2019. október 10.

A Kúria Sajtótitkársága

9. Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által 2019. május 22-én, tárgyaláson elbírált Mfv.I.10.442/2018. számú ügyről.

A döntés elvi tartalma: a munkáltató által ismerten a partnere által a közöttük lévő szerződés teljesítéséhez kapcsolódóan nyújtott vendéglátás, azaz a megrendelőnél a helybeli szokásoknak megfelelően adott vacsorán a munkavállalói részvétel a munkáltató üzleti érdekébe és a gazdasági működésének kockázatába tartozik. A munkavállaló ezzel összefüggő megbetegedése esetén a munkáltató nem hivatkozhat arra, hogy a bekövetkezett kárt az ellenőrzési körén kívül eső körülmény okozta.

A felperes gépjárművezető munkakörben állt alkalmazásban az alperesnél. A megrendelő az alperes munkavállalóit vacsorára hívta meg a külföldi telephelyen lévő étkezőbe. A felperesnél a vacsora után pár nap múlva láz, fáradtságérzés, hasmenés, majd hányás jelentkezett. A felperesnél postinfekciós polyarthritis és salmonella átmeneti hordozása diagnózist állapítottak meg. A felperes egészségi állapota 2015. március 1-től 45%-os. A felperes módosított keresetében az egészségkárosodásáért fennálló kártérítési felelőssége alapján sérelemdíj, elmaradt jövedelem megfizetését kérte. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes egészségkárosodása nem függ össze a munkaviszonyával, illetve fennállnak az Mt. 166. § (2) bekezdés a) pontja szerinti kimentési okok. Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította. Az eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A felperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatását és azt, hogy a Kúria közbenső ítélettel döntsön a kereset jogalapjáról. Másodlagosan indítványozta, hogy a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett az első- és másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára kötelezze a Kúria. Álláspontja szerint a bíróságok következtetése jogsértő, miszerint a károsodás a munkáltató ellenőrzési körén kívüli okból következett be, amellyel nem kellett számolnia és ennek elhárítása vagy elkerülése nem volt tőle elvárható. A perben nem azt kellett vizsgálni, hogy a munkáltató tudhatta-e azt, hogy romlott lesz az étel és volt-e módja azt a tényt elhárítani, hanem azt, hogy a megrendelő telephelyén az adott higiéniai viszonyok mellett az étkezés kockázata az üzemi körébe tartozik-e. Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.

A felülvizsgálati kérelem megalapozott. A törvényszék ítéletében megállapította, hogy a felperes kára a munkaviszonyával összefüggésben keletkezett. Az Mt. 166. § (2) bekezdés a) pontja értelmében [a munkáltató] mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az ellenőrzési körén kívül eső olyan körülmény okozta, amellyel nem kellett számolni, és nem volt elvárható, hogy a károkozó körülmény bekövetkezését elkerülje vagy a kárt elhárítsa. E mentesülési ok több együttes feltétel meglétét írja elő. Az ellenőrzési kör arra a körre szorítja a munkáltató kártérítési felelősségét, amelyben lehetősége, egyben kötelezettsége is a károk megelőzése érdekében szükséges intézkedések megtétele. Az ellenőrzési körön minden olyan objektív tényt és körülményt érteni kell, amelynek alakítására bármilyen lehetősége volt a munkáltatónak. Ennek értékelése során a baleset közvetlen okát és a balesethez vezető egész munkafolyamatot vizsgálni kell: a munkamódszer megválasztását, az ahhoz biztosított munkaeszközt, a munkavállalói létszámot, szakismeretet, mert ezek biztosítása a munkáltató kötelezettsége, így arra befolyása, ráhatása van (EBH2016.M.10., EBH2018.M.20.). Önmagában a munkáltató telephelyén kívül végzett munka vagy szolgáltatás ellátása nem eredményezi a kár ellenőrzési körén kívüli bekövetkeztét (EBH2016.M.9.). Az Mvt. az Mt. vonatkozó szabályozásával összhangban a munkáltató felelősségi körébe utalja az egészséget nem veszélyeztető biztonságos munkavégzés feltételeinek a megteremtését. A munkafeladatokat, a munkavégzést a munkáltatónak úgy kell megszerveznie, hogy a munkavállaló a kötelezettségeit teljesíteni tudja, az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek messzemenő figyelembevételével. A tanúk vallomásaiból egyértelműen megállapítható, hogy az alperes – annak ellenére, hogy tudott a keleti ország gyakorlatáról a megvendégelést illetően – nem tett semmilyen intézkedést, még a kockázatot sem mérte fel. Ezt az eljárt bíróságok nem értékelték megfelelően. A peradatok összességéből az volt megállapítható, hogy a felperes és a többi gépjárművezető azért fogadták el egy idegen, a higiénés körülmények miatt köztudomásúan nagyobb fertőzésveszéllyel és egészségügyi kockázattal járó országban a munkáltató gazdasági partnerének vacsorameghívását, mert annak esetleges visszautasítása az alperesre nézve hátrányos lett volna, a megrendelő megsértése egyértelműen nem szolgálta volna az alperes gazdasági érdekét. A munkáltató üzleti partnere által nyújtott vendéglátás a megrendelőnél a helybéli szokásoknak megfelelően adott vacsorán való munkavállalói részvétel nyilvánvalóan a munkáltató üzleti érdekébe tartozik, továbbá adott esetben a munkafeladat teljes körű ellátásához kapcsolódott. Helytállóan hivatkozott arra a felperes, hogy a jogerős ítélet megállapította, hogy a vacsorán való részvétel a felperes munkaviszonyával állt összefüggésben, ebből és az előzőekből (a munkáltató által ismert, szokásosan a munkafeladathoz kapcsolódó eltűrt gyakorlatból) pedig okszerűen az következik, hogy az az alperes ellenőrzési körén belüli volt. Az előzőek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes a felperes munkavégzésével összefüggésben bekövetkezett egészségkárosodásáért kártérítési felelősséggel tartozik. Az elsőfokú bíróságnak a kereset összegszerűsége tekintetében az eljárást folytatnia kell.

Budapest, 2019. július 9.

A Kúria Sajtótitkársága

 

10. Baleseti kártérítés megfizetése tárgyában hozott határozatot a Kúria

Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által 2019. június 17-én tárgyaláson kívül elbírált Mfv.I.10.439/2018. számú ügyről.

Az I. r. felperes az alperes telephelyén lévő épület külső szigetelésének előkészítése céljából a vakolatot, illetve az azon lévő díszcsíkot verte le egy háromtagú, kitolható létráról, melyről (kb. 2,5-3 méter magasságból) egy élen álló pallóra háttal ráesett, amelynek következtében köldöktől lefelé mozgásképtelenné vált. A felperesek 1993. október 9-én kötöttek házasságot. A II. r. felperes 2011. májusától rokkantnyugdíjas, 2012. január 1-jétől rehabilitációs ellátásra jogosult, emellett részmunkaidős foglalkoztatásban dolgozik. Az I. r. felperes kereseti kérelmében vagyoni és nem vagyoni, a II. r. felperes nem vagyoni kártérítést kért. Az alperes a felperesek keresetének elutasítását kérte. Az alperes mellett beavatkozó fél mindenben osztotta az alperes jogi álláspontját. Az alperes viszontkeresetében annak megállapítását kérte, hogy az I. r. felperes és alperes között nem jött létre határozatlan idejű munkaszerződés. A felperesek a viszontkereset elutasítását kérték. Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperest az I. r. felperes 2013. október 17-én elszenvedett balesetből eredő káráért 100%-os mértékben kártérítési felelősség terheli. Kötelezte, hogy az I. r. felperesnek keresetveszteségi járadékot, lakásátalakításával kapcsolatos költséget, kulturális többletköltséget, 20.000.000 forint nem vagyoni kártérítést fizessen meg. A II. r. felperes tekintetében az alperest 5.000.000 forint nem vagyoni kár megtérítésére kötelezte. Az eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság kiegészített ítéletét helybenhagyta. Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperesek keresetének elutasítását kérte.

A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. Az alperes az Mt. 167. § (2) bekezdésének megsértését állította, az eljárás során azonban az nyert bizonyítást, az I. r. felperes a rá kiosztott feladatot végezte. E körben a Pp. 206. §-ának sérelme nélkül hozták meg a bíróságok döntésüket. Az alperes általánosságban utalt a Pp. 206. §-ában foglaltak megsértésére. A Pp. 3. § (3) bekezdésében foglaltak megsértését is panaszolta az alperes, ezt azonban konkrét tényekkel nem támasztotta alá. Az alperes felülvizsgálati hivatkozása szerint a munkavédelmi oktatás a szakértő véleményével szemben nem munkavédelmi szaktevékenység, csak az oktatási tematika elkészítése az. Az alperes ezen álláspontját jogszabálysértés megjelölésével nem támasztotta alá, azt pedig, hogy az I. r. felperes balesetvédelmi oktatásban részesült a munkáltató nem tudta igazolni. A felülvizsgálati kérelemben írtakkal ellentétben az alperes ítéleti bizonyossággal megállapíthatóan nem tudta bizonyítani (Pp. 164. §), hogy a baleset napján az I. r. felperesnek kizárólag sitthordás volt a feladata. A kártérítési felelősség megállapítása szempontjából annak nincs jelentősége, hogy a baleset súlyossága a helyszínen felismerhető volt-e. A Nemzetgazdasági Minisztérium NGM/23290-2/2015. számú rendeletére figyelemmel kiemelendő, hogy a foglalkoztatás minősítése jog- és nem szakkérdés, e tényre a másodfokú bíróság ítéletében helyesen utalt. Az alperes által hivatkozott Mt. 48. §, illetve 49. § (1), (2) bekezdése a munkaviszony megkezdése napjával, illetve az addig tanúsítandó magatartással és az elállás lehetőségével összefüggésben állapít meg szabályokat. A foglakoztatás munkaviszony jellegét alátámasztó szabályok (Mt. 42. §, 44. §, 45. §) megjelölése megsértett jogszabályhelyként elmaradt, így a felülvizsgálati hivatkozás a foglalkoztatás munkaviszony jellegének cáfolására nem volt alkalmas. A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

Budapest, 2019. július 9.

A Kúria Sajtótitkársága

Ez a webhely a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat (sütiket) használ. További információ

E honlap megfelelő működéséhez néha „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, ahogy azt más nagy webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. A sütik kis szövegfájlok, melyeket a webhely az oldalaira látogató felhasználó számítógépén, illetve mobilkészülékén tárol el. Ezeket a sütiket nem kell feltétlenül engedélyeznie ahhoz, hogy a weboldal működjön, azonban lényegesen javítják a felhasználói élményt. Belátása szerint engedélyezheti a sütiket, de, ha nem teszi, lehetséges, hogy a weboldal egyes elemei nem fognak megfelelően működni. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban is. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha a "Rendben" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. A honlap bezárása után törölheti a sütiket.

Bezárás