Tárgyszavak: életbiztosítás, kedvezményezettjelölés, törvényes-, végrendeleti-, szükségképpeni örökös, biztosítási szerződés értelmezése

 

Ha a meghalt biztosított után végrendelet maradt, a kedvezményezetti jogosultság mértékét (arányát) a végrendeleten alapuló öröklésre vonatkozó szabályok szerint kell meghatározni.

A szerződésben megnevezett kedvezményezett az, akinek a személye név szerint konkrétan meghatározott vagy egyébként egyértelműen beazonosítható. E feltételek „a törvényes örökös” megjelölés esetén nem valósulnak meg.

 

rPtk. 207. § (1) bek., 560. §, 599. §, 636. §.

 

[1] Néhai Sz. Gy. mint szerződő és egyben biztosított az alperesnél 2007. február 9. napján életbiztosítási szerződést kötött. Szerződéskötéskor kedvezményezettként 100%-ban a III. rendű felperest nevezte meg. 2012. január 4. napján a szerződő kedvezményezett-változást tett, és az addigi helyett új kedvezményezettként az erre szolgáló formanyomtatványon a név rovatba 100% mérték megjelölésével a „törvényes örökös” megjelölést tüntette fel. Az életbiztosítás feltételei 4. § (3) bekezdése szerint kedvezményezett az a személy, aki a biztosítási szerződés szerint a biztosító szolgáltatására jogosult. Kedvezményezett lehet a szerződésben megnevezett személy, a biztosított örököse, ha a kedvezményezettet a szerződésben nem jelölték meg, és bemutatóra szóló kötvényt sem állítottak ki. A szerződő az eredetileg kijelölt kedvezményezett helyett a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor más kedvezményezettet jelölhet meg. Ha a kijelölt kedvezményezett a biztosítási esemény bekövetkezte előtt meghal, a kedvezményezett kijelölése hatályát veszti, és ha más kedvezményezettet nem jelölnek meg, a biztosító szolgáltatását a biztosított örököse kapja.

A szerződő 2012. augusztus 22. napján közjegyzői okiratban végrendelkezett a felperesek és több más személy javára. A közvégrendelet 2. pontja szerint a szerződő valamennyi számláját – amiről a végrendelet tételesen nem rendelkezett – a felperesek örökölték egymás között egyenlő arányban.

A szerződő 2014. május 24. napján elhunyt. A közjegyző a hagyatékot a közvégrendelet és az öröklésben érdekeltek egyezsége alapján adta át.

Eszerint az I. rendű felperes 1.989.069 forint, a II. rendű felperes 1.989.070 forint, a III. rendű felperes 1.924.236 forint, a perben nem érdekelt további két személy 33.916-33.917 forint értékű hagyatékban részesült. A biztosítási szerződéssel kapcsolatos igény a hagyatékhoz nem tartozó igénynek minősült, ezért azt a hagyatékátadó végzés nem említette.

 

[2] A felperesek az alperesnél igénybejelentést tettek, az alperes a szolgáltatás teljesítését arra hivatkozással tagadta meg, hogy a felperesek nem kedvezményezettek, a szolgáltatási összegre a törvényes örökös jogosult.

 

[3] A felperesek módosított keresetükben kérték, hogy a bíróság kötelezze az alperest személyenként 1.471.220 forint haláleseti szolgáltatás és a késedelmi kamat megfizetésére. Álláspontjuk szerint a szerződő életbiztosítása kedvezményezettjeként megjelölt „törvényes örökös” kifejezés nyilvánvalóan a felperesekre mint végrendeleti örökösökre és nem a Magyar Államra mint szükségképpeni törvényes örökösre vonatkozik. Ezt támasztja alá, hogy a szerződő számára nem volt közömbös, mi lesz halála után a vagyonával, hiszen végrendeletet készített, és ebben a legfontosabb vagyonelemek tekintetében a felperesek javára rendelkezett. A szerződő életbiztosítása – annak 2012. január 4. napján történt módosítását megelőzően – a III. rendű felperest jelölte meg kedvezményezettként. Hivatkoztak a Legfelsőbb Bíróság BH 1985.427. számú jogesetére is, amely szerint „törvényes örökös”-nek a törvényes rendelkezések alapján öröklő személyt kell tekinteni. Végrendelkezés esetén tehát a végrendeleti örökös a kedvezményezett.

 

[4] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a szerződő végrendelete sem általánosságban, sem konkrétan nem rendelkezik az életbiztosítási szerződésről, ezért az életbiztosítási szerződés esetében törvényes öröklésnek volt helye, aminek következtében a Magyar Állam jogosult a szolgáltatási összegre. Az alperes hivatkozott arra is, hogy a törvényes örökös kifejezést a Ptk. alapján nem lehet jogos örökösként értelmezni, a törvényes örökös fogalmát a rPtk. egyértelműen meghatározza, és az jelen esetben a Magyar Állam. Tévesnek minősítette, hogy a biztosítási szerződés „számlának” minősülne. A biztosítási szerződés nem számlaszerződés még az esetben sem, ha egy értesítő levél tartalmazza is ezt a kifejezést. A beavatkozó – a szükségképpeni örökös – az alperes pernyertességét kívánta előmozdítani.

 

[5] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.

 

[6] Ismertette az öröklés rPtk. 599. § (1), (2), (3) bekezdésében írt általános szabályait, az életbiztosítás esetén a kedvezményezett megjelölésére vonatkozó szabályokat, azaz a rPtk. 560. § (1), (2) bekezdését.

 

[7] A felperesek és az alperes egybehangzóan adták elő, hogy az életbiztosítási szerződés kedvezményezettje a 2012. január 4. napján történt módosításig a III. rendű felperes volt. A szerződő a 2012. január 4. napján kiállított Életbiztosítási szerződések adatváltozásainak bejelentője elnevezésű okiraton továbbra is egy kedvezményezettet jelölt meg, mégpedig a törvényes örököst. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint nem lehet az életbiztosításban megjelölt „törvényes örökös” megjelölést akként értelmezni, hogy az elhunyt a felpereseket kívánta volna kedvezményezettként megjelölni. A 2012. augusztus 22. napján kelt közvégrendelet is összesen 14 végrendeleti örököst nevezett meg, és az örökhagyó legértékesebb vagyontárgyát, az ingatlanát nem kívánta a felperesekre hagyni, annak örököséül mást nevezett meg.

A közvégrendelet szerint az örökhagyó valamennyi, a közvégrendeletben nem nevesített számlája örökösének a felpereseket nevezte meg. Az életbiztosítási szerződés azonban nem minősül számlának. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság szerint a közvégrendelet nem tartalmaz rendelkezést az életbiztosítási szerződés kapcsán. Az alperes helyesen járt el, amikor a biztosítási szolgáltatást a beavatkozónak teljesítette, és ezen alapult a kereset elutasítása.

 

[8] Az ítélet ellen a felperesek fellebbeztek.

 

[9] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Hangsúlyozta, azt kellett vizsgálni, hogy a szerződő és az alperes között létrejött jogviszonyba a felperesek kedvezményezettként beléptek-e. Helyesnek minősítette azt a megállapítást, hogy a biztosítási szolgáltatás iránti igény nem tekinthető számlakövetelésnek, így nem képezte a hagyaték tárgyát.

Hangsúlyozta, hogy abban a jogkérdésben kellett állást foglalni, kit tett a szerződő/biztosított a biztosítási szerződés kedvezményezettjévé. Az adatváltozást bejelentő lap szerint az új kedvezményezett a törvényes örökös. A rPtk. 599. §-a egyértelműen elhatárolja a törvényes és a végrendeleti öröklést. A (3) bekezdés szerint, ha más örökös nincs, a hagyaték az államra száll. Az állam törvényes örökös. A szerződőnek a halálakor törvényes örököse nem volt, ezért a biztosítási szerződés kedvezményezettjének – a törvényi előírás értelmében – az államot kell tekinteni.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint az ítéleti tényállás részévé tett események időpontjának is jelentősége van az ügy megítélése szempontjából. Nem volt vitás, hogy a biztosítási szerződés kedvezményezettje korábban a III. rendű felperes volt. Ezen változtatott a szerződő 2012. január 4. napján a törvényes örökösét megjelölve kedvezményezettként. Azt a közvégrendeletet pedig, amire a felperesek az érvelésüket alapították, csak később, 2012. augusztus 22. napján tette, vagyis a szerződő szándékának vizsgálata során (ki a biztosítási szerződés kedvezményezettje) nem lehet következtetést levonni olyan rendelkezés alapján (közvégrendelet), ami még nem is létezett.

A másodfokú bíróság meglátása szerint a felperesek jogi okfejtése logikus. A szerződő számára fontos volt hagyatékának a sorsa és az életbiztosítási szerződés kedvezményezettjének a megjelölése. Nem volt vitatott a felperesekkel fennállt szoros kapcsolata sem, így feltehetően nem az államot kívánta az életbiztosítási szerződés kedvezményezettjévé tenni. A rendelkezésre álló adatok alapján azonban a másodfokú bíróság nem tudta ítéleti bizonyossággal megállapítani, hogy 14 végrendeleti örökös közül a három felperes az életbiztosítási szerződés kedvezményezettje. Nem volt ugyanis akadálya a kedvezményezett(ek) név szerinti megjelölésének (ahogy ez 2012. január 4. előtt is megtörtént III. rendű felperes javára), vagy a korábbi rendelkezés érintetlenül hagyása mellett további két kedvezményezett megjelölésének.

Kiemelte: ha a szerződő nem is akarta az államot kedvezményezetté tenni, abból még nem lehet azt az egyenes következtetést levonni, hogy a felpereseket igen (különös tekintettel arra, hogy a szerződő a III. rendű felperes kedvezményezetti státuszát nem tartotta megfelelőnek, hiszen ezen akart változtatni), ráadásul egyenlő arányban. A felperesek tehát a rPp. 164. § (1) bekezdése alapján rájuk háruló bizonyítási kötelezettségüknek nem tudtak eleget tenni, ezen alapult a keresetük elutasítása.

 

[10] A felperesek felülvizsgálati kérelmükben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és – tartalma szerint – az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a keresetüknek történő helyt adást, így az alperes kötelezését kérték, hogy fizessen meg a részükre személyenként 1.470.176 forintot és ennek késedelmi kamatát.

 

[11] Megsértett jogszabályi rendelkezésként a rPtk. 207. § (1), 560. § (1), (3) bekezdését, 599. §-át, a rPp. 206. § (1) és 253. § (2) bekezdését jelölték meg. A jogvita lényegét abban határozták meg, hogy miként kell értelmezni a szerződésmódosítás kedvezményezetti megjelölését.

 

[12] Fenntartották azt az érvelést, hogy a rPtk. szerint jogi értelemben vett törvényes öröklés törvényes örökös hiányában nem jöhet szóba, mert a szerződő a hagyatéka egészére közvégrendeletet tett, így arra a rPtk. 599. § (2) bekezdése alkalmazandó. A végrendelet helyes értelmezése szerint az örökhagyó a felpereseket jelölte meg olyanként, akik a „számlaköveteléseit” öröklik. Jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy a szerződő után – figyelemmel a hagyatékátadó végzésre – a törvényes öröklés szóba sem jött. Az alperes maga nevezte levelezésében (az egyenlegközlésben) számlakövetelésnek az életbiztosítási összeget. A „törvényes örökösre” utaló kitételt pedig a szerződő nyilván úgy értette a nyilatkozattételkor, hogy az a törvényes örökös, aki a törvény rendelkezései alapján örököl (BH 1985.427). Már a fellebbezésükben hangsúlyozták, hogy figyelmen kívül maradt a keresetlevélhez is csatolt 2011. február 9-i tájékoztatás, amiben az alperes az életbiztosítás számlaegyenlegéről adott számot, ezért a szerződő logikusan következtethetett arra, hogy amikor számlaköveteléseire a felpereseket teszi örökösévé, akkor abba az életbiztosítása mindenkori számlaegyenlege is beletartozik.

 

[13] A Kúria több határozatában rámutatott, hogy a bizonyítékok okszerű mérlegelése a felülvizsgálati eljárásban sikerrel nem támadható. A felülvizsgálati eljárásban felülmérlegelésnek csak kivételesen van helye, ha megállapítható, hogy a bíróság iratellenesen, okszerűtlenül vagy logikai ellentmondást tartalmazó módon értékelte a bizonyítás anyagát. (BH 1996.103). A perben ez a kivételes helyzet fennáll. A jogerős ítélet az életbiztosítási szerződés módosítása során tett nyilatkozat értelmezésekor (a szerződő fél feltehető akaratát vizsgálva) arra a hipotetikus tételre jutott, hogy az akkor 83 éves szerződő az életbiztosítási összegre azért nem a végrendeleti örököseit nevezte meg kedvezményezettnek, mert egy esetleges ismeretlen jövendőbeli törvényes örökösnek vagy ilyen hiányában a Magyar Államnak kívánta azt juttatni. E körben a mérlegelés kirívó okszerűtlenségét állították. Mindez nem választható el a rPtk. 207. § (1) bekezdése szerinti szerződésértelmezési szabálytól, hiszen az okszerűtlen mérlegelés a szerződő/örökhagyó szerződéses nyilatkozata hátterében álló feltehető akaratára vonatkozott.

Lényegesnek tartották, hogy olyan szerződői nyilatkozatról van szó, ami a kötelezetti teljesítés súlyára, minőségére, mennyiségére, nehézségére semmilyen kihatással nincsen. A szerződő egyoldalú akaratnyilvánításáról van szó, a kedvezményezett személyének kiválasztásáról. Az értelmezési szabályon belül döntő szerepe a nyilatkozó feltehető akaratának van, amit azonban a jogerős ítélet éppen ellentétesen, ennél fogva a rPtk. 207. § (1) bekezdésben írt követelmény megsértésével értékelt. Elfogadta az alperes egyoldalú, a szerződő életkorát és az ügy egyéb körülményeit értékelési körön kívül hagyó lépését. Ahelyett, hogy mérlegelte volna a törvényi követelménynek megfelelően a nyilatkozó körülményekből kikövetkeztethető feltehető akaratát, ezt megkerülve elhárította ennek vizsgálatát amiatt, hogy a szerződő tudattartalma utólag már nem tárható fel. A jogerős ítélet jelentőséget tulajdonított annak a körülménynek, hogy a szerződő az ingatlanát az egyházra hagyta. Mellőzte viszont annak értékelését, hogy ezt a rendelkezést a saját elhelyezése érdekében, annak feltételeként tette. A bíróságnak ezt a tényt – mint az alperes által nem vitatottat – a döntése hozatalakor figyelembe kellett volna venni. Ehelyett nemhogy figyelembe vette volna, ezzel ellentétes logikai következtetést vont le. Szemben a jogerős ítéletben foglaltakkal az életkori sajátosságokból adódóan nyilvánvaló jelentősége kellett legyen annak, hogy a szerződő az életbiztosítási szerződés kedvezményezetti megjelölésének megváltoztatásakor 83 éves és a jogi szakkifejezések tekintetében laikus személy volt.

 

[14] A jogerős ítélet figyelmen kívül hagyta a rPtk. 599. § (2) bekezdésében foglaltakat, és alaptalanul mellőzte a BH 1985.427. számú eseti döntés értékelését. Nem adta kellő magyarázatát és okszerűtlenül utalt arra, miért nem vette figyelembe ezt a döntést az analóg tényállás ellenére. A jogerős ítélet indokolása figyelmen kívül hagyta, hogy a szerződőnek az életbiztosítás kedvezményezettjelölésének módosítását megelőzően is volt végrendelete, vagyis ebből következően is logikusan aligha kívánta, hogy az állam legyen az örököse.

Kirívóan okszerűtlenül jutott arra az álláspontra a másodfokú bíróság, hogy nem lehet ítéleti bizonyossággal megállapítani, hogy a 14 végrendeleti örökös közül csak a felperesek az életbiztosítási szerződés kedvezményezettjei. Az örökhagyó akarata ugyanis egyértelmű volt, hogy valamennyi számlakövetelés örökösei egymás között egyenlő arányban a felperesek. Annak, hogy a szerződő a végrendeletében külön nem tért ki az életbiztosításra, a felperesi álláspont szerint nem az az oka, hogy tisztában lett volna azzal, hogy az életbiztosítási összeg nem képezi hagyaték tárgyát, hanem éppen az alperes egyenlegértesítése, ami alapján az életbiztosítást a számlakövetelések közé tartozónak feltételezte.

A másodfokú bíróság megsértette a rPp. 253. § (2) bekezdésében írt kötelezettségét, amikor kifejezett felperesi indítvány ellenére az elsőfokú bíróság által hiányosan megállapított tényállást nem egészítette ki. Ez a mulasztás a jogerős ítélet érdemére kihatással volt. Az elsőfokú bíróság hiányos tényállást állapított meg, aminek kiegészítését a felülvizsgálati kérelmükben is kérték. A jogerős ítélet sérti a rPp. 206. § (1) bekezdését.

A rPtk. 599. § (3) bekezdése értelmében az állam akkor tekinthető törvényes örökösnek, amennyiben más örökös nincs. Ahhoz, hogy a Magyar Államot törvényes örökösnek lehessen tekinteni, olyan hagyatékra is szükség lett volna, amelyre nézve nincs végrendeleti öröklés, és más törvényes örökös hiányában a Magyar Állam mint szükségképpeni törvényes örökös szóba jöhetett volna, de ilyen nem volt. A jogerős ítélet a rPtk. 560. § (3) bekezdésébe és erre tekintettel az 560. § (1) bekezdés c) pontjába ütközik, amikor értelmezi a szerződő szerződéses akaratát. Ezért „meglepetésítéletnek” is minősül, mert az adott ítéleti indokolás addig fel sem merült.

 

[15] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.

A felperesek nem igazolták azt az állítást, miszerint a kedvezményezettek köre úgy módosult, hogy a III. rendű felperes mellé bekerült az I. és II. rendű felperes. A szövegezés kifejezetten a törvényes örökös (egyes számban) kifejezést használja, és nem konkrét neveket és személyt azonosító adatokat, valamint egymás közti jogosultsági arányt/százalékot jelölt meg.

Az életbiztosítási összeg nem tartozik a hagyatékhoz. Amennyiben pedig az életbiztosítási összeg nem a hagyaték része, akkor arra nézve törvényi értelemben örökös sem lehet. Nem sértette a jogerős ítélet a rPtk. 207. § (1) bekezdését sem. A szerződőnek a felperesek állítása szerinti feltehető akarata (az, hogy az életbiztosítási szerződés kedvezményezettjei a felperesek legyenek egymás közti egyenlő arányban) nem állapítható meg sem a szerződés módosításából, sem pedig abból, hogy később a felpereseket is megjelölte végrendeleti örökösként. A kedvezményezett megjelölésekor – a III. rendű felperes egyidejű törlése mellett – mégsem a felperesek nevét kérte feltüntetni, hanem a törvényes örökös megjelölést. Az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értelmezte a nyilatkozatot, és az összeget a rPtk. 599. § (3) bekezdése alapján a törvényes örökös, a Magyar Állam részére megfizette. Amennyiben a szerződő valóban a felpereseket kívánta volna egyenlő arányban kedvezményezettként jelölni, akkor legalább a nevüket, születési adataikat az alperes tudomására hozta volna. Azt ez esetben a munkatársa a nyomtatványon rögzítette volna, az egymás közti jogosultság százalékos feltüntetésével.

A szerződő a végrendelet megtételét követően nem kezdeményezte a biztosítási szerződés kedvezményezettjének újabb módosítását, így a 2012. januári módosításban foglaltak a feltehető akaratának megfeleltek.

A jogerős ítélet nem sértette a rPp. 206. § (1) és 253. § (2) bekezdését sem. A másodfokú ítélet megindokolta, hogy miért nem adott helyt a felperesek tényállás kiegészítése iránti kérelmének: az egyrészt nem bizonyított tényekre vonatkozott, másrészt a jogvita szempontjából nem volt releváns.

 

[16] A felülvizsgálati kérelem a jogerős ítélet jogszabálysértését abban jelölte meg, hogy az a perbeli életbiztosítási szerződés kedvezményezettjének személyét tévesen állapította meg.

 

[17] A perben nem vitatott tény, hogy a szerződő a hagyatéka egészére végrendeletet tett, továbbá az életbiztosítás nem képezi a hagyaték részét.

 

[18] A rPtk. 560. §(1) bekezdése értelmében életbiztosítási szerződésben kedvezményezett lehet a) a szerződésben megnevezett személy; b) a bemutatóra szóló kötvény birtokosa; c) a biztosított örököse, ha a kedvezményezettet a szerződésben nem jelölték meg, és bemutatóra szóló kötvényt sem állítottak ki. E § (2) bekezdése szerint a szerződő fél az eredetileg kijelölt kedvezményezett helyett a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor más kedvezményezettet nevezhet meg. Ha nem a biztosított a szerződő fél, ehhez a biztosított írásbeli hozzájárulása szükséges.

 

[19] A perben eljárt bíróságoknak tehát azt kellett meghatározni, ki minősül az adott életbiztosítás kedvezményezettjének. A rPtk. 560. § (1) bekezdés a) pontja alapján szerződésben megnevezett kedvezményezettről akkor lehet szó, ha annak személye név szerint konkrétan meghatározott vagy egyébként egyértelműen beazonosítható. E feltételek „a törvényes örökös” megjelölés esetén nem valósulnak meg, mivel az a) pont szerinti kedvezményezettnek konkrétan megjelölt személynek kell lennie, nem pedig egy a jog által használt általános fogalommeghatározás mögött meghatározható személynek. Emiatt az idézett jogszabályhely a) pontja a perbeli életbiztosítási szerződésnél nem irányadó. Mivel az a) pont alkalmazásához szükséges kedvezményezetti jelölés nem történt, a b) pont pedig nem alkalmazható, mert nem volt bemutatóra szóló kötvény, ezért a kedvezményezett a c) pont alapján határozandó meg. Vagyis a biztosított örököse a kedvezményezett, aki viszont nem feltétlenül a törvényes örökös, hanem az, aki a biztosított halálakor bekövetkezett tényleges jogutódlás alapján örököl.

 

[20] A rPtk. 599. § (1) bekezdése szerint örökölni törvény vagy végintézkedés alapján lehet. E § (2) bekezdése alapján amennyiben az örökhagyó után végintézkedés maradt, az öröklés rendjét ez határozza meg. Végintézkedés hiányában az öröklés rendjére a törvény az irányadó. A rPtk. 636. § (1) bekezdése értelmében az örökhagyó végrendeletében egy vagy több örököst nevezhet. A rPtk. 637. § szerint, ha a nevezett örökösök részesedése a hagyatékot nem meríti ki, a többlet tekintetében törvényes öröklésnek van helye, amennyiben a törvény kivételt nem tesz, vagy a végrendeletből más nem következik. Adott esetben a biztosítási szerződést kötő és egyben biztosított örökhagyó teljes körűen végrendelkezett, ezért a nevezett örökösök részesedése a hagyatékot kimerítette. Ebből pedig az következik, hogy nincs olyan többlet, amire törvényes öröklésnek lenne helye: vagyis az állam mint törvényes örökös [rPtk. 599. § (3) bekezdés] öröklése a perbeli esetben kizárt.

 

[21] A szerződő/biztosított örökhagyó utáni öröklés mikéntjének azért van jelentősége, mert az örökösi minőség a kedvezményezett személyének a meghatározója. Ha a meghalt biztosított után végrendelet maradt, a kedvezményezetti jogosultság mértékét (arányát) a végrendeleten alapuló öröklésre vonatkozó szabályok szerint kell meghatározni. A hagyaték teljes körű végrendeleti öröklése esetén pedig a kedvezményezetti minőséget sem határozhatja meg a végrendelkezés hiánya esetén irányadó, törvényileg megállapított sorrend. Mindezek alapján a végrendeleti örökösök személyét kellett beazonosítani. A rPtk. 636. § (2) bekezdése szerint örökös az, akinek az örökhagyó az egész hagyatékát, illetőleg annak meghatározott hányadát juttatja. A (3) bekezdés értelmében kétség esetében örökös az is, akinek az örökhagyó az egész hagyaték értékének jelentős részét tevő meghatározott, egy vagy több vagyontárgyat juttat, ha az örökhagyó feltehető akarata szerint a részesítettnek a hagyatéki terhek viselésében is osztoznia kell.

 

[22] A végrendeleti örökösök részben a felperesek, részben pedig a hagyatékátadó végzésben megnevezett további két személy volt, akiknek – a csatolt okirat szerint – a hagyatéki terheket örökrészeik arányában viselniük kellett. Az öröklési szabályoknak tehát annyiban van relevanciájuk, hogy a c) pont szerinti kedvezményezettnek minősülő örökösöket egymás közötti viszonyukban a biztosítási összeg olyan arányban és mértékben illeti meg, amilyen arányban és mértékben a hagyatékból részesültek.

 

[23] A törvényes öröklés annyiban érvényesülhetne, amennyiben a végrendelet nem terjedne ki a hagyaték egészére. A perben rendelkezésre álló adatok szerint azonban a szerződőnek nem volt más vagyona, mint amiről a végrendelet alapján a hagyatékátadó végzés rendelkezett. A szerződőnek nem volt olyan vagyona, amire a törvényes öröklés lett volna irányadó, ezért utána törvényes öröklésnek nincs helye. Téves tehát a jogerős ítélet azon álláspontja, hogy az állam szükségképpeni törvényes örökösként a perbeli életbiztosítás kedvezményezettje.

 

[24] Nem annak van tehát jelentősége a kedvezményezetti minőség meghatározásánál, hogy elvileg ki lehet örökös, hanem annak, hogy ténylegesen ki örökölt. Az örökös személye pedig a hagyatékátadó végzésből derül ki. A tényleges örökösök a felperesek és még további két személy voltak.

A hagyatékátadó végzés szerint az I. rendű felperes 1.989.069 forint, a II. rendű felperes 1.989.070 forint, a III. rendű felperes 1.924.236 forint, míg a további két személy 33.916-33.917 forint értékű örökséghez jutott. Ez annyit jelent, hogy az 5.970.208 forint értékű hagyatékból a felperesek 98,86%-ot szereztek meg.

 

[25] Ilyen arányban illeti meg őket együttesen a szerződő életbiztosításának szolgáltatási összege is. Mivel a felperesek ezt keresetükben egymás között egyenlő arányban kérték, a Kúria személyenként 1.453.415 forintban határozta meg a nekik járó biztosítási szolgáltatás összegét, és az alperest ennek megfizetésére kötelezte.

 

[26] Az e fölötti összegre a kereset alaptalan, mert a további két – perben nem álló – végrendeleti örökösre eső biztosítási összegre a felperesek megalapozott igényt nem érvényesíthettek. A Kúria e körben hagyta helyben az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ítéletét.

 

[27] A jogerős ítélet jogszabálysértő volt, ezért azt a Kúria hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet pedig részben megváltoztatta.

 

Kúria Pfv.V.20.969/2019/12.

Fővárosi Törvényszék 61.Pf.639.415/2018/5.

Pesti Központi Kerületi Bíróság 20.P.104.535/2017/21.

 

Feldolgozta: Kiss Ferenc Kálmán ügyvéd

Tárgyszavak: vagyonbiztosítás, tűzkár, kizárási ok, biztosító mentesülése 

 

A biztosító szabadon döntheti el, hogy milyen terjedelmű kockázatot vállal. Mentesülés csak az elvállalt kockázat realizálódása esetén jöhet szóba.

 

rPtk. 200. § (1) bek., 536. § (1) bek.

rPp. 164. § (1) bek., 206. § (1) bek., 253. § (3) bek., 272. § (2) bek., 275. § (2) és (3) bek.

 

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

 

[1] A felperes a tulajdonát képező … helyrajzi számú, … szám alatti ingatlanra vagyonbiztosítási szerződést kötött az alperessel. Az ingatlanon lakóépület állt, amely nem volt lakott. A kockázatviselés kezdete 2009. február 14. napja, míg a biztosítási összeg 266.000.000 forint volt. Kedvezményezettként az ingatlan zálogjogosultja, a H Takarékszövetkezet (jogutódja a M Zrt.) került megjelölésre azzal, hogy a 300.000 forint vagy azt meghaladó összegű biztosítási kártérítést az alperes a kedvezményezett részére utalja át. Az Ügyfél-tájékoztató és feltételek (a továbbiakban: Szabályzat) C) pontja szerint biztosítási eseménynek a biztosított vagyontárgyak megrongálódása, értékcsökkenése, megsemmisítése, eltulajdonítása minősül, ha a bekövetkezésük valamely biztosított veszélynemmel közvetlen okozati összefüggésben áll, és a káresemény a szerződés hatálya alatt következett be. A Szabályzat értelmében tűznek minősül az öntápláló lánggal való égés, amely nem rendeltetésszerű tűztérben keletkezik vagy ott keletkezik, de azt elhagyja és saját erőből továbbterjedni képes. Tűz, robbanás kockázatok esetén a biztosítás nem vonatkozik arra az esetre, ha a biztosított helyiségekben „A” vagy „B” tűzveszélyességi osztályba tartozó tűz- vagy robbanásveszélyes anyagot háztartási célú alkalmazást meghaladó mennyiségben tárolnak.

 

[2] Az ingatlanon álló családi házban 2009. április 18-án ismeretlen személy jelentős mennyiségű égésgyorsító anyagot öntött szét, amelyet meggyújtott, ezáltal a lakóépület földszintje, tetőtere kiégett, az alagsor károsodott. Az épületben 2009. április 20-án ismételten gyújtogatás történt. A Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály, Szervezett Bűnözés Elleni Osztály Extrémizmus Elleni Alosztálya a 01000-2579/2009. bü szám alatt rongálás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytatott eljárást a 2010. április 6-án kelt határozatával felfüggesztette, mivel az elkövető kiléte nem volt megállapítható. Időközben az épület elbontásra került az Önkormányzat 2009. október 6-án kelt IX-961/16/2009. számú határozatára figyelemmel. A felperes kárbejelentését követően az alperes kifizetést nem teljesített.

 

[3] Az elsőfokú bíróság a 26.P.20.728/2011/127. számú ítéletével a felperes mint I. rendű felperes és a M Zrt. mint II. rendű felperes kártérítés megfizetése iránt indított keresetét elutasította. Az ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla a 22.Pf.20.461/2015/12. számú részítéletével a II. rendű felperes tekintetében helybenhagyta, míg az I. rendű felperes vonatkozásában hatályon kívül helyezte és előírta az elsőfokú bíróságnak, hogy a megismételt eljárásban a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 3. § (3) bekezdése alapján határozza meg a konkrét bizonyítási terhet.

 

Kereseti kérelem és az alperes védekezése

 

[4] A felperes a megismételt eljárásban a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 536. § (1) bekezdésére, (2) bekezdés a) pontjára, 553. § (1) bekezdésére, 567. § (1) bekezdésére és 198. § (1) bekezdésére alapított keresetében az alperest 266.000.000 forint biztosítási összeg és annak 2009. április 20-tól a kifizetésig járó, a régi Ptk. 301. § (1) bekezdése szerinti kamata megfizetésére kérte kötelezni. Arra hivatkozott, hogy biztosítási esemény következett be, az alperes szolgáltatási kötelezettsége beállt, és nem áll fenn semmilyen kizárási ok. A biztosított ingatlan értékcsökkenése a tűzzel mint biztosított veszélynemmel áll közvetlen okozati összefüggésben. A tűz veszélynemhez kapcsolódó mentesülési ok nem valósult meg, nem volt kármegelőzési kötelezettsége, amelynek ne tett volna eleget. Az alperes nem tudta bizonyítani, hogy a biztosítási esemény szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán következett be. A riasztórendszert a tűzesetet megelőzően is élesítette, bár ezt a biztosítási szerződés nem tette kötelezővé. Az ingatlanban nem tárolt éghető anyagot. Nem minősülhet tárolásnak, hogy a bűncselekmény elkövetői ilyen anyagot az ingatlanba bevittek. A szavahihetőségének hiányára történt alperesi hivatkozás a polgári jog fogalmai között nem értékelhető. A szerződés alapján az alperes az újjáépítési értéknek megfelelő összeg megfizetésére köteles.

 

[5] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Elsődlegesen azzal védekezett, hogy nem következett be biztosítási esemény, mivel az épület leégése a felperes számára nem volt váratlan, véletlenszerű és előre nem látható. A bíróságra bízta annak megítélését, hogy abban a felperes szándékos magatartása vagy a kármegelőzés körében megvalósított súlyos gondatlansága játszott-e közre. Neki állt érdekében a káresemény bekövetkezése, az, hogy az épület ne maradjon fenn. Az ingatlanban „A” vagy „B” tűzveszélyességi osztályba tartozó, háztartási célú mennyiséget meghaladó motorbenzint tároltak, amely kizárja a biztosító helytállási kötelezettségét. A káresemény előtt pár héttel történt betörés után a felperes saját bevallása szerint nem gondoskodott az ajtó és zár kijavításáról. A korábbi nyilatkozata szerint a kertkapu kulcs nélkül is nyitható volt és intézkedett az épület védelmét egyedül szolgáló riasztó kikapcsolásáról. E perbeli meghallgatása során ezzel ellentétben úgy nyilatkozott, hogy a riasztót a káresemény előtt aktiválta. Az előbbi nyilatkozatára tekintettel a riasztót sem a nyomozóhatóság, sem a biztosító nem vizsgálta. A felperes megszegte a régi Ptk. 544. §-ában foglalt kötelezettségét, amelynek következtében lényeges körülmények kideríthetetlenné váltak. Amennyiben történt biztosítási esemény, az betöréses lopás, illetve annak szándéka nélküli rongálás vagy betöréses lopás szándékkal elkövetett rongálás, azaz vandalizmus. A Szabályzat erre a 12. oldalon egyértelmű kizárást tartalmaz. A kereseti követelés összegszerűségét az alperes 21.208.830 forint erejéig tartotta megalapozottnak.

 

Az első- és másodfokú ítélet

 

[6] Az elsőfokú bíróság újonnan meghozott ítéletével a keresetet elutasította. Az indokolásában kifejtettek szerint a rendelkezésre álló adatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperes által biztosított vagyontárgy megrongálódása, értékcsökkenése, megsemmisülése nem a Szabályzat C) pontjában a 8. oldalon meghatározott tűz biztosított veszélynemmel áll közvetlen okozati összefüggésben, hanem a 12. oldalon nevesített vandalizmussal. A biztosítási esemény olyan rongálás volt, amely nem járt együtt betöréses lopással vagy annak kísérletével. A tűz a rongálás eszköze volt. Mindezek az alperes mentesülését eredményezik, így a kereset elutasításának volt helye. Az alperes további védekezésének vizsgálata szükségtelen volt, így mellőzhető az ítélet jogi indokai folytán relevanciával nem bíró bizonyítás, a beszerzett és a felek által csatolt szakértői véleményekben foglaltak bizonyítékként történő értékelése.

 

[7] A felperes fellebbezése és az alperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

 

[8] Az indokolásában kifejtettek szerint az elsőfokú bíróság tévesen foglalt állást akként, hogy az alperes Szabályzata tűzkár fogalommeghatározásának nem tartalmi eleme a váratlanság, véletlenség és előre nem láthatóság, ezért a biztosítási esemény bekövetkezésének ez nem volt előfeltétele. E hármas követelmény magának a biztosítási kockázatvállalásnak elengedhetetlen előfeltétele. Helyesen hivatkozott arra az alperes a védekezésében, miszerint ahhoz, hogy biztosítási eseménynek minősüljön a felperes igényérvényesítése alapjául hivatkozott káresemény, annak a felperes számára előre nem láthatónak, véletlenszerűen bekövetkezőnek kell lennie. Ugyanakkor mindennek hiányára alaptalanul hivatkozott, miután a büntetőeljárásban felderített adatok alapján ennek ellenkezőjére nem lehetett következtetést levonni. Nem volt peradat arra sem, hogy a kárt a felperes szándékos vagy súlyos gondatlan felróható magatartása okozta, amely az alperes mentesüléséhez vezetett volna.

 

[9] Helytelenül foglalt állást az elsőfokú bíróság abban a kérdésben is, hogy az adott káresemény nem tűzkárnak, hanem vandalizmusnak mint biztosítási veszélynemnek minősül. A régi Ptk. 207. § (1) bekezdésén alapuló értelmezéssel nem volt megállapítható, hogy a felek a tűzkár fogalmából a gyújtogatással okozott károkat ki kívánták rekeszteni. A biztosítási esemény bekövetkezésének megítélésénél azonban figyelemmel kellett lenni arra is, hogy a Szabályzat C) pontja szerint a tűz biztosítási esemény fogalomkörébe nem tartoznak azok az esetek, amikor megállapításra kerül, hogy a biztosított helyiségekben „A” vagy „B” veszélyességi osztályba sorolt tűz- vagy robbanásveszélyes anyagot tárolnak. Ez utóbbi kifejezés azt követeli meg a kizáráshoz, hogy a tűz-, illetve robbanásveszélyes anyag a káreseményt megelőzően a biztosított tudtával, huzamosabb időre kerüljön elhelyezésre a biztosított helyiségekben, és ne a tűz hatásának fokozása érdekében, a gyújtogatáskor kerüljön oda. Ebből következően annak érdekében, hogy megállapítható legyen a tűzkár biztosítási esemény alapján az alperes teljesítési kötelezettsége, a régi Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében a felperesnek kellett bizonyítania, miszerint a károsodott ingatlanban észlelt nagy mennyiségű üzemanyagot nem ő tárolta ott. Az elsőfokú bíróság a régi Pp. 3. § (3) bekezdése által megkövetelt, és a hatályon kívül helyező végzéssel is előírt tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget teljes körűen. E lényeges eljárási szabálysértésnek azonban nem volt ügydöntő jelentősége, ezért nem volt szükséges az ismételt hatályon kívül helyezés és az elsőfokú eljárás újabb megismétlése. Az 1/2014. (VI.30) PK állásfoglalás 6. pontjának megfelelően a másodfokú bíróság a fellebbezési tárgyaláson megadta a felek számára a szükséges tájékoztatást, majd a felperes által indítványozott tanúbizonyítást – abban a körben, amelyben az indokolt, illetve lehetséges volt – lefolytatta.

 

[10] A Szabályzatból, valamint a régi Pp. 164. § (1) bekezdéséből következően a biztosítási szolgáltatás teljesítése iránti igényt előterjesztő felperest terhelte a biztosítási esemény bekövetkezésének, tehát annak is a bizonyítása, hogy nem tárolt háztartási mennyiséget meghaladó mennyiségű tűz- és robbanásveszélyes anyagot a biztosított ingatlanban. Tévesen hivatkozott arra, hogy nemleges bizonyításra nincs lehetőség. A felperes a bizonyításnak két úton is eleget tehetett volna: egyrészt annak előadásával és bizonyításával, hogy más személy az akarata ellenére helyezte el ingatlanában a gyúlékony anyagot, ehhez azonban meg kellett volna jelölnie ezt a személyt; másrészről annak igazolásával, hogy nem volt lehetséges a tűzesetet megelőzően a gyúlékony anyag általa történő elhelyezése. Ezzel – mintegy közvetett módon – bizonyíthatta volna, hogy az ingatlanában nem tárolt ilyen anyagot, így nem áll fenn a kizárási ok, a biztosítási esemény bekövetkezett. A felperes az utóbbi módon kívánt eleget tenni bizonyítási kötelezettségének. A tűz- és robbanásveszélyes anyagok forgalmazóinak megkeresésére irányuló bizonyítási indítvány teljesítését a másodfokú bíróság azért mellőzte, mert az, hogy a felperes részére nem állítottak ki számlát, önmagában alkalmatlan annak kétséget kizáró bizonyítására, miszerint maga a felperes számla nélkül vagy más személy útján nem vásárolt tűz- és robbanásveszélyes anyagot. A felperes által indítványozott A. G. tanút a másodfokú bíróság megidézte, a tanú azonban szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg. Az ismételt idézése nem vezetett sikerre, és a felperes az erről történt tájékoztatás, valamint a bizonyítás mellőzésére történt figyelmeztetés ellenére nem gondoskodott a tanú tárgyaláson való megjelenéséről. A tanú – felperes által csatolt – közjegyző előtt tett vallomásának figyelembevétele a közvetlenség eljárásjogi alapelvét sértette volna. A lefolytatott tanúbizonyítás alapján nem volt megállapítható, hogy nem a felperes tárolta az ingatlanban a háztartási mennyiséget meghaladó mennyiségű tűz- és robbanásveszélyes anyagot. G. G. tanú vallomása ellentétben állt a felperes e körben releváns személyes előadásával, illetve nyomozati vallomásával, így a tanú által előadottakat nem lehetett aggálytalan vallomásként értékelni. A tanú a tűz keletkezésének napján nem járt az ingatlanban, így arról nem is adhatott számot, hogy a tűzeset napján sem volt fellelhető idegen anyag. A felperes a tanú által állított távozását követő időszakban betárolhatta a nagy mennyiségű tűz- és robbanásveszélyes anyagot. A biztosítási Szabályzatot azzal összevetve, hogy a tűzvizsgálati jelentés alapján a tűzesetnél nagy mennyiségű tűzveszélyes anyag, továbbá ezek tárolására szolgáló kannák jelenléte volt megállapítható, a biztosítási esemény kizárólag akkor következett be, ha ezt az anyagot nem a felperes tárolta az ingatlanban.

 

[11] Az, hogy a nagy mennyiségű égésgyorsító anyagot nem a felperes tárolta az ingatlanban, a fellebbezési eljárásban lefolytatott bizonyítás eredményeként nem volt megállapítható. E körülmény bizonyítatlansága a régi Pp. 164. § (1) bekezdésére figyelemmel a 3. § (3) bekezdése alapján – mint a biztosítási esemény bekövetkezésének bizonyítására köteles félnek – a felperes terhére esett. Mivel a biztosítási esemény bekövetkezését a felperes nem bizonyította, az alperes szerződésen alapuló teljesítési kötelezettsége nem állt be.

 

[12] Az alperes csatlakozó fellebbezése okafogyottá vált, ezért azt a másodfokú bíróság már nem vizsgálta. A felperesnek A. G. tanú idézésével kapcsolatban előterjesztett eljárás szabálytalansága miatti kifogását alaptalannak találta, mivel a bíróságnak a tanú kihallgatására irányuló erőfeszítése a felperes, a jogi képviselője, továbbá a tanú magatartásának következtében volt sikertelen.

 

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

 

[13] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a jogszabályoknak megfelelő, a keresetnek helyt adó határozat meghozatalát, másodlagosan az alperes helytállási kötelezettségét megállapító közbenső ítélet meghozatalát és az összegszerűség vonatkozásában az elsőfokú bíróság új tárgyalásra és új határozat hozatalára utasítását, harmadlagosan a jogerős ítélet elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a régi Pp. 3. § (3) bekezdését, 13. § (1) bekezdés e) pontját, 15. § (1) bekezdését, 16. § (1) és (2) bekezdését, 164. § (1) bekezdését, 168 § (1) bekezdését, 206. § (1) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, 252. § (2) bekezdését, valamint a régi Ptk. 536. §-át, 553. §-át és 556. §-át.

 

[14] A bírák kizárására vonatkozó eljárásjogi szabályok megsértése körében a felperes arra hivatkozott, hogy a perben 2012. február 16-án meghozott 66.P.20.728/2011/39. számú végzés ellen előterjesztett fellebbezés folytán eljárt másodfokú tanács elnöke az ítélet elleni fellebbezés folytán folyamatban volt másodfokú eljárásban a régi Pp. 15. § (1) bekezdése alapján nem vehetett volna részt. A másodfokú eljárás megindítását követően a tanács elnökével szemben polgári keresetet terjesztett elő, amely alapján 2017 októberében a peres eljárás már folyamatban volt. E perre tekintettel a tanács elnökének eljárása régi Pp. 13. § (1) bekezdés e) pontja alapján is kizárt volt.

 

[15] Előadta, hogy a másodfokú bíróság tájékoztatást tartalmazó végzése nem felelt meg az 1/2009. (VI. 24.) PK véleményben részletezett követelményeknek. A végzés magában foglalta, hogy az elsőfokú bíróság nem megfelelően tájékoztatta a feleket a bizonyítási teherről. E mulasztás a másodfokú eljárás során nem orvosolható eljárási szabálysértés, mert a másodfokú bíróságnak lehetőséget kell biztosítania a feleknek arra, hogy az őket terhelő bizonyítási kötelezettségnek megfelelő határidőben, a rendes jogorvoslati jog biztosítása mellett eleget tehessenek. A jogerős részítélet tartalmazta, hogy a biztosítási esemény bekövetkezésének bizonyítása esetén vizsgálandók az egyéb alperesi hivatkozások, ideértve a kizárási és mentesülési okokat is, amelyeket az alperes köteles bizonyítani. Az alperes kizárási okként jelölte meg azt a körülményt, hogy a tűz keletkezésének helyén éghető anyagot tároltak. A másodfokú bíróság végzésében tévesen a felperest terhelő bizonyítandó tényként jelölte meg e körülményt. A végzése – iratellenes módon – sértette a jogerős részítéletet, amelynek jogerejét nem törhette át. Amennyiben az elsőfokú bíróság által kiosztott bizonyítási teher oly mértékben jogszabálysértő lett volna, hogy azzal éppen ellentétes irányú bizonyítás lefolytatása szükséges, úgy annak az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítására kellett volna vezetni. A jogerős ítélet mindezekre tekintettel sérti a régi Pp. 3. § (3) bekezdésében és 252. § (2) bekezdésében foglaltakat.

 

[16] A másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta azt is, hogy az ítélkezési gyakorlat alapján, ha a biztosító vagy megbízottja a kárrendezési eljárás során a helytállási kötelezettségét nem vitatja és azt részben teljesíti is, a károsult által indított perben a biztosítót terheli annak bizonyítása, hogy nem történt biztosítási esemény vagy az nem a korábban rögzített módon következett be. A jelen ügyben az alperes a kárrendezési eljárás során kizárólag felelősségének mértékét vitatta, a helytállási kötelezettségét nem. Később pedig jogi képviselője 100.000.000 forint biztosítási díj kifizetésére vonatkozó ajánlatot tett. A biztosítási esemény bekövetkezésének tényét és módját a felek egyező nyilatkozatára tekintettel nem kellett bizonyítani.

 

[17] A másodfokú bíróság a régi Pp. 164. § (1) bekezdését azzal sértette meg, hogy a tűz- és robbanásveszélyes anyagok tárolásának bizonyítására szolgáló bizonyítási terhet nem arra a félre telepítette, akinek érdekében állt, hogy azt a bíróság valónak fogadja el. A töretlen ítélkezési gyakorlat alapján minden esetben a biztosítót terheli annak bizonyítása, hogy a biztosítási szerződés általános vagy különös feltételeiben rögzített valamely kizárási ok bekövetkezett, amely a biztosítót mentesíti a szolgáltatási kötelezettsége teljesítése alól.

 

[18] Az alperes a perben a mentesülését bizonyító körülményeket nem igazolta. A tűzvizsgálati jelentéssel, valamint G. G. tanúvallomásával az nyert bizonyítást, hogy nem került sor a biztosított tudtával tűz- és robbanásveszélyes anyag huzamosabb időre történő elhelyezésére, ezeket az anyagokat kizárólag az elkövetők helyezték el az ingatlanban a tűz hatásának fokozása céljából. A jogerős ítélet indokolásában a másodfokú bíróság nem adott számot arról, hogy miért mellőzte a tanú vallomását, és az annak alátámasztásául szolgáló fényképfelvételeket.

 

[19] A másodfokú bíróság azzal, hogy a tényállást nem a felek előadása és nem is a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékok egybevetése alapján, hanem éppen azok ellenére, tehát iratellenes módon állapította meg, megsértette a régi Pp. 206. § (1) bekezdését. Egyes bizonyítékokat (tűzoltósági és rendőrségi határozatok mint közokiratok, G. G. tanúvallomása és az általa csatolt fényképfelvételek) önkényesen, indokolás nélkül rekesztett ki. A jogerős ítélet a régi Pp. 221. § (1) bekezdését is sérti, hiszen az indokolás nem tartalmazza a helyes tényállás megállapításának alapjául szolgáló bizonyítékokat. A másodfokú bíróság azok közül önkényes módon válogatott. Elmulasztotta továbbá megemlíteni azokat a körülményeket, amelyeket a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett. A régi Pp. 168. § (1) bekezdése az eljáró bírósági tanács elnökének kötelezettségévé teszi a tanú megidézését. Ezzel szemben a másodfokú bíróság A. G. tanú tárgyaláson való megjelenésének terhét a felperesre kívánta telepíteni és a mulasztását az ő terhére rótta.

 

[20] A jelen esetben a nyomozás által feltárt körülmények alapján, ha sor is került volna tűz- és robbanásveszélyes anyagok tárolására, úgy az sem vezetne az alperes mentesüléséhez, hiszen a szándékos tűzgyújtásra tekintettel az nem állt volna okozati összefüggésben a bekövetkezett káreseménnyel (BH 2008.332., BH 2004.409.). Mindezek alapján a biztosító fizetési kötelezettsége a régi Ptk. 536. § (1) bekezdése alapján beállt.

 

[21] A biztosító mentesülését valamely, a régi Ptk. 556. §-ában foglalt jogellenes magatartás okozhatta volna. A régi Ptk. 567. § (1) bekezdése szerint a biztosítási szabályzat a biztosított kárára nem terjeszkedhetett túl a régi Ptk. 556. § (1) bekezdésén. Az alperes mentesülésének eseteit a másodfokú bíróság sem határozhatta meg ezen túlmenően, hiszen azzal a Szabályzatnak jogszabályba ütköző, azaz semmis jogértelmezést ad. A másodfokú bíróság a Szabályzat C) pontjában rögzítettek alkalmazásával olyan mentesülési okot biztosított az alperesnek, amely a Ptk.-ban szabályozott mentesülési okokat bővíti a biztosított hátrányára úgy, hogy a bizonyítás terhét a felperesre mint károsultra telepítette. Azon kizárási ok tekintetében, amely szerint a biztosító mentesül a fizetési kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a biztosított helyiségekben „A” vagy „B” tűzveszélyességi osztályba tartozó tűz- vagy robbanásveszélyes anyagot háztartási célú alkalmazást meghaladó mennyiségben tárolnak, a régi Ptk. 200. § (2) bekezdése szerinti semmisség áll fenn, amely alapján ez a szerződési feltétel egyébként sem lenne alkalmazható.

 

[22] A felülvizsgálati ellenkérelemben – tartalma szerint – az alperes elsődlegesen a jogerős ítélet hatályban tartását, másodlagosan az elsőfokú bíróság utasítását kérte a jogalap és az összegszerűség vizsgálatára. Rámutatott arra, hogy a tájékoztatási és felvilágosítási kötelezettség megsértése a régi Pp. 544. § (2) bekezdésében foglalt jogkövetkezményt vonja maga után. A felperes ellentmondásos nyilatkozatokat tett az ingatlanba történt betörés, valamint a riasztó élesítése vonatkozásában, és abban a tekintetben is, hogy a kárt megelőzően mikor, kivel járt a házban. A káresemény körülményei kapcsán tett állításai hiteltelenek. Szavahihetőségének hiánya és üzleti megbízhatatlansága köztudomású, de nagy valószínűséggel az eljáró bíróságok előtt is hivatalból ismert tény, ezért az alperesi álláspont a régi Pp. 163. § (3) bekezdése alapján valónak fogadható el. A büntetőeljárás iratai alapján tény, hogy az ingatlanban számos töltött benzineskanna volt betárolva a káresemény előtt. Ebben a körben a tagadó vagy a rajta kívül álló személyre utaló állításainak valóságát a felperes tartozott bizonyítani. A bizonyítás nem lett volna lehetetlen. Ha a felperes őszintén elmondta volna az üggyel kapcsolatban rendelkezésére álló információit, eleget téve ezzel a régi Ptk. 544. §-ában foglalt előírásnak, úgy a bíróság nem kötelezte volna a körülmények további bizonyítására, hiszen nagy valószínűséggel hitelt adott volna állításainak. A felperes a bíróság által is javasolt zárt logikai láncolat felállításával sikertelenül próbálkozott. G. G. és A. G.tanúk vallomása alkalmatlan volt annak bizonyítására, hogy nem helyezett el fokozottan tűzveszélyes anyagokat az ingatlanban. Az utóbbi tanú kihallgatását illetően a másodfokú bíróság megkísérelte érvényre juttatni a közvetlenség elvét. A tanú valójában nem a rossz cím miatt volt megidézhetetlen.

 

A Kúria döntése és jogi indokai

 

[23] A régi Pp. 270. § (2) bekezdése a jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértés esetén teszi lehetővé. A felperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést abban határozta meg, hogy a jogerős ítélet meghozatalában olyan bíró vett részt, akivel szemben a törvény értelmében kizáró ok állt fenn; a másodfokú bíróság által megfordított bizonyítási teherre tekintettel az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasításának lett volna helye; a másodfokú bíróság a bizonyítási eljárás szabályainak megsértésével, a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével és a biztosító mentesülésére vonatkozó anyagi jogi jogszabályok megsértésével határozott [régi Pp. 272. § (2) bekezdés]. A Kúria ezért a régi Pp. 275. § (2) bekezdése szerint eljárva ebben a keretben vizsgálta felül a jogerős ítéletet.

 

[24] A felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal ellentétben a másodfokú tanács elnökével szemben objektív kizárási ok nem állt fenn. A régi Pp. 15. § (1) bekezdése alapján a per másodfokú elintézésében az a bíró nem vehet részt, aki a per elsőfokú elintézésében részt vett. A jelen esetben a másodfokú tanács tagjai a per elsőfokú elintézésében nem vettek részt, másodfokon jártak el, amikor a felperes által megjelölt elsőfokú végzés elleni fellebbezést elbírálták. A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott szubjektív kizárási ok esetén a bíráknak akkor kell bejelentést tenniük, ha magukat elfogultnak tartják. A jelen ügyben ebből az okból a bírák nem kérték a kizárásukat. A felperes a régi Pp. 16. § (4) bekezdésében meghatározott határidőben tehetett a kizárásuk iránt bejelentést. Az előterjesztett kizárási kérelmeit a felsőbb szintű bíróság, illetőleg a bíróság ugyanazon fokon eljáró másik tanácsa [régi Pp. 18. § (1), (2) bekezdés] alaptalannak találta. A perben kizárt bíró nem járt el.

 

[25] A felperes a bizonyítási eljárásra vonatkozó szabályok megsértését egyrészt abban látta, hogy a bizonyítási teherről történt téves tájékoztatás miatt a másodfokú bíróság nem helyezte hatályon kívül az elsőfokú ítéletet. A tájékoztatási kötelezettség teljesítésére irányadó szabályok megsértése miatti jogkövetkezmények levonására a Kúria az 1/2014. (VI. 30.) PK véleményben adott iránymutatást. A PK vélemény 1. pontja rögzíti, hogy a lényeges eljárási szabálysértésre [régi Pp. 252. § (2) bekezdés] alapított hatályon kívül helyezés akkor indokolt, ha az elsőfokú eljárás megismétlése elengedhetetlen. Ennek megállapítása során a feltárt konkrét szabálysértés jellegét és súlyát, valamint az érdemi döntésre gyakorolt hatását kell figyelembe venni. A PK vélemény 6. pontjában kifejtettek szerint a tájékoztatási kötelezettség megsértése esetén – a hatályon kívül helyezés alkalmazásáról való döntést megelőzően – a másodfokú bíróságnak törvényben előírt kötelezettsége, hogy a hiányzó tájékoztatást az arra jogosultnak megadja, majd azzal kapcsolatban nyilatkozattételre hívja őt fel. A PK vélemény 3. pontja alapján a régi Pp. 252. § (3) bekezdésén alapuló hatályon kívül helyezés alkalmazása esetén a másodfokú eljárásban törekedni kell arra, hogy az elsőfokú eljárás megismétlésére csak valóban indokoltan, a terjedelmes bizonyítást igénylő, vagy a per érdemi elbírálását új jogi alapokra helyező esetekben kerüljön sor. A másodfokú eljárásban is orvosolható hibák kiküszöbölése, kis terjedelmű, egyszerű, rövid idő alatt foganatosítható bizonyítás lefolytatása céljából a hatályon kívül helyezés általában nem indokolt. A jelen esetben a másodfokú eljárás során a bíróság nem a jogvita elbírálását, hanem a bizonyítási eljárást helyezte új alapokra. Reformatórius jogkörében a fellebbezés elbírálása kapcsán felülbírálhatta az elsőfokú ítéletben megállapított tényállást és a régi Pp. 253. § (3) bekezdése alapján a fellebbezési kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között a perben érvényesített jog, illetőleg az azzal szemben felhozott védekezés alapjául szolgáló olyan kérdésekben is határozhatott, amelyekben az elsőfokú bíróság nem tárgyalt, illetőleg nem határozott. A másodfokú bíróság bizonyítási teher tekintetében eltérő jogi álláspontja ehhez képest nem tette szükségessé az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését. Annak, hogy a bizonyítási eljárást a másodfokú bíróság folytatta le, az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása nem volt. Tévesen hivatkozott arra a felperes, hogy a másodfokú bíróság bizonyítási teherről adott tájékoztatása és az általa lefolytatott bizonyítás áttörte a másodfokú részítélet jogerejét. A részítélettel a bíróság a II. rendű felperes keresetét bírálta el, az I. rendű felperes által előterjesztett kereset vonatkozásában az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezéséről rendelkezett, amelyhez jogerőhatás nem fűződött.

 

[26] A felperes arra helyesen mutatott rá, hogy a régi Pp. 164. § (1) bekezdése szerint a biztosítási esemény bekövetkezésének bizonyítása a biztosítottat, míg a mentesülés vagy a kizárási ok bizonyítása a biztosítót terheli. A felülvizsgálati kérelem alapján a Kúriának arról kellett döntenie, hogy a bizonyítási teher általános szabálya a perbeli biztosítási jogviszonyban miként érvényesül. A Szabályzat C) pontja szerint biztosítási eseménynek a biztosított vagyontárgyak megrongálódása, értékcsökkenése, megsemmisítése, eltulajdonítása minősül, ha a bekövetkezésük valamely biztosított veszélynemmel közvetlen okozati összefüggésben áll, és a káresemény a szerződés hatálya alatt következett be. A jogerős ítélet ellen az alperes nem terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet és csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel sem élt, így az már nem volt vitatható, hogy a káresemény nem a vandalizmus veszélynemmel állt közvetlen okozati összefüggésben. A Szabályzat a biztosított veszélyeket, azok leírását, a nem biztosított veszélyeket és kizárásokat, valamint a megjegyzéseket táblázatszerűen tartalmazza. A tűzhöz mint biztosított veszélyhez tartozó megjegyzés rovatban (4. oszlop) szerepel az, hogy a tűz, robbanás kockázatok esetén a biztosítás nem vonatkozik arra az esetre, ha a biztosított helyiségekben „A” vagy „B” tűzveszélyességi osztályba tartozó tűz- vagy robbanásveszélyes anyagot háztartási célú alkalmazást meghaladó mennyiségben tárolnak. A bizonyítás attól függően terhelte a felperest vagy az alperest, hogy ez a szerződéses kikötés a felek megállapodásán alapuló mentesülési ok-e vagy a biztosítási eseményt megalapozó tényállás meghatározása.

 

[27] A régi Ptk. 536. § (1) bekezdése értelmében a biztosítási szerződés alapján a biztosító meghatározott jövőbeni esemény (biztosítási esemény) bekövetkeztétől függően bizonyos összeg megfizetésére vagy más szolgáltatás teljesítésére kötelezi magát. A biztosító mentesülése azt jelenti, hogy a biztosítási esemény bekövetkezése ellenére a jogszabály előírása alapján nem áll be a szolgáltatási kötelezettsége, vagyis az ilyen kikötés a biztosító teljesítését zárja ki. A felek megállapodásán alapuló mentesülési okok a táblázat 3. oszlopában kerültek rögzítésre. Az itt felsoroltak ugyanis olyan feltételek, amelyek között megvalósuló biztosítási esemény esetén a biztosító nem térít. A kérdéses szerződéses kikötés viszont nem arról szól, hogy az abban meghatározott esetben nem köteles a biztosító szolgáltatni, hanem arról, hogy erre az esetre a biztosítás nem vonatkozik. Ha tehát a vizsgált szerződéses kikötésben leírt tényállás megvalósul, a biztosító kockázatvállalása nem terjed ki a tűzre. A biztosító ezzel a szerződéses kikötéssel a biztosítás tárgyi terjedelmét korlátozta. A régi Ptk. 200. § (1) bekezdése alapján ennek nem volt akadálya. A biztosító eldönthette, melyek az általa nem fedezett kockázatok. Mindezek alapján arra a következtetésre kellett jutni, hogy a vitatott kikötés a biztosítási esemény bekövetkezését meghatározó tényállási elemet tartalmaz. A felperesnek állt érdekében annak bizonyítása, hogy vállalta az alperes a bekövetkezett tűzesetre a helytállási kötelezettsége kockázatát. A bizonyítási teher általános szabálya alapján ezért a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a biztosított helyiségekben nem tároltak háztartási célú alkalmazást meghaladó mennyiségben „A” vagy „B” tűzveszélyességi osztályba tartozó tűz- vagy robbanásveszélyes anyagot.

 

[28] A tűzvizsgálat és a nyomozás során az került megállapításra, hogy a családi házban jelentős mennyiségű égésgyorsító anyagot öntöttek szét, majd azt meggyújtották. A tűz gyújtásához használt égésgyorsító anyag a közforgalomban kapható benzin és gázolaj, illetve ezek keveréke volt. Az épület több helyiségében üzemanyagos kannákat találtak. A kannák mennyisége és űrtartalma alapján arra lehetett következtetni, hogy eredetileg 180-200 liter éghető folyadékot tartalmazhattak. A hatóságok ismeretlen tettes által elkövetett szándékos gyújtogatást állapítottak meg, azt azonban nem határozták meg, hogy a nagy mennyiségű motorbenzin miként került a családi házba. Nem zárták ki, hogy azt ott tárolták. A másodfokú bíróság a hatósági eljárásban keletkezett bizonyítékokat szabadon mérlegelhette. A családi ház a tulajdonos felperes ellenőrzése alatt állt. Nem volt lehetetlen a számára annak bizonyítása, hogy nem került huzamosabb időre elhelyezésre a helyiségekben nagy mennyiségű üzemanyag. A felperes a perben őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek akként kívánt eleget tenni, hogy a tűz- és robbanásveszélyes anyagok forgalmazóinak megkeresését, valamint G. G. és A. G. tanúkénti meghallgatását indítványozta. A felülvizsgálati kérelemben alaptalanul hivatkozott arra, hogy a másodfokú bíróság nem indokolta meg, miként mérlegelte G. G. tanúvallomását, miért nem fogadta el a tényállás alapjául. A tanú vallomása a tűzvizsgálat és a nyomozás adataiból megállapíthatóan ellentétben állt a felperes személyes előadásával. A Tűzoltó-parancsnokság iratai alapján bizonyos, hogy a tűz szombatra virradóan keletkezett. A perben a felperes az elsőfokú eljárásban azt adta elő, hogy a tűzoltóság által lefolytatott vizsgálat volt az egyetlen olyan eljárás, ahol az általa elmondottak szó szerint kerültek rögzítésre (P.20.728/2011/111.). A felperes ebben az eljárásban 2009. április 18-án azt a nyilatkozatot tette, miszerint a hét elején volt utoljára a házban kertészkedés céljából. G. G. tanú ezzel szemben a másodfokú tárgyaláson azt vallotta, hogy a felperessel együtt a tűz előtti napon járt az ingatlanban. A tanú által csatolt fényképfelvételek ennek alátámasztására nem voltak alkalmasak. A. G. tanú idézése kapcsán a másodfokú bíróság – a felperes álláspontjával ellentétben – nem sértett eljárásjogi szabályt. A tanút a felperes által bejelentett címen megidézte. A szabályszerű idézésre a tanú nem jelent meg. A részére ugyanerre a címre küldött ismételt idézés „elköltözött” jelzéssel érkezett vissza. A bíróság felhívására a felperes nem jelentett be más címet. Miután a tanú megidézhető nem volt, meghallgatására csak abban az esetben kerülhetett volna sor, ha a felperes a tárgyalásra előállítja.

 

[29] A bizonyítás eredményét a másodfokú bíróság a régi Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltak szerint mérlegelte, és eleget tett e körben az indokolási kötelezettségének. A felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére, értékelésére. Felülmérlegelésre akkor kerülhetett volna sor, ha a másodfokú bíróság iratellenes, ellentmondó, a per adataiból okszerűen nem következő megállapítást tett volna, vagy megsértette volna a bizonyítási eljárás lefolytatására vonatkozó előírásokat. A jelen esetben ezek egyike sem volt megállapítható. A tűzoltóság és a rendőrség a perbelitől eltérő szempontok szerint folytatott vizsgálatot. A perben a felperes nem tudta bizonyítani, hogy megvalósultak azok a tényállási elemek, amelyek a Szabályzatban foglaltak szerint megalapozhatták a biztosítási esemény bekövetkezését. Biztosítási esemény bekövetkezésének hiányában pedig az alperest nem terhelte szolgáltatási kötelezettség.

 

[30] A Kúria mindezekre tekintettel azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat, ezért azt a régi Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

 

 

Kúria Pfv.20.509/2018/7.

Fővárosi Ítélőtábla 4.Pf.21.206/2016/50.

Fővárosi Törvényszék 26.P.25.417/2015/6.

 

Feldolgozta: Kiss Ferenc Kálmán ügyvéd

 

A Kúria ítélete kapcsán hozott 3452/2020. (XII. 9.) AB végzést lapunk mostani számában a Publikált határozatok/AB oldalon tesszük közzé.

 

Tárgyszavak: biztosítási szerződés, életbiztosítás, kizárás és mentesülés, egyoldalú kógencia a biztosítási szerződés elsődleges tárgya, a főszolgáltatást megállapító, a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát meghatározó szerződéses kikötés, nem világos vagy nem érthető feltétel, tisztességtelen szerződési feltételek, előzménybetegség

 

I. A biztosítási feltételekből érvényesen kizárható a biztosítottnak a kockázatviselés kezdete előtti három évben fennállt betegsége miatti halálának el nem vállalása. Az egyoldalú kógencia a biztosított, illetőleg a kedvezményezett törvény által védeni kívánt érdekeit sértő hátrányos szerződési kikötéseket hivatott megakadályozni. A rPtk. biztosításra vonatkozó rendelkezései között nincs olyan szabály, amely meghatározná, hogy a biztosító milyen eseményekkel kapcsolatban köteles kockázatot vállalni.

II. A perbeli szerződés együttes jogi és ténybeli összefüggéseire, természetére, általános rendszerére és kikötéseire tekintettel az előzménybetegség kizárása alapvető eleme a szerződéses konstrukciónak, s ekként főszolgáltatást állapít meg.

 

rPtk. 4. § (1), (4) bek., 200. § (1)-(2) bek., 209. § (1)-(2) bek, 209/A. § (2) bek., 536. § (1)-(2) bek., 540. § (3) bek., 560. § (1) bek. c), 563. § (1)-(2) bek., 567. § (1) bek.

a 93/13/EGK (fogyasztóvédelmi) irányelv tizenkilencedik preambulumbekezdése, az Európai Unió Bírósága C-26/13., C-96/14. sz. ítéletei.

 

[1] A felperes édesanyja kölcsönt vett fel, amelyhez kötött biztosítási szerződés részét képezték a „Hitelfedezeti élet-, baleset-, egészség-, és munkanélküliségi biztosítási feltételek az U. Zrt. Aranyszárny Trió befektetési egységekhez kötött életbiztosítással kombinált hiteltermékhez” általános szerződési feltételek (ÁSZF2).

 

[2] Az ÁSZF2 biztosítási eseményeket meghatározó 5.1. pontjának a) pontja alapján biztosítási esemény volt a biztosítottnak a kockázatviselés tartama alatti halála.

 

[3] Az ÁSZF2 6.2. (4) a) pontja a következő kikötést rögzítette: ha a biztosítási szerződés egészségi nyilatkozat vagy orvosi vizsgálat nélkül jött létre, akkor a biztosító kockázatviselése nem terjed ki azokra az eseményekre, amelyek oka részben vagy egészben a biztosított olyan betegsége, amely a biztosító rá vonatkozó kockázatviselésének kezdete előtti három évben bizonyíthatóan fennállott vagy amelyet a kockázatviselést megelőző három éven belül kórisméztek vagy amely ez idő alatt gyógykezelést igényelt.

 

[4] A terméktájékoztató 7. pontja tartalmazta, hogy a biztosító a biztosítási szerződés részét képező biztosítás általános szerződési feltételei alapján mentesülhet a szolgáltatási kötelezettség alól, illetve bizonyos eseményeket kizár a kockázatviseléséből (pl. öngyilkosság, bűncselekményben való aktív részvétel, a biztosítottra vonatkozó kockázatviselés kezdetét megelőzően már fennállt betegséggel kapcsolatos haláleset és egészségkárosodás). A biztosító mentesülésének esetei, a kockázatviseléséből kizárt események és a biztosító szolgáltatása korlátozásainak eseteire vonatkozó részletes tájékoztatás megtalálható a biztosítási feltétek 6.1. és 6.2. pontjában.

 

[5] A felperes édesanyja 2008. augusztus 2-án a biztosításhoz csatlakozó nyilatkozatot tett: az I. szolgáltatási csomagot kiválasztva hozzájárult a biztosítási szerződés személyi hatályának rá mint biztosítottra való kiterjesztéséhez.

 

[6] A nyilatkozat 6. pontjában elismerte, hogy a nyilatkozat aláírása előtt megkapta a biztosítási tevékenységről szóló törvényben foglaltaknak megfelelő tájékoztatást; megismerte a biztosító főbb adatait tartalmazó ügyfél-tájékoztatót; átvette, megismerte és elfogadta a biztosításra vonatkozó biztosítási feltételeket, valamint a biztosítási szerződés lényeges jellemzőiről szóló terméktájékoztatót.

 

[7] A biztosítási szerződések alapján a kockázatviselés kezdete 2008. július 4. napja volt. A felperes édesanyjánál 2008 áprilisában emlődaganatot diagnosztizáltak, amely kapcsán beavatkozás történt, ennek ellenére 2013. augusztus 3-án a rosszindulatú daganat következtében elhunyt. A felperes az ő törvényes örököse. A házastársa özvegyi haszonélvezeti jogra jogosult.

 

[8] A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy elsődlegesen a régi Ptk. 567. § (1) bekezdése és 200. § (2) bekezdése alapján semmis, másodlagosan a régi Ptk. 209. § (1)-(2) bekezdése, valamint 209/A. § (2) bekezdése alapján tisztességtelen, ezért érvénytelen az általános szerződési feltételek 6.2. (4) a) pontja, valamint az ÁSZF2 6.2. (4) a) pontja.

 

[9] Kérte továbbá erre tekintettel és a régi Ptk. 536. § (1)-(2) bekezdésére, valamint 540. § (3) bekezdésére hivatkozással az alperes kötelezését a biztosítási szolgáltatás és járulékai megfizetésére. Álláspontja szerint a támadott szerződéses kikötés az egyoldalú kógencia elvébe ütközik. Tiltott eltérésnek minősül, ha a biztosító kizárásként szabályoz olyan körülményt, amely a törvény értelmében mentesülési ok lenne, amelyre egyébként csak a szerződés megkötésétől a biztosítási esemény bekövetkezéséig eltelt első öt évben hivatkozhatna. Tisztességtelen az az eljárás, hogy az alperes a 10.000.000 forint összeget meg nem haladó kölcsönszerződések mellé kötött hitelfedezeti életbiztosítás esetén nem méri fel a biztosítandó személy egészségi állapotát még olyan formában sem, hogy a biztosított által a nyilatkozat kitöltése időpontjában ismert betegségekről egészségügyi nyilatkozat kitöltését kéri. Az alperes ezzel a magatartásával a kockázatot indokolatlanul teljes egészében a vele szerződő félre telepíti.

 

[10] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

 

[11] Rámutatott arra, hogy a régi Ptk. nem tartalmaz olyan szabályt, amely meghatározza, milyen eseményekkel kapcsolatban köteles a biztosító kockázatot vállalni. A felperesi jogelőd biztosítotti nyilatkozatával tudomásul vette, hogy a biztosító kockázatviselése nem terjed ki bizonyos eseményekre, különös tekintettel az előzményi betegségekre. A tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó régi Ptk. rendelkezések nem alkalmazhatók a főszolgáltatást megállapító, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányát meghatározó szerződéses kikötésekre, ha azok egyébként világosak és érthetőek. A felperes által sérelmezett szerződési feltétel tisztességtelensége ezért nem vizsgálható. A perbeli esetben nincs helytállási kötelezettsége, mert a kockázatviselésből kizárt esemény történt.

Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az ÁSZF3 és az ÁSZF2 6.2. (4) a) pontja semmis. Erre tekintettel kötelezte az alperest a biztosítási szolgáltatás és járulékai megfizetésére.

 

[12] Mind a csoportos, mind az „egyedi” biztosítási szerződések támadott feltételei kizárási okként szabályozzák a közlési kötelezettség megsértését, amelyre tekintettel az I. rendű alperes időbeli korlátozás nélkül tagadhatta meg a biztosítási szolgáltatás teljesítését. E rendelkezés a biztosított hátrányára eltérést eredményez, ezért a régi Ptk. 567. § (1) bekezdése és 200. § (2) bekezdése alapján semmis. Az alperesnek a régi Ptk. 563. § (2) bekezdése szerint kellett volna eljárnia. Öt év eltelte után nem hivatkozhat arra, hogy a biztosított a szerződés megkötésekor valamely lényeges körülményt elmulasztott vele közölni.

Tisztességtelen, hogy az alperes előzetesen nem tájékoztatja a csatlakozó biztosítottat arról, hogy a biztosítási szerződés rendelkezése szerint az egészségi állapotával kapcsolatosan utóbb kizárja a biztosítási szolgáltatást. Az alperes akkor járt volna el helyesen, ha külön felhívja a figyelmet arra az általános szerződési feltételre, amely a szokásos szerződési gyakorlattól, élettapasztalattól, a szerződésekre vonatkozó diszpozitív szabályoktól lényegesen eltér. A perbeli kikötés ilyen feltétel, így külön figyelemfelhívó tájékoztatás nélkül, a fogyasztó elfogadásának hiányában nem vált a szerződés tartalmává. Tisztességtelen az is, hogy a fogyasztó a biztosító díját megfizette, halál esetére azonban a biztosító semmilyen kockázatot nem kívánt vállalni, és ennek lehetőségére előzetesen nem hívta fel a figyelmet. Az alperes a perben előadott számítással nem bizonyította, hogy a biztosítási díj kiszámításánál figyelembe vette a kockázat kizárását.

 

[13] A másodfokú bíróság a keresetet elutasította.

 

[14] A másodfokú bíróság a marasztalásra irányuló kereset körében vizsgálta, hogy az ÁSZF2 hivatkozott kikötése érvénytelen-e, mert ez eredményezheti azt, hogy az alperesnek fennáll a fizetési kötelezettsége. Egyetértett azzal, hogy a felperes a biztosítási szerződés tekintetében nem vitásan – a régi Ptk. 560. § (1) bekezdés c) pontja szerint – kedvezményezettnek minősül.

 

[15] Nem tartotta helytállónak a kikötés jogszabályba ütköző jellegével kapcsolatos elsőfokú ítéleti megállapításokat. A régi Ptk. 536. § (1) bekezdésének, 200. § (1) bekezdésének, 567. § (1) bekezdésének felhívásával rámutatott: a törvény szerint nincs akadálya annak, hogy a biztosítási szerződésben a felek maguk határozzák meg, mi minősül biztosítási eseménynek, illetve milyen események nem tartoznak a biztosítási kockázat körébe. A perbeli esetben az alperes biztosító kizárta a kockázatviselés köréből azt az esetet, amelynél a biztosított olyan betegsége vezetett a halálához, amely a kockázatviselés kezdete előtti három évben bizonyíthatóan fennállt. Az ÁSZF2 e rendelkezése a kockázatviselés körét szabályozza, ezért annak kapcsán fel sem merülhet a közlési kötelezettség megsértése [régi Ptk. 540. § (1), (3) bekezdés], illetve a biztosító mentesülésének öt éven túli hiánya [régi Ptk. 563. § (1)-(2) bekezdés]. Ebből következően nem állapítható meg az sem, hogy az ÁSZF2 a régi Ptk. rendelkezéséhez képest a biztosítottra nézve hátrányosabb rendelkezést tartalmaz. Nincs olyan jogszabály vagy törvényi rendelkezés, amely a biztosító számára kötelező jelleggel előírná a biztosított egészségi állapotának felmérését vagy a biztosított nyilatkozatának, orvosi igazolásának beszerzését. Az adott esetben a biztosító a fennálló betegség miatti biztosítási eseményre kizárta a felelősségét, a biztosított pedig ezzel a kockázattal vállalta a biztosításhoz való csatlakozást, azaz a meglévő betegségéből eredő kockázat az ő terhén marad. Erről a felperesi jogelőd által a csatlakozási nyilatkozat 6. pontja szerint átvett terméktájékoztató 7. pontja megfelelő tájékoztatást tartalmaz. A mindössze két oldalból álló terméktájékoztató figyelmes elolvasása esetén a kizárásról a biztosított tudomást szerezhetett. A régi Ptk. 4. § (1), (4) bekezdésében foglaltakra tekintettel a felperes alappal nem hivatkozhat arra, hogy a közlési kötelezettség megszegésével kedvezőbb helyzetbe kerülne, mint a kockázat kizárása folytán.

 

[16] A biztosított fogyasztóként csatlakozott az alperesek által megkötött biztosítási szerződéshez, ezért az ő vonatkozásában a szerződés fogyasztói szerződésnek minősül, amelynek tisztességtelen kikötése semmisségére a felperes hivatkozhatott. A biztosított a biztosítási szerződés alanyává válik az ÁSZF2 2.1. (3) pontja értelmében a szerződési nyilatkozat megtételével, és a biztosítási esemény, valamint több szerződési feltétel csak az ő vonatkozásában értelmezhető. Az olyan szerződési feltétel, amely a biztosítottra kötelezettséget, illetve jogokat határoz meg, a biztosított és a biztosító között olyan fogyasztói jogviszonyt hoz létre, amely alapján a biztosított, illetve halála esetén a régi Ptk. 560. § (1) bekezdés c) pontja értelmében örököse (mint törvény szerinti kedvezményezett) e feltétel tisztességtelenségére hivatkozhat a régi Ptk. 209. § (1) bekezdése és 209/A. § (2) bekezdése alapján. A régi Ptk. 209. § (5) bekezdése szerint azonban a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók a főszolgáltatást megállapító, illetve a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát meghatározó szerződéses kikötésekre, ha azok egyébként világosak és érthetőek. A felperes által támadott szerződéses kikötés a biztosítási szerződés elsődleges tárgyának fogalma alá tartozik, ezért a tisztességtelensége csak abból a szempontból volt vizsgálható, hogy világos és érthető-e a megfogalmazás, a szerződés átláthatóan feltünteti-e azon mechanizmus konkrét működését, és a mechanizmus, valamint a többi feltételben előírt mechanizmus közötti viszonyt oly módon, hogy a fogyasztó pontos és érthető szempontok alapján értékelhesse a számára ebből eredő gazdasági következményeket (2015. április 23-i Jean-Claude Van Hove és CNP Assurances SA ítélet, C-96/14, EU:C:2015:262). A perbeli esetben a támadott kikötés, a biztosítási esemény meghatározása és a kizáró okok együtt eredményezik és jelentik a szerződés elsődleges tárgyát. A felperes e körben alaptalanul hivatkozott a biztosító tájékoztatási kötelezettségének elmaradására, mivel a terméktájékoztató 7. pontja erre kitért, és felsorolja a már fennálló betegséggel kapcsolatos halálesetet és egészségkárosodást mint a kockázatviselésből kizárt biztosítási eseményt. Ez alapján a biztosított megfelelően értékelhette és átláthatta, hogy a biztosító milyen esetben nem nyújt biztosítási szolgáltatást. A világos és tartalmában is érthető megfogalmazásra tekintettel a felperes által támadott rendelkezés tisztességtelensége – mivel a főszolgáltatást határozza meg – nem vizsgálható.

 

[17] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet részbeni hatályon kívül helyezését és arra tekintettel, hogy az ÁSZF2 6.2. (4) a) pontja elsődlegesen a régi Ptk. 567. § (1) bekezdése és 200. § (2) bekezdése alapján semmis, másodlagosan a régi Ptk. 209. § (1)-(2) bekezdése, valamint 209/A. § (2) bekezdése alapján tisztességtelen, az alperes kötelezését kérte a régi Ptk. 536. § (1)-(2) bekezdése, valamint 540. § (3) bekezdése alapján a biztosítási szolgáltatás összegének és késedelmi kamata megfizetésére.

 

[18] Érvelése szerint a perben annak volt jelentősége, hogy a biztosítási feltételek a régi Ptk. biztosítási fejezetében foglaltakhoz képest eredményeznek-e a biztosítottra nézve hátrányosabb helyzetet. A hátrány abban mutatkozik meg, hogy a régi Ptk. 563. § (1)-(2) bekezdésében foglalt ötéves időkorlát elenyészik a kizárási okként történő szabályozás miatt, és a meglévő betegség jogkövetkezményei határidő nélkülivé válnak. Ha a biztosítási esemény és a kizárási ok meghatározásának szabadságát olyan szélesen és korlátok nélkül kell értelmezni, miként azt a másodfokú bíróság tette, a biztosítók a kizárási ok fogalma alatt gyakorlatilag minden mentesülési okot és őket terhelő bizonyítási nehézséget kijátszhatnak, hiszen a „problémás eseteket” kizárási okként szabályozzák, ezáltal a biztosított hátrányára való eltérés tilalmát is megkerülik.

 

[19] Az olyan általános tájékoztatás, amely csupán azt tartalmazza, hol nézheti meg a biztosított a rá vonatkozó legfontosabb rendelkezéseket, nem elégséges. Egyébként sem jelent megfelelő tájékoztatást a nagy terjedelmű terméktájékoztató és a biztosítási feltételek átadása. A tájékoztatás akkor lett volna egyértelmű, ha a biztosító leírta volna, hogy a meglévő, vagy már három éve meglévő betegségek kizárják a biztosítási szolgáltatást. Egyértelműen jeleznie kellett volna, hogy ez esetben a biztosító nem teljesít akkor sem, ha a halál öt éven túl vagy akár a hitel futamidejének végéhez közeli időpontban következik be, és ebben az esetben a befizetett biztosítási díjak sem járnak vissza. Az alperes által kidolgozott szerződéses konstrukció nehezen áttekinthető, amit az is igazol, hogy még a per folyamán sem volt egyértelmű, mely biztosítási feltételek vonatkoznak rá. Nem állítható, hogy a biztosítási feltételek a laikus magánszemély fogyasztó számára világosak és érthetőek lehettek. A terméktájékoztató 7. pontjában a biztosítási feltételek 6.1. és 6.2. pontjára történt utalás nem teszi világossá és érthetővé a biztosító főszolgáltatására vonatkozó rendelkezéseket. A felperes jogelődje az ÁSZF1-hez tartozó tájékoztató 9. pontja szerint járt el. Arról nem kapott tájékoztatást, hogy a csoportos biztosítás sem nyújt megfelelő fedezetet haláleset esetén, ezért még további életbiztosítások megkötése is indokolt lehet. Kirívóan okszerűtlen és a logika szabályait nélkülöző bírói mérlegelés az ÁSZF1-hez tartozó tájékoztató 9. pontjában, valamint az ÁSZF2-höz kapcsolódó tájékoztató 7. pontjában foglaltak értékelése. E tájékoztatás ugyanis nem volt alkalmas arra, hogy annak alapján a biztosított a főszolgáltatásra vonatkozó szabályokat megértse, és azok a számára egyértelműek, világosak lehessenek.

 

[20] A szerződés rendeltetése az volt, hogy a biztosított halála esetén a meg nem fizetett hitelösszeg a biztosításból megtérüljön. Meg is térült volna, ha a meglévő betegség be nem jelentése a közlési kötelezettség megsértéseként került volna értékelésre. Kizárásként való szabályozása megbontotta a szerződésben megállapított jogosultságok és kötelezettségek egyensúlyát a biztosított hátrányára, hiszen időkorlát nélkül jelentkezett a meglévő betegség következménye. Azáltal, hogy a meglévő betegséget a biztosító objektív, időkorlát nélküli kizárási okként szabályozta, megkerülte a 10.000.000 forint alatti hiteleknél az egészségügyi nyilatkozat kitöltését, az orvosi vizsgálat elvégzését, magát a kockázatelbírálást, illetve annak bizonyítását, hogy a be nem jelentett vagy elhallgatott ténynek volt-e szerepe a biztosítási esemény bekövetkezésében. Megkerülte továbbá a közlési kötelezettség teljesítésére vonatkozóan az életbiztosítások esetében előírt speciális időkorlátot, az öt évet. A kizárási okként történt szabályozás célja a bizonyítási nehézségektől, a bizonyítási kötelezettség terhétől, az előzetes kockázatelbírálással kapcsolatos adminisztrációtól, orvosi vizsgálattól, annak nehézségeitől és költségeitől való szabadulás volt. Ez a magatartás pedig sérti a jóhiszeműség elvét, és megbontja a biztosított hátrányára a szerződésben megállapított jogosultságok, kötelezettségek egyensúlyát. A biztosítás feltételrendszere, illetve a csatlakozást megelőzően adott tájékoztatás hiányossága, elnagyoltsága elzárta a biztosítottat attól, hogy megfontolt döntést hozzon, megköti-e ezt a biztosítást vagy másikat köt.

 

[21] A másodfokú bíróság nem tett eleget az indokolási kötelezettségének, mert a jogerős ítéletben nem tért ki arra az alperesi hivatkozásra, miszerint a biztosított kockázatot és a biztosító felelősségét egyértelműen meghatározó vagy körülhatároló feltételek nem vethetőek alá a tisztességes jelleg megítélésének, ha ezeket a korlátozásokat figyelembe veszik a fogyasztó által fizetendő biztosítási díj kiszámításánál (2015. április 23-i Jean-Claude Van Hove és CNP Assurances SA ítélet, C-96/14, EU:C:2015:262, 35. pont). Az ÁSZF2 6.2.(4) a) pontja szerinti kockázatkorlátozást a díjkalkuláció során az alperes nem vette figyelembe. A perben díjszámítása, illetve a díjkalkuláció levezetésénél nem hivatkozott a arra, hogy értékelésre került valamilyen korlátozás vagy kizárás díjcsökkentő hatása.

 

[22] Az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá, hogy még ha lett is volna kockázatkorlátozásra vagy -kizárásra alapozott díjcsökkentő tényező, arról a fogyasztót előzetesen tájékoztatni kellett volna. A felperes édesanyja ennek ismeretében lett volna abban a helyzetben, hogy eldöntse, vállalja-e annak kockázatát, hogy megéri-e a kölcsönszerződés lejártát. Ha ezt a kockázatot a körülmények ismeretében nem vállalta volna, lehetősége lett volna más életbiztosítást kötni. A másodfokú bíróság nem adta indokát annak, hogy e szempontokat a jogvita elbírálása során miért nem vette figyelembe. A kifogásolt szerződési feltétel azért is tisztességtelen, mert a felperesi jogelőd figyelmét nem hívták fel arra, hogy magasabb díjért másfajta, a halál esetén kedvezőbb kockázatszűkítést tartalmazó biztosítás is köthető.

 

[23] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság nem a régi Pp. 220. § (1) bekezdés d) pontjában foglaltakat, hanem a régi Ptk. 209. § (5) bekezdésében foglalt anyagi jogi szabályt sérthette volna meg, ha figyelmen kívül hagyja a kereset elbírálásakor az Európai Bíróság hivatkozott ítéletének a Tanács fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 1993. április 5-i 93/13/EGK irányelve (a továbbiakban: fogyasztóvédelmi irányelv) tizenkilencedik preambulumbekezdésében foglaltakat. A másodfokú bíróság az ítéleti tényálláshoz kapcsolódóan indokolt és szükséges mértékben figyelembe vette az Európai Bíróság ítéletét. A jogerős ítélet a régi Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakat sem sérti. Amennyiben a másodfokú bíróság sértett is eljárási szabályt, az az ügy érdemi elbírálására kihatással nem volt.

 

[24] A közlési kötelezettséget a felperes a régi Ptk. 540. §-ában foglaltaktól eltérően, tágan értelmezi. A terméktájékoztató 7. pontjában foglalt figyelemfelhívást a régi Ptk. 540. §-a körében értékelte, ugyanakkor ez a régi Ptk. 205/B. §-ában foglalt rendelkezéshez kapcsolódó vizsgálatnak lehet a tárgya. A kialakult bírói gyakorlat az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó szemszögéből vizsgálja az általános szerződési feltételeket és azt, hogy az adott feltétel a szerződés tartalmává válik-e. A perbeli esetben a felperesi jogelőd a szerződéskötést megelőzően tudomást szerzett a figyelemfelhívásról, és azt elfogadta.

 

[25] A másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperes által sérelmezett kikötés a főszolgáltatás része, annak tisztességtelensége nem vizsgálható. A biztosító jogosult a szerződési feltételek kialakítására. Ha az adott kikötés mentesülési szabályként szerepelne az ÁSZF2-ben, a tisztességtelenségét ez esetben sem lehetne vizsgálni, mivel az Európai Bíróság hivatkozott ítélete e körben egy szabályösszességet értelmezett, amelynek része a mentesülés is.

 

[26] A felperes felülvizsgálati kérelme a másodfokú bíróságnak azt az álláspontját támadta, miszerint az ÁSZF2 6.2. (4) a) pontjában foglaltak kikötése nem áll ellentétben az egyoldalú kógencia elvével, és a szerződéses kikötés tisztességtelen szerződési feltételnek sem minősíthető.

 

[27] A Kúria a régi Ptk. 567. § (1) bekezdésével kapcsolatban arra mutat rá, hogy az egyoldalú kógencia a biztosított, illetőleg a kedvezményezett törvény által védeni kívánt érdekeit sértő hátrányos szerződési kikötéseket hivatott megakadályozni. A régi Ptk. biztosításra vonatkozó rendelkezései között ugyanakkor nincs olyan szabály, amely meghatározná, hogy a biztosító milyen eseményekkel kapcsolatban köteles kockázatot vállalni. A régi Ptk. 200. § (1) bekezdésében, valamint az 536. §-ában foglaltakból következően a felek határozzák meg a szerződésben azt az eseményt, amelynek bekövetkezése esetén a biztosító a szerződésben meghatározott biztosítási összeg megfizetését a biztosítási díj ellenében vállalja. A perbeli esetben az ÁSZF2 6.2. (4) a) pontja alkalmazásával az alperes a biztosítási fedezet terjedelmét korlátozta. Eldönthette, hogy nem nyújt fedezetet az olyan halálesetre, amelynek e biztosítási feltételben körülírt betegség az oka. A régi Ptk. 540. §-a és az 563. §-a is az elvállalt kockázat szempontjából lényeges körülményekre vonatkozó törvényi rendelkezés. A kockázat el nem vállalása a biztosítás törvényi szabályozásával védeni kívánt érdeke hiányában nem lehet sérelmes a biztosított számára. A Kúria egyetért ezért a másodfokú bíróság azon álláspontjával, hogy a per tárgyát képező szerződéses kikötés jogszabályba ütközés okán nem érvénytelen.

 

[28] A másodfokú bíróság a régi Ptk. 209. § (5) bekezdésére hivatkozással nem tartotta alkalmazhatónak a törvény tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezéseit a keresettel érintett szerződési feltételre. Az volt az álláspontja, hogy a felperes főszolgáltatást megállapító, világos és érthető szerződéses kikötést támadott. A Kúria elsőként arra utal, hogy a perbeli feltétel világossága és érthetősége annak ellenére vizsgálandó volt, hogy a biztosítási szerződésre a régi Ptk.-nak a jogerős ítéletben felhívott rendelkezését beiktató 2009. évi XXXI. törvénnyel történt módosítása előtti rendelkezését [209. § (4) bekezdés] kellett alkalmazni. A 2/2014. Polgári jogegységi határozat jelen ügyre is irányadó indokolása szerint a 2009. május 22-től hatályos módosítással az 1994. évi I. törvénnyel kihirdetett Társulási Megállapodás, illetve az Európai Unióhoz való csatlakozás folytán már Magyarországon is irányadó fogyasztóvédelmi irányelv rendelkezései kerültek a régi Ptk.-ba átültetésre. A módosított szabályozás épp az irányelv rendelkezéseire tekintettel a régi Ptk. 209. § (4) bekezdéseként iktatta be azt a rendelkezést, amely szerint: „az általános szerződési feltétel és a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt feltétel tisztességtelenségét önmagában az is megalapozza, ha a feltétel nem világos vagy nem érthető”. Az Európai Unió Bírósága által a C-26/13. számú ítéletben kifejtettekből is következően a nemzeti bíróság a nemzeti jogrend valamennyi szabályát köteles figyelembe venni és amennyire csak lehetséges, az adott területen alkalmazandó irányelv szövegének és céljának megfelelően értelmezni oly módon, hogy a fogyasztóvédelmi irányelv által követett céllal összhangban álló eredményre jusson, kivéve, ha az contra legem jogértelmezéshez vezetne. Tekintve, hogy a magyar jog egyetlen 2009. május 22-e előtti szabályából sem vezethető le, hogy a nem megfelelően átültetett irányelv érthetőségre, világosságra vonatkozó szabályai nem alkalmazhatóak, ezért a fogyasztóvédelmi irányelv alapján kell a vonatkozó szabályokat értelmezni.

 

[29] Az Európai Unió Bírósága több ítéletében, köztük a másodfokú bíróság által hivatkozott ítéletben (C-96/14.) is meghatározta, milyen szempontok szerint kell értelmezni a fogyasztóvédelmi irányelv régi Ptk.-ba átültetett 4. cikk (2) bekezdését. Az értelmezése szerint a feltétel világosan és érthetően akkor megfogalmazott, ha az nemcsak nyelvtani szempontból érthető, hanem a szerződés átláthatóan feltünteti azon mechanizmus konkrét működését is, amelyre az érintett feltétel utal, valamint az e mechanizmus és a többi feltételben előírt mechanizmus közötti viszonyt oly módon, hogy a fogyasztó pontos és érthető szempontok alapján értékelhesse a számára ebből eredő gazdasági következményeket. A másodfokú bíróság helyesen ítélte meg, hogy a perbeli szerződési feltétel esetében teljesülnek e követelmények. A szerződések komplex rendszeréből a terméktájékoztató 7. pontja kiemelte ezt a kikötést és pontosan, érthetően rávilágított arra, hogy a kockázatviselésből kizárt esemény a biztosítottnak a kockázatviselés kezdetét megelőzően már fennállt betegséggel kapcsolatos halálesete. Egy általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó számára az ÁSZF2 pontos, érthető szempontjai alapján értékelhető a biztosítási szerződés fedezeti jellege és az is, hogy a biztosító kockázatviselése mely eseményre nem terjed ki. Átlátható a 6.2. (4) a) pontban rögzített kikötés és a biztosító szolgáltatási kötelezettsége közötti összefüggés. Felismerhető, hogy ha a kikötésben meghatározott esemény következik be, a biztosító nem teljesít kifizetést a kedvezményezett hitelezőnek. Következtetni lehet a biztosítási fedezet korlátozásának a biztosítási szerződésen kívüli azon következményére is, hogy ebben az esetben a biztosítás nem mentesít a kölcsönszerződésből adódó fizetési kötelezettségek alól.

 

[30] A felülvizsgálati kérelem nem tartalmazott arra vonatkozó érvelést, hogy a támadott szerződéses kikötés nem tartozik a biztosítási szerződés elsődleges tárgyának fogalma alá. A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet indokolását hiányosnak tartotta, mert a másodfokú bíróság nem tért ki az alperesnek a fogyasztóvédelmi irányelv tizenkilencedik preambulumbekezdésével kapcsolatos hivatkozására. A felperes hivatkozásával ellentétben a másodfokú bíróság a szükséges mértékben megindokolta a döntését. Az ügy érdemi elbírálására a biztosított kockázatot és a biztosító felelősségét meghatározó feltételek tisztességtelen jellegének vizsgálhatósága nem hathatott ki, mert a régi Ptk. 209. § (4) bekezdése két esetet határoz meg, melyek közül, ha egy is fennáll, a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók. A felperes által sérelmezett szerződéses kikötést a másodfokú bíróság – a felülvizsgálati kérelemmel nem érintetten – a biztosítási szerződés elsődleges tárgyát (a főszolgáltatást) megállapító kikötésnek minősítette. Vagyis nem a szolgáltatás/ellenszolgáltatás arányosságát vizsgálva találta az adott kikötést olyannak, mint amelyre a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók. Emiatt a biztosító díjkalkulációjának – így annak, hogy a biztosítási díj a kölcsönszerződés szerint fennálló tőkekintlevőséghez arányosított összeg – nem volt jelentősége abból a szempontból, hogy a kikötés tisztességtelenségének vizsgálata kizárt-e vagy sem. A Kúria egyetért a jogerős ítélettel abban, hogy a perbeli szerződés együttes jogi és ténybeli összefüggéseire, természetére, általános rendszerére és kikötéseire tekintettel az ÁSZF2 6.2. (4) a) pontjában rögzített szerződési feltétel a biztosítási esemény meghatározásában betöltött szerepe miatt alapvető eleme a szerződéses konstrukciónak, s ekként főszolgáltatást állapít meg. A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott eljárásjogi szabálysértés mindezekre tekintettel nem adhatott alapot a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére.

 

[31] A tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések a perbeli esetben nem voltak alkalmazhatók, így nem volt vizsgálható, hogy a sérelmezett szerződési feltétel a felperes által előadottak alapján tisztességtelennek minősül-e.

 

[32] A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

 

Kúria Pfv.V.21.682/2019/3.

Fővárosi Ítélőtábla 14.Gf.40.143/2018/5/II.

Fővárosi Törvényszék 26.G.44.037/2016/24.

 

Beküldő: Valentinyi Andrea ügyvéd