II. évfolyam 1. szám / 2020. április
Szemelvények az ítélkezési gyakorlatból – Máshol nem publikált határozatok
2020/I/1
Tárgyszavak: meghalt személy emlékének megsértése, kárfelvételi jegyzőkönyv, lakásbiztosítási szerződés
A halott emlékének megsértése objektív mérce szerint, a társadalom értékítélete alapján dönthető el, az egyéni túlérzékenység a jogsértést nem teszi megállapíthatóvá. Az elhunyt személy nevének a kárfelmérési jegyzőkönyvben a jelenlévők között való feltüntetése – többlettényállás nélkül – önmagában nem alkalmas a meghalt személy emlékének megsértésére. Az általános élettapasztalat alapján is elfogadható, hogy az ilyen jellegű adminisztrációs tévedés, amely értékítéletet nem tartalmaz, az elhunyt emlékét, a személyiségéről kialakult emlékképet semmilyen módon nem érinti
Ptk. 2:50. §
Az I. rendű felperes házastársa, a II. és III. rendű felperesek édesapja, meghalt. Az I. rendű felperes pert indított az alperes ellen biztosítási eseményből származó igényének érvényesítése érdekében. A felek között létrejött lakásbiztosítási szerződés alapján az I. rendű felperes tűzkár esemény miatt tett bejelentést az alperesnél, amely a kárigényt nem találta megalapozottnak. Az alperes kárszakértője a bejelentést követően a helyszínen a káreseményt megvizsgálta, amelyről utóbb kárfelmérési jegyzőkönyvet készített. A jegyzőkönyvben tévedésből a károsult részéről jelenlévőként az I. rendű felperes akkor már nem élő, néhai házastársát is feltüntették. A jegyzőkönyv a felek között folyamatban lévő perben becsatolásra került.
A felperesek keresetükben kérték megállapítani: az alperes a kárfelvételről készült jegyzőkönyvben a néhai nevének szerepeltetésével az elhunyt személy emlékét, ezáltal az ő kegyeleti jogukat megsértette, kérték az alperes további jogsértéstől való eltiltását, elégtétel adására, valamint személyenként 200.000 forint sérelemdíj megfizetésére kötelezését.
Az alperes a kereset elutasítását indítványozta.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A felperesek fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet indokolása szerint a perbeli jogvitában abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy az elhunyt nevének a kárfelmérési jegyzőkönyvben való feltüntetése önmagában, az elhunytra vonatkozó bármilyen további megállapítás hiányában személyiségi jogsértést valósít-e meg. A halott emlékének megsértése objektív mérce, a társadalom értékítélete alapján dönthető el, és nem vizsgálható a felperesek egyéni érzékenysége. A kárfelmérési jegyzőkönyv kiállításakor az alperes valóban gondatlanul járt el, a társadalmi közfelfogás szerint azonban az elhunyt nevének téves rögzítése, annak emlékét és a hozzá kapcsolódó kegyeleti jogot nem sérti.
A jogerős ítélet ellen, jogszabálysértése hivatkozással a felperesek éltek felülvizsgálati kérelemmel, annak hatályon kívül helyezése és a keresetnek való helyt adás érdekében. A felperesek kifogásolták, hogy az eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták, hogy az alperesnek a perben benyújtott okirata valótlan tartalmú volt, a jogellenesség önmagában ezen az alapon is megállapítható. A másodfokú bíróság nem fejtette ki, hogy mit ért az elhunyt nevének téves rögzítésén és az ehhez kapcsolódó kegyeleti jog sérelmét nem jogi természetű indokkal, a társadalmi közfelfogásra hivatkozással tartja kizártnak. A másodfokú bíróság megállapította, hogy az alperes gondatlanul járt el, a jogellenesség tehát bizonyításra került, amely a jogsértés miatt alkalmazható szankciókat és a sérelemdíjat egyaránt megalapozza. Az elhunyt személy felemlegetése bizonyos helyzetben jogsértő és a közfelfogás szerint is elítélendő. Az elhunyt személy rokonok és barátok egymás között történő felemlegetésétől eltérően, a hivatalos ügyekben, biztosítási kárrendezés, illetve bírósági eljárás során az elhunyt személy élőnek, a helyszínen jelenlévőnek való feltüntetése azonban kegyeleti jogot sért, mert kínos, kellemetlen és „morbid állapotot” hoz létre.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Hangsúlyozta, hogy az elhunyt emlékéhez fűződő kegyeleti jogot nem sértett. A kárfelvételi jegyzőkönyvben történt tévedést az okozhatta, hogy a kárfelvétel alkalmával jelen volt az I. rendű felperes élettársa, akit az alkalmazottja az I. rendű felperes férjének gondolhatott. A kárfelvételi jegyzőkönyv felvétele nem hatósági eljárás keretében történik, nem közokirat, az alperes alkalmazottjának felróható jogsértés nem történt.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos az alábbiak szerint.
A Ptk. 2:50. § (1) bekezdése szerint a hozzátartozó vagy az, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített, a meghalt személy emlékének megsértése miatt bírósághoz fordulhat.
A fenti rendelkezés értelmében a keresetindításra jogosultak a halott emlékét sértő magatartás miatt léphetnek fel. A személyiségvédelem a személyiség minden megnyilvánulását átfogja. A személyiség szerves része a halál után az elhunytról a hozzátartozók, ismerősök, a társadalom szűkebb vagy szélesebb körében őrzött emlékkép. Az elhalt emlékének védelme a végtisztesség megadásán és a kegyelet lerovásán kívül kiterjed a védekezésre minden olyan emberi magatartás ellen, amely sérti az elhalt emlékének az épségben történő megőrzését. Ennek a védelemnek a tárgya elsősorban a személyes titok, a név, a hírnév, becsület, emberi méltóság, a képmás és a hangfelvétel, továbbá a szellemi alkotás. [Dr. Törő Károly: Személyiségvédelem a polgári jogban, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1979, 683. o.]
A perbeli esetben a felperesek az I. rendű felperes elhunyt házastársa nevének a kárfelmérés helyszínén jelenlévők között történt feltüntetését sérelmezték, és jelölték meg a kegyeleti joguk megsértésének alapjául. A nem vitás tényállás szerint, a kárfelmérésről készült kifogásolt jegyzőkönyvben az I. rendű felperes elhunyt házastársának a neve a hivatalos iratain feltüntetett módon – torzítás, megváltoztatás nélkül – került rögzítésre, és azon túlmenően, hogy az okirat az I. rendű felperes néhai házastársát a jelenlévők között tünteti fel, vele kapcsolatban semmilyen megállapítást, közlést nem tartalmaz.
A halott emlékét mindenki köteles tiszteletben tartani. Amint azt az eljárt bíróságok is tartalmilag helyesen megállapították, a halott emlékének megsértése objektív mérce szerint, a társadalom értékítélete alapján dönthető el, az egyéni túlérzékenység a jogsértést nem teszi megállapíthatóvá. Az elhunyt személy nevének a kárfelmérési jegyzőkönyvben a jelenlévők között való feltüntetése – többlettényállás nélkül – önmagában nem alkalmas a meghalt személy emlékének megsértésére. Az általános élettapasztalat alapján is elfogadható, hogy az ilyen jellegű adminisztrációs tévedés, amely értékítéletet nem tartalmaz, az elhunyt emlékét, a személyiségéről kialakult emlékképet semmilyen módon nem érinti. A felpereseknek az az álláspontja, mely szerint kegyeleti jogukat az elhunyt hozzátartozó „élővé tétele”, az így keletkezett „morbid állapot” sérti, a helyzet túlértékeléséből és az egyéni túlérzékenységből fakadó sérelem. Az okiratnak ez a valótlan tartalma, illetve az okiratot készítő személy tévedése, gondatlansága a személyiségvédelem körében a jogsértésért való felelősséget nem alapozza meg.
Mindezekre tekintettel jogszabálysértés nélkül utasította el a jogerős ítélet a keresetet. Ezért a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Kúria Pfv. IV.20.719/2018/5., Győri Ítélőtábla Pf.IV.20.234/2017/6/I. Szombathelyi Törvényszék 28.P. 21.044/2016/11/I.
feldolgozta: dr. Kiss Ferenc Kálmán
2020/I/2
Tárgyszavak: biztosítási szerződéskötési kötelezettség, szerződéses szabadság, biztosítási esemény, kizárás, ügyvédi felelősségbiztosítás
Az ügyvédi hivatás gyakorlásának feltétele a felelősségbiztosítás megkötése, az viszont nem, hogy a r. Ügyvédi tv. az ügyvédi tevékenységek 5. §-a szerinti felsorolásával a felelősségbiztosítási szerződés tartalmát is meghatározná. Éppen ellenkezőleg, a r. Ügyvédi tv. rendelkezései a felelősségbiztosítási jogviszony tartalmára vonatkozó szabályozást nem írnak elő, kifejezetten erre irányuló jogszabályi rendelkezés hiányában pedig a szerződéses jogviszony tartalmát a felek szerződése határozza meg a r. Ptk. 200. § (1) bekezdése értelmében.
Nincs olyan szabály a biztosításra vonatkozó rendelkezések között, ami meghatározná, hogy a biztosító milyen eseményekkel kapcsolatban köteles kockázatot vállalni.
A szerződést kötő felek határozzák meg azt az eseményt, amelynek bekövetkezése esetére a biztosító a szerződés szerinti biztosítási összeg megfizetését meghatározott díj ellenében vállalja. Ezen nem változtat az, hogy a r. Ptk. 536. § (2) bekezdése a legalapvetőbb biztosítási eseményeket kiemeli.
A felek szerződéses szabadságából következően a biztosítási szerződésben szabadon határozhatják meg a biztosítási események körét egyrészről a biztosítási esemény meghatározásával, másrészről kizárások alkalmazásával. A biztosítónak tehát joga van arra, hogy a biztosítási szerződésben a kockázatviselésének körét és mértékét, továbbá a biztosítási díjat a biztosítási események átlagosan bekövetkező és így valószínűleg várható alakulásának alapulvételével maga állapítsa meg. Ebből pedig okszerűen az is következik, hogy a biztosító kockázatviselése a szerződésben meghatározottnál szélesebb körre nem terjedhet ki.
r. Pp. 123. §, r. Ptk. 200. § (2) bek, 209. §t, 559. § (1) bek. , 567. § (1) bek., r. Ügyvédi tv.) 10. § (2) bek.
A felperes keresetében kérte annak megállapítását, hogy az I. rendű alperes köteles helytállni a II. rendű alperes által a felperesnek okozott, ítélettel megállapított kárért 15 millió forint erejéig.
Kérte továbbá annak megállapítását, hogy az alperesek között létrejött biztosítási szerződés részét képező általános szerződési feltételeknek a biztosító megtérítési kötelezettségének kizárásáról rendelkező 3.1.6. pontjába foglalt kikötés érvénytelen. Keresete jogi alapjaként a r. Ptk. 200. § (2) bekezdését, 209. §-át, 559. § (1) bekezdését, az 567. § (1) bekezdését, az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (Ügyvédi tv.) 10. § (2) bekezdését, és az Alkotmány 13. §-át jelölte meg. Előadta, hogy 29 millió forintot helyezett letétbe a II. rendű alperesnél mint ügyvédnél, letéti szerződés alapján, aki azt hamis meghatalmazás alapján a testvérének fizette ki. A II. rendű alperest fizetési meghagyással, majd ítélettel kötelezték az okozott kár megtérítésére, azonban a végrehajtási eljárások eredménytelenek voltak.
A felperes szerint a r. Ügyvédi tv. 10. § (2) bekezdése alapján a kötelező ügyvédi felelősségbiztosításnak valamennyi ügyvédi tevékenységre ki kell terjednie, ezért a biztosítási szerződés 3.1.6 pontjában szerepelő kockázatkizárás elsődlegesen jogszabályba ütközik, másodlagosan tisztességtelen, melyre tekintettel azért is fennáll az I. rendű alperes helytállási kötelezettsége, mert a biztosítási esemény nem rendkívüli körülményekkel kapcsolatos, ezért a r. Ptk. 567. § (1) bekezdésének második mondata nem alkalmazható.
Az I. rendű alperes kérte a kereset elutasítását. Álláspontja szerint a megállapítási per r. Pp. 123. §-ban írt feltételei nem állnak fenn, továbbá a r. Ügyvédi tv. 10. § (2) bekezdése nem tartalmaz olyan értelmű kötelezést, hogy az annak alapján megkötött felelősségbiztosításnak korlátozás nélkül fedezetet kell nyújtania minden károkozásra és ilyen kötelezettség egyéb jogszabályi rendelkezésből sem vezethető le. A r. Ptk. 567. § (1) bekezdése alapján jogszerűen alkalmazhat kizárásokat a szerződéses feltétekben akkor is, ha a károkozó magatartás szándékos vagy súlyosan gondatlan volt.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az I. rendű alperes köteles helytállni a II. rendű alperesnek a felperessel szembeni jogerős ítélete szerinti fizetési kötelezettség összegéből 15 millió forint erejéig.
Határozatának indokolásában tényként állapította meg, hogy a felperes mint letevő és a II. rendű alperes mint ügyvéd között létrejött letéti szerződés alapján a felperes 29 millió forintot letétbe helyezett. A szerződésben a felek rögzítették, hogy a letét összege a letevő által adott, két tanú előtt aláírt meghatalmazás alapján a meghatalmazott részére kifizethető. A felperes megkísérelte felvenni a befizetett letét összegét, de a II. rendű alperes arról tájékoztatta, hogy azt meghatalmazás alapján két nappal korábban kifizette a testvérének. A testvér által felmutatott meghatalmazáson nem a felperes aláírása szerepelt, azt helyette a testvér írta alá.
A felperes a II. rendű alperessel szemben a Megyei Ügyvédi Kamara előtt panasszal élt, amely a határozatával a II. rendű alperest vétkesnek nyilvánította és megállapította, hogy elkövette az r. Ügyvédi tv. 37. § a) pontjába ütköző egy rendbeli szándékos fegyelmi vétséget és pénzbírság fegyelmi büntetést szabott ki.
A II. rendű alperessel és a testvérrel szemben indított végrehajtási eljárások eredménytelenek voltak.
Az I. rendű alperes a II. rendű alperes felelősségbiztosítója. A letét jogosulatlan kifizetésének időpontjában a II. rendű alperesnek felelősségbiztosítása volt 15 millió forint károkozás erejéig. A biztosítási szerződésre irányadó általános szerződési feltételek II. pontja szerint biztosítási esemény a biztosított ellen érvényesített kár, amelyet a biztosított vagy alkalmazottja jogellenesen, az ügyvédi tevékenységre [r. Ügyvédi tv. 5. § (1) bekezdés a)–d) pontja] vonatkozó szabályok megsértésével – ide értve a jogszabály, valamint a bírói gyakorlat ismeretének hiányát is (műhiba), – vagy mint ügyvédi letét kezelője (pénz, érték őrzésének kivételével) e minőségében okozott. A 3.1.6. pont szerint „nem téríti meg az Egyesület azt a kárt, amely a letétként vagy egyéb jogcímen átadott, illetve átutalt összeggel való elszámolás elmaradása miatt keletkezik, kivéve ha a biztosított az átvett összeggel azért nem tud elszámolni, mert azt tévedésből, megtévesztésből vagy felróható módon (figyelmetlenség) jogosulatlanul fizette ki a jogügyletben résztvevő másik fél részére”. Az I. rendű alperes a felperes kárigényét elutasította arra hivatkozással, hogy a biztosítási feltételek 3.1.6. pontja értelmében kizárt kockázat a letétként átadott összeggel való elszámolás elmaradása miatt keletkező kár, továbbá felrótta a felperesnek, hogy nem kísérelte meg a kárenyhítési kötelezettség keretében a kárigény érvényesítését a közvetlen károkozóval szemben. Az I. rendű alperes panaszbizottsága határozatával a szolgáltatási bizottság határozatát helybenhagyta. Határozata indokolásában a 3.1.6. pont értelmezése körében rámutatott arra, hogy a hamis meghatalmazást benyújtó személy nem válik a jogügylet részesévé, mert jogügylet alatt a letéti szerződést kell érteni.
Az elsőfokú bíróság az elsődleges kereset körében elsőként azt vizsgálta, hogy a megállapítási kereset előterjesztésének feltételei fennállnak-e. A r. Pp. 123. §-ának második mondata és a r. Ptk. 559. § (2) bekezdése alapján az I. rendű alperes helytállásának megállapítására irányuló keresetet előterjeszthetőnek találta és azt érdemben vizsgálta. Rögzítette, hogy abban a jogkérdésben kellett döntenie, hogy az I. rendű alperes jogszabályba ütköző módon zárta-e ki a letét összegével való elszámolás elmaradása miatti kártérítési kötelezettségét a perbeli esetre vonatkozóan.
A rPtk. 559. § (1) bekezdése szerint a biztosító felelőssége a „szerződésben megállapított mértékben” áll fenn, a biztosító kártérítési felelőssége tehát nem a biztosított által okozott kárhoz, hanem a biztosítási szerződés tartalmához igazodik, vagyis a biztosítónak nincs teljes kártérítési felelőssége.
A biztosítási szerződésre is irányadó a r. Ptk. 200. § (1) bekezdésének azon rendelkezése, mely szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg a r. Ptk. 567. § (1) bekezdésében írt azon korlátozás mellett, hogy biztosítási fejezetben írt rendelkezésektől a biztosítási szabályzat és a felek szerződése a biztosított, illetőleg a kedvezményezett hátrányára a törvény kifejezett engedélye nélkül nem térhet el. Ezen egyoldalúan kógens rendelkezés mellett a szerződéses szabadság további korlátját képezi a r. Ügyvédi tv. 5. § (1) bekezdése, amely meghatározza az ügyvéd tevékenységi körébe tartozó feladatokat, mely szerint az ügyvéd a) képviseli az ügyfelét, b) büntetőügyben védelmet lát el, c) jogi tanácsot ad, d) szerződést, beadványt, más iratot készít, és e) mindezen feladatokkal összefüggésben pénz és értéktárgy letéti kezelését végzi.
A letétkezelés szabályait a r. Ügyvédi tv. 30. §-a állapítja meg meghatározva azt, hogy az ügyvéd milyen célra és hogyan fogadhat el letétet, továbbá miként kell azt kezelnie.
Mindezek alapján megállapítható, hogy a letétkezelés az ügyvédi hivatás gyakorlásával szükségképpen együtt járó tevékenység. A r. Ügyvédi tv. 10. § (2) bekezdése értelmében az ügyvéd az ügyvédi tevékenysége körében okozott kár megtérítésére, sérelemdíj megfizetésére köteles felelősségbiztosítási szerződést kötni és azt az ügyvédi tevékenysége alatt fenntartani. Ebből egyrészt az következik, hogy az ügyvédi hivatás gyakorlásának feltétele a tevékenységi felelősségbiztosítás megkötése, másrészt viszont ezen felelősségbiztosításnak ki kell terjednie az ügyvédi hivatás gyakorlásával felmerülő, a r. Ügyvédi tv. 5. § (1) bekezdésben felsorolt valamennyi tevékenységre. Felelősségbiztosítás nélkül az 5. § (1) bekezdésében felsorolt ügyvédi tevékenység egyáltalán nem végezhető, ezért a jogszabály által kötelezően előírt felelősségbiztosításnak az ügyvédi tevékenység teljes körére ki kell terjednie, így a letétkezeléssel kapcsolatos ügyvédi károkozás valamennyi esetére is.
A Ptk. 559. § (1) bekezdés azon rendelkezése, miszerint kötelező felelősségbiztosítás esetén a biztosítónak a „szerződésben meghatározott mértékben” kell mentesítenie a biztosítottat az okozott kár megtérítési alól, nem értelmezhető akként, hogy a mérték nulla forint is lehet, vagyis az ügyvédi tevékenységbe beletartozó valamely kockázat teljesen kizárható lenne. Ezzel ellentétes értelmezés kiüresítené a r. Ügyvédi tv. 10. § (2) bekezdés tartalmát és a jogalkotó azon célját, hogy az ügyvédi tevékenységgel okozott kárért az ügyvédi szolgáltatást igénybe vevő személy bizonyos mértékig biztosítva legyen.
Nem osztotta az alperes azon jogi álláspontját, miszerint a perbeli kockázat kizárására a r. Ptk. 567. § (1) bekezdésének második mondata teremt lehetőséget, melynek értelmében a jelen fejezet rendelkezéseitől a biztosítási szabályzat és a felek szerződése a biztosított, illetőleg a kedvezményezett hátrányára a törvény kifejezett engedélye nélkül nem térhet el; a szabályzat azonban kimondhatja, hogy ha a biztosítási esemény meghatározott rendkívüli körülményekkel kapcsolatosan következik be, a biztosító nem köteles teljesíteni. Ezen norma rendszertanilag a Ptk. biztosításra vonatkozó rendelkezéseinek a „vegyes szabályai” között helyezkedik el, vagyis azt valamennyi biztosítástípus esetén alkalmazni kell.
A „meghatározott rendkívüli körülményeket” a jogszabály nem nevesíti, de annak megfogalmazásából arra lehet következtetni, hogy azoknak a felek működési körén kívül eső, vis maior jellegű körülményeknek kell lennie, mint például árvíz, földrengés stb. A biztosított szándékos károkozó magatartása ebbe a körbe azért sem sorolható, mert ezen körülmény nem a biztosító mentesüléséhez, hanem a r. Ptk. 559. § (3) bekezdése szerinti megtérítési igényhez vezet. Ez egyben azt is jelenti, hogy a biztosítónak szándékos biztosítotti károkozás esetén a károsulttal szemben helyt kell állnia, de lehetőséget kap arra, hogy az ilyen károkat a biztosítottól követelhesse, vagyis végső soron a biztosítás az ilyen károkozásra a biztosított felé nem terjed ki. Ugyanakkor a biztosító a helytállási kötelezettségét a károsulttal szemben a r. Ptk. 567. § (1) bekezdés első mondata alapján nem zárhatja ki, de azt a r. Ptk. 559. § (1) bekezdése értelmében összegszerűen korlátozhatja.
A fentiek alapján az I. rendű alperes által alkalmazott, általános szerződési feltételek 3.1.6. pontjában foglaltak jogszabályba – a r. Ügyvédi tv. 5. § (1) bekezdés d) pontjába, a 10. § (2) bekezdésébe, a r. Ptk. 559. § (1) és (3), továbbá 567. § ának (1) bekezdésébe – ütköző módon zárták ki a felelősséget az ügyvéd letétkezeléssel okozott kárának a megtérítési kötelezettsége alól. Alaptalan az alperes azon hivatkozása, hogy az egyéb biztosítók hasonló módon szabályozzák a kizárt kockázatok körét, mert ennek a jogszabályba ütközés körében relevanciája nincs, másrészt pedig a hivatkozott biztosítók a biztosítási esemény körét a Magyar Ügyvédi Kamara 1/2000. számú iránymutatása értelmében az I. rendű alperes biztosítási feltételeinek megfelelően határozták meg.
A felperes kérte az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló 3.1.6. pont érvénytelenségének megállapítását is elsődlegesen jogszabályba ütközés, másodlagosan pedig tisztességtelenség okán, melynek kapcsán azt állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes az alperesek közötti szerződés érvénytelenségére hivatkozhat, de annak ítéleti megállapítását nem kérheti.
Az ítélet ellen az I. rendű alperes terjesztett elő fellebbezést, melyben elsődlegesen kérte annak megváltoztatását és a kereset elutasítását, míg másodlagosan annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság „új eljárás folytatására és új határozat hozatalára” történő utasítását.
Fenntartotta azt az álláspontját, hogy nem állnak fenn a megállapítási kereset a r. Pp. 123. §-ban írt feltételei. A felperes megóvandó joga az alperessel szembeni követelése fedezetének biztosításában áll, abban, hogy a biztosítottnak való teljesítése által a kárköveteléshez szükséges fedezet a biztosított részére rendelkezésre álljon. Ez a joga kizárólag akkor megóvandó, ha azt a biztosító veszélyezteti és ezt a felperes nem tudta igazolni.
Téves az elsőfokú bíróság azon álláspontja, hogy a szerződés 3.1.6. pontja jogszabályba ütközés okán semmis. Indokolatlanul kiterjesztően értelmezte a r. Ügyvédi tv. 10. § (2) bekezdését, amikor azt állapította meg, hogy az ügyvéd tevékenységi körébe tartozó károkozó magatartások közül a biztosító semmilyen magatartási formát nem zárhat ki. Semmilyen jogszabályi rendelkezés, így a r. Ügyvédi tv. 10. § (2) bekezdése sem kötelezi a biztosítókat, illetőleg a biztosított ügyvédeket arra, hogy olyan felelősségbiztosítást kössenek, amely semmiféle kockázatkizárást vagy -korlátozást nem tartalmaz. A biztosítási esemény fogalmának meghatározása a felek szerződési szabadsága körébe tartozik, melynek alátámasztásaként hivatkozott számos felelősségbiztosítással kapcsolatos jogszabályra és arra, hogy a 44/2015. (III. 12.) Korm. rend. kifejezetten megengedi ezt.
A kérdéses rendelkezés nem is zárja ki a letétkezelést a fedezetből, csak korlátozza azt. A leggyakrabban előforduló ügyvédi műhiba biztosítva van, tehát téves az az ítéleti megállapítás, hogy kiüresíti a szerződés a r. Ügyvédi tv. 10. § (2) bekezdését.
Tévesen értelmezte az elsőfokú bíróság a r. Ptk. 559. § (1) bekezdését is, mivel a helytállási kötelezettséggel kapcsolatos kizárások és korlátozások nem csupán összegszerűek lehetnek. A r. Ptk. 559. § (3) bekezdése pedig csak azt mondja ki, hogy önmagában a szándékos károkozás vagy súlyos gondatlanság nem mentesíti a biztosítót a helytállási kötelezettség alól, azonban abból sem következik, hogy a biztosító bizonyos kockázatokat kizárjon a fedezeti körből.
Tévedett az elsőfokú ítélet a r. Ptk. 567. § (1) bekezdésének értelmezésében is, mivel a felperes a biztosítási szerződésben nem minősül sem biztosítottnak, sem szerződőnek, sem kedvezményezettnek, így reá nézve az egyoldalú kógencia nem értelmezhető. Továbbá mivel a Ptk. nem tiltja a biztosító helytállási kötelezettségének korlátozását, illetőleg kizárását, azt nem is lehet megszegni még az egyoldalú kógencia érvényesülése esetén sem.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú ítélet helybenhagyását annak helyes ténybeli és jogi indokai alapján. Állította, hogy a r. Pp. 123. §-ban foglalt feltételek fennállnak, melynek körében hivatkozott az EBH2002.633 számú eseti döntésre. Fenntartotta azon álláspontját, hogy a kérdéses kikötés jogszabályba ütközik, melyet alátámasztanak az F/13. és F/14. alatti jelentések is. A kizárás körébe vonható eset nem tekinthető rendkívüli körülménynek, így arra a felelősségbiztosításnak a r. Ügyvédi tv. 5. § (1) bek. e) pontja és 10. §-a alapján ki kell terjednie. A fellebbezésben megfogalmazott kérdések nem merültek fel korábban, azonban arra a válaszokat tartalmazzák a keresetlevél F/2., F/3. és F/4. alatti mellékletei.
A fellebbezés alapos.
Az elsőfokú bíróság a releváns tényeket megállapította, azonban az ítélőtábla a fellebbezéssel érintett körben érdemi döntésével nem ért egyet, míg indokolásával nagyobb részt nem ért egyet az alább kifejtettek miatt.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a megállapítási kereset r. Pp. 123. §-ában foglalt feltételei fennállnak, az ítélőtábla a fellebbezéssel támadott határozat e körben írt indokolásával maradéktalanul egyetért, azt megismételni nem kívánja, csupán kiegészíti azzal, hogy a Kúria – fellebbezési ellenkérelemben is hivatkozott – EBH2002. 633. számon közzétett eseti döntésében egyértelműen állást foglalt arról, hogy amennyiben a r. Pp. 123. § szerinti előfeltételei egyébként fennállnak, a r. Ptk. 559. § (2) bekezdése nem zárja ki a biztosítóval szembeni megállapítási kereset előterjesztését. Ezen bírói gyakorlat helyességét alátámasztja, hogy azóta a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:473. § (2) bekezdése kodifikálta is, melynek értelmében a károsult a biztosítóval szemben annak bírósági megállapítása iránt keresetet indíthat, hogy a biztosított felelősségbiztosítási fedezete a károkozás időpontjában a károsult kárára fennállt-e.
Az ítélőtábla nem osztja ugyanakkor az elsőfokú bíróság azon álláspontját, mely szerint az I. rendű alperes jogszabályba ütköző módon zárta ki az adott esetre a helytállási kötelezettségét. Az elsőfokú ítélet helyesen ismerteti a felelősségbiztosítási szerződés lényegét és helyesen utal a r. Ptk. 200. § (1) bekezdésére, mely szerint a szerződések tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződéses szabadság azt jelenti, hogy a felek szabadon határozzák meg, hogy szerződést kívánnak-e kötni, szabadon választják meg szerződéses partnerüket, nincs típuskényszer és a törvényes korlátok között szabadon határozzák meg a szerződések tartalmát. Arra is helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság, hogy a r. Ügyvédi tv. korlátozza a szerződéses szabadságot, ezt a korlátot azonban nem a törvény általa idézett 5. §-ának (1) bekezdése jelenti, amely az ügyvédi tevékenység körébe tartozó feladatokat sorolja fel, hanem a szintén idézett 10. § (2) bekezdése, amely az ügyvéd számára kötelezővé teszi a felelősségbiztosítási szerződés megkötését az ügyvédi tevékenysége körében okozott kár megtérítésére és sérelemdíj megfizetésére. Mindebből valóban az következik, hogy az ügyvédi hivatás gyakorlásának feltétele a felelősségbiztosítás megkötése, az viszont nem, hogy a r. Ügyvédi tv. az ügyvédi tevékenységek 5. §-a szerinti felsorolásával a felelősségbiztosítási szerződés tartalmát is meghatározná. Éppen ellenkezőleg, az Ügyvédi tv. rendelkezései a felelősségbiztosítási jogviszony tartalmára vonatkozó szabályozást nem írnak elő, kifejezetten erre irányuló jogszabályi rendelkezés hiányában pedig a szerződéses jogviszony tartalmát a felek szerződése határozza meg a r. Ptk. 200. § (1) bekezdése értelmében.
A r. Ptk. 559. § (1) bekezdésében írt kötelezettség – a biztosító a szerződésben meghatározott mértékben köteles mentesíteni a biztosítottat – helyes értelmezése szerint valóban egy meghatározott keretösszeg erejéig fennálló helytállási kötelezettséget jelent, azonban ez a rendelkezés független attól, hogy az ügyvéd és a biztosító közötti megállapodás mely tevékenységre, károkozó magatartásra terjed ki. Mindebből következően fogalmilag kizárt, hogy az adott kikötés – amely meghatározott tevékenységet kizár a kockázati körből – a r. Ptk. 559. § (1) bekezdésével ellentétes legyen. Megjegyzi e körben azt is az ítélőtábla, hogy a jogalkotói cél kétségtelenül az, hogy az ügyvédi tevékenységgel okozott kár megtérítésére megfelelő fedezet legyen, az ezzel összefüggő kötelezettség azonban az ügyvédet és nem a biztosítót terheli, ezért nem értékelhető az utóbbi terhére, ha az ügyvéd nem valamennyi tevékenységére kiterjedő biztosítást köt.
Helytállóan rögzítette az elsőfokú bíróság azt is, hogy a r. Ptk. 567. § (1) bekezdése meghatározott rendkívüli eseményekhez köti a biztosító mentesülését. Nincs azonban olyan szabály a biztosításra vonatkozó rendelkezések között, ami meghatározná, hogy a biztosító milyen eseményekkel kapcsolatban köteles kockázatot vállalni. A r. Ptk. 200. § (1) bekezdéséből és az 536. §-ában foglalt rendelkezések egybevetéséből az következik, hogy a szerződést kötő felek határozzák meg azt az eseményt, amelynek bekövetkezése esetére a biztosító a szerződés szerinti biztosítási összeg megfizetését meghatározott díj ellenében vállalja. Ezen nem változtat az, hogy a r. Ptk. 536. § (2) bekezdése a legalapvetőbb biztosítási eseményeket kiemeli.
Az I. rendű alperes helyesen hivatkozott a fenti körben arra, hogy a felek szerződéses szabadságából következően a biztosítási szerződésben szabadon határozhatják meg a biztosítási események körét egyrészről a biztosítási esemény meghatározásával, másrészről kizárások alkalmazásával. Az I. rendű alperesnek tehát joga van arra, hogy a biztosítási szerződésben a kockázatviselésének körét és mértékét, továbbá a biztosítási díjat a biztosítási események átlagosan bekövetkező és így valószínűleg várható alakulásának alapulvételével maga állapítsa meg. Ebből pedig okszerűen az is következik, hogy a biztosító kockázatviselése a szerződésben meghatározottnál szélesebb körre nem terjedhet ki.
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a keresetet teljes egészében elutasította. Fővárosi Ítélőtábla Gf.40.574/2018/4. Fővárosi Törvényszék 5.G.40.092/2017/18
feldolgozta: dr. Kiss Ferenc Kálmán