I. évfolyam 1.szám / 2019. szeptember
Szemelvények az ítélkezési gyakorlatból – Máshol nem publikált határozatok
2019/I/2
Ha biztosító úgy dönt, hogy mellőzi a gépjármű szemléjét, nem hivatkozhat alappal arra, hogy a casco biztosítási szerződés megkötésekor a biztosított által okozott, vagy felismert tévedésben volt.
rPtk. 205. § (3) és (4), rPtk. 207. § (1), rPtk. 318. §, rPtk 339. §, rPtk. 210. § (1), rPtk. 536. §, Ptk. 540. § (1) és (3), rPtk. 553. § (1), rPtk. 556. §, rPp. 206. § (1), r. Bit. 46. §
A felperes személygépkocsijára 2013. februárban casco biztosítási szerződést kötött az alperesi biztosítóval. A biztosítási ajánlatot a felperes képviseletében eljáró alkusz, az I. rendű felperesi beavatkozó közvetítette, aki a biztosítási ajánlaton a biztosított gépjármű adatai között 0 kilométeróra-állást tüntetett fel, a biztosítási ajánlat egyéb pontjánál pedig úgy nyilatkozott, hogy a gépjármű szemleköteles.
A biztosított gépjárművet ismeretlen tettesek 2013. július 21-én eltulajdonították.
A kárrendezési eljárás során fény derült arra, hogy a biztosítási szerződés megkötésekor a gépjármű valós futásteljesítménye az ajánlaton feltüntetettel szemben 4312 km volt.
Az alperes a biztosítási szolgáltatás iránti kérelmet elutasította arra hivatkozással, hogy a szerződés megkötésekor a felperes 0 kilométeróra-állást közölt, azonban a valós kilométeróra- állás 4312 volt, emiatt kockázatvállalási szemle lett volna szükséges, melyre nem került sor.
A felperes elsődlegesen a rPtk. 536. § (1) bekezdésére, másodlagosan a rPtk. 318. §-ára, rPtk 339. §-ára alapított keresetében 10.769.600 forint és törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Álláspontja szerint nincs jelentősége annak, hogy a kockázatvállalási belső szabályzat és a biztosítási gyakorlat alapján használt gépjárművek esetén nélkülözhetetlen a szemle. A felek közötti szerződés tekintetében a biztosítási szabályzat rendelkezései az irányadóak, a tarifakönyv belső szabályzat, ezért nem képezte a szerződés részét. A biztosító általános és különös feltételei nem zárták ki, és nem is tették terhesebbé a szerződéskötést a nem 0 kilométeróra-állású gépjárművek esetében. A biztosítás díja a gépjármű típusa, évjárata és felszereltsége alapján került meghatározásra.
A biztosítási ajánlat tartalma szerint a kilométeróra állása valóban 0 km-ben lett megjelölve, azonban a casco biztosítás adatai rovatban a jármű szemleköteles szövegrész igen megjelöléssel szerepelt, amely ellentmondást a rPtk. 205. § (3) és (4) bekezdésében foglalt együttműködési kötelezettsége keretében a biztosítónak észlelnie kellett volna és a helyzet tisztázása érdekében meg kellett volna tennie a szükséges lépéseket. Amennyiben erre sor került volna, vagy az alperes éppen a biztosítási ajánlat szerint intézkedett volna a szemle megtartásáról, úgy nyilvánvalóan kiderült volna a valós kilométeróra-állás. Az alperes azonban nem tett eleget együttműködési kötelezettségének, így a rPtk. 318. §-a és rPtk.339. § (1) bekezdése alapján helytállni tartozik. A lopáskár mint biztosítási esemény megvalósulása tekintetében irreleváns a gépkocsi kilométeróra-állása, ezért az alperes a rPtk. 540. § (1) és (3) bekezdésére alappal nem hivatkozhat.
A rPtk. 326. § (4) bekezdésére tekintettel az alperes megtámadási joga megszűnt, mivel 2013. november 25-én a szerződés megszűnéséről igazolást állított ki, amely tartalmazza, hogy a kockázatviselés kezdetének napja 2013. február 21., utolsó napja 2013. július 22. A szemléhez egyébként csak olyan következmények kapcsolhatók, melyeket a biztosítási feltételek tartalmaznak. Az alperest terheli annak bizonyítása, hogy a téves tájékoztatás olyan lényeges körülményre vonatkozott, melynek ismeretében a szerződést nem kötötte volna meg.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy a felperes a biztosítási ajánlat megtételekor a gépjármű használtságával kapcsolatosan megtévesztette, ezért a biztosítási szerződés a rPtk. 210. § (1)–(4) bekezdése alapján érvénytelen. A megtámadás jogát kifogás útján érvényesítette. Kiemelte, hogy a valós kilométeróra-állás alapján a jármű szemleköteles volt. A szemle célja a gépjármű és okmányai azonosítása, ellenőrzése, dokumentálása, a gépjármű állapotának, korábbi és jelenlegi sérüléseinek vizsgálata. Az utóbbi körében szerepe van a gépjármű lopás elleni védelmi eszközei azonosításának, működőképességük ellenőrzésének, az összes kulcs gépjárműhöz illeszthetőségének, a zárak, kulcsok együttes működőképessége vizsgálatának. A szemle megállapításai alapján dönt a biztosító az adott gépjármű teljes körű vagy akár csak részleges fedezetbe vonásáról, illetve a kockázatvállalás megtagadásáról. A felperes által elhallgatott körülmény a biztosítási esemény bekövetkezésében annyiban játszhatott szerepet, hogy az alperes nem tudott meggyőződni arról, működött-e a jármű lopásgátló rendszere a gyári szabványnak megfelelően.
A perbe a felperes érdekében beavatkozott a biztosításközvetítő, valamint annak felelősségbiztosítója és az alperest a keresettel egyezően helytállásra kérte kötelezni.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 9.697.500 forintot.
Indokolásában kifejtettek szerint a felperes elismerte, hogy a megbízott alkusz helyette és nevében megtett biztosítási ajánlatában tévesen jelölte meg a gépjármű kilométeróra-állását. A biztosítási ajánlaton azonban feltüntette, hogy a jármű szemleköteles, mely bejegyzést utóbb az alperes nevében eljáró ügyintéző áthúzta és kézzel azt tüntette fel, hogy nem. A Ptk. 205. § (3) és (4) bekezdésében foglalt együttműködési kötelezettség körében az alperestől elvárható volt, hogy az ellentmondás észlelését követően a felperes megbízottját nyilatkozattételre hívja fel, amely során fény derült volna arra, hogy a gépjármű nem 0 kilométeres, ezért került rögzítésre az ajánlaton „a szemleköteles: igen” szövegrész. Ezt követően pedig az alperes intézkedhetett volna a szemle megtartásáról. A kockázatvállalási szemlét az alperes magatartása hiúsította meg.
Az ajánlat megtételét követően az alperesnek nem volt tudomása a jármű valós teljesítményéről, tévedését azonban nem kizárólag a felperes okozta, a szerződés megkötésekor ugyanis mindkét felet terheli az együttműködési kötelezettség, és e körben az alperes sem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható.
A Ptk. 210. § (1) bekezdésére alapított megtámadási kifogás elbírálása során abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a gépjármű előéletére vonatkozó téves tájékoztatás a szerződéskötés lényeges körülményének tekinthető-e, az elhallgatott körülmény ismeretében a biztosító a szerződést megkötötte volna-e, vagy pedig lényegesen eltérő feltételekkel kötötte volna meg. Az alperes az utóbbiakat nem igazolta, ezért arra a megállapításra kellett jutni, hogy az elhallgatott körülmény a szerződéskötést, illetve a szerződés tartalmát nem befolyásolta.
A biztosítási ajánlatban szereplő kérdések a biztosítás elvállalása szempontjából általában lényeges körülményeknek tekintendők, vonatkozik rájuk a Ptk. 540. § (1) és (2) bekezdéseiben meghatározott közlésre, illetőleg változásbejelentésre irányuló kötelezettség. A közlési kötelezettség megsértése esetén is azonban a biztosító a helytállási kötelezettsége alól csak akkor mentesül a Ptk. 540. § (3) bekezdése értelmében, ha bizonyítást nyer, hogy a be nem jelentett körülményt a szerződéskötéskor ismerte vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. A bizonyítékok mérlegelésével azt kellett megállapítani, hogy a lopáskár biztosítási esemény bekövetkeztében nyilvánvalóan nem hatott közre az a körülmény, hogy a jármű 4312 kilométert futott.
Nem volt tehát megállapítható sem a szerződés érvénytelensége, sem az alperes mentesülése, így a Ptk. 553. § (1) bekezdése alapján a perbeli káreseményből származó biztosítási szolgáltatás teljesítéséért helytállási kötelezettség terheli.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az ítélet indokolása szerint a fellebbezésben arra helyesen hivatkozott az alperes, hogy a megbízási szerződés teljesítése során az alkusznak professzionális tevékenységet kell nyújtania, amely egyrészt abban nyilvánul meg, hogy a biztosítási ajánlaton helyes adatokat tölt ki, másrészt abban, hogy a közölt adatok az adott biztosító szerződési feltételeivel összhangban állnak. Mindez azonban még inkább alátámasztja azt az elsőfokú bíróság által megállapított tényt, hogy a perbeli biztosítási ajánlat esetében indokolt lett volna az adatok közötti ellentmondás feloldása, hiszen a tevékenységét a Bit. 46. §-ának megfelelően végző alkusz – aki tudja, hogy a használt gépjárművet valamennyi biztosító megszemlézi – bejelölte, hogy a gépjármű szemleköteles. Az alperes akkor járt volna el helyesen, ha az ellentmondás feloldását megkísérelte volna. E magatartás elmaradása hiúsította meg a szemle megtartását, nem pedig a felperes megbízásából eljáró alkusz ellentmondásos adatközlése.
A megtámadási kifogás és a mentesülés vizsgálata körében nem a kilométeróra állásának, hanem a gépjármű új vagy használt állapotának volt jelentősége. Az elsőfokú bíróság az érvénytelenség és a mentesülés kérdését ennek figyelembevételével vizsgálta. A megtámadás körében helyesen utalt arra az egységes bírói gyakorlatra, mely szerint a tarifakönyv, a belső utasítás, szabályzat az alperes titkos fenntartásának minősül [Ptk. 207. § (1) bekezdés], nem része a szerződésnek, így tartalma a szerződés érvénytelenségének vizsgálata körében nem releváns. Megalapozottan állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy a szerződő/biztosított számára megismerhető általános és különös szerződési feltételek nem tartalmaznak olyan kitételt, mely szerint használt gépjárműre az alperes ne kötne, vagy lényegesen eltérő tartalommal kötne casco biztosítási szerződést.
A Ptk. 540. § (1) és (3) bekezdésének felhívása mellett helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság, hogy az elhallgatott körülmény (a valós kilométeróra-állás), illetve a gépjármű használt állapota nyilvánvalóan nem hatott közre a lopáskár biztosítási esemény bekövetkeztében.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset teljes elutasítását kérte.
Álláspontja szerint a helyesen feltárt jogi összefüggések ellenére a másodfokú bíróság helytelen és téves jogi következtetésre jutott.
A Bit. 46. §-ában foglaltak szerint az alkusz a jogszabályban nevesített szakmai tudással, engedéllyel rendelkezik, megbízója érdekében fel kell tárnia és elemeznie kell a magyar biztosítási piacot és ezt követően kell kiválasztania a megbízója érdekeit leginkább képviselő szerződést. Elvárható az alkusztól, hogy olyan ajánlatot közvetítsen a biztosító felé, amely egyrészt a biztosítandó vagyontárgyról helyes adatokat közöl, másrészt megfelel a biztosító szerződési feltételeinek. Az alperes munkatársa helyesen járt el, amikor a biztosítási ajánlaton feltüntetett futásteljesítményre tekintettel mellőzte a szemlekötelezettséget, ugyanis biztos lehetett abban, hogy az autószalonból éppen megvásárolt gépjármű a gyári biztonságtechnikai paraméterekkel rendelkezik és azok működőképesek. A perbeli gépjármű a futásteljesítése okán szemleköteles volt. A szemle a felperes érdekkörében felmerült téves adatközlés miatt maradt el. A szemle során a biztosító a kockázat elbírálása szempontjából lényeges valamennyi feltételt megvizsgálja, így azt is, hogy működnek-e a gépjármű biztonságtechnikai elemei. Ez az a fontos tény, melyet az eljárt bíróságok nem értékeltek, mindössze annyit állapítottak meg, hogy a lopáskár biztosítási esemény bekövetkeztében nem hatott közre a kilométeróra állása. Az alperes álláspontja szerint az, hogy működnek-e a védelmi berendezések, igenis közrehatott a lopáskár bekövetkezésében. Bevett biztosítói gyakorlat a lopás kockázatának kizárása a kulcsok, zárak, lopás-/rablásgátló berendezések vagy a távfelügyelet hiányosságai, működésképtelensége miatt.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult.
Kiemelte, hogy a felülvizsgálati eljárásban érvényesül a felülmérlegelés tilalma. A jelen esetben nem történt kirívóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelés, így nem állapítható meg a rPp. 206. § (1) bekezdésében foglaltak megsértése. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást teljes körben lefolytatta, és ennek alapján okszerűen mérlegelte a bizonyítékokat.
A téves adatközlés önmagában nem alapozza meg a szerződés érvénytelenségét. Nem lehetett megállapítani, hogy a használt gépjármű vonatkozásában az alperes nem kötötte volna meg a szerződést. Helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy a gépjármű használt voltát az elsőfokú bíróság megfelelően értékelte a mentesülés körében is.
Nem állította az alperes, hogy a valós futásteljesítmény ismeretében a perbeli szerződést nem kötötte volna meg, vagy lényegesen eltérő feltételekkel szerződött volna, mindössze arra hivatkozott, hogy nem volt lehetősége szemlét foganatosítani. A szemlét illetően viszont nem lehetett biztos abban, hogy melyik adat a jó és melyik a rossz. Ellentmondó adatok esetén elutasíthatta volna az ajánlatot vagy hiánypótlásra hívhatta volna fel a felperest. Megállapítható ezért, hogy az alperes tévedését nem a felperes okozta, az együttműködési kötelezettségét megsértve az alperes nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
Az alperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést abban határozta meg, hogy az eljárt bíróságok nem tulajdonítottak kellő jelentőséget a szemlének, melyet azért nem tartott, mert bízhatott az alkusz szakértelmében és az adatközlése alapján arra következtethetett, hogy a gépjármű el van látva működőképes gyári védelmi berendezéssel [Pp. 272. § (2) bekezdés]. A Kúria a Pp. 275. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel a jogerős ítéletet ebben a keretben vizsgálta felül.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltak megsértése kivételesen és csak az esetben állapítható meg, akkor szolgálhat kellő alapul a felülvizsgálathoz, ha a bíróság iratellenes, ellentmondó, a per adataiból okszerűen nem következő megállapítást tett, vagy a bizonyítási eljárás lefolytatására vonatkozó előírások megsértésével helytelen következtetésre jutott. A jelen esetben a Kúria nem látott okot a felülmérlegelésre, mert a másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat nem értékelte nyilvánvalóan okszerűtlenül.
A felülvizsgálati kérelmében az alperes azt hangsúlyozta, hogy a biztosítási szerződés megkötése és tartalma szempontjából számára a szemle lényeges körülmény és tévedett, amikor az alkusz által közölt adatokra figyelemmel a gépjármű szemlézését szükségtelennek tartotta. A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az alperes tévedését nem a felperes okozta, a megbízásából eljáró alkusz ugyanis a 0 kilométeróra-állás feltüntetésével együtt azt is jelezte a biztosítási ajánlatban, hogy a gépjármű szemleköteles. Az alperes az alkuszra joggal tekinthetett úgy, mint aki kellő szakértelemmel rendelkezik, éppen ezért a szemlekötelezettségre vonatkozó nyilatkozatát nem hagyhatta volna minden további nélkül figyelmen kívül, különös tekintettel arra, hogy a lopás kockázatának vállalása, valamint a biztosítási esemény bekövetkezésének megállapítása szempontjából valóban lényeges körülménynek minősül a gépjármű védelmi berendezéseinek megléte, működőképessége. Az alkusz adatközlése, mivel ellentmondásos volt, nem a szemle mellőzése, hanem a megtartása mellett szólt. A felismert bizonytalan helyzetben az alperes önkéntes elhatározásán alapuló magatartása volt a szemle mellőzése, ezért nem hivatkozhat alappal arra, hogy a biztosítási szerződés megkötésekor a felperes által okozott, vagy felismert tévedésben volt.
A gépjármű szemléjének elmaradása és a biztosítási esemény (lopás) bekövetkezése között nincs közvetlen okozati összefüggés. A biztosítási esemény (lopás) a védelmi berendezések hiányával, működésképtelenségével állhat okozati összefüggésben, melynek az alperes perbeli védekezésén kívül eső mentesülés (Ptk. 556. §) szempontjából lehet relevanciája.
A Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet az alperes által hivatkozott okból nem jogszabálysértő, ezért azt hatályában fenntartotta.
Kúria Pfv. V. 20.794/2017/7., Fővárosi Törvényszék 41.Pf.638.140/2016/7., Budai Központi Kerületi Bíróság 19.P.XII.21.216/2014/52.
Közli: dr. Kiss Ferenc Kálmán ügyvéd
kfk@t-online.hu