(+36)-1-212-8731 szerkesztoseg@kbj.hu

I. évfolyam 2.szám / 2019. december


 

Szemelvények az ítélkezési gyakorlatból – Máshol nem publikált határozatok


2019/II/1

A bank és a biztosító közötti megállapodáson alapuló értesítési kötelezettség elmulasztása nincs közvetlen és direkt okozati összefüggésben a biztosított károsodásával abban az esetben, ha arra saját mulasztása, majd az ezt követő magatartása vezetett, azaz a biztosító magatartása és a felperes károsodása között bármely kártérítési felelősség konjunktív feltétele, azaz az okozati összefüggés hiányzik.

A biztosítási szerződésen alapuló kötelezettségét díj nemfizetéssel elsőként megszegő biztosított biztatási kár címén kártérítést nem követelhet, mert a „biztatási kár” megtérítésének kötelező eleme, hogy a károsodás önhibán kívül következzen be.

rPtk. 4. § (1), rPtk. 6. §, rPtk 277. § (4), (5), rPtk 318. § (1), rPtk 339. § (1), rPtk 536. § (1), 543. § (1), rPp. 272. § (2) 

A felperes biztosítási szolgáltatás és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az I. rendű alperest a rPtk. 6. §-ára alapítva biztatási kár címén. Előadta, hogy a tulajdonát képező …. számú családi házra a Zrt.-vel 2007 októberében Otthonbiztosítást kötött, amit a biztosító a PSZÁF engedélyével az I. rendű alperesre ruházott át. 2011. augusztus 18. napján az ingatlan tetőszerkezete kigyulladt és leégett, szakértői vélemény szerint hét millió forint kárt okozva.

A káreseményt az I. rendű alperesnek bejelentette, amire azt a választ kapta, hogy a szerződés díjfizetés elmaradása miatt 2011. március 31. napján megszűnt. Ezt követőn megállapította, hogy valóban a 2011. első negyedévi díját nem fizette be, de a II. és III. negyedévi díjakat igen.

A biztosító a szerződéskötéskor vállalta, hogy ha a biztosítási szerződés megszűnne, úgy a lakóházra kölcsönt nyújtó pénzintézetet harminc napon belül, a díjfizetés elmaradásáról az esedékességtől számított hatvan napon belül értesíti. Az I. rendű alperes ezt a kötelezettségét nem teljesítette, így nem küldött értesítést sem a díjelmaradásról, sem a szerződés megszűnéséről. A csekkek folyamatos megküldésével, illetve azzal, hogy a befizetett díjakat nem utalta vissza, az alperes hallgatólagosan halasztást adott a fizetésre. Ez olyan magatartásnak minősül, hogy joggal és alappal lehetett abban a tudatban, rendelkezik érvényes és hatályos biztosítással.

Bár álláspontja szerint a rPtk. 543. § (1) bekezdése értelmében a szerződés megszűnése is kérdéses, de ha nem is szűnt volna meg, az I. rendű alperesnek kártérítési felelőssége van az értesítések elmulasztása miatt. Az I. rendű alperes a háromoldalú jogviszony keretében a rPtk. 277. § (4) bekezdése szerinti együttműködési kötelezettségét nem teljesítette. Nem fizetés ellenére továbbra is küldte a befizetési csekkeket, és a felperesi befizetést nem küldte vissza, amivel azt a tudatot erősítette, hogy az ingatlanra érvényes biztosítással rendelkezik. Az I. rendű alperes magatartása a rPtk. 6. §-a szerinti tényállást kimeríti, és ezért kártérítési kötelezettség terheli.

A felperes a másodfokú bíróság végzése alapján a II. rendű alperessel szemben a keresetét kiterjesztette, és az I. rendű alperessel szembeni kereseti kérelme tűrésére kérte kötelezni. Keresetét biztatási kárra, illetőleg a szerződésen alapuló kárigényre hivatkozva tartotta fenn.

Az I. rendű alperes a kereset elutasítását kérte vitatva mind a jogalapját, mind az összegszerűségét. Előadta, a felperes a káridőpontban hatályos biztosítással nem rendelkezett az általa megjelölt családi házra. Magát a szerződéskötést nem vitatta, de állította, hogy a káridőpontban díj nemfizetés miatt már megszűnt. Az I. rendű alperesnek nem volt a rPtk. 543. § (1) bekezdése szerinti értesítési kötelezettsége a felperessel szemben. A 2011. II. és III. negyedévi díj megfizetéséből nem lehet következtetni az I. rendű alperes által adott halasztásra. A 2011. II. és III. negyedévi díj megfizetését nem tette vitássá, bár állította, hogy a második negyedévi díj megfizetése is az esedékességhez viszonyítva elkésett. Az utólagos díjfizetés nem helyezte a szerződést ismét hatályba.

Az, hogy a felperes részére a díjfizetéshez szükséges csekkeket kiküldte, nem értékelhető úgy, hogy a biztosítási díjat elegendő késedelmesen, a biztosítási feltételekben meghatározott, az esedékességtől számított hatvan napos „türelmi időn” túl befizetni. Tagadta, hogy a csekkek megküldése, a befizetett összeg vissza nem utalása, halasztásnak minősülne. A pénzintézettel szembeni kötelezettségvállalása a felperes díjfizetési kötelezettségét nem érinti.

Arra hivatkozott, hogy a felperes és az alperesek által aláírt okirat nem teremtett háromoldalú jogviszonyt. A két alperes egymással szemben fennálló kötelezettségét szabályozta, és a felperes ennek keretében a személyes adatai kezeléséhez járult hozzá. E megállapodásban való felperesi részvételnek nem volt semmilyen kihatása a biztosítási szerződésre, annak célja az volt, hogy a biztosítási jogviszony esetleges megszűnéséről a II. rendű alperes is értesüljön.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.

A rPtk. 4. § (1) bekezdése, 6. §-a, 277. § (4), (5), 318. § (1), 339. § (1) és 536. § (1) bekezdése felhívását követően rögzítette, hogy a keresetet elsődlegesen azon az alapon vizsgálta, hogy az I. rendű alperes elmulasztotta a szerződés megszűnéséről értesíteni a felperest a káreseményt megelőzően, így eljárása okán a rPtk. 6. §-ában foglaltak (ún. biztatási kár) alapján felel a bekövetkezett kárért. A rPtk. 4. § (1), illetve 277. § (4) és (5) bekezdésében foglalt szabályok a szerződés teljesítése körében állapítanak meg kötelezettségeket a felek számára. Megszűnt szerződéssel összefüggésben azonban sem a teljesítés kötelezettsége, sem az együttműködés vagy a tájékoztatás kötelezettsége nem merülhet fel.

A díjfizetés elmulasztása miatt a felperesnek számítania kellett arra, hogy a biztosítási szerződés megszűnik, és az ingatlan jogi oltalom nélkül marad. A megszűnés a díjfizetés elmaradásának olyan törvényben és a szerződés rendelkezései között előírt jogkövetkezménye, ami a jog erejénél fogva bekövetkezik, és amellyel kapcsolatban a biztosítót sem előzetes figyelmeztetési, sem pedig utólagos tájékoztatási kötelezettség nem terheli (LB Pf.VIII.24.980/1999/3.). A felperes a 2011. I. negyedévi díjának megfizetését elmulasztotta, sőt a második negyedéves díjat is csak késve fizette meg, így alappal nem számíthatott a szerződés fennállására.

A 2007. október 18. napján tett közös nyilatkozatból eredő kötelezettség megszegésével kapcsolatban kiemelte, hogy az I. rendű alperes jogelődje a II. rendű alperes felé vállalt értesítési kötelezettséget, így legfeljebb az annak elmulasztásából eredő, a II. rendű alperest ért kárért kellene felelnie. A felperes felé a nyilatkozatból eredően az I. rendű alperesnek nem volt szerződéses kötelezettsége, ilyet tehát meg sem szeghetett. A felperes hivatkozott arra, hogy amennyiben az I. rendű alperes értesíti a II. rendű alperest a biztosítási jogviszony megszűnéséről, ezzel megnyílt volna a lehetősége, hogy a fennálló hiteljogviszonyt felmondja, amelyet megelőző értesítésből, vagy legkésőbb a felmondó nyilatkozatból a felperes értesült volna a biztosítási jogviszony megszűnéséről. Így módja lett volna az ismételt biztosításra, ami megelőzhette volna az őt ért kárt.

Az I. rendű alperes a II. rendű alperessel szemben fennálló kötelezettségének elmulasztásával a felperest ért kár nem hozható okozati összefüggésbe. A II. rendű alperesnek az I. rendű alperes értesítése nyomán a felperessel szemben értesítési, vagy a jogviszony megszüntetésére vonatkozó kötelezettsége nem keletkezett volna, csak egyoldalú jogosultsága. Nem állítható bizonyossággal, hogy amennyiben az I. rendű alperes a II. rendű alperes szemben fennállt értesítési kötelezettségének eleget tett volna, akkor a felperes a kár bekövetkezésének idején a perbeli ingatlanra vonatkozóan vagyonbiztosítási szerződéssel rendelkezett volna. Ebből eredően e mulasztás – közvetlen okozati összefüggés hiányában – nem szolgálhat alapul a kártérítési felelősség megállapításához.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyta.

Változatlan álláspontja szerint a 2007. október 18. napján kelt nyilatkozat három fél részéről történt aláírásával a felek között a biztosítási szerződés megszűnése körében az I. rendű alperest terhelő tájékoztatási kötelezettségre nézve háromoldalú jogviszony jött létre. A II. rendű alperes perbevonása – a Pp. 51. § a) pontjában foglalt rendelkezés megtartása végett – szükséges volt. A felperes a másodfokú bíróság előtti tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy az I. rendű alperes együttműködési kötelezettsége a háromoldalú nyilatkozatból származik. Az I. rendű alperes a nyilatkozatból eredő értesítési kötelezettségét elmulasztotta, így a II. rendű alperes nem tudta a biztosítási szerződés megszűnésének jogkövetkezményét levonni, a felperes ennek hiányában, ennek okán nem tudott új biztosítási szerződést kötni. Az I. rendű alperes értesítési kötelezettségének elmulasztását a háromoldalú nyilatkozat megszegésében látta fennállónak.

A rPtk. 318. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó 339. § (1) bekezdése alapján a polgári jogi kártérítési felelősségnek négy alapvető feltétele van, melyek közül a jogellenesség, a kár, e kettő közötti okozati összefüggés a kártérítési felelősség szükségképpeni eleme, mert bármelyik típusú kártérítési felelősség alapjai.

Nem volt vitatott tény, hogy az I. rendű alperes a 2007. október 18. napján kelt nyilatkozatban foglaltak szerint nem tett eleget a II. rendű alperes irányában fennálló értesítési kötelezettségének, ezáltal a háromoldalú megállapodás erre vonatkozó rendelkezését megszegte. Az elsőfokú bíróság azt vizsgálta, hogy ezzel a jogellenes magatartásával és szerződésszegésével az I. rendű alperes okozta-e a felperesnél bekövetkezett kárt, fennáll-e az okozati összefüggés.

A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú ítélet jogi indokolását, hogy az okozati összefüggés az I. rendű alperes értesítési kötelezettségének elmulasztása és a felperesnél bekövetkezett kár között távoli és eshetőleges, hisz nem állítható teljes bizonyossággal az, hogy amennyiben az I. rendű alperes a II. rendű alperes felé az értesítési kötelezettségének eleget tett volna, akkor a kár bekövetkezésének idején a perbeli ingatlanra vonatkozóan vagyonbiztosítási szerződéssel rendelkezett volna, az ingatlan a vagyonbiztosítás védelme alatt állt volna. Megállapítható, hogy nem történt meg a kölcsönszerződés felmondása, hónapok teltek volna el az I. rendű alperes értesítése és a II. rendű alperes részéről a felperes irányában történő felszólítás megtételére. Az okozati összefüggés tehát az értesítési kötelezettség elmaradása és a felperesnél bekövetkezett kár között távoli és eshetőleges, így nem állhat fenn az I. rendű alperes kártérítési felelőssége, de a II. rendű alperes tűrési kötelezettsége sem. A díjfizetési kötelezettséget szabályozó biztosítási rendelkezés a felperes előtt is egyértelműen ismert volt, a díjfizetés elmulasztása miatt pedig a felperes és az I. rendű alperes közötti jogviszony megszűnt. Emiatt is alaptalan a felperes fellebbezése.

A felperes felülvizsgálati kérelmében megsértett jogszabályi rendelkezésként a rPtk. 6. §-át, 318. § (1), 339. § (1), 4. § (1) és 277. § (4), (5) bekezdését jelölte meg. Álláspontja szerint a bíróságok által megállapított tényállás alapján az I. rendű alperes kárfelelőssége mindkét általa nevesített jogalapon fennáll.

A peres felek közötti háromoldalú jogviszonyt nem a felek közös nyilatkozata hozta létre. A felperes azért került a jogviszonyba az I. rendű alperes jogelődjével, azért kötött vagyonbiztosítást, és főleg azért vele kötötte meg azt, mert a II. rendű alperes előírta. A felek háromoldalú nyilatkozata ezt a háromoldalú jogviszonyt lényegében deklarálja, illetőleg bizonyos kötelezettségekkel kiegészíti. A II. rendű alperessel szemben fennálló jelzési, értesítési kötelezettség nem cél és ok nélküli volt, az a biztosítót a biztosítási jogviszony fenntartása, a hitelfedezet meglétének biztosítása céljából terhelte, melynek megtörténte esetén a II. rendű alperest a rPtk. 4. § (1) és 277. § (4)-(5) bekezdése alapján is terhelte volna az értesítési kötelezettség.

Nem egy egyszerű vagyonbiztosításról volt szó, hanem egy hitelfedezeti biztosításról, mely fedezetül szolgált az általa felvett kölcsönhöz, tehát a biztosító jogszabályon alapuló együttműködési kötelezettsége is nagyobb és szélesebb körű, mint általában.

Mindezekhez járult még az I. rendű alperes azon magatartása, hogy a befizetési utalványokat továbbra is megküldte, a biztosítási díjat elfogadta.

A háromoldalú nyilatkozat biztosítékot jelentett mindhárom félnek.

Az I. rendű alperesnek azért, mert alappal bízhatott abban, hogy a biztosítási díj esetleges elmaradása esetén a pénzintézet kikényszeríti a további díjfizetést, tudták ugyanis, hogy a kölcsönszerződésnek ez az egyik biztosítéka, és a felperes nem kockáztathatja a kölcsönszerződés felmondását.

A II. rendű alperesnek azért jelentett biztosítékot, mert az esetleges káresemény bekövetkeztekor a hitel fedezetét képező ingatlan vagyonbiztosítással védett, egy esetleges kár bekövetkezése esetén is megfelelő fedezet áll rendelkezésre az általa nyújtott kölcsön visszafizetésére. A felperes joggal bízhatott abban, hogy nem maradhat biztosítási védelem nélkül még akkor sem, ha késik vagy mulaszt a díjfizetéssel, hiszen a biztosító erről értesíti a bankot, akinek pedig nyomós érdekében áll a biztosítási szerződés érvényességének és hatályának fenntartása, ráadásul a kölcsönszerződés alapján mint szerződéses partnert az együttműködési kötelezettség is terhelte.

Ezek az okok természetesen közvetett okoknak minősülnek, azonban nem távoli és eshetőleges jellegűek a kár bekövetkezése szempontjából, hanem közvetett és releváns okok. A kár bekövetkezésének elsődleges közvetett oka a biztosítási szerződés megszűnése, a biztosítási jogviszony hiánya. Ennek azonban egyik lényeges és releváns oka a biztosító társaság már részletezett magatartása, mulasztása, szerződéses kötelezettségének nem teljesítése, melyek nélkül nem kerülhetett volna sor a kölcsönszerződés biztosítékaként megkötött biztosítási szerződés megszűnésére, illetve arra, hogy a szerződés esetleges megszűnésekor ne kössenek újabb biztosítást.

Az I. rendű alperes a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte, mert az a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályok egyikét sem sértette meg. A felperes a 2007. október 18. napján kelt „Nyilatkozat” elnevezésű, az I. rendű alperesi jogelőd és a II. rendű alperes, valamint a felperes által is aláírt okiratnak olyan tartalmat és célt tulajdonít, amivel az nem rendelkezett. Nyomatékosan hivatkozott arra, hogy a vagyonbiztosítási szerződés nem képezte a kölcsönszerződés biztosítékát. A kölcsönszerződés biztosítékát a II. rendű alperes javára kikötött jelzálogjog és a kölcsönszerződésben kikötött életbiztosítás képezte, amint az a felperes által a fellebbezéséhez mellékelt kölcsönszerződés V. fejezetében foglaltakból is kitűnik.

Sem a „Nyilatkozat” tartalmából, sem a felperes II. rendű alperessel megkötött kölcsönszerződéséből nem következik, hogy a II. rendű alperest akár a régi Ptk. 4. § (1) bekezdése, akár a 277. § (4) és (5) bekezdése alapján a felperes irányában értesítési kötelezettség terhelte volna abban az esetben, ha az I. rendű alperestől a felperes díj nemfizetéséről, illetve a biztosítási szerződés megszűnéséről kapott volna tájékoztatást. A II. rendű alperest bármiféle előzetes értesítési kötelezettség nélkül a kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondásának joga illette meg arra az esetre, ha a felperes a vagyonbiztosítási szerződést bármely okból a II. rendű alperes előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül megszünteti, vagy díjfizetési kötelezettségének nem tesz eleget.

A vagyonbiztosítási szerződés alapján az I. rendű alperest (jogelődjét) a felperes irányában nem terhelte a Ptk. biztosítási szerződésekre vonatkozó szabályain és a vagyonbiztosítási szerződés feltételein túlmutató többletkötelezettség. Az Általános Biztosítási Feltételek 10.2.3. pontja szerint a biztosítási szerződés megszűnése után befizetett díj nem helyezi újra hatályba a szerződést.

A felperes a „Nyilatkozatból” nem nyerhetett biztosítékot arra, hogy a kölcsönnel érintett ingatlana nem maradhat biztosítási védelem nélkül, aminthogy az I. rendű alperes sem arra, hogy majd a II. rendű alperes kikényszeríti a felperesnél a biztosítási díj megfizetését. Ilyen jellegű kötelezettségvállalás nincs a nyilatkozatban. Az I. rendű alperes jogelődje és a II. rendű alperes kizárólag tájékoztatási kötelezettséget vállalt, és azt is kizárólag csak egymás irányában. Egyikük sem vállalt kötelezettséget a felperes felé arra, hogy amennyiben egymástól a „Nyilatkozat” szerinti tájékoztatást kapnak, úgy arról a felperest értesítik. A felperes tehát alappal egyik alperestől sem számíthatott értesítésre. A „Nyilatkozat” a felperes perbeli vagyonbiztosítási szerződésének feltételeit, díj megfizetésére vonatkozó kötelezettségét, e kötelezettség elmulasztása miatti jogkövetkezményeket nem érintette.

A felülvizsgálati kérelem a jogerős ítélet jogszabálysértését abban határozta meg, hogy a „Nyilatkozat”-ban foglaltak nem teljesítése miatt az I. rendű alperes kártérítési felelősségét nem mondta ki. A Kúria a jogerős ítéletet ebben a keretben vizsgálta felül.

A felperes megsértett jogszabályi rendelkezésként a rPtk. 6. §-át is felhívta, bár ezzel kapcsolatban a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának egyes kérdéseiről szóló 1/2016. (II. 15.) PK vélemény 3. pontja szerinti követelményt nem teljesítette, a jogszabálysértés tartalmi körülírása, az ezzel kapcsolatos jogi álláspont kifejtése hiányzik. E körben tehát a felülvizsgálati kérelem nem felel meg a Pp. 272. § (2) bekezdése szerinti tartalmi követelményeknek. A Kúria ennek ellenére megjegyzi, hogy a régi Ptk. 6. §-a szerinti „biztatási kár” megtérítésének kötelező eleme, hogy a károsodás önhibán kívül következzen be. Mivel a biztosítási szerződés a díj nem fizetése okán szűnt meg, a felperes részéről az önhiba hiánya nem állapítható meg.

A rPtk. 4. § (1), 277. § (4) és (5) bekezdése szerinti együttműködési és tájékoztatási kötelezettség megsértésén keresztül megvalósuló, a régi Ptk. 318. § (1) bekezdése szerinti kártérítési felelősséget illetően a jogerős ítélet érdemben és jogi indokait illetően is helyes álláspontot tartalmaz.

Ezzel kapcsolatban a Kúria annak tulajdonít jelentőséget, hogy aki a biztosítási szerződésen alapuló kötelezettségét elsőként megszegte, az maga a felperes volt, amikor 2011. I. negyedévi biztosítási díjat nem fizette meg. Függetlenül attól, hogy a II. és III. negyedévi díjat megfizette (igaz az előbbit is késedelmesen), már egyetlen díj megfizetésének elmulasztása a biztosítási szerződés megszűnését eredményezte (Biztosítási feltételek 10.2.3. pont), ezzel a felperesnek a biztosítási szerződés feltételei folytán tisztában kellett lennie.

A „Nyilatkozat” szerinti, az I. rendű alperest a II. rendű alperes irányában terhelő tájékoztatási kötelezettség teljesítése vagy elmulasztása a biztosítási szerződés megszűnését nem érinti. A felperes nem igazolta, hogy a közte és a II. rendű alperes közötti megállapodás kiterjedt arra, hogy a per tárgyát képező vagyonbiztosítási szerződés bármely okból történő megszűnése esetén, valamely türelmi idő biztosítása mellett a II. rendű alperes módot adott volna új biztosítás megkötésére. Ezzel szemben a kölcsönszerződés 1. h.) pontja értelmében a II. rendű alperes jogosult volt a szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha a felperes az ingatlanra kötött vagyonbiztosítást bármely okból a II. rendű alperes előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül megszünteti, vagy a díjfizetési kötelezettségének nem tesz eleget.

A felperes gondatlanul járt el, amikor észlelve a 2011. I. negyedévi díj elmulasztott befizetését, nem egyeztette a kölcsön, illetve a biztosítási szerződéseiben foglaltakat, nem járt el az alpereseknél annak tisztázása érdekében, hogyan háríthatja el a mulasztása következményeit. Ezzel szemben könnyelműen bízott abban, hogy – egy részlet meg nem fizetése után, és utólagos megfizetése hiányában is –, a következő részletek teljesítésével a biztosítási szerződése hatályában fennmaradhat.

A Kúria tehát egyetértett azzal, hogy a „Nyilatkozaton” alapuló, alperesek közötti értesítési kötelezettség elmulasztása nincs közvetlen és direkt okozati összefüggésben a felperes károsodásával. A felperes károsodására saját mulasztása, majd az ezt követő magatartása vezetett, vagyis bármely kártérítési felelősség konjunktív feltétele, az okozati összefüggés az I. rendű alperes magatartása és a felperes károsodása között hiányzik.

Mivel e kérdésnek a felperes a felülvizsgálati kérelmében is jelentőséget tulajdonított, rögzítendő, nem felel meg a tényeknek, hogy a vagyonbiztosítási szerződés az „életbiztosítással kombinált Lakásvásárlási kölcsönszerződés” biztosítéka lett volna. A kölcsön biztosítéka a per tárgyát képező ingatlanra vonatkozó jelzálogjog és a felperes által megkötendő „Életbiztosítás” volt. A vagyonbiztosítás megkötése valójában kizárólag a felperes számára szolgált „biztosítékul” arra, hogy amennyiben a jelzáloggal megterhelt vagyonban a kölcsönszerződés fennállta alatt a biztosítási szerződésben meghatározott biztosítási esemény folytán értékcsökkenés következne be, úgy az ennek ellenére fennálló felperesi teljesítési kötelezettség mögött a biztosító megtérítési kötelezettségét tudhatja.

A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

(Kúria Pfv. V.22.411/2016/4, Győri Törvényszék 1.Pf.20.194/2016/4, Mosonmagyaróvári Járásbíróság 6.P.20.427/2015/6/II)

2019/II/2

Pp. 25. § (4), Pp. 26. § (2), Pp. 32. § (1), Pp. 31. § (2) c), Pp. 37. § b)

A PKKB végzésében megállapította: a felperesek sérelemdíj iránti keresetüket az I. r. felperest ért közúti balesetre alapítják.

A jelen perre már alkalmazandó, Pp. 26. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a felelősségbiztosítási szerződéssel összefüggő törvényi rendelkezés alapján a károsult kártérítési, illetve sérelemdíj iránti igényét a károkozótól eltérő harmadik személlyel szemben is érvényesítheti, e harmadik személlyel szemben indított perre – törvény, az Európai Unió kötelező jogi aktusa, illetve nemzetközi egyezmény eltérő rendelkezése hiányában – az a bíróság, amelynek területén a felperes belföldi lakóhelye, belföldi lakóhely hiányában belföldi tartózkodási helye, vagy ha a felperes nem természetes személy, belföldi székhelye található kizárólagosan illetékes.

A fenti jogszabályhely alapján a perre a törvény kizárólagos illetékességet állapít meg, ezért a bíróság a felperesek által megjelölt általános illetékességi okot nem vehette figyelembe.

Ez viszont azt eredményezi, hogy az I. r. és II. r. felperesek és az alperes közötti perre a Miskolci Járásbíróság, a III. r. felperes és alperes közötti perre a jelen bíróság illetékes kizárólagosan.

Azt a jelen végzés meghozatalánál nem lehetett figyelembe venni – de a kijelölés során bizonyára majd igen –, hogy az I. r. és II. r. felperes Budapest XII. kerületében tartózkodik. A törvény szóhasználata egyértelműen a lakóhely figyelembe vételét írja elő, tartózkodási helyre alapítani a kizárólagos illetékességet csak lakóhely hiányában lehet, az I. r. és II. r. felperesnek ugyanakkor van lakóhelye.

A felperesek eltérő lakóhelye miatt az illetékes bíróság nem állapítható meg, hiszen olyan bíróság nincs, amely a fenti ellentmondások miatt valamennyi felperesre illetékes lenne.

Emiatt a bíróság a Pp. 32. § (1) bekezdése és 31. § (2) bekezdés c) pontja alapján az iratot kijelölésre felterjesztette.

A Kúria végzésében megállapította, hogy a felperesek a PKKB-hoz 2019. július 4-én benyújtott keresetükben sérelemdíj megfizetése iránt indítottak pert az alperes ellen, mint a károkozó felelősségbiztosítójával szemben, a Gfbt. 28. § (1) bekezdése alapján.

A pertárgy értékét 22 millió forintban jelölték meg.

A PKKB illetékességét az alperes székhelye alapján a Pp. 25. § (4) bekezdésére alapították megjegyezve, hogy a felperesi pertársaság a Pp. 37. § b) pontján alapul, mert a perbeli követelések ugyanabból – a balesettel okozott kár megtérítése iránti – jogviszonyból erednek. Keresetükben előadták, hogy bár az I-II. rendű felperes állandó lakóhelye Miskolcon található, 2018-ban Budapestre, költöztek, figyelemmel arra, hogy a miskolci házuk nem volt akadálymentes. A perbeli baleset következtében az I. rendű felperes állandó testi erőt igénylő rendszeres segítségre szorul, amelyre kizárólag a fővárosban élő III. rendű felperestől számíthatnak. Ezért 2018. november vége óta Budapesten a megjelölt címen laknak.

A PKKB végzésében az iratokat a Kúriához terjesztette fel az eljáró bíróság kijelölése végett. Határozatát azzal indokolta, hogy a Pp. 26. § (2) bekezdése a perbeli jogvita elbírálására kizárólagos illetékességet állapít meg, ezért a felperesek által megjelölt általános illetékességi okot nem vehette figyelembe. Ez viszont azt eredményezi, hogy az I. és II. rendű felperesek, s az alperes közötti perre a felperesek állandó lakhelye szerinti Miskolci Járásbíróság, míg a III. rendű felperes és az alperes közötti perre a PKKB a kizárólagosan illetékes bíróság. A PKKB végzése meghozatalánál nem vehette figyelembe azt, hogy az I. és II. rendű felperes Budapest XII. kerületében tartózkodik, de a kijelölés során a bíróság erre bizonyára figyelemmel lehet.

A törvény szóhasználata egyértelműen a lakóhely figyelembe vételét írja elő, tartózkodási helyre alapítani a kizárólagos illetékességet csak lakóhely hiányában lehet, az I-II. rendű felperesnek ugyanakkor van lakóhelye. A felperesek eltérő lakóhelye miatt az illetékes bíróság nem állapítható meg, mert nincs olyan bíróság, amely a fenti ellentmondások miatt valamennyi felperesre illetékes lenne. Ezért a Pp. 32. § (1) bekezdésére, valamint a 31. § (2) bekezdés c) pontjára hivatkozva terjesztette fel az iratokat a Kúriához az eljáró bíróság kijelölése végett.

A Kúria az eljárás lefolytatására a Budai Központi Kerületi Bíróságot (a továbbiakban: BKKB) jelölte ki az alábbi indokokra tekintettel:

A Pp. 26. § (2) bekezdése akként rendelkezik hogy ha a felelősségbiztosítási szerződéssel összefüggő törvényi rendelkezés alapján a károsult kártérítési, illetve sérelemdíj iránti igényét a károkozótól eltérő harmadik személlyel szemben is érvényesítheti, e harmadik személlyel szemben indított perre – törvény, az Európai Unió kötelező jogi aktusa, illetve nemzetközi egyezmény eltérő rendelkezése hiányában – az a bíróság, amelynek területén a felperes belföldi lakóhelye, belföldi lakóhely hiányában belföldi tartózkodási helye, vagy ha a felperes nem természetes személy, belföldi székhelye található kizárólagosan illetékes.

A Gfbt. 28. § (1) bekezdése szerint a károsult kártérítési igényét e törvény alapján, a biztosítási szerződés keretei között a károkozó gépjármű üzemben tartójának biztosítójával szemben közvetlenül, illetve az e törvényben meghatározott esetekben a Kártalanítási Számla kezelőjével szemben jogosult érvényesíteni.

A felperesek a Pp. 37. § b) pontja szerinti célszerűségi pertársak, mert a perbeli követeléseik ugyanabból a jogviszonyból erednek.

A Pp. 30. § (1) bekezdése szerint a bíróság illetékességének megállapításánál a keresetlevél beadásának időpontja az irányadó.

A keresetlevélben előadottakból az állapítható meg, hogy az I-II. rendű felperesek 2018 óta életvitelszerűen a budapesti címükön laknak, mivel az I. rendű felperes a perbeli baleset következményeként rendszeres ápolásra szorul, melyet a III. rendű alperes tud  részére családi körben nyújtani. Az I. és II. rendű felperesek tényleges lakóhelye tehát Budapest XII. kerületében található.

A Pp. 37. § b) pontja az alábbiak szerint rendelkezik: Több felperes együtt indíthat pert, illetve több alperes együtt perelhető, ha a perbeli követelések ugyanabból a jogviszonyból erednek.

A Kúria a kifejtett indokokra tekintettel a Pp. 31. § (1) bekezdése és a (2) bekezdés c) pontja alapján eljárva a per elbírálására az I. és II. rendű felperes tényleges lakóhelye szerint kizárólagosan illetékes BKKB-t jelölte ki és erről a felterjesztő bíróságot értesíti.

Kúria, Pkk.II.24.754/2019/2. sz. végzés

Beküldte: dr. Oroszlán Zsuzsa ügyvéd, Budapest

2019/II/3

I.  A biztosító gazdasági-üzletpolitikai döntési kompetenciájába tartozik a hitelbiztosító azon döntése, hogy egy adott gazdasági társaság tekintetében a hitellimit visszavonásáról döntött, mert tudomására jutott, hogy a cégcsoport tagja(i) vonatkozásában fizetésképtelenség miatt eljárás indult. A biztosítónak ez az eljárása a szokásos gazdasági tevékenysége keretein belül maradt, jogos üzleti érdekeinek megfelelő volt, amely a kártérítési felelősséget megalapozó, felróható magatartásnak nem minősíthető.

II.  A jogsértésért fennálló felelősséget nem teszi megállapíthatóvá a közlés, amennyiben a valóságnak megfelel, önmagában amiatt, hogy az üzletfelek körében az érintett személy hátrányos piaci megítélését váltja ki, vagy a bizalom meggyengítésére alkalmas.

Alkalmazott jogszabályok: Ptk. 2:45. §, Ptk. 6:519. §

Az alperes hitelbiztosítási szolgáltatást nyújt az ügyfelei részére. Az alperes ügyfelei közül több az I. rendű felperessel állt üzleti kapcsolatban. A biztosítottak az I. rendű felperes részére teljesített szállításokból eredő követeléseik biztosítására az I. rendű felperesre mint vevőre vonatkozó hitellimitet igényeltek. Az alperes az I. rendű felperesre vonatkozó hitellimit alapján, az abban foglalt összeg erejéig biztosítási fedezetet nyújtott a biztosítottak részére az I. rendű felperes mint vevő fizetésképtelensége vagy nem fizetése esetére.

Az I. és II. rendű felperes gazdasági társaságok az „A” Kft. és a „B” Kft. tulajdonában állnak. Az „A” Kft. és a „B” Kft. tulajdonosa F. R., az I. rendű felperes vezérigazgatója házastársa F-né M. R.

[3]       „A” Kft. tulajdonában állt 2011. szeptember 8-áig a „C” Kft. Ez utóbbi gazdasági társaságban a 2011. július 15-én megindult végelszámolási eljárás során az „A” Kft. tulajdonjoga megszűnt, majd a gazdasági társaság ellen 2012. október 25-én felszámolási eljárás indult.

[4]       Az „A” Kft. tulajdonában állt 2011. szeptember 13-áig a „D” Kft. Ez utóbbi gazdasági társaságban a 2011. július 15-én megindult végelszámolási eljárás során az “A” Kft. tulajdonjoga megszűnt, majd a gazdasági társaság ellen 2012. május 11-én felszámolási eljárás indult.

[5]       F. R. tulajdonában állt az „E” Kft., amely ellen 2006. november 13-án indult felszámolási eljárás.

Az alperes 2014. december 15. és 2015. január 1-e között kilenc tájékoztató levelet küldött ki a saját ügyfelei részére szlovák, német, holland, magyar, olasz és angol nyelven. A levél tartalma szerint az I. rendű felperes vonatkozásában 2014. december 15-étől a fedezet törlésre került. A szlovák, német és olasz nyelven megfogalmazott levelekben magyarul az alábbi megjegyzések kerültek feltüntetésre:

„001 A határozat a legfrissebb információkon alapul

002 Fizetésképtelenségi eljárás indult. A fenti esemény nem a fenti vevőre vonatkozik, hanem a vevő vagy társult társaságok csoportjának egyéb tagjára (tagjaira).

003 Ez a hitelkeret 2014. december 15. hatállyal került törlésre”

Holland és angol nyelven – egyebek mellett – az alábbi közlést küldték meg az alperes ügyfeleinek: „Fizetésképtelenségi eljárások kerültek megindításra, iktatásra vagy megkezdésre. Az említett esemény nem magára a vevőre vonatkozik, de a vevői csoport tagjaira vagy a vevővel összefüggésben álló vállalatokra vonatkozik.”

Az alperes a postai megküldéssel egyidejűleg az általa működtetett „X” rendszerben is közzétette a közleményét, amelyhez kizárólag az alperes ügyfelei saját azonosítóval és jelszóval férhettek hozzá. A közlemények ezen az elektronikus felületen angol nyelven voltak elérhetők.

A felperesek keresetükben 200.000.000 forint sérelemdíj megfizetésére kérték az alperest kötelezni, elsődlegesen a Ptk. 6:31. § alapján egymás közötti megosztás szerint, másodlagosan egyetemleges kötelezésüket kérve. Harmadlagosan kérték, hogy a bíróság kötelezze az alperest 162.242.220 forint kártérítés, továbbá 37.757.780 forint sérelemdíj megfizetésére a felperesek között a Ptk. 6:31. § szerinti megosztás alapján, negyedlegesen az előbbi összegű kártérítés és sérelemdíj megfizetésére egyetemlegesen kérték az alperes kötelezését. Kereseti álláspontjuk szerint az alperes annak valótlan közlésével, hogy a felperesekkel összefüggésben fizetésképtelenség merült fel, megsértette a felperesek jóhírnevét, ezért kérték a Ptk. 2:52. § és 2:53. § szerinti szankciók alkalmazását.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint a közlés alapján a felperesek nem beazonosíthatók, a közlések nem a felperesre vonatkoznak, amennyiben a kapcsolat mégis megállapítható lenne a közlés és a felperesek személye között, a közlés nem valótlan a felperesek tulajdonosi köre és korábbi gazdasági társaságaik cégtörténete miatt.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A felperesek fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Érdemben egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak azzal a megállapításával, hogy a kifogásolt közlések nem azt állítják, hogy a fizetésképtelenségi eljárás a vevő, az I. rendű felperes vonatkozásában indult, hanem éppen azt rögzítik, hogy a tájékoztatás nem a vevőre, hanem a vevő vagy társult társaságok csoportjának egyéb tagjára, illetve tagjaira vonatkozik. Ebből következően a II. rendű felperes a közléssel összefüggésben semmilyen módon nem azonosítható, arra is tekintettel, hogy a II. rendű felperes vonatkozásában az alperes a saját ügyfelei részére hitellimitet nem bocsátott rendelkezésre, továbbá a megküldött levelekben a II. rendű felperes említésre sem került. Ezért megalapozottan került sor a II. rendű felperes keresetének elutasítására.

A másodfokú bíróság nem értett egyet ugyanakkor az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy a sérelmezett közlés nem az I. rendű felperesre vonatkozik, ezért a jóhírnév megsértése fogalmilag kizárt. A másodfokú bíróság kifejtette, hogy az I. rendű felperes személye a sérelmezett közlésekből felismerhető, az abban foglalt állítások az I. rendű felperessel összefüggésbe hozhatók. A kifogásolt közlés azonban, amit az elsőfokú bíróság is helyesen állapított meg, olyan tényállítás volt, amely nem valótlan, ugyanis nem azt állítja az alperes, hogy a fizetésképtelenségi eljárás jelenleg indult meg, hanem mindössze annyit, hogy a közlés a legfrissebb információkon alapul. A fizetésképtelenségi eljárásokra vonatkozó tényállítások a valóságnak megfelelnek, és bár a gazdasági élet szereplői a végelszámolás bejelentését, majd a tulajdonosváltozást, végül a felszámolási eljárások megkezdését az „A” Kft. vonatkozásában – amely tulajdonosa a felpereseknek – fenntartásokkal kezelhetik, ennek közlése nem jogsértő, figyelemmel arra, hogy a közlésben szereplő adatok a közhiteles nyilvántartásból megismerhetők, a valóságnak megfelelnek. Mindezekre tekintettel a jóhírnév sérelme Ptk. 2:45. § (2) bekezdése alapján nem volt megállapítható.

A jogerős ítélet ellen az I. és II. rendű felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezése, és elsődlegesen az első- vagy másodfokú bíróság, új eljárásra utasítása, másodlagosan a keresetüknek való helyt adás érdekében, harmadsorban fenntartották igényüket a jog fennállása tekintetében a közbenső ítélet meghozatalára. A felperesek álláspontja szerint az alperes, mint a piacon meghatározó hitelbiztosító sérelmezett közleménye, amelyet az alperes kifejezetten a felperesek piaci partnereihez címzett, olyan körülmények között, hogy a felperes gazdálkodó szervezetekkel és a velük összefüggésbe hozható gazdasági társaságokkal szemben a közlés időpontjában nem volt fizetésképtelenségi eljárás, alkalmas volt arra, hogy velük szemben a piaci bizalmat megingassa, ezért számukra kifejezetten hátrányos volt, a jóhírnév sérelmét okozta. Az eljárt bíróságok elzárták annak bizonyításától, hogy a közlemény milyen hatással volt a piaci partnerek felperesekkel szemben tanúsított magatartására, amely az ügy érdemi elbírálására kiható, lényeges eljárási szabálysértés. A felperesek álláspontja szerint a közleményben a jelen időben történt fogalmazás és a „legfrissebb információra” való hivatkozás arra utal, mintha a fizetésképtelenségi eljárás a közlés időpontjában lett volna folyamatban. Ilyen peradat azonban nem áll rendelkezésre, ezt a jogerős ítélet által hivatkozott cégjegyzék adatai sem támasztják alá. A közlés a valós tény hamis színben való feltüntetésével is megvalósítja a jogsértést azzal, hogy a fizetésképtelenségi eljárásokkal kapcsolatos hivatkozás a II. rendű felperesre mint az I. rendű felperes cégcsoportjának tagjára is vonatkoztatható. Ezért nem mentesíti a jogsértés alól az alperest annak közlése, hogy a tényállítás nem az I. rendű felperessel szemben megindított fizetésképtelenségi eljárásra vonatkozik. A jogerős ítélet sérti a Ptk. 2:52. § (2) bekezdését, mert az alperes a felelősség alól való mentesülését nem bizonyította. A felperesek kártérítési keresettel kapcsolatos felülvizsgálati álláspontja szerint a közlésben szereplő „legfrissebb adatok szerint” kitétel és a felperesekkel összefüggésbe hozott fizetésképtelenségi eljárások alapján a kereskedelmi partnerek azt a következtetést vonták le, hogy a felperesek fizetőképessége kétséges, amely kárt okozott, így önmagában is megalapozza a Ptk. 6:520. § és 6:519. § alapján a kártérítési felelősséget. A perben bizonyították, de a köztudomás szerint is elfogadható, hogy az alperes magatartásával okozati összefüggésben őket kár érte. A Ptk. 2:45. § (2) bekezdése alapján a jóhírnév megsértése és a sérelemdíj fizetési kötelezettség mellett tehát az alperesnek felróható magatartás a kártérítési felelősségét is megalapozza.

Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Kifejtette, hogy a jogerős ítélet a Pp. 206. § (1) bekezdését nem sérti, továbbá a felülvizsgálati kérelem kereseti kérelemnek való helyt adásra irányuló petituma a kereseti kérelmek indokolásbeli hiányosságai, illetve jogszabályi megalapozottságának hiánya miatt nem teljesíthető, közbenső ítélet pedig a felperesek által előterjesztett keresethalmazat miatt érdemben nem is hozható. Az alperes fenntartott álláspontja szerint – a jogerős ítélet téves megállapításával szemben – a közlésben foglalt állítás az I. rendű felperessel nem hozható összefüggésbe. Nem fogadható el a felpereseknek az az érvelése sem, hogy a közlés tartalmilag arra utalna, hogy a cégcsoporton belül pénzügyi gondok vannak, mert a fizetésképtelenségi eljárás megindulásából nem következik cégjogi értelemben az érintett fizetésképtelensége. Abból pedig, hogy valamely tag ellen fizetésképtelenségi eljárás indult, különösen nem következik, hogy a cégcsoport többi tagja sem tud eleget tenni a fizetési kötelezettségeinek. A közlés alapján a II. rendű felperes nem egyértelműen beazonosítható, ezért az a BH1997.173. számú eseti döntésben kifejtettekre is figyelemmel, a II. rendű felperes igényérvényesítése alaptalan. A kifogásolt közlés tartalmi megítélésével kapcsolatban azt hangsúlyozta az alperes, hogy a felperesek a 001 számú megjegyzést tévesen kapcsolták össze a 002 jelű megjegyzéssel. Az előbbi nem a többi törlési ok bevezetője, hanem a hitellimit törlésének önálló indoka. Olyan törlési okot jelöl, amely független a többi törlési októl, de nem jelöli meg pontosan, hogy a hitellimit törlésének alapjául milyen ok szolgált. A hitelbiztosító ugyanis nem köteles indokolni a hitellimit visszavonását, így azt olyan információra is alapíthatja, amelyet nem kíván a biztosítottakkal megosztani. Ettől teljesen független törlési ok volt a 002 jelű, a fizetésképtelenségi eljárás megindulására vonatkozó megjegyzés. A „legfrissebb információkon alapul” kifejezés nem a fizetésképtelenségi eljárásra vonatkozott; azt jelenti, hogy a hitellimit törlése a hitelbiztosító által eddig figyelembe nem vett, nem vizsgált információn alapul.

A Kúria a sérelmezett közlés valóságtartalmát illetően egyetértett az eljárt bíróságok álláspontjával. Az I. rendű felperes cégcsoportjához tartozó cégek tekintetében a „fizetésképtelenségi eljárás” (végelszámolás, felszámolás) megindulására vonatkozó közlést a felperesi tulajdonosi körhöz tartozó cégek cégnyilvántartásból is megismerhető adatai alátámasztják, így az nem valótlan.

Nem fogadta el a Kúria a közleménynek a fizetésképtelenségi eljárás jelenidejűségére, ezért a közlés valótlan, illetve a valóságot hamis színben feltüntető voltára vonatkozó felülvizsgálati érvelést. A felülvizsgálati kérelemben a „legfrissebb információ” helyett a „legfrissebb adat” kifejezés használata – az adat és az információ eltérő jelentése miatt – fogalomtorzító. Ezért a felülvizsgálati kérelemben megváltoztatott szóhasználat a kifogásolt közlés értelmezésénél megtévesztő. Az „adat” tényre vonatkozik, míg az „információ” szó az adott szövegkörnyezetben értesülést jelent. Amint azt tartalmilag az eljárt bíróságok is helytállóan megállapították, a „legfrissebb információ” szövegösszefüggésben való értelmezése alapján a jelenidejűség az információ megszerzésére és nem az információban szereplő adat keletkezésére, a fizetésképtelenségi eljárás megindulására vonatkozik. A kifogásolt kifejezés helyes értelmezése alapján tehát a közlés szerint a határozat az alperes legújabb értesülésén alapul.

A közlés, amennyiben a valóságnak megfelel, önmagában amiatt, hogy az üzletfelek körében az érintett személy hátrányos piaci megítélését váltja ki, vagy a bizalom meggyengítésére alkalmas, a jogsértésért fennálló felelősséget nem teszi megállapíthatóvá. Annak megítélése, hogy a sérelmezett közlés a Ptk. 2:45. § (2) bekezdése alapján a jóhírnév sérelmét okozza, jogkérdés. Ezért alaptalanul kifogásolták a felperesek, hogy az elsőfokú bíróság nem folytatott bizonyítást a közlés piaci partnerek körében kiváltott hatására vonatkozóan. Jogsértés hiányában a Ptk. 2:52. § (2) bekezdése alapján a sérelemdíj fizetési kötelezettség feltételeire és a kimentésre vonatkozó szabályok nem alkalmazhatók, ezért erre vonatkozóan szükségtelen lett volna a felperesek által hiányolt bizonyítás is.

A perben kifogásolt közlemény lényegi tartalma az volt, hogy az alperes az I. rendű felperes tekintetében a hitellimit visszavonásról döntött, mert tudomására jutott, hogy a cégcsoport tagja(i) vonatkozásában fizetésképtelenség miatt eljárás indult. Az alperes gazdasági-üzletpolitikai döntési kompetenciájába tartozik a biztosított konkrét vevője tekintetében a kockázat vállalásának megítélése. Az alperes a tudomására jutott adatok és üzleti megfontolások alapján határozott a hitellimit törléséről, és e döntéséről az érintett ügyfeleket tájékoztatta. Az alperesnek ez az eljárása a szokásos gazdasági tevékenysége keretein belül maradt, jogos üzleti érdekeinek megfelelő volt, amely a Ptk. 6:519. §-a alapján a kártérítési felelősséget megalapozó, felróható magatartásnak nem minősíthető. Ezért a felperesek kártérítésre alapított – harmadlagos és negyedleges – keresete is alaptalan.

A perbeli közleménnyel az alperes a fedezet törlésére vonatkozó határozatáról tájékoztatta az I. rendű felperes ügyfeleit. A kifogásolt közleményben a II. rendű felperes személye, függetlenül attól, hogy tulajdonosi köre az I. rendű felperesével azonos, nem beazonosítható. Ezért helytállóan állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a perbeli közlemény miatt a II. rendű felperes igénye az érintettség hiányában alaptalan.

A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

Kúria Pfv.IV.21.114/2017/7., Fővárosi ítélőtábla 8.Pf.21.278/2016/6.; Fővárosi Törvényszék 35.P.25.429/2015/20.

Beküldte: dr. Matovics Rúben ügyvéd, Budapest

Ez a webhely a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat (sütiket) használ. További információ

E honlap megfelelő működéséhez néha „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, ahogy azt más nagy webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. A sütik kis szövegfájlok, melyeket a webhely az oldalaira látogató felhasználó számítógépén, illetve mobilkészülékén tárol el. Ezeket a sütiket nem kell feltétlenül engedélyeznie ahhoz, hogy a weboldal működjön, azonban lényegesen javítják a felhasználói élményt. Belátása szerint engedélyezheti a sütiket, de, ha nem teszi, lehetséges, hogy a weboldal egyes elemei nem fognak megfelelően működni. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban is. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha a "Rendben" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. A honlap bezárása után törölheti a sütiket.

Bezárás