I. évfolyam 1.szám / 2019. szeptember

Lectori salutem

Az események – a kártérítési jogban: a kár bekövetkezéséhez vezető események – bár a világ törvényszerűségei szerint, mégis, az ember számára előre kiszámíthatatlanul kapcsolódnak össze és válnak együttesen jogilag releváns okfolyamattá, további események eredőjévé; a polgári jog ingerküszöbét elérő találkozásuk a káreseményben valósul meg. Majd a következmény maga is okká válik, szálai szétválnak, szerteágaznak és további következmények végtelen sorozatát indítják el. Mind az események eredete, mind pedig a következmények teljes hálózata olyannyira összetett, hogy emberi eszközökkel a maga teljességében valószínűleg felmérhetetlen.

A kártérítési jog mégis éppen a fenti, valójában két létkérdésre keresi a választ. Egyrészt azt vizsgálja, hogy a múlt mely eseményeit, e történések mely összekapcsolódásait, kombinációit tekinthetjük jogi okozatosságnak, okozatossági értelemben vett beszámításnak. Másrészt, mely következményeket tekinthetünk még a káresemény részének, kompenzálandó következményének, vagyis hogyan alakítja ki a jogrend a megtérítendő kár fogalmát, hol húzza meg határait.

A kártérítési jog e két kérdés megválaszolására irányuló törekvéseivel a lehetetlenre tesz kísérletet: az eredeti állapot helyreállításával, megközelítésével bizonyos értelemben vissza kívánja fordítani az idő kerekét, meg nem történtté kíván tenni megtörtént eseményeket.

A kártérítési jog egyszersmind „kíméletlenül gyakorlatias” jogterület, amelyet nem hagynak érintetlenül a digitális forradalom (avagy negyedik ipari forradalom) és a posztmodern társadalom, gazdaság egyéb kihívásai sem. A mesterséges intelligenciához, pl. az önvezető járművek fejlesztéséhez és majdani forgalomba állásához kapcsolódó felelősségi-kártérítési kérdések a kártérítési jog, azon belül a felelősségi szemlélet határait feszegetik. Ha pl. nem is oly sok idő múlva, egy magas fokban automatizált önvezető jármű megfelelő számú és eredményes tesztelést követően, az emberi vezetőnél nagyságrendekkel alacsonyabb hibakockázattal, az előzetesen meghatározott és megfelelő legitimációval bíró testület által elfogadott etikai elveknek megfelelően programozott szoftverrel forgalomba áll, miután az ehhez szükséges valamennyi közjogi engedélyt megadta a kompetens hatóság, majd e jármű  rendeltetésszerű működése mellett mégis kárt okoz, egy kártérítési-felelősségi modellben vajon tetten érhető volna-e még a felelősség valamennyi célja, különösen a prevenció, s vajon nem erősítik-e fel ezek a tendenciák azt a korábbi megközelítést, miszerint általánosságban, avagy bizonyos területeken biztosítási alapú modelleknek kell felváltaniuk a kártérítési felelősséget? Vajon mi motiválta a döntéshozót Québecben, amikor a közúti balesetben okozott és elszenvedett károk rendezését egy az egyben biztosítási alapra helyezte át, kikapcsolván a felelősségi szempontot? Vajon mi motiválta az új-zélandi jogalkotót, amikor az élet szinte minden területén, bármely módon elszenvedett károk tekintetében egy általános biztosítási modellt vezetett be a kártérítési felelősség helyett? Vajon az itt felhalmozódott tapasztalat segítheti-e más országok jogalkotóit és jogalkalmazóit? Nem is beszélve a kutatókról, akik újra megvizsgálhatják és szükség szerint újradefiniálhatják a felelősség (kártérítés) és a biztosítás viszonyát.

E potenciális jövőképen túl a múlt és a jelen tapasztalatai is azt mutatják, hogy a kártérítési és a biztosítási jog szorosan összefügg, s nemcsak azért, mert mindkét mechanizmus egy közös genus proximum alá rendezhető: kárelosztási rendszerek, modellek. Hol a biztosítási jog épül a kártérítési jogra, hol alternatívái egymásnak, hol pedig elgondolkodtató kapcsolódási pontokat mutatnak. E két terület ma már aligha művelhető egymásra tekintet nélkül, legyen szó akár elméleti kutatásokról avagy a mindennapok gyakorlati jogalkalmazásáról. A kártérítési jog és a biztosítási jog integrált szemlélete és közös bemutatása – akár egy szakfolyóirat keretében – több és más mintha pusztán egymás mellé helyeznénk e két területről nyert ismereteinket. Éppen ezért érthető és üdvözlendő, hogy a szerkesztők e címmel és megközelítésben bocsátják útjára e „lapot”, amely követve az idők szavát, elektronikus formában hozzáférhetőként jelenik meg.

E sorok írója örömmel „veszi majd kézbe” az egyes lapszámokat; köszöni, hogy a kiváló szakemberekből verbuvált szerkesztőség folyamatosan figyelemmel kíséri a kártérítési és a biztosítási jog hazai és nemzetközi történéseit, fórumot biztosít színvonalas szakmai vitákhoz, s ezáltal egy olyan szakfolyóiratot állít elő, amely forrásként, figyelemfelhívásként és további kutatások inspirációjaként is szolgálhat. Mindazon gyakorló jogász kollégák számára pedig, akik akár a biztosító szemszögéből szemlélik e két jogterületet, akár a károsultaknak nyújtanak jogi segítséget, úgy véljük, mellőzhetetlen forrás és tájékozódási pont lesz. S mivel a szerkesztőség várja és szívesen fogadja a színvonalas írásokat, ezért bátran köszönthetem az olvasót azzal, hogy ne csak olvassuk, hanem írjuk is együtt e lapot.

Fuglinszky Ádám 

* A szerző egyetemi tanár.