IV. évfolyam 1. szám
Fórum
Karczub Péterügyvéd: Közvetítői eljárás. Jóvátétel, de kinek a javára?
[1] A kártérítéssel foglalkozó jogászok körében régóta megoszlanak a vélemények, hogy a jóvátételi egyezségi megállapodás alapján fizetett összeg beszámítható-e a polgári kártérítésbe vagy sem. Amióta a jogalkotó lehetővé tette és egyre sikeresebben alkalmazzák is a büntető eljárásban a közvetítés során a jóvátételi megállapodást, illetve a Ptk. a sérelemdíj jogintézményét bevezette, eltérő jogi álláspontok alakultak ki a károsult által közvetlenül kifizetett összeg esetleges beszámításáról.
[2] A biztosítók a sérelemdíj tartalmát szélesen értelmezve azt a gyakorlatot vezették be, hogy – függetlenül a közvetítői egyezség szövegétől –, beszámítják az általuk fizetendő sérelemdíjba a más eljárás alapján megkapott összeget. Álláspontom szerint ez több okból is jogellenes.
[3] Ehhez a jogvitához fontos – és igen alapos – a Kúria alább ismertetett határozata, melyet nemrég tettek közzé. (Pfv. III. 20.316/2021/4.) Ebben a döntésben a Kúria lefektette az esetleges beszámítás elvi szempontjait.
[4] Az előzményi ügy rövid ismertetése: egy 2017. augusztus 9-én történt közlekedési balesetben megsérült motorkerékpáros kárigényt érvényesített a károkozó gépjárművezető felelősségbiztosítójával szemben. Ebben a személysérüléses kárigényt (is) előterjesztett, vagyoni kár és sérelemdíj formájában. A balesetet követő első – még jogi képviselő nélküli – kárbejelentésre még augusztusban került sor, de ekkor nem volt sérelemdíjigény előterjesztve. A biztosító 2017. 12. 05-én keltezett levelében a bekérendő iratok között szerepelt mégis az esetleges közvetítői eljárást lezáró határozat is.
[5] A károsult 2017. 11. 29-én jóvátételi megállapodást kötött a károkozóval, melyben 500.000 forint jóvátétel megfizetésében állapodtak meg. A jóvátétel írásba foglalva azt tartalmazta: „a balesetet okozó gépjármű biztosítója által fizetendő kártérítésbe nem számít bele, azon felül értendő és a sértett olyan kiadásainak fedezésére szolgál, amelyeket a biztosító nem térít meg”. Ehhez képest – ennek ismeretében – a biztosító a jogos és a sérülésekkel arányos sérelemdíj összegét 800.000 Ft-ban határozta meg, melyből 500.000 Ft-ot beszámított, mint megtérült „kárt”, így 300.000 Ft került megfizetésre. Eldöntötte, hogy sérelemdíjként veszi figyelembe az összeget.
[6] Vagyis a biztosító, bár a felek egyezsége ezt nem tartalmazta, azt önhatalmúlag értelmezte és az összeget sérelemdíjnak minősítette. Álláspontjuk szerint a Ptk 6:552 § a teljes kártérítés elvén áll, és a máshonnan megtérült összeget is be kell számítani. Tette ezt annak ellenére, hogy a 2006. évi CXXIII. tv. – a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről – kifejezetten előírja, miszerint „Az írásba foglalt megállapodás a közvetítői eljárás célján túlmenően joghatás kiváltására nem alkalmas.” [4. § (1) bek.]
[7] Ezt követően a károsult peres eljárást indított és kérte összesen 1.500.000 Ft sérelemdíj megállapítását, melybe a kifizetésre kerülő 300.000 Ft beszámítható. Mind a Járásbíróság, mind a Törvényszék a keresetnek helyt adott teljes terjedelmében, igaz, igen széleskörű bizonyítást követően. Vizsgálta és értelmezte a károsult egyezségi szándékát, ellenőrizte, hogy a jóvátétel milyen vagyoni tételekre került megállapításra, az az írásba foglaltaknak megfelel-e.
[8] A pervesztes biztosító jogegységi eljárás kezdeményezését kérte, mivel álláspontja szerint a bírói gyakorlat e kérdésben nem egységes. Kifejtett álláspontja szerint a (jelen) jogvitában nem annak van jelentősége, hogy a károsult a megkötött megállapodás alapján kapott jóvátételt a terhelttől, illetőleg, hogy a közvetítői eljárás célja a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a gyanúsított jövőbeni jogkövető magatartását elősegíteni, hanem annak, hogy a keresettel csak a meg nem térült kár megfizetése igényelhető.
[9] Kifejtette, hogy a jóvátétel is az elszenvedett nem vagyoni kár megtérítésének a része. Megjegyezte, hogy a jóvátételi megállapodás az általános kártérítés szabályait éleszti újra. Ezen felül azt is sérelmezte, hogy a károsult a jóvátételben elszámolt vagyoni kártételeket meg sem kísérelte (!) a biztosítói eljárásban érvényesíteni. További érvelése szerint, miután nem volt jelen a közvetítői eljárásbeli egyezség megkötésénél, őt az abban foglaltak nem kötik.
[10] A károsult álláspontja ezzel szemben az volt, a biztosítót nem illeti meg az a jogosultság, hogy eldöntse, a kártérítési összegbe milyen jogcímen számítja be a jóvátételként fizetett összeget, e tekintetben az egyezséget megkötő felek szándéka az elsődleges. Érvelése szerint, mivel a felperes bejelentette a kárigényét az alperesnél, a biztosítónak lett volna arra lehetősége, hogy szerződő partnerével, azaz a károkozóval egyeztessen (akár a közvetítői eljárásbeli kötelezettségvállalás miatt is), egyúttal jogértelmezéséről tájékoztassa a károsultat.
[11] A Kúria szerint a felülvizsgálati kérelem alaptalan. Elvi szempontból kiemeljük a döntésből, hogy a káronszerzés tilalma kiterjed a jóvátételi megállapodásba foglaltakra is, vagyis nem lehet ajándékozási jellegű, nem ölelhet fel olyan fizetési kötelezettséget, amely nem kár megtérítését szolgálja. „Mindebből az következik, hogy a teljes kártérítés körében a kártérítésként fizetett jóvátételi összeget figyelembe kell venni. A felperes ezért – vitatás esetén – nem mentesülhet a kárösszeg bizonyításának kötelezettsége alól azzal, hogy a jóvátétel a mögöttes helytállásra köteles biztosítóval szemben érvényesített követelésen kívüli igényeinek a kielégítését szolgálta.”
Azonban, mivel a peres eljárás során tételesen elszámolt a jóvátételi összeggel, megállapítható, hogy az tisztán vagyoni jellegű. „Ebből pedig az következik, hogy a jóvátételi összeg olyan valós vagyoni károk megtérítését szolgálta, amelyeket a felperes nem tett az alperessel szemben előterjesztett igénye, majd a keresete tárgyává, ezért azokat a biztosító által megtérítendő kár számításánál nem is kell figyelembe venni.”
[12] Miért gondoljuk úgy, hogy ez az ítélet irányt mutathat e kérdésben a jövőre nézve?
Alapvetően a következőket mondta ki a Kúria:
- a jóvátétel alapvetően kétféle lehet: kártérítés, vagy a káros következmények egyéb módon való jóvátétele;
- ha kártérítés, elsődleges a megállapodó felek írásbeli akarata, mire számolják el az abban szereplő összeget;
- ez az összeg is a káronszerzés tilalma alá esik, vagyis csak a kár (részbeni) megtérítését szolgálhatja;
- a biztosítónak joga van ezt figyelembe venni a saját kárfizetése során (lásd kétszeres kifizetés), de ennek eredményes bizonyítása esetén el kell azt fogadnia – vagyis nem a biztosító határozza meg annak jellegét.
[13] Mindez feltehetően azt eredményezheti, hogy a közvetítői eljárások során sérelemdíjat – amennyiben van párhuzamos kártérítési eljárás – a károsultaknak nem érdemes kérni, hanem helyette tisztán vagyoni károk megtérítésére kell fordítani a hangsúlyt. Ezek között pedig bőven található olyan kár, melyet a biztosítók a saját gyakorlatuk alapján nem térítenek.
Az alábbiakban a könnyebb eligazodás kedvéért a megszokott szerkezetben, szerkesztve közöljük a felhívott ítéleteket.
1.
Kulcsszavak: sérelemdíj, Be. közvetítés, jóvátétel kötelező gépjármű-biztosítás, káronszerzés
A büntető ügyekben alkalmazható közvetítői eljárás eredményeként fizetett jóvátétel összege is a bűncselekmény folytán elszenvedett hátrányok kompenzálására szolgál, ezért a polgári perben érvényesített vagyoni és nem vagyoni igények teljesítése körében figyelembe veendő.
Gfbt. tv. 4. § (1) bek., 12. §, Ptk. 2:43. §, 2:52. § (1) bek., 2:53. §, 6:535. §, 6:539. § és 6:518-520. §, 2006. évi CXXIII. törvény (Bktv.) 2. § (1) bek.,13. § (1) bek., 14. § (1)-(3) bek., Be. 221/A. § (2) bek.
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
A felperes 2017-ben motorkerékpárral közlekedve balesetet szenvedett. A balesetet okozó fél személygépkocsijának üzembentartója az alperesnél rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással. A balesetben a felperesnek anyagi kára és személyi sérülései keletkeztek, melyek egy része – véglegesen – maradványállapottal gyógyult: bal IV. lábközépcsontjának törése ízületi félficammal, jobb kezének kisujjtörése nyújtási képtelenséggel, bal kezének V. ujja részleges feszítőképtelenséggel, és érzéscsökkenés maradt vissza a 10-es idegpályán. Mentőápolói munkájának ellátásában, hobbijában, korábbi rendszeres sporttevékenységében sérülései nehézségeket okoznak, akadályozzák. Terhelésre, időjárás-változásra lábában fájdalomérzet jelentkezik.
A károkozó az ellene indult büntetőeljárásban jóvátételi megállapodást kötött a felperessel, melyben 500.000 forint jóvátétel megfizetését vállalta. Ennek értelmében a jóvátétel „a balesetet okozó gépjármű biztosítója által fizetendő kártérítésbe nem számít bele, azon felül értendő és a sértett olyan kiadásainak fedezésére szolgál, amelyeket a biztosító nem térít meg”.
Az alperes peren kívüli kárrendezés keretében – a jogalap elismerése mellett – a felperes bejelentett vagyoni kárigényét megfizette. Sérelemdíj iránti követelését 800.000 forintban találta megalapozottnak, amit csökkentett a jóvátételi megállapodás alapján a károkozó részéről teljesített összeggel, melynek eredményeként ezen a címen 300.000 forintot fizetett.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
A felperes keresetében 1.200.000 forint sérelemdíj megfizetésére kérte kötelezni az alperest Kgfb. tv. 4. § (1) bekezdése és 12. §-a, a Ptk. 2:43. §-a, 2:52. § (1) bekezdése, 2:53. §-a, 6:535. §-a, 6:539. §-a és 6:518-520. §-ai alapján.
Az alperes a követelést 500.000 forint erejéig elismerte, ezt meghaladóan azonban a kereset elutasítását kérte. Érvelése szerint a jóvátételi összeg beszámítására jogosult volt, így az elismert 500.000 forint sérelemdíj arányos.
Az első- és másodfokú ítélet
Az elsőfokú bíróság ítéletével 1.200.000 forint megfizetésére kötelezte az alperest, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Indokolásában leszögezte, hogy a követelés jogalapját tekintve a felek között vita nem volt, így megállapította, hogy a közlekedési balesetben sérült a felperes élethez, testi épséghez és egészséghez való joga, ezért sérelemdíj illeti meg. Összegének meghatározásánál értékelte a felperes baleset bekövetkeztekori életkorát, foglalkozását, továbbá, hogy maradványsérülései a mindennapi élet- és szabadidős tevékenységeiben őt korlátozzák. Mindezek alapján 1.500.000 forint sérelemdíjat tartott alkalmasnak nem vagyoni sérelmeinek kompenzálására. Mivel azonban az alperes peren kívül 300.000 forintot megfizetett, ezzel csökkentette a marasztalási összeget. A továbbiakban vizsgálta, hogy a közvetítői eljárásban a károkozó által teljesített 500.000 forint jóvátétel figyelembe vehető-e a marasztalás során. Értelmezve a megállapodás szövegét, és mert a felperes a biztosítóval szemben nem érvényesített, általa meg nem térített kiadásainak körét is meghatározta, a fizetendő sérelemdíjból a jóvátétel összegét nem vonta le. A büntetőügyekben alkalmazott közvetítői eljárásról szóló 2006. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Bktv.) 2. § (1) bekezdésére és 14. § (1)-(3) bekezdéseire, a teljes kártérítés elvére, valamint a káronszerzés tilalmára tekintettel álláspontja az volt, hogy a közvetítői eljárásban létrejött egyezség nem jelenti a polgári jogi igények teljes körű rendezését, az – tartalma alapján – csak a kártérítés összegébe számítható be.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Határozatának indokolása szerint az elsőfokú bíróság a tényállást a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján helyesen állapította meg és – kiegészítéssel – jogi következtetéseivel is egyetértett. Az anyagi jogi jogvita lényegének azt tekintette, hogy a károkozó kártérítésre szánt kifizetése az adóstársnak minősülő alperesi biztosítóra kihat-e, a vagyoni kár rendezése során teljesített esetleges jogalap nélküli juttatás beszámítható-e az alperesi adóstárssal szemben érvényesített sérelemdíj iránti igénybe. Megállapította, a Kúria alperes által hivatkozott Pfv.III.21.757/2016/5. számú ítélete annyiban nem vonatkoztatható a jelen ügyre, hogy annak tényállása tisztán nem vagyoni kártérítésre vonatkozó jóvátételi összeg kifizetését tartalmazta, vagyoni kárigények ott nem kerültek rendezésre. Ezzel szemben a perbeli jóvátételi megállapodás tartalmazta, hogy a károkozó által felajánlott 500.000 forint anyagi jellegű jóvátételt céloz, a felperes olyan kiadásainak fedezésére szolgál, amelyeket a biztosító nem térít meg. Úgy értelmezte, hogy a megállapodás szövegezése, a „kiadás” fordulat alkalmazása, a szavak általánosan elfogadott jelentése alapján olyan, a jövőben felmerülő felperesi költekezéseket jelent, amelyek a károsult vagyonában eredményeznek csökkenést, ezért a jóvátétel az adott esetben nem feleltethető meg a felperest a személyében ért károk reparálását szolgáló sérelemdíjnak. Leszögezte, nem tiltja semmi, hogy a károkozó olyan vagyoni kártérítési szolgáltatást is nyújtson, amelyre nem lenne köteles. Lényegesnek tartotta továbbá, hogy a peradatok szerint a sérelemdíjjal kapcsolatos kárrendezés a jóvátételi megállapodás megkötéséig nem kezdődött meg az alperesi biztosítónál.
A másodfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján döntött, figyelembe véve a jóvátételi megállapodás tartalmát, amelyről megállapította, hogy az kizárólag vagyoni károkról rendelkezett. Az elsőfokú bíróság által a sérelemdíj mértékének meghatározásánál figyelembe vett szempontokat a tényállással adekvátnak tartotta, a marasztalási összeg mérséklésére nem látott indokot.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben – tartalma szerint – annak részbeni hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával elsődlegesen a keresetet elutasító döntés meghozatalát kérte. Másodlagosan a marasztalási összeget 700.000 forintra, míg harmadlagosan 500.000 forintra kérte leszállítani. Negyedleges kérelme a jogerős ítélet elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezésére, egyben az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítására irányult. Kérte, hogy a Kúria a Pp. 406. § (3) bekezdése alapján kezdeményezzen jogegységi eljárást az egységes jogalkalmazás elősegítése érdekében, mivel – álláspontja szerint – a másodfokú bíróság ítélete a Pfv. III.21.757/2016/5. számon közzétett határozattól jogkérdésben eltér. A hivatkozott eseti döntésből kiemelte a Kúriának azt a megállapítását, amely szerint a jogvitában nem annak van jelentősége, hogy a károsult a Bktv.13. § (1) bekezdése szerint megkötött megállapodás alapján kapott jóvátételt a terhelttől, illetőleg, hogy a Be. 221/A. § (2) bekezdése szerint a közvetítői eljárás célja a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a gyanúsított jövőbeni jogkövető magatartását elősegíteni, hanem annak, hogy a keresettel csak a meg nem térült kár megfizetése igényelhető. Hangsúlyozta, a közzétett határozat szerint a jóvátételt külön szabályozó jogszabály léte nem jelenti, hogy a megfizetett kártérítés az alperes által teljesítendő összeg meghatározásánál nem vehető figyelembe, mert a jóvátétel is az elszenvedett nem vagyoni kár megtérítésének a része. Úgy vélte, ez alapján az eljárt bíróságok tévesen ítélték meg a jóvátétel beszámíthatatlanságát, álláspontjuk ellentmond az eseti döntésben írtaknak. Megjegyezte, hogy a jóvátételi megállapodás az általános kártérítés szabályait éleszti újra. Kifejtette továbbá, hogy – véleménye szerint – a felperes által felsorolt vagyoni jellegű kártételek bizonyíthatóak lettek volna a biztosító kárrendezési eljárásában is. Azzal, hogy a károsult ezt meg sem kísérelte, elzárta az alperest az esetleges teljesítéstől, így próbálva kitérni a bizonyítási kötelezettség alól. Hangsúlyozta, mivel a biztosító mögöttesen áll helyt, a kártérítés során minden kifizetést figyelembe kell vennie. További érvelése szerint, miután nem volt jelen a közvetítői eljárásbeli egyezség megkötésénél, őt az abban foglaltak nem kötik. Álláspontja az volt, a megállapodás tartalmát nyelvtanilag értelmezve is az a következtetés vonható le, hogy az a vagyoni kárigények rendezésén túl a sérelemdíj megfizetésére is vonatkozott, hiszen a káreseménnyel kapcsolatos kifizetés történt, amely magában foglalja mind a sérelemdíjat, mind pedig az egyéb költségeket. Elsődleges felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy a közvetítői eljárásban fizetett összeg figyelembevételével már teljesített. Másodlagos felülvizsgálati kérelmében a felperesnek járó sérelemdíjat 1.000.000 forintban jelölte meg, amelyből 300.000 forintot teljesített, így legfeljebb 700.000 forint fizetési kötelezettségét tartotta elfogadhatónak. Harmadlagosan a sérelemdíj mértékét 800.000 forintban kérte meghatározni, amit csökkentve 300.000 forintos peren kívüli teljesítésével, 500.000 forintra kérte leszállítani a marasztalását.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult. Jogi álláspontja szerint a felülvizsgálati kérelem alaptalan, mivel a hivatkozott Kúriai döntésnek a jogerős ítélet jogkérdésben nem mond ellent. Egyetértett azzal, ahogyan a másodfokú bíróság értelmezte a felperes és a károkozó között létrejött jóvátételi megállapodást. Álláspontja az volt, az alperest nem illeti meg az a jogosultság, hogy eldöntse, a kártérítési összegbe milyen jogcímen számítja be a jóvátételként fizetett összeget, e tekintetben az egyezséget megkötő felek szándéka az elsődleges. Érvelése szerint, mivel a felperes bejelentette a kárigényét az alperesnél, a biztosítónak lett volna arra lehetősége, hogy szerződő partnerével egyeztessen, egyúttal jogértelmezéséről tájékoztassa a károsultat. Az elsődleges felülvizsgálati kérelem kapcsán kiemelte, hogy annak célja – jogszabályi hivatkozás és konkrét érvelés nélkül – a kereset elutasítása. A másodlagos felülvizsgálati kérelemről véleménye az volt, az nem áll összhangban annak indokolásával. Hangsúlyozta, a mérlegelési jogkörben hozott határozat csak kirívóan okszerűtlen mérlegelés esetében vizsgálható felül, erre azonban az alperes nem hivatkozott. A harmadlagos kérelmet a felülvizsgálati kérelem indokolásával nem tudta párhuzamba hozni.
A Kúria döntése és jogi indokai
A felperes felülvizsgálati kérelmében megsértett jogszabályhelyet nem jelölt meg, hanem a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre hivatkozott. A Pp. 406. § (1) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy a fél a felülvizsgálati kérelmét ilyen tartalmú indokolással terjessze elő. Erre az esetre a 413. § (1) bekezdés c) pontja kötelezettségként a hivatkozott közzétett határozat megjelölését írja elő és azt, hogy a felülvizsgálati kérelemnek tartalmaznia kell e határozatnak azt a részét, amelytől a felülvizsgálattal támadott ítéleti rendelkezés jogkérdésben eltér. Mivel a felülvizsgálati kérelem e követelménynek megfelelt, a Kúria – a Pp. 423. § (1) bekezdésének alkalmazásával – a közzétett határozatától a hivatkozott jogkérdésben való eltérés tekintetében vizsgálta a jogerős ítéletet.
Nem vizsgálhatta azonban a jogerős ítéletnek a sérelemdíj meghatározása során figyelembe vett szempontjait, felülmérlegelést nem végezhetett, mivel a megjelölt eseti döntés nem a mérlegelési kérdéseket érintette, az alperes pedig felülvizsgálati kérelmében a felperesi sérelmek kompenzálására alkalmasnak talált sérelemdíj mértékének felülmérlegeléséhez szükséges anyagi, illetőleg eljárási szabályokat nem jelölte meg, holott arra – amennyiben a sérelemdíj megállapított mértékét eltúlzottnak találta – a Pp. 413. § (1) bekezdése és 423. § (1) bekezdése alapján köteles lett volna. A Kúria ugyanis a jogerős határozatot csak az így meghatározott keretek között vizsgálhatja felül, ennek hiányában a hivatkozást figyelmen kívül hagyja [1/2017. PJE jogegységi határozat szerint megfelelően irányadó, a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításáról szóló 1/2016. (II. 15.) PK vélemény 4. pontjához fűzött indokolás].
Mivel tehát a felülvizsgálati kérelem keretei megszabták a Kúria vizsgálódási lehetőségeit, érdemben kizárólag a Kúria – megjelölt – közzétett határozatától a felvetett jogkérdésben való eltérését illetően foglalhatott állást.
A Bktv. 13. § (1) bekezdése értelmében a közvetítői eljárásban a megállapodás akkor jön létre, ha a sértett és a terhelt között a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésében vagy a bűncselekmény káros következményeinek egyéb módon való jóvátételében azonos álláspont alakul ki. Az idézett törvényi rendelkezés alapján a jóvátétel kétféle lehet: kártérítés, vagy a káros következmények egyéb módon való jóvátétele. A perbeli esetben kizárólag kártérítésről rendelkeztek a balesetben részes felek, az általuk meghatározott kártérítési összeg egyéb módon való jóvátételnek nem minősülhet. A káronszerzés tilalma folytán ugyanakkor a megállapodás nem ölelhet fel olyan fizetési kötelezettséget, amely nem kár megtérítését szolgálja, tehát a jogerős ítélet indokolásával ellentétben ajándékozási funkciója sem lehet. Mindebből az következik, hogy a teljes kártérítés körében a kártérítésként fizetett jóvátételi összeget figyelembe kell venni. A felperes ezért – vitatás esetén – nem mentesülhet a kárösszeg bizonyításának kötelezettsége alól azzal, hogy a jóvátétel a mögöttes helytállásra köteles biztosítóval szemben érvényesített követelésen kívüli igényeinek a kielégítését szolgálta.
A peradatok alapján megállapítható, hogy a kárrendezés során az alperes a felperes által bejelentett vagyoni kárigényt megfizette és a felperes a perben csak sérelemdíj iránti követeléssel lépett fel vele szemben. Ebből az következik, hogy vagyoni kárigényei rendezésre kerültek. Gondolhatta úgy, hogy összes kára a jóvátétellel együtt térült meg, az alperes védekezésére tekintettel azonban a jóvátétel összegét is figyelembe véve kellett meghatározni az érvényesíthető követelés mértékét, tehát a felperesnek az őt ért teljes kárt igazolnia kellett. A peradatok alapján megállapítható, hogy az elsőfokú eljárásban 10. számú beadványában előadta az egyes kártételeket, tehát elszámolt a jóvátétel összegével. Az elszámolt tételek tisztán vagyoni jellegűek, összértékük 623.201 forint. Nyilatkozott arról a lényegi körülményről is, hogy az alperes ezeket nem, vagy csak részben térítette meg. Majd az elsőfokú bíróság 11. sorszámon felhívta az alperest arra, hogy erre az előkészítő iratra tegye meg perfelvételi nyilatkozatát. Az alperes viszont azon kívül, hogy „beszámítási” igényét változatlanul fenntartotta, erre vonatkozóan nyilatkozatot nem tett. A felperes által így kiegészített kereseti tényállításokat ezért – vitató nyilatkozat hiányában – a Pp. 203. § (2) bekezdés a) pontja alapján nem vitatottnak kell tekinteni, így ezek a 266. § (1) bekezdése szerint valósnak elfogadhatók. Ebből pedig az következik, hogy a jóvátételi összeg olyan valós vagyoni károk megtérítését szolgálta, amelyeket a felperes nem tett az alperessel szemben előterjesztett igénye, majd a keresete tárgyává, ezért azokat a biztosító által megtérítendő kár számításánál nem is kell figyelembe venni.
Mindebből következően a másodfokú bíróság döntése lényegét tekintve nem tér el jogkérdésben a felülvizsgálati kérelemben megjelölt ítélettől, mert helyesen következtetett arra, hogy a jóvátétel kizárólag valós vagyoni kár kompenzálását szolgálta, míg a perben a felperesnek járó sérelemdíj volt vitatott.
A jogerős ítélet a hivatkozott közzétett kúriai határozattal nem ellentétes, a Kúria azt hatályában fenntartotta.
Kúria Pfv. III.20.316/2021/4. számú precedensképes határozata
2.
Kulcsszavak: nem vagyoni kártérítés, Be. közvetítés, jóvátétel, kötelező gépjármű-biztosítás, káronszerzés
A büntető ügyekben alkalmazható közvetítői eljárás eredményeként fizetett jóvátétel összege is az elszenvedett nem vagyoni kár megtérítésének része, a károsult a keresettel csak a meg nem térült kárának megfizetését igényelheti, a megfizetett kártérítés az alperes által teljesítendő összeg meghatározásánál figyelembe vehető.
Ptk. 355. § (1) és (4) bek., 2006. évi CXXIII. törvény (Bktv.) 13. § (1) bek., 14. § (2) bek., Be. 221/A. § (2) bek.
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
A motorkerékpárjával szabályosan közlekedő felperes 2011-ben az „elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyó gépjárművezető által vezetett gépjárművel összeütközött. A baleset következtében a felperes a jobb lábszár alsó harmadának darabos, elmozdulással járó nyílt törését, a jobb bokaízület megnyílását, a jobb ugrócsont elmozdulással járó nyílt törését, a jobb láb II-es, V-ös ujjak feszítő ínának sérülését, valamint a koponya zúzódását szenvedte el.
A károkozó gépjármű vezetőjével szemben az ügyészség az eljárást megszüntette, a gyanúsított tevékeny megbánása miatt. A balesetben részes felek 1.000.000 forint anyagi jóvátételben állapodtak meg, amelyet a károkozó jármű vezetője 2012. június 7. napján megfizetett a felperesnek.
Az alperes a káreseménnyel összefüggő helytállási kötelezettségét nem vitatta és a felperes nem vagyoni, valamint a lejárt és a jövőben felmerülő vagyoni kárainak egyösszegű megváltásául 2.000.000 forintra tett egyezségi ajánlatot, amellyel azonban a felperes nem értett egyet, az alperes kifizetést nem teljesített.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
A felperes a keresetében a balesettel összefüggő vagyoni és 7.000.000 forint nem vagyoni kára, valamint az ennek a 2011. július 29. napjától járó törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Az alperes a kereset elutasítását kérte. A nem vagyoni kárigényt az orvos szakértői vélemény alapján a károkozó által teljesített 1.000.000 forint figyelembevételével 3.000.000 forint erejéig tartotta alaposnak.
Az első- és másodfokú ítélet
Az elsőfokú bíróság az ítéletében 5.997.907 forint és ezen belül különböző összegek után eltérő időpontoktól járó törvényes mértékű késedelmi kamatok megfizetésére kötelezte az alperest. Az elsőfokú bíróság a baleseti eredetű fizikai és pszichés állapot, valamint a felperes életvitelében az egészségkárosodással összefüggő hátrányos változások feltárása érdekében traumatológus-ortopédus és elmeorvos szakértő bevonásával szakértői bizonyítást folytatott le és azt állapította meg, hogy az elszenvedett személyiségi jogi sérelmet 6.000.000 forint nem vagyoni kártérítés kompenzálja megfelelően. Tekintettel arra, hogy a károkozó 1.000.000 forint összegű jóvátételt fizetett, ezért az elsőfokú bíróság – egyebek mellett – további 5.000.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest.
Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését helybenhagyta.
Az alperes fellebbezése szerint az elsőfokú bíróság nem értékelte kellő súllyal a szakértői véleményben foglaltakat, a felperes életkorát és az abból fakadó, illetve a balesettől független egészségi állapotát, amely az idő előrehaladtával nyilvánvalóan egyre nagyobb nehézséget okoz a mozgásban. A felperes csatlakozó fellebbezése szerint az elsőfokú bíróság túlzottan alacsony mértékű nem vagyoni kártérítést állapított meg, amelybe beszámította a közvetítői eljárásban megfizetett 1.000.000 forintot is, ugyanakkor nem értékelte kellő súllyal a felperes életvitelében bekövetkezett drasztikus, negatív irányú változást és nem megfelelően értékelte a felperes olyan természetes kóreredetű, sorsszerű megbetegedéseit, amelyek a perbeli balesetet megelőzően egyáltalán nem okoztak panaszt és nem hátráltatták a megszokott életvitelében. A másodfokú bíróság szerint az alperes a fellebbezésében, a felperes pedig a csatlakozó fellebbezésében alaptalanul kifogásolta a nem vagyoni kártérítés mértékét, mert azt az elsőfokú bíróság az összes körülmény helyes mérlegelése alapján megalapozottan állapította meg, ezért fellebbezés és a csatlakozó fellebbezés nem megalapozott. A rendelkezésre álló adatok alapján a nem vagyoni kártérítés összegének felemelésére és leszállítására nem látott indokot.
A felülvizsgálati kérelem, és az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet nem vagyoni kártérítés, valamint a perköltség tekintetében hozott rendelkezésének hatályon kívül helyezését és e körben az alperest 6.000.000 forint nem vagyoni kártérítés és késedelmi kamata megfizetésére kötelező döntés meghozatalát kérte azzal, hogy a felmerülő perköltségek megfizetésére az alperes köteles. A felperes jogi álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévesen alkalmazta a „beszámítást” a károkozó által nyújtott jóvátétellel kapcsolatban. A sértett javára a közvetítői eljárás során nyújtott jóvátétel ugyanis nem minősülhet kártérítésnek, tekintettel arra, hogy a közvetítői eljárás célja a bűncselekmény következményeinek jóvátétele, a gyanúsított jövőbeni magatartásának elősegítése [Be. 221/A. § (2) bekezdés]. A jogalkotó elhatárolja a közvetítői eljárást és az annak során teljesített jóvátételt a kártérítéstől, a tevékeny megbánás és a polgári jogban szereplő nem vagyoni kártérítés egymástól független jogintézmény, ezért a jóvátétel összege a nem vagyoni kártérítés összegébe nem számítható be. E körben a felperes hivatkozott a Fővárosi Ítélőtábla Pf.20.108/2015/3. számú ítéletében foglaltakra is. A felperes szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás célja a kár teljes körű kompenzálásának biztosítása a károsult számára. Ha a közvetítői eljárásban nyújtott jóvátétel beszámítandó a felperest megillető kártérítésbe, úgy kiüresedne a közvetítői eljárás jogintézménye, mert a károkozó biztosított – a közöttük fennálló felelősségbiztosítási szerződésre hivatkozva – visszatérítési igénnyel élhetne a biztosító felé az általa jóvátételként kifizetett nem vagyoni kártérítés vonatkozásában. Ebből következően a másodfokú bíróság tévesen hivatkozott a „Ptk. 335. §-ának (1) bekezdésében” foglalt teljes kártérítés elvéből levezethető káronszerzés tilalmára.
Az alperes a csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a nem vagyoni kártérítés tekintetében a marasztalási összeg 3.000.000 forintra történő mérséklését és a felperesnek az elsőfokú, másodfokú és felülvizsgálati eljárási perköltségben történő marasztalását kérte. Jogi álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 164. §-ának (1) bekezdését és a 206. §-ának (1) bekezdését. A bíróság a bizonyítékok okszerűtlen értékelésével megalapozatlanul jutott arra a következtetésre, hogy 6.000.000 forint alkalmas összeg a felperest ért nem vagyoni hátrányok kompenzálására. A bíróság nem értékelte kellő súllyal a szakértői véleményben foglaltakat, azt, hogy a felperest 69 éves korában érte a baleset és a perbeli balesettől független egészségi állapotát (az általános ízületi elkeményedést, több ízületi porckopást mindkét csípő, mindkét térd, valamint a gerinc állapotát) sem, amelyek az idő előrehaladtával egyre nagyobb nehézséget okoztak volna a mozgásban. A baleseti eredetű munkaképesség-csökkenés nem releváns, nem volt értékelhető pszichés károsodás, érdemi funkciókárosodás és pszichiátriai kezelés sem vált szükségessé. A felperesnek nem változott meg a barátaival, családjával való kapcsolata sem. Mindezekre tekintettel, továbbá figyelembe véve a balesetkori ár- és értékviszonyokat, valamint a kialakult bírói gyakorlatot az alperes szerint 4.000.000 forint alkalmas a nem vagyoni kár kompenzálására, és miután a károkozó 1.000.000 forint nem vagyoni kártérítést megfizetett, az alperes csak további 3.000.000 forint megfizetésére kötelezhető.
A Kúria döntése és jogi indokai
A felperes felülvizsgálati kérelme és az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme a jogerős ítéletet a nem vagyoni kártérítés tekintetében támadta. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapítható volt, hogy a felperest olyan baleset miatt, amelyért az alperes helytállási kötelezettsége fennáll, súlyos mozgáskorlátozottságot eredményező, fájdalommal és az életmód megváltozásával járó sérülések érték. A bíróság a szükséges bizonyítás lefolytatása után a bizonyítékokat a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerint értékelve okszerű következtetésre jutott a tekintetben, hogy melyek a baleseti eredetű sérülések, illetőleg a baleset mennyiben súlyosbította a korábban meglévő megbetegedéseket. Nem vagyoni kárigény esetén a bíróságnak a Ptk. 355. §-ának (1) és (4) bekezdése alapján azt a kárpótlást kell megállapítania, amely a károsultat ért nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. Ennek meghatározásánál a személyi sérelem súlyát, következményeit, a károsodáskor fennálló ár- és értékviszonyokat, valamint a bírói gyakorlat összehasonlításra alkalmas más ügyekben hozott döntéseit kell mérlegelni. A bíróság ennek megfelelően a jogerős ítéletben a felperes egészségkárosodásának jellegét, súlyát, a kialakult hátrányokat, a testi épséghez és egészséghez való jog megsértését jól, jogszabálysértés nélkül értékelte és így a nem vagyoni kártérítésnek az egyébként is mérlegeléssel meghatározott mértéke a felülvizsgálati eljárásban sikerrel nem támadható, az alperes e körben tévesen hivatkozik a jogerős döntés megalapozatlanságára.
Az alperest terhelő nem vagyoni kártérítés mértékének meghatározásánál nem volt figyelmen kívül hagyható, hogy a felperes kárának egy része már megtérült azáltal, hogy a közvetítői eljárás eredményeként a károkozó jármű vezetője 1.000.000 forintot kifizetett. A kereset elbírálása tekintetében nem annak van jelentősége, hogy a felperes a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény (továbbiakban: Bktv.) 13. §-ának (1) bekezdése alapján kötött megállapodás alapján kapott 1.000.000 forintot a terhelttől, illetőleg, hogy a Be. 221/A. §-ának (2) bekezdése szerint a közvetítő eljárás célja nem a teljes kártérítés, hanem az, hogy a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a gyanúsított jövőben jogkövető magatartását elősegítse; hanem annak, hogy a károsult a keresettel csak a meg nem térült kárának megfizetését igényelheti. A Bktv. értelmében a megállapodás egyértelműen a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére vonatkozik, más kérdés az, hogy a 14. § (2) bekezdés értelmében a sértett az egyéb, további igényeit is érvényesítheti bírósági, választott bírósági vagy egyéb eljárás keretében. Az a körülmény, hogy a jóvátételt külön jogszabály szabályozza, nem jelenti azt – miként erre a felperes tévesen hivatkozik –, hogy a megfizetett kártérítés az alperes által teljesítendő összeg meghatározásánál nem vehető figyelembe. Helyesen utalt arra a másodfokú bíróság, hogy a jóvátétel is az elszenvedett nem vagyoni kár megtérítésének része, ezért a marasztalási összeg felemelésére irányuló felülvizsgálati kérelem alaptalan.
Kúria Pfv.III.21.757/2016/5. számú precedensképes határozata