A Compass Banca SpA kontra Autorità Garante della Concorrenza e del Mercato közötti, C-646/22. számú ügyben az olasz Consiglio di Stato fordult az Európai Unió Bíróságához előzetes döntéshozatali eljárás lefolytatása érdekében.

Ami az alapeljárást illeti, a Tribunale amministrativo regionale (TAR) per il Lazio (Lazio tartomány közigazgatási bírósága, Olaszország) által egy olyan eljárásban hozott ítélettel szemben benyújtott fellebbezés, amelynek középpontjában az a kérdés áll, hogy agresszív jellegű-e az a kereskedelmi gyakorlat, amely abból áll, hogy a fogyasztónak egyidejűleg kell aláírnia a hitelszerződést és a biztosítási kötvényt. Az előzőhöz kapcsolódó azon kérdés, amely az Autorità garante della concorrenza e del mercato (verseny- és piacfelügyeleti hatóság, Olaszország) (a továbbiakban: AGCM) beavatkozási hatáskörének terjedelmére vonatkozik.[1]

Az olasz bíróság a következő kérdéseket tette fel:

Az átlagfogyasztónak a 2005/29/EK irányelv szerinti fogalmát, amely alatt a megfelelően tájékozott, figyelmes és körültekintő fogyasztót kell érteni, annak rugalmassága és határozatlansága miatt nem a tudományra és a tapasztalatokra figyelemmel kell-e megfogalmazni, és következésképpen az nemcsak a homo oeconomicus klasszikus fogalmára utal, hanem a korlátozott racionalitásra vonatkozó legújabb elméletek megállapításaira is, amelyek kimutatták, hogy az emberek gyakran úgy cselekszenek, hogy csökkentik a szükséges információ mennyiségét, és a feltételezetten figyelmes és körültekintő személy által hozott döntésekhez képest „észszerűtlen” döntéseket hoznak, és amely megállapítások a fogyasztók fokozottabb védelmének szükségességét követelik meg a kognitív befolyásolásnak a modern piaci dinamikában egyre gyakoribbá váló veszélye esetén?

Lehet-e önmagában agresszívnek tekinteni azt a kereskedelmi gyakorlatot, amelynek során az információ keretezése (framing) miatt a választás kötelezőnek és alternatíva nélkülinek tűnhet, tekintettel az […] irányelv 6. cikkének (1) bekezdésére, amely megtévesztőnek minősíti a kereskedelmi gyakorlatot, amennyiben félrevezeti vagy félrevezetheti az átlagfogyasztót, „ideértve a megjelenítés valamennyi körülményét”?

Ha megállapítást nyert a pszichológiai befolyásolás veszélye az alábbiakhoz kapcsolódóan: 1) a finanszírozást kérő személyek szokásos szükséghelyzete, 2) a fogyasztó által aláírandó szerződések összetett jellege, 3) az együttes ajánlat egyidejűsége és 4) az ajánlat aláírására rendelkezésre álló rövid idő, igazolja-e a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv a nemzeti verseny- és piacfelügyeleti hatóság arra vonatkozó hatáskörét, hogy a biztosítási termékek és a nem kapcsolódó pénzügyi termékek keresztértékesítésének lehetősége alól kivételt tegyen a két szerződés aláírása közötti hétnapos időintervallum előírásával?

Az agresszív kereskedelmi gyakorlatokat szankcionáló ezen hatáskörrel összefüggésben ellentétes-e az (EU) 2016/97 irányelvvel és különösen az irányelv 24. cikkének (3) bekezdésével a verseny- és piacfelügyeleti hatóság által a 2005/29/EK irányelv 2. cikkének d) és j) pontja, 4., 8. és 9. cikke, valamint az átültető nemzeti szabályozás alapján a kötelezettségvállalás iránti kérelem azt követő elutasítása után elfogadott határozat, hogy a befektetési szolgáltatásokat nyújtó társaság a pénzügyi termék és az előbbihez nem kapcsolódó biztosítási termék keresztértékesítése esetén – és amikor fennáll a konkrét esetnek a vizsgálandó dokumentáció összetettségéből is kikövetkeztethető körülményeihez kapcsolódóan a fogyasztó befolyásolásának veszélye – elutasította, hogy a fogyasztónak az együttes ajánlat megfogalmazása és a biztosítási szerződés aláírása között hétnapos mérlegelési időt (spatium deliberandi) biztosítson?

Egy pénzügyi és egy biztosítási termék puszta összekapcsolása agresszív gyakorlatnak való minősítése vezethet-e végül megengedhetetlen szabályozási aktushoz, és nem eredményezi-e azt, hogy a kereskedőre (és nem a AGCM-re, ahogyan kellene) hárulna annak a (nehezen teljesíthető) bizonyítási terhe, hogy nem a 2005/29/EK irányelvbe ütköző agresszív gyakorlatról van szó (annál is inkább, mivel a hivatkozott irányelv nem teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy az abban meghatározottaknál szigorúbb intézkedéseket fogadjanak el, még a magasabb szintű fogyasztóvédelem biztosítása érdekében sem), vagy nincs szó a bizonyítási teher ilyen megfordulásáról, amennyiben objektív elemek alapján az összetett ajánlatcsomag esetén fennáll a finanszírozásra szoruló fogyasztó befolyásolásának valós veszélye?

A Bíróság honlapján egyelőre csak a kérdést előterjesztő olasz bíróság kérelme található meg, főtanácsnoki indítvány még nem lelhető fel.

[1] Forrás: https://curia.europa.eu/juris/showPdf.jsf?text=&docid=268142&pageIndex=0&doclang=HU&mode=req&dir=&occ=first&part=1&cid=502457; letöltve: 2023. október 13.

Az MA kontra FCA Italy SpA és FPT Industrial SpA közötti, C-81/23. számú ügyben az osztrák Oberster Gerichtshof, vagyis a Legfelsőbb Bíróság terjesztett elő előzetes döntéshozatali eljárás iránti kérelmet.

Az ügy tényállása szerint a Krems an der Donauban (Ausztria) lakóhellyel rendelkező felperes és felesége egy Carado T337 típusú lakóautót vásárolt 55 000 euró vételáron a Németországban letelepedett gépjármű-kereskedőtől. Az írásbeli adásvételi szerződést 2019. március 14-én írták alá az eladó németországi székhelyén. A jármű felperes és felesége részére történő átadására – a létrejött megállapodásnak megfelelően – az eladó Salzburgban (Ausztria) található osztrák raktára útján került sor. Az Olaszországban letelepedett elsőrendű alperes az alapjármű gyártója, a szintén Olaszországban letelepedett másodrendű alperes fejlesztette ki a motort, amely a felperes perbeli állításai szerint a típusjóváhagyásról szóló 715/2007/EK rendelet 5. cikkének (2) bekezdése értelmében vett tiltott hatástalanító berendezéssel van ellátva.[1]

Az osztrák bíróság a következő kérdésre vár választ:

Úgy kell-e értelmezni az 1215/2012/EU rendelet (a továbbiakban: 1215/2012 rendelet) 7. cikkének 2. pontját, hogy a 715/2007/EK rendelet 5. cikkének (2) bekezdése értelmében vett tiltott hatástalanító berendezéssel ellátott dízelmotornak az A tagállamban (a jelen esetben: Olaszországban) letelepedett kifejlesztője ellen jogellenes károkozás miatt indított kártérítési kereset esetében a kár bekövetkezése helyének

1. a)    a szerződéskötés helye,
2. b)    a jármű átadásának helye vagy
3. c)    a kárt okozó kellékhiba megnyilvánulásának helye és így a jármű rendeltetésszerű használatának helye

minősül abban az esetben, ha a járművet a B tagállamban (a jelen esetben: Ausztriában) lakóhellyel rendelkező felperes a C tagállamban (a jelen esetben: Németországban) letelepedett harmadik személytől vásárolta?

A Bíróság honlapján még nem található főtanácsnoki indítvány.

[1] Forrás: https://curia.europa.eu/juris/showPdf.jsf?text=&docid=272781&pageIndex=0&doclang=HU&mode=req&dir=&occ=first&part=1&cid=507761; letöltve: 2023. október 13.

Az E.N.I., Y.K.I. kontra HUK-COBURG-Allgemeine Versicherung AG közötti, C-86/23. számú ügyben az eljáró bolgár bíróság fordult előzetes döntéshozatali eljárás lefolytatása iránt az Európai Unió Bíróságához.

Az alapügy tényállása értelmében 2014. július 27-én a németországi Münster közigazgatási régiójában egy személygépjármű vezetője által okozott közlekedési baleset következtében elhunyt e személygépjármű egyik utasa. A baleset időpontjában a járművezető érvényes felelősségbiztosítással rendelkezett a német HUK-COBURG-Allgemeine Versicherung AG biztosítótársaságnál. Az elhunyt szülei, E. N. I. és Y. K. I. bolgár állampolgárok, akik Bulgáriában rendelkeznek állandó lakóhellyel, és akik keresetet indítottak Bulgáriában a károkozó felelősségbiztosítója ellen a bolgár anyagi jog alkalmazását kérve a nem vagyoni kártérítési igényükre.[1]

Az illetékes nemzeti bíróság a következő kérdés megválaszolását kéri: Úgy kell-e értelmezni a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló, 2007. július 11-i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet („Róma II” rendelet) 16. cikkét, hogy az e cikk értelmében vett, elsőbbséget élvező kötelező rendelkezésnek tekintendő az olyan nemzeti jogszabályi rendelkezés, mint amilyen az alapügyben szerepel, amely a nem vagyoni kárért járó kártérítés megállapítása során a tagállami jog egyik alapvető elvének – például a méltányosság elvének – alkalmazását írja elő olyan esetekben, amelyekben a közeli hozzátartozó halála jogellenes károkozás miatt következett be?

A Bíróság honlapján csak a kérdést benyújtó bíróság kérelme található meg, vagyis főtanácsnoki indítványt még nem tettek közzé.

[1] Forrás: https://curia.europa.eu/juris/showPdf.jsf?text=&docid=272436&pageIndex=0&doclang=HU&mode=req&dir=&occ=first&part=1&cid=849179; letöltve: 2023. október 15.

A Matmut kontra TN és társai közötti, C-236/23. számú ügyben a francia Cour de cassation fordult előzetes döntéshozatali kérelemmel az Európai Unió Bíróságához.

Az ügy tényállása szerint PQ 2012. október 5-én gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést kötött a Mutuelle assurance des travailleurs mutualistes társasággal (a továbbiakban: MATMUT társaság), amelyben úgy nyilatkozott, hogy ő az egyetlen, aki a biztosított gépjárművet vezeti. 2013. szeptember 28-án közlekedési baleset történt, amelyben ez a gépjármű, amelyet az ittas állapotban lévő TN vezetett, érintett volt. A gépjármű utasa, PQ megsérült a balesetben, amelyben egy másik, a MAAF által biztosított gépjármű is érintett volt. A büntetőbíróság az előtte büntetőeljárás alá vont TN-t bűnösnek találta többek között szárazföldi gépjármű vezetőjeként ittas állapotban PQ terhére elkövetett, 3 hónapot meghaladó munkaképtelenséggel járó személyi sérülés gondatlan okozásában. A büntetőtárgyaláson, amelyen megvizsgálták PQ polgári jogi kártérítés iránti kérelmeit, a MATMUT társaság a szerződésnek a szokásos autóvezető személyére vonatkozó valótlan nyilatkozat miatti semmisségére vonatkozó kifogást adott elő, kérte a perből való elbocsátását, valamint azt, hogy a PQ-nak járó kártérítést a Fonds de garantie des assurances obligatoires de dommages-ból (a kötelező felelősségbiztosítások alapja, FGAO) térítsék meg, amely a biztosítási törvénykönyv L. 421-1. cikke értelmében a többek között az olyan közlekedési balesetek károsultjainak kártérítésével megbízott szervezet, amelyek vonatkozásában a felelős személy nem rendelkezik biztosítással. A 2018. december 17-i ítéletével a büntetőbíróság megállapította a szerződésnek a biztosított által szándékosan tett valótlan nyilatkozat miatti semmisségét. A bíróság elbocsátotta a MATMUT társaságot az eljárásból, arra kötelezte TN-t, hogy térítse meg a károsultak kárait, és az ítéletet az FGAO-val szemben érvényesíthetőnek nyilvánította. Az FGAO, a MAAF és TN fellebbezést nyújtottak be ezen ítélettel szemben. A cour d’appel (fellebbviteli bíróság) helybenhagyta az ítéletet abban a részében, amelyben az megállapította a PQ és a MATMUT társaság közötti biztosítási szerződés semmisségét. Megállapította, hogy a biztosítási szerződés PQ általi megkötésekor TN volt a gépjármű tulajdonosa és annak szokásos vezetője. Megállapította, hogy PQ szándékosan valótlan nyilatkozatot tett a szokásos vezető kilétéről, amely nyilvánvalóan megváltoztatta a biztosítót érintő kockázat megítélését, tekintettel arra, hogy TN-t korábban ittas járművezetés miatt elítélték. Megtagadta azonban, hogy a MATMUT társaságot a perből elbocsássa, és a határozatot vele szemben érvényesíthetőnek nyilvánította. Következésképpen elbocsátotta a perből az FGAO-t. Ezt a cour d’appel (fellebbviteli bíróság) annak kimondásával indokolta, hogy az uniós jognak a nemzeti joggal szembeni elsőbbségéből az következik, hogy a szerződésnek a code des assurances (biztosításokról szóló törvénykönyv) L. 113-8. cikkében előírt, a biztosított által szándékosan tett valótlan nyilatkozat miatti semmisségére nem lehet hivatkozni a közlekedési baleset károsultjaival vagy azok jogutódaival szemben. Megállapította továbbá, hogy az a tény, hogy a károsult a balesetet okozó gépjármű utasa, vagy a biztosítást megkötő személy, illetve e gépjármű tulajdonosa, nem teszi lehetővé e károsultnak a harmadik személy károsulti minőségtől való megfosztását. A MATMUT társaság ezen ítélettel szemben fellebbezést nyújtott be a Cour de cassationhoz (semmítőszék) (20-86.015. sz. fellebbezés), amelyben ellenérdekű félként TN és biztosítója, a MAAF társaság, valamint PQ és az FGAO szerepelt. E fellebbezés, amelyet a büntetőtanács elé terjesztettek, lényegében azt rója fel a cour d’appelnek (fellebbviteli bíróság), hogy az a biztosítási szerződés semmisségét PQ-val szemben érvényesíthetetlennek nyilvánította, jóllehet megállapította, hogy e személy tudatosan valótlan információt adott a biztosítónak a gépjármű szokásos vezetőjének kilétére vonatkozóan. Arra hivatkozik, hogy a cour d’appel (fellebbviteli bíróság) megsértette a code des assurances (biztosításokról szóló törvénykönyv) L. 113-8. és R. 211-13. cikkét.[1]

Ezen tényállást figyelembe véve a francia bíróság a következő kérdést tette fel: Úgy kell-e értelmezni a 2009. szeptember 16-i 2009/103/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. és 13. cikkét, hogy azokkal ellentétes a gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés semmisségének a károsult utassal szembeni megállapítása, ha ő az, aki a szerződés megkötésének időpontjában szerződő félként az e semmisséget okozó valótlan nyilatkozatot tette?

Ezen ügyben főtanácsnoki indítvány még nem került közzétételre.

[1] Forrás: https://curia.europa.eu/juris/showPdf.jsf?text=&docid=275347&pageIndex=0&doclang=HU&mode=req&dir=&occ=first&part=1&cid=506529; letöltve: 2023. október 13.

Az APS beta Bulgaria kontra Agentsia za kontrol na prosrocheni zadalzhenia közötti, C-337/23 az eljáró bolgár bíróság fordult előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel az Európai Unió Bíróságához.

Ami az alapeljárást illeti, több olyan eljárásról van szó, amelyben a fogyasztóknak kölcsönt nyújtó személyek által kiválasztott kezesek – miközben a hitelmegállapodás magasabb kamatlábat ír elő a megfelelő kezességi szerződés megkötésének megtagadása esetére – végrehajtható okirat kibocsátását kérik az adott fogyasztó ellen a teljes kölcsönösszegre vonatkozóan, a díjazásukkal együtt, annak ellenére, hogy a nemzeti jog úgy rendelkezik, hogy az adott kezesség megszűnik annak a határidőnek a lejártával, amely alatt az elsődleges hitelező a fogyasztóval mint hitelfelvevővel szemben tétlen maradt.[1]

A bolgár bíróság tizenkét kérdést tett fel, melyek közül kettő függ össze biztosítási joggal. Ezen két kérdés a következőképpen hangzik:

Úgy kell-e értelmezni a biztosítási és viszontbiztosítási üzleti tevékenység megkezdéséről és gyakorlásáról szóló 2009/138/EK irányelvnek¹ (Szolvencia II) (a továbbiakban: 2009/138/EK irányelv) ezen irányelv I. melléklete A. részének 14. pontjával összefüggésben értelmezett 2. cikkének (2) bekezdését, hogy az említett irányelv értelmében vett „biztosítási tevékenységnek” minősül-e az olyan szakmai tevékenységként, díjazás ellenében végzett kezesi tevékenység, amelynek keretében a kezességet vállaló társaság minden nemteljesítés esetén kifizeti a fogyasztó mint elsődleges adós által felvett hitel teljes összegét, és a díjazás a fogyasztó nemteljesítésétől függetlenül minden egyes hitelrészlettel együtt kifizetésre kerül?

A tizenegyedik kérdésre adott igenlő válasz esetén: úgy kell-e értelmezni a 2009/138/EK irányelv 14. cikkének (1) bekezdését, hogy a tizenegyedik kérdésben említett tevékenységet végző személy köteles engedélyt kérni a biztosítók engedélyezéséért felelős nemzeti szabályozó hatóságoktól?

Ezen ügyben főtanácsnoki indítvány még nem található a Bíróság honlapján.

[1] Forrás: https://curia.europa.eu/juris/showPdf.jsf?text=&docid=275667&pageIndex=0&doclang=HU&mode=req&dir=&occ=first&part=1&cid=500655; letöltve: 2023. október 13.

A ZD „BUL INS” AD kontra PV közötti, C-387/23. számú ügyben az illetékes bolgár bíróság a következő kérdéseket tette fel:

Úgy kell-e értelmezni a gépjármű-felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló, 2009. szeptember 16-i 2009/103/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 13. cikkét, hogy a biztosító gépjármű-felelősségbiztosításra alapított visszkereseti igényeivel kapcsolatban a nemzeti jog alapján indított eljárásokra kiterjed a biztosító felelősségének korlátozását tiltó uniós jog hatálya?

Amennyiben az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy alkalmazandó az uniós jog, úgy kell-e értelmezni a fent hivatkozott rendelkezést és az Alapjogi Charta 38. cikkét, hogy a tényleges érvényesülés elvére és a fogyasztóvédelmi követelményekre tekintettel a természetes személyt az általa vagy ellene indított ilyen keresetekkel kapcsolatban „fogyasztónak” kell tekinteni?[1]

A Bíróság honlapján egyelőre csak az előterjesztő bíróság által feltett kérdések lelhetők fel, az ügyről egyéb információ nem áll rendelkezésre.

[1] Forrás: https://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=277225&pageIndex=0&doclang=HU&mode=req&dir=&occ=first&part=1&cid=506797; letöltve: 2023. október 13.