II. évfolyam 3. szám / 2020. október


 

Tanulmányok


 

Kiser Dóra *
ügyvéd

 

Az életbiztosítások szerződőit megillető elállási jog hatékony érvényesülése az Európai Unió Bíróságának gyakorlatában és annak magyar jogi vonatkozásai – Az Európai Unió Bíróságának ítélete a C-355/18., C-356/18., C-357/18. és C-479/18. számú egyesített ügyekben

 

1. Bevezető

 

[1]  Az ítélet mindenképpen mérföldkő az Európai Unió Bíróságának (Bíróság) esetjogában, és az Európai Unió szerte harmonizált egyes biztosítási magánjogi szabályok értelmezésében, mivel az életbiztosítási szerződés szerződőit megillető elállási jogot érintő európai uniós és nemzeti jogszabályok értelmezése tárgyában szúr le néhány markáns cöveket.

 

[2]  Az ítélettel érintett európai uniós és nemzeti jogszabályi rendelkezések a következő szabályozási területeket érintik: (i) az életbiztosítás esetén érvényesülő elállási jog, (ii) az elállási jog gyakorlásának részletes szabályaira vonatkozó tájékoztatás elmaradása vagy helytelen tájékoztatás, (iii) az elállási nyilatkozat alaki feltételei, (iv) az elállásnak a biztosító kötelezettségeire gyakorolt hatásai, (v) az elállásra nyitva álló határidő, (vi) az elállási jog megszűnése, (vii) a szerződés felmondását követő elállás lehetősége, (viii) a szerződés visszavásárlási értékének megtérítése, (ix) a kifizetett biztosítási díjak visszatérítése, (x) az egyenértéki kamatokhoz való jog és (xi) az elévülés.

 

2. Az alapügyekben eljáró bíróságok és az alapügyekben részes felek

 

[3]  Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet előterjesztő bíróságok a Landesgericht Salzburg (Salzburgi Regionális Bíróság, Ausztria) és a Bezirksgericht für Handelssachen Wien (Bécsi Központú Kerületi Kereskedelmi Bíróság, Ausztria). Az eljáró bíróságok előtti ügyek a: (i) Barbara Rust-Hackner (C-355/18. sz. ügy), (ii) Christian Gmoser (C-356/18. sz. ügy), (iii) Bettina Plackner (C-357/18. sz. ügy) kontra Nürnberger Versicherung Aktiengesellschaft Österreich, (iv) KL kontra UNIQA Österreich Versicherungen AG, (v) LK kontra DONAU Versicherung AG Vienna Insurance Group, (vi) MJ kontra Allianz Elementar Lebensversicherungs-Aktiengesellschaft és (vii) NI kontra Allianz Elementar Lebensversicherungs-Aktiengesellschaft (C-479/18. sz. ügy).

 

3. Jogi háttér, uniós és nemzeti jog

 

[4]  Az ítélet alapjául szolgáló ügyekre irányadó, az ítéletben értelmezett és hivatkozott, egymást követő időpontokban hatályba lépő uniós jog (i) az 1992. november 10-i 92/96/EGK tanácsi irányelvvel módosított, a közvetlen életbiztosítási tevékenységekre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról, a szolgáltatásnyújtás szabadságának tényleges gyakorlását elősegítő rendelkezések megállapításáról, valamint a 79/267/EGK irányelv módosításáról szóló 1990. november 8-i 90/619/EGK második tanácsi irányelv[1] 15. cikke, (ii) a közvetlen életbiztosítási tevékenységekre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról és a 79/267/EGK, illetve a 90/619/EGK irányelv módosításáról szóló 1992. november 10-i 92/96/EGK irányelv (harmadik életbiztosítási irányelv)[2] 31. cikke, (iii) az életbiztosításról szóló 2002. november 5-i 2002/83/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv[3] 35. és 36. cikke, és (iv) a biztosítási és viszontbiztosítási üzleti tevékenység megkezdéséről és gyakorlásáról szóló 2009. november 25-i 2009/138/EK európai parlamenti és tanácsi (Szolvencia II) irányelv[4] 185. és 186. cikke („uniós jog”).

 

[5]  Az életbiztosítási szerződés szerződőjét megillető elállási jogra, annak jogkövetkezményeire, és az elállásról való tájékoztatásra irányadó uniós jog releváns rendelkezései a következők:

a) a tagállamok kötelesek előírni, hogy a szerződő az életbiztosítási szerződés megkötéséről való tájékoztatás kézhezvételétől számított 14 és 30 nap közé eső határidőt kapjon az elállásra,
b) az elállás azzal a következménnyel jár, hogy a szerződő mentesül a szerződésből származó minden jövőbeni kötelezettsége alól,
c) az elállás egyéb jogkövetkezményeit és feltételeit, különös tekintettel arra a módra, ahogyan a szerződőt a szerződés megkötéséről értesítik, a szerződésre alkalmazandó jog írja elő,
d) az elállási jog gyakorlásának részletes szabályairól a szerződőt a szerződés megkötése előtt tájékoztatni kell.
[6]  A Bíróság által az uniós jog mellett az ítélet alapjául szolgáló ügyekre irányadó, egymást követő időpontokban hatályba lépő osztrák jog alábbi releváns rendelkezései kerültek alkalmazásra:

a) a szerződő jogosult a szerződés létrejöttét követő két héten belül (későbbi szabályozás szerint harminc napon belül) a szerződéstől elállni; a biztosítót a fedezet időtartamára a díj megilleti,
b) ha a biztosító nem tett eleget a címének közlésére vonatkozó kötelezettségnek, az elállási határidő nem kezdődik meg, amíg a szerződő tudomást nem szerez e címről,
c) ha a szerződő fogyasztónak minősül, az elállási határidő csak akkor kezdődik meg, ha a szerződő elállási jogáról tájékoztatást kapott,
d) halál esetére szóló olyan tőkefedezeti biztosítás – amelynek megkötésére olyan módon kerül sor, hogy a biztosítónak bizonyosan kötelezettsége keletkezik a tőke megfizetésére – elállás, felmondás vagy megtámadás útján történő megszűnése esetén a biztosító köteles a visszavásárlási összeget megtéríteni,
e) a szerződés megkötése előtt a szerződőt írásban tájékoztatni kell egyebek mellett azon körülményekről, amelyek mellett elállhat a szerződéstől.

4. A C-355/18., C-356/18. és C-357/18. számú ügyek tárgya és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

 

[7]  A C-355/18., C-356/18. és C-357/18. ügyekben B. Rust-Hackner, Ch. Gmoser és B. Plackner felperesek befektetéshez kötött életbiztosítási szerződéseket kötöttek egy osztrák biztosító társasággal. A szerződések mindegyike tartalmazta azt az információt, hogy a szerződéstől való elállás csak akkor érvényes, ha azt írásban terjesztik elő.

 

[8]  Az egyik felperes a szerződés felmondását követő két hónap, a másik felperes a szerződés visszavásárlását követő hét év elteltével közölte elállását a biztosítóval, az elállás tehát mindkét esetben a szerződések megszűnését követően történt. A harmadik felperes elállását a szerződés hatálya alatt, azonban annak megkötésétől számított hét év elteltével, tehát az elállásra nyitva álló határidőt jóval meghaladóan jelentette be. Mindhárom felperes azzal indokolta elállását, hogy a szerződés megkötésekor az elállással kapcsolatban téves tájékoztatást kapott, amennyiben a tájékoztatás az elállásra kötelezően írásbeli alakot rendelt.

 

[9]  Az első fokon eljárt osztrák bíróság a felperesek keresetének helyt adva jogalap nélküli gazdagodás miatt kötelezte a biztosítót a biztosítási díjak és a kamatok visszafizetésére. A bíróság döntését azzal indokolta, hogy mivel az osztrák jog nem rendelkezik arról, hogy az elállást írásba kell foglalni, az osztrák biztosító által a biztosítottak részére megküldött tájékoztatás téves volt, amely a Bíróság esetjoga alapján egyenértékű a tájékoztatás elmaradásával. E körben az eljáró bíróság hivatkozott a Bíróság C-209/12 számú ügyben hozott ítéletére (Endress ítélet), melyben a Bíróság úgy foglalt állást, hogy a téves információ a tájékoztatás elmaradásával egyenértékű, ami nem indítja meg az elállási jogra vonatkozó jogvesztő határidőt, így e jog a szerződés megszüntetését követően is, időbeli korlátozás nélkül gyakorolható.

 

[10]  A fellebbezés ügyében másodfokon eljárt osztrák bíróság részéről ugyanakkor az a kérdés merült fel, hogy annak ellenére, hogy az elállási nyilatkozat írásba foglalását előíró tájékoztatás az elállásra vonatkozó jog fennállását illetően nem téveszti meg a biztosítottat, az ilyen tájékoztatás az irányadó uniós jog alapján hibásnak tekinthető-e, és ily módon az elállási jog időbeli korlátozás nélkül gyakorolható-e. A bíróság ezzel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy a biztosító által megküldött tájékoztatás megfelelt a jogszabályi követelményeknek, és helyesen jelölte meg az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőt, a biztosítottat tehát tájékoztatták elállási jogáról. Az írásbeli forma az osztrák jog szerint egyébként nem tilos, és a biztosítottak érdekében is a jogbiztonság védelmét szolgálja. Az elállás írásbeliségére való kikötés továbbá nem alkalmas arra, hogy a biztosítottat visszatartsa a megfelelő időben történő elállástól.

 

[11]  A másodfokon eljárt osztrák bíróság az Endress ítéletre és az uniós jogban említett tájékoztatási célkitűzésre tekintettel ezért azt kívánta megtudni, hogy az osztrák jog ezen irányelvnek megfelelő értelmezése azt jelenti-e, hogy ilyen körülmények között a szerződő elállási jogát időbeli korlátozás nélkül gyakorolhatja.

 

[12]  A fentieken túl a C-355/18. és C-356/18. számú ügyekben a másodfokon eljárt osztrák bíróság azt is megkérdezte, hogy az életbiztosítási szerződésnek a biztosított általi felmondása vagy visszavásárlása következtében történő megszűnését követően is sor kerülhet-e a hibás tájékoztatás miatt történő elállásra. Az életbiztosítási szerződés megszűnését követően ugyanis már semmiféle kötelezettség nem származik a szerződésből. A szerződés megszűnését követő elállás pedig spekulációs lehetőséget nyújt a biztosítottnak a biztosító és a veszélyközösség kárára, ami nem összeegyeztethető az elérni szándékozott fogyasztóvédelmi céllal.

 

[13]  A másodfokon eljárt osztrák bíróság az eljárások felfüggesztése mellett előzetes döntéshozatal céljából a C-355/18. és C-356/18. számú ügyek keretében a következő két kérdést, a C-357/18. számú ügyben pedig e kérdések közül az elsőt terjesztette a Bíróság elé:

A) Úgy kell-e értelmezni az uniós jogot, hogy az elállás lehetőségéről szóló tájékoztatásnak arra való hivatkozást is kell tartalmaznia, hogy az elállás nem igényel meghatározott alakiságot?
B) Be lehet-e jelenteni az elállást az elállási jogról való hibás tájékoztatás miatt még az életbiztosítási szerződésnek a biztosított általi felmondása vagy visszavásárlása következtében történő megszűnését követően is?

5. A C-479/18. számú ügy tárgya és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

 

[14]  A C-479/18. ügyben az alapeljárásban eljáró osztrák bíróság négy előtte folyó ügyet egyesített, ezeket az ügyeket A, B, C, D eljárásnak nevezte el.

 

[15]  Az A ügyben a felperest a szerződéskötéskor arról tájékoztatták, hogy elállása csak írásban érvényes. A felperes a szerződéstől a szerződéskötést követő tíz év múlva elállt, a biztosító az elállást nem fogadta el. A felperes a megfizetett biztosítási díjak és kamatok megfizetését követelte.

 

[16]  A B ügyben a felperest a szerződéskötéskor nem tájékoztatták az elállási jogról, ezért a szerződés felmondását követő öt év elteltével elállt a szerződéstől. A felperes a visszavásárlási összeggel csökkentett biztosítási díjak és kamatok megfizetését követelte.

 

[17]  A C és D ügyben a felpereseket arról tájékoztatták, hogy elállási jogukat írásban gyakorolhatják. A felperesek a szerződéskötést követő hat év elteltével elállást jelentettek be, a biztosító az elállást nem fogadta el. A felperesek a megfizetett biztosítási díjak és kamatok megfizetését követelték.

 

[18]  Az osztrák bíróság az eljárások felfüggesztése mellett előzetes döntéshozatal céljából a fenti egyesített ügyekben a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

C) Úgy kell-e értelmezni az uniós jogot, hogy – az elállási jogról való hibás tájékoztatás következményeit szabályzó nemzeti rendelkezések hiányában – az elállási jog gyakorlásának határideje nem kezdődik meg, ha a biztosító azt közli a tájékoztatásban, hogy az elállást írásban kell gyakorolni, jóllehet az elállás a nemzeti jog szerint alakiságok nélkül lehetséges?
D) A C) kérdésre adandó igenlő válasz esetén úgy kell-e értelmezni az uniós jogot, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint az elmulasztott vagy hibás tájékoztatás esetén az elállási jog gyakorlásának határideje akkor kezdődik meg, amikor a biztosított – bármilyen módon – tudomást szerzett elállási jogáról?
E) Úgy kell-e értelmezni az uniós jogot, hogy – az elállási jogról való hibás vagy elmulasztott tájékoztatás következményeit szabályozó nemzeti rendelkezések hiányában – az elálláshoz való jog legkésőbb azt követően megszűnik, hogy a szerződés felmondása miatt a szerződő részére megfizették a visszavásárlási összeget, és ezáltal a biztosító teljeskörűen teljesítette a szerződésből eredő kötelezettségeit?
F) A C) kérdésre adandó igenlő, és az E) kérdésre adandó nemleges válasz esetén, azaz ha (i) az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidő a hibás tájékoztatás esetén meg sem kezdődik, és ha (ii) az elállás a szerződés megszűnését követően is közölhető, úgy kell-e értelmezni az uniós jogot, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint elállási jogának gyakorlása esetén a szerződő számára a visszavásárlási összeget kell megtéríteni?
G) Amennyiben az F) kérdésre adandó válasz igenlő, azaz nem a visszavásárlási összeget, hanem a biztosítási díjakat kell megtéríteni, úgy kell-e értelmezni az uniós jogot, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint az elállási jog gyakorlása esetén a visszatérített biztosítási díjak utáni átalánykamat megfizetésére való jogosultság elévülés miatt a keresetindítást megelőző utolsó hároméves időszakra eső kamathányadra korlátozható?

6. A Bíróság válaszai az A) és C) kérdésekre

 

[19]  Az A) és C) kérdésekkel az eljáró bíróságok lényegében arra a kérdésre kívántak választ kapni, hogy az uniós jogot úgy kell-e értelmezni, hogy az elállási jog gyakorlásának határideje abban az időpontban kezdődik, amikor a szerződőt tájékoztatják az elállás jogáról, még akkor is, ha a tájékoztatás nem tartalmazza, hogy a nemzeti jog az elállásra nem ír elő alaki követelményeket, vagy pedig a tájékoztatás olyan alaki követelményeket ír elő, amelyeket a nemzeti jog nem követel meg.

 

[20]  A Bíróság e körben elsőként azt fejtette ki, hogy amennyiben a szerződőt az elállási jogról nem tájékoztatják, úgy az elállásra előírt határidő nem kezdődik meg, így az elállás joga sem szűnik meg.
 

[21]  A Bíróság kifejtette továbbá, hogy a tájékoztatásnak részletesnek, világosnak és pontosnak kell lennie, e körben az alaki követelményekre is ki kell terjednie.

 

[22]  Az osztrák jog szerint az elállás nincs alaki feltételekhez kötve, az azonban nem volt megállapítható az eljárás iratanyagából, hogy az osztrák jog megengedi-e az elállás alaki feltételekhez kötését.

 

[23]  Ha az osztrák jog nem engedi meg az alaki feltételekhez kötést, úgy a szerződőt nem szükséges tájékoztatni arról, hogy az elállás bármilyen formában gyakorolható, bár az is jogszerű volna, ha a tájékoztatás azt tartalmazná, hogy a nemzeti jog nem ír elő alakszerűséget. Ha ezzel szemben az osztrák jog szerint a felek eltérhetnek a nemzeti jogban előírt alakszerűségtől, akkor a tájékoztatásban ki kell térni az elállás alaki követelményeire.

 

[24]  A fentiekből következően hibásnak kell tekinteni az olyan tájékoztatást, amely az elállásra alaki feltételeket ír elő, amennyiben ezek a feltételek nem állnak összhangban az alkalmazandó jogban, illetve a szerződési kikötésekben foglalt követelményekkel, ezt a kérdést azonban az előterjesztő bíróságnak kell megállapítania.

 

[25]  Bár a hibás tájékoztatás alkalmas arra, hogy félrevezesse a szerződőt, ezért azt a tájékoztatás elmaradásával egyenértékűnek kell tekinteni, mégsem állapítható meg, hogy minden, a tájékoztatásban szereplő és az alakszerűségi követelményekre vonatkozó hiba a tájékoztatás elmaradásának felel meg.

 

[26]  Amennyiben a hibás tájékoztatás nem fosztja meg a szerződőt attól, hogy az elálláshoz való jogát ugyanolyan feltételek mellett gyakorolhassa, mint amelyek helytálló tájékoztatás mellett álltak volna fenn, úgy aránytalan lenne lehetővé tenni számára, hogy a jóhiszeműen kötött szerződésből eredő kötelezettségei alól mentesüljön.

 

[27]  Ilyen esetben ugyanis az elállásról tájékoztatott szerződőt ugyanúgy megilletné az elállás joga, és ezzel együtt az, hogy vállalt kötelezettségei alól szabaduljon.

 

[28]  A kérdést előterjesztő bíróságok feladata az alapeljárásokban ellenőrizni, hogy (i) a biztosítók adtak-e tájékoztatást az elállás feltételeiről, (ii) amennyiben igen, úgy a tájékoztatás helytálló volt-e, vagy pedig olyan mértékben téves, hogy a nemzeti jogszabályi hátteret és az alapügy tényállását figyelembe vevő értékelés alapján megállapítható, hogy az megfosztotta a szerződőt az elállás lehetőségétől szemben azzal, hogy helytálló tájékoztatás esetén elállási jogát gyakorolhatta volna.

 

[29]  A fentiekre tekintettel az A) és C) kérdésekre a Bíróság úgy válaszolt, hogy az uniós jogot úgy kell értelmezni, hogy az elállási jog gyakorlásának határideje akkor is abban az időpontban kezdődik meg, amikor a szerződőt tájékoztatják a szerződés megkötéséről, ha a tájékoztatásban

a) nem szerepel, hogy a szerződésre alkalmazandó nemzeti jog az elállási jog gyakorlására vonatkozóan nem ír elő alaki követelményeket, vagy
b) olyan alaki követelmények szerepelnek, amelyeket a nemzeti jog vagy a szerződési kikötések nem követelnek meg, feltéve hogy a tájékoztatás nem fosztja meg a szerződőt attól, hogy elállási jogát ugyanolyan feltételekkel gyakorolja, mint amelyek a helytálló tájékoztatás mellett álltak volna fenn; e körben a nemzeti jog és a szerződéses rendelkezések értékelésével a kérdést előterjesztő bíróságok feladata annak megítélése, hogy a tájékoztatás megfosztotta-e a szerződőt az elállás lehetőségétől.

7. A Bíróság válaszai a B) és E) kérdésekre

 

[30]  A B) és E) kérdésekkel az eljáró bíróságok lényegében arra a kérdésre kívántak választ kapni, hogy az uniós jogot úgy kell-e értelmezni, hogy – amennyiben a szerződésre alkalmazandó jog nem szabályozza az elállási jogról való elmaradt vagy téves tájékoztatás jogkövetkezményeit – a szerződő azt követően is élhet-e elállási jogával, hogy a szerződést felmondta és a biztosító a szerződésből eredő valamennyi kötelezettségét – köztük a visszavásárlási összeg kifizetését – teljesítette.

 

[31]  A Bíróság e körben kifejti, hogy az uniós jog csupán azt szabályozza, hogy a szerződő, elállása esetén, mentesül a szerződésből származó jövőbeni kötelezettségei alól.

 

[32]  Az elállás visszafizetésre gyakorolt joghatásait a nemzeti jognak kell szabályoznia.

 

[33]  Az uniós jog rendelkezéseit nem lehet úgy értelmezni, mint amelyek arra kötelezik a tagállamokat, hogy a szerződés állapotától tegyék függővé az elállás lehetőségét, illetve az elállás joghatásait, pl. a visszafizetési kötelezettséget.

 

[34]  Így tehát, mivel az osztrák jog nem tartalmaz ezzel kapcsolatos rendelkezést, az elállási jog azt követően is gyakorolható, hogy a szerződést felmondták, és a szerződésből eredő valamennyi kötelezettségnek eleget tettek.

 

[35]  A fentiekre tekintettel a B) és E) kérdésekre a Bíróság úgy válaszolt, hogy az uniós jogot úgy kell értelmezni, hogy – amennyiben a szerződésre alkalmazandó jog nem szabályozza az elállási jogról való elmaradt vagy téves tájékoztatás jogkövetkezményeit – a szerződő azt követően is élhet elállási jogával, hogy a szerződést felmondták, és a szerződésből eredő valamennyi kötelezettséget – köztük a visszavásárlási összeg biztosító általi kifizetését is – teljesítették.

 

8. A Bíróság válasza a D) kérdésre

 

[36]  A D) kérdéssel az eljáró bíróság lényegében arra a kérdésre kívánt választ kapni, hogy az uniós jogot úgy kell-e értelmezni, hogy az elállásról való tájékoztatás elmaradása vagy olyan mértékben hibás tájékoztatás esetén, amely megfosztja a szerződőt attól a lehetőségtől, hogy elállási jogát ugyanolyan feltételek mellett gyakorolja, mint amilyenek helytálló tájékoztatás mellett álltak volna fenn, az elállási határidő akkor sem kezdődik meg, ha a szerződő más módon tudomást szerzett az elállási jog fennállásáról.

 

[37]  A Bíróság e körben kifejtette, hogy az uniós jog alapján a biztosítók kötelezettsége a szerződők megfelelő tájékoztatása, ezen kötelezettség alól a biztosító nem mentesülhet arra hivatkozással, hogy a szerződő bizonyos információkat, jelen esetben az elállási jog gyakorlásáról való információkat máshonnan is megszerezheti.

 

[38]  A fentiekre tekintettel a D) kérdésre a Bíróság úgy válaszolt, hogy az uniós jogot úgy kell értelmezni, hogy az elmaradt tájékoztatás vagy az olyan mértékben hibás tájékoztatás, amely megfosztja a szerződőt attól a lehetőségtől, hogy elállási jogát ugyanolyan feltételek mellett gyakorolja, mint amelyek helytálló tájékoztatás mellett álltak volna fenn, az elállási jog gyakorlására vonatkozó határidő akkor sem kezdődik meg, ha a szerződő más módon tudomást szerzett az elállási jog fennállásáról.

 

9. A Bíróság válasza az F) kérdésre

 

[39]  Az F) kérdéssel az eljáró bíróság lényegében arra a kérdésre kívánt választ kapni, hogy az uniós jogot úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely alapján a biztosító annak a szerződőnek, aki elállási jogával élt, csak a visszavásárlási összeget köteles megtéríteni.

 

[40]  E körben a Bíróság kifejtette, hogy az elállás joghatásait a szerződésre alkalmazandó jognak megfelelően kell szabályozni.

 

[41]  Az osztrák jog alapján a biztosító a visszavásárlási összeget köteles kifizetni, ha a szerződés elállás, felmondás vagy megtámadás útján szűnik meg.

 

[42]  A Bíróság álláspontja szerint ez a rendelkezés ugyanúgy szabályozza annak a szerződőnek a helyzetét, aki mivel úgy ítélte meg, hogy a szerződés megfelel az igényeinek, úgy döntött, hogy nem él elállási jogával, és más okból döntött a felmondás mellett, mint annak a szerződőnek a helyzetét, aki viszont úgy gondolta, hogy a szerződés nem felel meg az igényeinek, és ezért elállási jogával élt. Így, mivel a rendelkezés ugyanazokat a joghatásokat fűzi a felmondáshoz, mint az elálláshoz, megfosztja hatékony érvényesülésétől az elállási jogot.

 

[43]  A fentiekre tekintettel az F) kérdésre a Bíróság úgy válaszolt, hogy az uniós jogot úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely alapján a biztosító annak a szerződőnek, aki elállási jogával élt, csak a visszavásárlási összeget köteles megfizetni.

 

10. A Bíróság válasza a G) kérdésre
 

[44]  A G) kérdéssel az eljáró bíróság lényegében arra a kérdésre kívánt választ kapni, hogy az uniós jogot úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely hároméves elévülési időt ír elő az elállási jogát gyakorló szerződő által visszatéríttetni kért, a jogalap nélküli gazdagodást terhelő egyenértéki kamatokhoz való jog gyakorlására.

 

[45]  E körben a Bíróság úgy foglalt állást, hogy a kérdést feltevő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az egyenértéki kamathoz való jog gyakorlására vonatkozó elévülési idő akadályozza-e az elállási jog hatékonyságát.

 

[46]  A fentiekre tekintettel a G) kérdésre a Bíróság úgy válaszolt, hogy az uniós jogot úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely hároméves elévülési időt ír elő az elállási jogát gyakorló szerződő által visszatéríttetni kért, a jogalap nélküli gazdagodást terhelő egyenértéki kamatokhoz való jog gyakorlására, amennyiben az elévülési idő megállapítása nem kérdőjelezi meg a szerződő elállási jogának érvényesülését, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.

 

11. A Bíróság válaszainak összegzése

 

[47]  Az elállási jog gyakorlásának határideje tehát az elállási jogról való tájékoztatás időpontjában kezdődik meg akkor is, ha a tájékoztatás nem tartalmazza, hogy az elállásra a nemzeti jog nem ír elő alaki követelményeket, vagy ha a tájékoztatásban olyan alaki követelmények szerepelnek, amelyeket a nemzeti jog nem követel meg, feltéve, ha a tájékoztatás nem fosztja meg a szerződőt attól, hogy elállási jogát ugyanolyan feltételekkel gyakorolja, mint amelyek a helytálló tájékoztatás mellett álltak volna fenn. E körben a nemzeti jog és a szerződéses rendelkezések értékelésével a kérdést előterjesztő bíróságok feladata annak megítélése, hogy a tájékoztatás megfosztotta-e a szerződőt az elállás lehetőségétől.

 

[48]  Az elmaradt tájékoztatás vagy az olyan mértékben hibás tájékoztatás esetén, amely megfosztja a szerződőt attól a lehetőségtől, hogy elállási jogát ugyanolyan feltételek mellett gyakorolja, mint amelyek helytálló tájékoztatás mellett álltak volna fenn, az elállási jog gyakorlására vonatkozó határidő akkor sem kezdődik meg, ha a szerződő más módon tudomást szerzett az elállási jog fennállásáról.

 

[49]  Amennyiben a szerződésre alkalmazandó jog nem szabályozza az elállási jogról való elmaradt vagy téves tájékoztatás jogkövetkezményeit, a szerződő azt követően is élhet elállási jogával, hogy a szerződést felmondták, és a szerződésből eredő valamennyi kötelezettséget – köztük a visszavásárlási összeg kifizetését is – teljesítették.

 

[50]  Az uniós joggal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely alapján a biztosító annak a szerződőnek, aki elállási jogával élt, csak a visszavásárlási összeget köteles megfizetni.

 

[51]  Az uniós joggal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely hároméves elévülési időt ír elő az elállási jogát gyakorló szerződő által visszatéríttetni kért, a jogalap nélküli gazdagodást terhelő egyenértéki kamatokhoz való jog gyakorlására, amennyiben az elévülési idő megállapítása nem kérdőjelezi meg a szerződő elállási jogának érvényesülését, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.

 

12. Az elállási jog szabályozása a magyar biztosítási magánjogban és a Bíróság ítéletének esetleges következményei

 

[52]  Az elállási jog elsőként a 2002/83/EK irányelvet átültető jogszabállyal került beépítésre a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvénybe, majd később a 2002/83/EK irányelvet hatályon kívül helyező Szolvencia II irányelvet átültető jogszabállyal került ismét beépítésre a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvénybe („Bit.”).
 
[53]  Az irányelvek az elállási jogról egyaránt úgy rendelkeznek, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az életbiztosítási szerződéstől a szerződők 14 és 30 nap közé eső határidő alatt elállhassanak. Az elállás feltételeit és jogkövetkezményeit a szerződésre alkalmazandó jognak kell előírni.

 

[54]  Az uniós jog tehát elállási jogról (cancellation right) és elállásra biztosított türelmi határidőről (cooling-off period) rendelkezik, ennek ellenére a magyar jogba az elállási jog felmondási jogként került átültetésre, és bár mindkét egyoldalú jognyilatkozat a szerződés megszűnéséhez vezet, a két jogintézmény mégsem azonos. A felmondás ex nunc, az elállás ex tunc hatállyal szünteti meg a szerződést, de ami ennél lényegesebb, elállásnál a feleknek a már teljesített szolgáltatásokkal el kell számolniuk.

 

[55]  A Bit. 157. § (1)-(2) bekezdései alapján az életbiztosítási szerződés megkötését követően a biztosító, a szerződés létrejöttétől számított harminc napon belül, köteles a szerződőt bizonyítható és azonosítható módon, egyértelműen tájékoztatni a biztosítási szerződés létrejöttéről, fogyasztó szerződő esetén továbbá a tájékoztatásban köteles felhívni a figyelmet a Bit. 122. §-ában foglaltakra.

 

[56]  A Bit. 122. § alapján az életbiztosítási szerződést megkötő fogyasztó a szerződés megkötéséről szóló tájékoztatás kézhezvételétől számított harminc napon belül az életbiztosítási szerződést írásbeli nyilatkozattal – indoklás nélkül – felmondhatja. A szerződő felmondó nyilatkozatának kézhezvételét követően a biztosító köteles harminc napon belül a szerződő által a biztosítási szerződéssel kapcsolatban bármely jogcímen részére teljesített befizetésekkel elszámolni.

 

[57]  A felmondás esetén való elszámolásról a Bit. 4. számú mellékletének A) 18. pontja úgy rendelkezik, hogy a biztosító a szerződőt köteles tájékoztatni arról, hogy mekkora és milyen jogcímen merül fel az a költség, amit a biztosító a szerződő által befizetett első vagy egyszeri díjból a szerződés 30 napon belüli felmondása esetén visszatart.

 

[58]  A Bit. egyfelől tehát úgy rendelkezik, hogy felmondás esetén a biztosító a befizetésekkel köteles elszámolni, másfelől pedig úgy, hogy a befizetések egy részét visszatarthatja, amennyiben erről a szerződőt előre tájékoztatja. A két jogszabályi rendelkezés akár egymásnak ellentmondóként is értelmezhető, és tény, hogy a gyakorlatban a biztosítók az elszámolás során visszatartják a szerződés megszűnéséig megfizetett biztosítási vagy kockázati díjat, a kötvényesítéssel felmerült költségeket, esetleg a befektetési egységekhez kötött (unit linked) biztosítások esetében az árfolyamváltozásból eredő jogkövetkezményeket alkalmazzák. Az elszámolás ez utóbbi szabályait maga az MNB is alkalmazhatónak minősítette egy korábbi ajánlásában.[5]

 

[59]  A 90/619/EGK irányelvet átültető jogszabály indokolást nem tartalmaz, így nem állapítható meg, hogy az uniós jogban deklarált elállási jog milyen okból került felmondásként átültetésre a magyar jogba.

 

[60]  Csak feltételezni lehet, hogy az indok az átültetés időpontjában hatályos a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény (rPtk.) azon szabályaiban keresendő, melyek megkülönböztetik a felmondás és az elállás jogintézményeit. A rPtk. egyebekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezéseivel is azonosan akként tesz különbséget a két jogintézmény között, hogy a felmondás ex nunc, míg az elállás ex tunc hatállyal szünteti meg a jogviszonyt, továbbá az elállás jogát csak az a fél gyakorolhatja, aki a kapott szolgáltatás visszatérítését felajánlja. Biztosítási jogviszony esetén a szerződő fél által kapott praestare szolgáltatás visszaszolgáltatása lehetetlen, ezért az elállási jog gyakorlása sem lehetséges. A szerződő felek biztosítási szerződéses jogviszonyukban e kötelmi jogi szabálytól ugyan eltérhetnek [Ptk. 6:1. § (3) bek., 6:59. § (2) bek.],[6] azonban itt nem ez az alapvető kérdés, hanem az, hogy a Bit. mint közjogi jogszabály szabályozhat-e akként magánjogi jogviszonyt, jelesül kötelezővé teheti-e az elállási jog biztosítását úgy, hogy a szabályozás nincs összhangban a Ptk. azon rendelkezéseivel, mely szerint elállásra nem jogosult az, aki a kapott szolgáltatás visszaszolgáltatására nem képes. A Ptk. 1:2. § (2) bekezdésében deklarált értelmezési alapelv alapján a polgári jogi viszonyokra vonatkozó jogszabályokat a Ptk. rendelkezéseivel összhangban kell értelmezni, ennek alapján pedig kérdésként vetődik fel, hogy a Bit. kötelezővé teheti-e az elállási jog biztosítását akkor, amikor az nincs összhangban a Ptk. rendelkezéseivel, illetve lényegében kérdésként vetődik fel, hogy az uniós jog átültetése során milyen egyéb jogszabályok módosítására lett volna szükség a szerződőt megillető elállási jog biztosításához.

 

[61]  A Bíróság ítélete, és az ítélet hivatkozási alapjául szolgáló főtanácsnoki indítvány több helyen is kifejti, hogy amennyiben a nemzeti jog ugyanazokat a joghatásokat fűzi az elálláshoz, mint a felmondáshoz, úgy az megfosztja hatékony érvényesülésétől az uniós jogban előírt elállási jogot. Az ítélet alapjául szolgáló ügyekben az osztrák jog a visszavásárlási érték kifizetését fűzte jogkövetkezményként mind a felmondási, mind az elállási joghoz. A magyar jog felmondás esetére elszámolást tesz kötelezővé, mely a fentiek szerinti értelmezés alapján úgy történik, hogy a felmondásig terjedő időre a biztosító a kapott szolgáltatást visszatartja. Mivel pedig (i) a szerződő joga elállás helyett a felmondás, továbbá (ii) felmondás esetén a szerződés megszűnéséig teljesített szolgáltatást a biztosító visszatartja, kijelenthető, hogy az uniós jogban deklarált elállás joghatásai a magyar jogban nem érvényesülnek.

 

[62]  Mindennek természetesen nem a 30 napon belüli felmondás esetén van jelentősége, hanem olyan esetben, amikor a tájékoztatás elmaradása, vagy a téves tájékoztatás miatt a szerződő 30 napon túl, akár a szerződés 15. évében él speciális felmondási jogával arra hivatkozva, hogy őt e felmondási jogról nem tájékoztatták, vagy a tájékoztatás oly mértékben téves volt, hogy az megfosztotta őt e felmondási jog gyakorlásától.

 

[63]  Ilyen esetben a szerződő a magyar jog, illetve joggyakorlat alapján nem követelheti a már megfizetett biztosítási díjak és azok kamatainak visszafizetését, ezért felvetődik a kérdés, hogy a szerződést felmondó fogyasztó hivatkozhat-e az uniós jog elállásra vonatkozó szabályaira, illetve arra, hogy igényének elbírálása során a magyar bíróság a magyar jogot az uniós jog fényében értelmezze és alkalmazza.

 

[64]  Az Unió másodlagos joganyagának részét képező irányelvek ugyan közvetlen horizontális hatállyal nem bírnak, azonban a Bíróság kialakult joggyakorlata alapján a nemzeti jogot az irányelv szellemében kell értelmezni, emellett az irányelvnek közvetett hatálya van, ami azt jelenti, hogy a nemzeti bíróságok kötelesek az uniós jog hatályosulásáról gondoskodni, és ezzel összefüggésben a saját nemzeti jogszabályaikat, amennyire csak lehetséges, az irányelv céljainak és szövegének fényében kötelesek értelmezni.

 

[65]  Egy speciális felmondással kapcsolatos jogvita során ezért elképzelhető, hogy (i) a magyar bíróság elutasítja a szerződő keresetét, vagy (ii) úgy értelmezi az uniós jogot, hogy a szerződő jognyilatkozatát elállásnak kell tekinteni, és annak minden jogkövetkezményét alkalmazni kell, illetve elképzelhető, hogy (iii) előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordul a Bírósághoz.

 

[66]  Az irányelv közvetlen horizontális hatályának hiányát pótolja a tagállami kártérítési felelősség elve, ami azt jelenti, hogy a tagállamok kártérítési felelősséggel tartoznak a magánszemélyeknek azokért a károkért, amelyek az uniós jogból eredő kötelezettségeik megsértése következtében keletkeztek, ide tartozik az irányelv hibás átültetése is. Az Andrea Francovich, valamint a Danila Bonifaci és társai egyesített ügyekben kifejtett és a Brasserie du Pecheur és Factortame egyesített ügyekben továbbfejlesztett jogalkalmazás során a Bíróság általános érvénnyel meghatározta a tagállami kártérítési felelősség megállapításának feltételeit. Kifejtette, hogy a közösségi jog három feltétel együttes fennállásakor biztosítja a kártérítéshez való jogot, nevezetesen (i) a megsértett jogi aktus célja, hogy az egyéneket jogokkal ruházza fel, továbbá (ii) a jogsértés kellően súlyos, és (iii) fennáll a közvetlen okozati összefüggés a kötelezettség állam általi megsértése és a jogsérelmet szenvedett személyek kára között. E hármas konjunktív feltételrendszer fennállása szükséges ahhoz, hogy az állam felelősségét meg lehessen állapítani az uniós jog megsértésével okozott károkozás miatt, más szóval ahhoz, hogy a magánszemélyek az uniós jog tagállami megsértésével okozott kár alapján kártérítést követelhessenek. Még továbbment a Bíróság a Köbler-ügyben hozott ítéletében, amikor kimondta, hogy a tagállam kártérítési felelősséggel tartozik akkor is, ha az uniós jog megsértése egy olyan tagállami bíróságnak tudható be, amelynek a határozata ellen már nincs lehetőség rendes jogorvoslattal élni.

 

[67]  A Bíróság elemzett ítélete alapján tehát az is felvethető, hogy az osztrák alapügyekhez hasonló tényállás és a fentiek szerinti feltételek fennállása esetén, a Magyar Állammal szemben lehet kártérítési igényt érvényesíteni, mégpedig (i) az irányelv hibás átültetése vagy (ii) az uniós jogot sértő jogerős ítélet miatt, ha a magyar bíróság azért utasítja el a keresetet, mert a Bit. szerinti felmondási jog gyakorlása nem teszi lehetővé a befizetett biztosítási díjak és kamatai visszakövetelését.

 


[1] Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja, L 330/50, 1990. november 29.

[2] Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja, L 360/1, 1992. december 9.

[3] Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja, L 345/1, 2002. december 19.

[4] Az Európai Unió Hivatalos Lapja, L 335/1, 2009. december 17.

[5] A befektetési egységekhez kötött (unit linked) életbiztosításokkal kapcsolatos prudenciális és fogyasztóvédelmi elvek alkalmazásáról szóló 13/2012. (XII. 4.) PSZÁF ajánlás

[6]  A szerződés speciális felmondásának jogkövetkezményeként a felek megállapodhatnak abban, hogy a szerződő által teljesített szolgáltatást a biztosító visszafizeti, azaz nem tartja vissza a felmondásig esedékes díjat és a költségeket. Ez a gyakorlatban nem így van, és nem is életszerű ennek bevezetése, de elvileg nem kizárt. A biztosító által teljesített szolgáltatás visszatérítése természetesen szóba sem kerülhet.

Ez a webhely a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat (sütiket) használ. További információ

E honlap megfelelő működéséhez néha „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, ahogy azt más nagy webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. A sütik kis szövegfájlok, melyeket a webhely az oldalaira látogató felhasználó számítógépén, illetve mobilkészülékén tárol el. Ezeket a sütiket nem kell feltétlenül engedélyeznie ahhoz, hogy a weboldal működjön, azonban lényegesen javítják a felhasználói élményt. Belátása szerint engedélyezheti a sütiket, de, ha nem teszi, lehetséges, hogy a weboldal egyes elemei nem fognak megfelelően működni. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban is. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha a "Rendben" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. A honlap bezárása után törölheti a sütiket.

Bezárás