III. évfolyam 2. szám
Tanulmányok
Salamonné dr. Piltz Judit
Az „árnyékper” kérdése az ügyvédi kárfelelősségi perekben
A tanulmány célja az ügyvéd (ügyvédi iroda) kártérítési felelőssége egyik speciális formájának ismertetése a bírói gyakorlat tükrében. Az esetcsoport, amelyet szeretnék bemutatni: azon kártérítési perek, amelyek alapja, hogy a megbízottként eljáró ügyvéd mulasztása folytán az ügyfél elvesztette a per, esetleg más eljárás (pl. közigazgatási eljárás) megnyerésének esélyét. Az írás a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) hatálya alatt elbírált ügyekből levonható tapasztalatokat összegzi.
I. Az ügyvéd kártérítési felelősségének alapja
1. Az ügyvédi megbízási szerződés
[1] Az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Üttv.) 2. § (1) bekezdése határozza meg az ügyvédi tevékenységek körét. Eszerint ügyvédi tevékenységnek minősül
a) a jogi képviselet ellátása,
b) a büntetőeljárásban védelem ellátása,
c) a jogi tanácsadás,
d) az okiratszerkesztés,
e) az okirat ellenjegyzése,
f) az a)-e) pont szerinti ügyvédi tevékenységgel összefüggésben a szerkesztett okiratok és mellékleteik elektronikus okirati formába alakítása,
g) az a)-f) pont szerinti ügyvédi tevékenységgel összefüggésben letét kezelése.
[2] Az Üttv. 27. § (1) bekezdése alapján ügyvédi tevékenység megbízás, kirendelés, vagy az Üttv.-ben meghatározott esetekben munkaviszony, kormányzati szolgálati, közszolgálati, közalkalmazotti, rendvédelmi igazgatási alkalmazotti, honvédelmi alkalmazotti, rendvédelmi, hivatásos vagy szerződéses katonai szolgálati jogviszony, egyházi szolgálati viszony, valamint a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény szerinti önkéntes jogviszony alapján folytatható.
[3] Az Üttv. 28. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ügyvédi tevékenység folytatására adott megbízás (ügyvédi megbízás) – az Üttv. és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) eltérő rendelkezése hiányában – szabad megállapodás tárgya.
[4] A Ptk. 6:272. §-a tartalmazza a megbízási szerződés fogalmát: megbízási szerződés alapján a megbízott a megbízó által rábízott feladat ellátására, a megbízó a megbízási díj megfizetésére köteles. Az ügyvédi megbízásra a Ptk. külön nem tér ki, annak részletszabályait az Üttv. tartalmazza.
[5] Az ügyvédi tevékenység végzésére irányuló megbízási szerződés megkötésére jogosultak körére tartalmaz speciális szabályt az Üttv. 28. § (2) bekezdése, amelynek értelmében a szerződést – alapesetben – az egyéni ügyvéd, az európai közösségi jogász, a külföldi jogi tanácsadó, illetve az ügyvédi iroda (a továbbiakban, az egyszerűség érdekében: ügyvéd) és az ügyfél köti meg. Ugyanezen szakasz (3) bekezdése adja meg az ügyvédi megbízás kereteit, rögzítve, hogy a felek eltérő rendelkezése hiányában a megbízási szerződés alapján a megbízott jogosult és kötelezett minden olyan cselekmény elvégzésére, amely a rábízott ügy szabályszerű ellátásával jár, továbbá a megbízót megillető pénznek vagy dolognak és az eljárási költségeknek az átvételére is.
2. Gondossági kötelem – az elvárhatóság mértéke
[6] Az ügyvédi megbízás, különösen egy per vagy más eljárás vitelére szóló megbízás, leggyakrabban – mint minden megbízási szerződés – gondossági kötelem, vagyis a megbízott – jelen esetben az ügyvéd – nem egy eredmény elérésére vállal szerződéses kötelezettséget, hanem egy feladat teljesítésére, egy tevékenység folytatására a rá irányadó gondossági normák betartása mellett.
[7] Az ügyvédtől adott esetben elvárható gondosságot a bírói gyakorlat elég szigorúan ítéli meg. Ennek oka, hogy az ügyvéddel mint jogi végzettséggel és gyakorlattal rendelkező, az adott területen jártas szakemberrel szemben jogos elvárás, hogy a rá bízott feladatot legjobb tudása szerint, ügyfele érdekeinek szem előtt tartásával és a legnagyobb körültekintés mellett végezze.
[8] Az e körben irányadó követelményeket a Kúria a BH 2016.244. számú döntésében úgy fogalmazta meg, hogy „az adásvételi szerződést kötő felek ügyvéd foglalkozású megbízottjának az lett volna a feladata, hogy a rábízott ügyet a legjobb tudása szerint, a jogszabályi rendelkezések megtartásával lássa el”. Rögzítette, hogy az okiratszerkesztő ügyvédnek a szerződés megkötése során olyan jogi megoldást kell választania, amely biztosítja a vevői kötelezettségek és az eladói kockázatok közötti egyensúlyt, és tájékoztatnia kell a feleket a választott jogi megoldáshoz kapcsolódó lényeges körülményekről. Kifejtette, hogy ha az ügyvédi közreműködés eredményeként létrejött szerződésben az eladó – a vételár kiegyenlítése előtt – úgy járul hozzá a vevő tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez, hogy a szerződés alapján semmilyen megfelelő biztosítékban nem részesül, és az ügyvéd a vevő általa ismert felszámolás közeli helyzetéről sem tájékoztatja az eladót, az ügylet meghiúsulásával okozott károk miatti ügyvédi kártérítési felelősség fennáll akkor is, ha a kárt közvetlenül a vevő ügyvezetője által elkövetett bűncselekmény okozta, az ügyvédi tevékenység pedig csak elősegítette annak megvalósulását. A konkrét esetben a bíróság megállapította, hogy az ügyvédi iroda alperes (és az ügyintézés során konkrétan eljáró ügyvéd) a megbízás Ptk.-beli rendelkezésén alapuló általános és az ügyvédi megbízás speciális szabályainak megszegésével megbízotti minőségében szerződést szegő magatartást tanúsított, amely a bűncselekményt elkövető harmadik személy magatartásával együtt a felperes bekövetkezett kárához vezetett, mindez pedig megalapozta a kártérítési felelősségüket.
[9] Ezzel egyezően foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság korábbi, Pfv.V.21.660/2007/7. számú döntésében is. Kimondta, hogy az adásvételi szerződést kötő felek ügyvéd foglalkozású megbízottjának a régi Ptk. 474. § (1) és (2) bekezdése, valamint az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (a továbbiakban: Ütv.) 1. §-a és 3. § (2) bekezdése alapján az volt a feladata, hogy a rábízott ügyet a legjobb tudása szerint, a jogszabályi rendelkezések megtartásával ellássa. Az ügyvédnek adott esetben „a hivatásából eredő megbízotti feladata olyan okirat szerkesztése volt, amely alkalmas a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartási átvezetésére”, ennek során „nem járt el a tőle elvárható gondossággal, amikor a felpereseket nem tájékoztatta arról, hogy a gyámhatóság milyen jogszabályi rendelkezésekre tekintettel és milyen feltételekkel adhat hozzájárulást és nyomatékosan nem hívta a felperesek figyelmét arra, hogy az érdekeiket a vételár ügyvédi letétbehelyezésével biztosíthatják”. Ennek a tájékoztatási kötelezettségnek az elmaradása alapozta meg az okiratszerkesztő ügyvéd kártérítési felelősségét.
3. Egy adott ügy (per) vitelére szóló megbízás követelményei
[10] Egy ügy vitelére szóló megbízás esetén az ügyvéd nem annak eredményes befejezésére, megnyerésére vállal szerződéses kötelezettséget, hanem arra, hogy a tőle elvárható gondossággal lássa el az ügyfél képviseletét. Ennek keretében ugyanolyan szigorú követelmények érvényesülnek vele szemben, mint ahogyan azt a fentiekben láthattuk.
[11] A Kúria (illetve korábban a Legfelsőbb Bíróság) több közzétett eseti döntésében a Magyar Ügyvédi Kamara Etikai Szabályzatának [6/2018. (III.26.) MÜK szabályzat az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól] 2.1 pontjával összhangban foglalt állást akként, hogy az ügyvéd köteles igénybe venni minden törvényes eszközt ügyfele jogai és jogos érdekei érvényesítéséhez.
[12] Ez egy per vitelére adott megbízás esetén magába foglalja egyebek mellett azt a követelményt is, hogy az általa előterjesztett keresetlevél érdemi elbírálásra alkalmas legyen, illetve, ha a jogi megoldást illetően bizonytalan, akkor elvárható, hogy az ügyfele érdekei szempontjából a legnagyobb biztonságot nyújtó megoldást válassza (BH 2013.89.). Elvárás a per vitelére szóló megbízás esetén az is, hogy az ügyvéd a jogorvoslati lehetőségeket kimerítse, ezzel mindent megtegyen a jogvita ügyfele számára pozitív tartalmú elbírálása érdekében (BH 2012.90.).
[13] Ha az ügyvéd a megbízásban vállalt perben, egyéb eljárásban nem a megfelelő gondossággal jár el, nem az ügyfele érdekeit szem előtt tartva látja el a képviseletet, illetve nem vesz igénybe minden jogi eszközt a per (eljárás) megnyerése, eredményes befejezése érdekében, az – a kártérítés egyéb feltételeinek fennállása esetén – kártérítési felelősségét alapozhatja meg. Ehhez azonban a megbízott jogellenes és felróható magatartásán kívül vizsgálni kell a kárt és az okozatosságot, vagyis azt, hogy az ügyvéd mulasztásával okozati összefüggésben keletkezett-e kára a megbízónak, és ha igen, milyen típusú és nagyságú (összegű) a kár. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy az ügyvéd szakszerű eljárása mellett, mulasztás hiányában az ügyfél megnyerte volna-e a pert, számára kedvezően fejeződött volna-e be az eljárás.
II. Az esély elvesztésén alapuló igények
[14] A továbbiakban a pernyertesség esélyének elvesztése kifejezést fogom egységesen használni annak ellenére, hogy természetesen nem minden esetben ténylegesen peres eljárásra adott megbízás lehet a felelősség alapja. A gyakorlatban számtalan olyan esettel találkozunk, amikor nem bíróság előtti eljárásban ellátott képviselet képezi a vizsgálat tárgyát, hanem közigazgatási vagy más eljárás vitelére kötött megállapodás.
1. Az esély elvesztése és a kárfogalom
[15] A Ptk. 6:522. §-a értelmében kár a károsult vagyonában beállott értékcsökkenés, az elmaradt vagyoni előny és a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költség. A régi Ptk. hatálya alá tartozó esetekben a kárfogalom körébe sorolandók a károsultat ért nem vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségek és a nem vagyoni kár is. A Ptk. hatálybalépésével bevezetett dogmatikai váltást követően a károk köréből kikerült a nem vagyoni kár; az immateriális hátrányok kompenzálására a sérelemdíj – mint pénzbeli elégtétel és a személyiségi jogsértés magánjogi szankciója – szolgál.
[16] Jójárt Eszter Az esély elvesztése mint kár? című munkájában – a régi Ptk.-hoz kapcsolódóan – mutat rá, hogy normatív megfogalmazás szerint tehát tényleges kár vagy sérelem csak valamely már bekövetkezett vagyoni hátrány vagy jövőben bizonyosan bekövetkező vagyoni előny elmaradása, illetve már bekövetkezett személyhez fűződő jogot ért sérelem lehet. Az esély elvesztése, amelynek jövőbeli bekövetkezése nem bizonyos, szerinte kihullik a normatív kárfogalom köréből.[1]
[17] Az esély elvesztését mint kártérítésre alapot adó tényezőt a gyakorlat kétféle módon közelíti meg. Az egyik esetben az esély elvesztését ténylegesen bekövetkezett eseményként értékeljük, és amennyiben az esély értékelhető, más megfogalmazás szerint reális volt, úgy megalapozza a teljes kártérítést, illetve a sérelemdíjat (Kúria Pfv.III.22.375/2016/6., Pfv.III.20.655/2018/4.). A másik nézet szerint az esély elvesztése (csökkenése) csak akkor minősülhet kárnak, ha a hátrány közvetlenül a sérelmet szenvedett vagyonában következik be; az esély elvesztése hátrány, nem vagyoni sérelem, de a Ptk. terminológiája szerint nem minősül kárnak[2].
2. Az esély elvesztésének esetei
[18] A gyakorlatban három típusügyben találkozunk az esély elvesztésén alapuló igényekkel.
[19] Az első csoportba a pályáztatási szabályok (tipikusan közbeszerzési, illetve egyes támogatások elnyerésére kiírt pályázatok) megsértésére alapított igények tartoznak. Ilyen esetben az igényt érvényesítő arra hivatkozik, hogy a szabályok be nem tartása miatt elesett pályázata pozitív elbírálásának esélyétől, így bizonyos vagyonnövekedést nem tudott realizálni. A bírói gyakorlat az ilyen igények megítélésétől elzárkózik, mivel a pályázat a megmérettetésre jelentett volna esélyt, fennállt tehát a kockázat, hogy szabályszerű elbírálás esetén sem nyeri azt meg, vagy esetleg a pályázat eredménytelen marad. A bíróságok sok esetben – csakúgy, mint az ügyvédi kárfelelősség esetén, ahogy ezt később láthatjuk – az okozati összefüggés oldaláról közelítik meg a jogi problémát.
[20] Az ezzel kapcsolatos irányadó bírói gyakorlatot tükrözi a Kúria Gfv. VII. 30.495/2017/18. számú döntése kimondva, hogy a közbeszerzési jogsértéssel kizárt pályázó az elmaradt haszna megtérítését a pályázat kiírójától akkor követelheti, ha bizonyítja, hogy jogszerű eljárás esetén ő lett volna a pályázat nyertese, vele kellett volna szerződést kötni. Az elmaradt haszon megítéléséhez szükséges közvetlen okozati összefüggés akkor áll fenn, ha kétséget kizáróan igazolható, hogy a közbeszerzési eljárás jogszabályoknak megfelelő lefolytatása esetén a felperes lett volna a pályázat nyertese, vele kellett volna a szerződést megkötni. Ennek egyértelmű megállapítása az adott esetben nem volt lehetséges, annak ellenére, hogy a per tárgyát képező pályázaton csupán két ajánlattevő vett részt, és érvényes ajánlatok esetén csak két részszempont összehasonlításával kellett a pályázat nyerteséről dönteni. A bíróság kifejtette, hogy a pályázat elbírálása rendkívül összetett feladat, amelynek keretében nemcsak a pályázati feltételek teljesítését, hanem az ajánlattevő személyének alkalmasságát is meg kell ítélni. Kétséget kizáróan megállapíthatónak kell lennie annak is, hogy a felperes pályázata érvényes volt, hogy az alperes az eljárást nem nyilváníthatta volna eredménytelenné. Mindezek azt jelentik, hogy a felperes által állított elmaradt haszon és az alperes jogellenes magatartása közötti közvetlen ok-okozati összefüggés fennállása ítéleti bizonyossággal nem állapítható meg.
[21] A második esetcsoport a gyógyulási (túlélési) esély elvesztése, illetve csökkenése. A Kúria ezzel kapcsolatos gyakorlatát az előző pontban említett két döntés (Pfv.III.22.375/2016/6. és Pfv.III.20.655/2018/4.) szemlélteti. E kérdés bővebb kifejtése jelen dolgozat keretei között nem indokolt, mivel a gyógyulási esély elvesztésének megítélése nem mutat rokon vonásokat az ügyvédi megbízás nem megfelelő teljesítése folytán a pernyertesség esélyének elvesztésével kapcsolatos gyakorlattal.
[22] A harmadik ügytípus a pernyertesség esélyének elvesztése.
III. A pernyertesség esélyének elvesztése
[23] Ebbe az esetcsoportba azok a kárigények tartoznak, amelyeknél a jogi képviselő mulasztása folytán az ügyfél elesik a rendes vagy rendkívüli jogorvoslat, illetve keresetindítási határidő elmulasztása esetén a perindítás lehetőségétől.
[24] Az ilyen típusú perekben alapvetően kétféle álláspont létezik: az egyik szerint érdemben lehet és kell vizsgálni, hogy az ügyvéd mulasztásának hiányában mi lett volna az alapper (alapeljárás) eredménye; a másik nézet szerint erre nincs jogi lehetőség. Az első esetben a bíróság azt az összeget ítéli meg kártérítésként, amelyet álláspontja szerint az ügyfél sikerrel érvényesített volna az alapperben. Az összegszerűség körében az utóbbi nézet sem jelent feltétlenül teljes körű elutasítást, nem biztos, hogy eszerint mindenféle kárigény alaptalan. Több döntést találunk, ahol a szerződésszegésre tekintettel vagyoni kárként alaposnak találták a bíróságok a megbízási díj visszakövetelése iránti igényt, illetve – ahogy majd látni fogjuk – személyiségi jogsértés megállapítása esetén nem vagyoni kártérítést, sérelemdíjat ítélnek meg.
[25] Az alábbiakban mindkét nézettel kapcsolatban ismertetek egyedi ügyekben született ítéleteket. A Kúria (Legfelsőbb Bíróság) döntéseinek értelmezésekor ugyanakkor minden esetben figyelembe kell venni, hogy mi volt a felülvizsgálati kérelem tartalma, az ott megjelölt konkrét jogszabálysértés, mivel a jogerős ítélet felülvizsgálatára csak a kérelem korlátai között kerülhet sor. Erre tekintettel előfordulhat, hogy a legfőbb bírói fórum nem egyetértett az adott ügyben elfoglalt állásponttal, csak nem vizsgálhatta azt a felülvizsgálati kérelemben foglaltak alapján.
1. Az „árnyékper” lefolytatásának lehetősége
[26] A bírói gyakorlatban tehát találkozhatunk olyan döntésekkel, amelyek azon alapulnak, hogy az ügyvéd elleni kártérítési perben érdemben kell vizsgálni azt a kérdést, hogy a jogi képviselő mulasztásának hiányában milyen döntés született volna a jogvita alapjául szolgáló alapperben, az ún. „árnyékperben”. Annak eldöntése, hogy ez mely esetben tehető meg, mindig tényállásfüggő.
[27] A Legfelsőbb Bíróság a Pfv.III.22.190/2007/4. számú döntésében a keresetet elutasító elsőfokú ítéletet helybenhagyó jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, de nem abból az okból, mert nem látott lehetőséget az alapperben elbírált jogvita máskénti megítélésére. Az alapperben a felperes kártalanítás iránti igényt terjesztett elő az állammal szemben azon az alapon, hogy vértranszfúzió útján Hepatitits C vírussal fertőződött. Keresetét a bíróság jogerős ítélettel elutasította, mert az okozati összefüggés fennállását a jogi képviselővel eljárt felperes nem bizonyította, mivel orvosszakértő kirendelése iránt bizonyítási indítványt nem terjesztett elő. A jogi képviselő ellen az ügyfél panasza alapján fegyelmi eljárás is indult, amelyben elmarasztalták az orvosszakértői vélemény beszerzésének elmulasztásáért.
[28] A keresetet elutasító jogerős döntésnek az volt az indoka, hogy az elsőfokú bíróság lefolytatta az alapperben nem indítványozott szakértői bizonyítást, és a szakvélemény alapján érdemben jutott arra a – másodfokú bíróság által is helyesnek tartott – következtetésre, hogy a kereset alaptalan.
[29] A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem keretei között szintén érdemben vizsgálta a jogvitát. Az ügyben eljárt bíróságokkal egyezően állapította meg, hogy a jogi képviselőjével szemben előterjesztett kereset alapján a felperesnek kellett bizonyítania, hogy ügyvédje – figyelemmel a Ptk. 474. § (1) és (2) bekezdésére – a megbízási szerződést megszegte, és ezzel okozati összefüggésben a felperesnek kárt okozott [Ptk. 318. § (1) bekezdés, 339. § (1) bekezdés]. Rámutatott, hogy önmagában az alperes mulasztása, a fegyelmi vétség elkövetése a kártérítő felelősség jogalapjának megállapításához nem elegendő. Kifejtette, hogy a felperesnek a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján azt is bizonyítania kellett, hogy az alperes mulasztásának hiányában, a szakértő kirendelése iránti indítvány előterjesztése esetén, a felperes a követeléséhez bizonyosan hozzájuthatott volna, ez az állítás azonban a Legfelsőbb Bíróság szerint csupán feltételezés, amelyet a perben lefolytatott bizonyítás sem támasztott alá. Megítélése szerint a bíróság a felperes bizonyítási indítványainak eleget téve orvosszakértői bizonyítást folytatott le, és az összes rendelkezésre álló bizonyítékot értékelte annak megállapítása érdekében, hogy a felperesnek a II.r. alperes mulasztása hiányában lehetett-e egyáltalán esélye arra, hogy a bíróság a korábbi peres ügyben kedvező döntést hozzon. A bizonyítékokat a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerint mérlegelve jutott arra a következtetésre, hogy a felperes biztos pernyertességének lehetősége nem bizonyított.
[30] Érdekesség, hogy az ítélet indokolásában megjelenik, hogy figyelembe kell venni a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 7. §-ában foglaltakat is, amely szerint a bíróság határozata mindenkire nézve kötelező, ennélfogva a korábbi perben hozott jogerős ítélet a felperesnek a megbízási szerződés megszegésével összefüggő kárigénye tekintetében is irányadó. Ez arra enged következtetni, hogy a Legfelsőbb Bíróság adott tanácsa nem feltétlenül értett egyet az alsóbb fokú bíróságokkal az „árnyékper” lefolytathatóságának kérdésében, de tény, hogy erre irányuló felülvizsgálati kérelem hiányában ebben a kérdésben nem foglalhatott állást.
[31] Ennél egyértelműbb a Legfelsőbb Bíróság Pfv.VIII.20.497/2009/4. számú hatályon kívül helyező végzésében kifejtett álláspontja, ahol egy elévülés miatt elutasított kereset képezte az ügyfél és ügyvédje közötti jogvita alapját. Az ügyben eljárt bíróságokkal szemben úgy ítélte meg, hogy az igény érvényesítésére rendelkezésre álló határidő elmulasztása miatti jogvesztés megalapozza az ügyvéd kártérítési felelősségét, ezért a jogerős ítéletet az elsőfokú bíróság ítéltére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a felperest megillető követelés meghatározása érdekében szükséges bizonyítás lefolytatása céljából új eljárásra és új határozat hozatalára – vagyis gyakorlatilag az „árnyékper” lefolytatására – utasította.
[32] A Kúria a Pfv.V.21.194/2012/4. számú ítéletében a speciális tényállásra tekintettel értett egyet a fellebbezési határidőt elmulasztó ügyvéd marasztalásával. Adott esetben egy bűncselekmény több sértettjének azonos tényállás mellett előterjesztett igényét bírálta el pozitívan ugyanazon bíróság, ugyanazon másodfokú tanácsa. Erre tekintettel ítélték meg úgy a kártérítési perben eljárt bíróságok, hogy az elsőfokú bíróság felperes keresetét elutasító ítélete ellen határidőben előterjesztett fellebbezés esetén a többi károsultéhoz hasonlóan, keresetnek helyt adó döntés született volna.
2. Az „árnyékper” lefolytatásának kizártsága
[33] Az elutasító döntések két fő érvrendszeren alapulnak. Az egyik szerint a kárigény alapjául szolgáló perben meghozott és jogerőre emelkedett ítélet anyagi jogereje kizárja, hogy az ott elbírált jogot bárki, bármilyen módon vitássá tegye. A másik – csakúgy, mint a korábban ismertetett pályázati esély megítélésénél – az okozati összefüggés és a kár, illetve a kár nagyságának bizonyíthatósága (valójában leginkább azok bizonyíthatatlansága) oldaláról közelíti meg a problémát.
[34] A közzétett eseti döntések közül a Kúria a BH 2012.90. számú döntésében úgy foglalt állást, hogy az ügyvéd ellen indított kártérítési perben nincs lehetőség arra, hogy a bíróság más ügyben hozott anyagi jogerős ítéletet felülbíráljon, ugyanakkor rögzítette, hogy a jogorvoslati jogtól való megfosztás személyhez fűződő jogot sért, és alapot ad a nem vagyoni kártérítésre. A felperes az ügyvéd elleni kártérítési perben annak a vagyoni kárának a megtérítésére kérte az alperes kötelezését, amelyet a munkáltatója ellen indított munkaügyi per eredményeként nem kapott meg, de a feltevése szerint azt a felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság megítélte volna, ha az alperes a munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen a felülvizsgálati kérelmet időben benyújtja. A károsodásának tehát az volt az alapja, hogy az alperes hibájából a felülvizsgálati kérelmét a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem bírálta el.
[35] A Kúria rögzítette, hogy a munkaügyi perben a felperes jogvitáját a bíróság első- és másodfokon elbírálta, és abban jogerős ítéletével döntött. Kifejtette, hogy az abban a perben hozott jogerős ítéletben foglalt döntésre beállt az anyagi jogerő [Pp. 229. § (1) bekezdés], és ez kizárja, hogy az ítéletben már elbírált jogot bárki is vitássá tegye. Álláspontja szerint a Bszi. 7. §-a alapján – amely a bíróság határozatának mindenkire kötelező szabályát mondja ki – nincs jogi lehetőség arra, hogy az anyagi jogerőre emelkedett ítéletet ebben a perben a bíróság felülvizsgálja. Ez a kártérítési per nem lehet a munkaügyi perben hozott döntés újabb jogorvoslati eljárása. Helytelennek tartotta, hogy a kártérítési perben eljárt bíróságok – különösen a másodfokú bíróság – mintegy felülvizsgálati bíróságként először elbírálta a felülvizsgálati kérelem jogi alkalmasságát, majd azt megfelelőnek találva, felülbírálta magát a jogerős ítéletet. Ezzel a munkaügyi perben előterjeszthető felülvizsgálati kérelmet – a Legfelsőbb Bíróság jogkörének átvételével – az ügyvéd elleni kártérítési perben elbírálta, és azt részben alaposnak tartotta. A felperesnek azt a tényállítását, hogy a munkaügyi perben érvényesített, és őt jogosan megillető követeléséhez bizonyosan hozzájutott volna, ha a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmét érdemben elbírálja, csupán feltételezésen alapulónak, nem bizonyítottnak és nem is bizonyíthatónak ítélte. Alaposnak tartotta azonban a megbízási szerződés hibás teljesítésére tekintettel a megbízási díj visszafizetésére, továbbá a nem vagyoni kártérítés fizetésére irányuló igényt. A jogorvoslathoz való jogot személyhez fűződő jognak tekintette, amely megsértése alapozta meg a nem vagyoni kárigényt.
[36] Ezzel egyező álláspontot képviselt a Kúria BH 2013.89. számú eseti döntésében, kimondva, hogy amennyiben az ügyvéd az ügyfelével kötött megbízási szerződést megszegve az 1998. évi XIX. törvény (Be.) 580. § szerinti kártalanítási igényt a hat hónapos jogvesztő határidőn túl terjeszti elő, és ezzel megfosztja ügyfelét az igény érvényesítésének e lehetőségétől, ezáltal sérült a félnek azon alkotmányos joga, hogy bírósághoz fordulhasson, és jogait a törvény által felállított független és pártatlan bíróság bírálhassa el. Ezt olyan immateriális hátránynak minősítette, amely kellő alapul szolgált a személyiségi jogok megsértésének a megállapításához, és ennek alapján nem vagyoni kártérítés megítéléséhez.
[37] A közzétett eseti döntésekben megjelenő gyakorlatot erősítette a Kúria Pfv.III.20.026/2016/3. számú ítélete, amely szerint az ügyvéd ellen indított kártérítési per bírósága érdemben nem vizsgálhatja azt a kérdést, hogy a felperes az ügyvéd mulasztása hiányában igényét sikerrel érvényesíthette volna, nincs lehetőség “árnyékper” lefolytatására. Ahogy a korábbiakban erre már utaltam, nem kizárólag bíróság előtti eljárás lehet az alapper, hanem más eljárás is. Itt az adott esetben az alapügyben az adóhatóság adóhiány, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte a felperest. A jogi képviselő mulasztása abban nyilvánult meg, hogy elkésett fellebbezést és alaptalan igazolási kérelmet terjesztett elő, illetve nem nyújtott be keresetet a határozat bírósági felülvizsgálata iránt. A bíróságok megállapították, hogy az alperes a Ptk. 474. §-ának (1) bekezdésében szabályozott megbízási szerződésben foglalt kötelezettségének megszegésével megsértette a felperesnek az elsőfokú adóhatósági határozatok elleni rendes jogorvoslathoz, valamint a bírósághoz forduláshoz fűződő jogát, és az így okozott károkért az Ütv. 10. §-ának (1) bekezdése szerint – a régi Ptk. 318. § (1) bekezdése és 339. § (1) bekezdése szerint vizsgálandó – felelősséggel tartozik.
[38] A Kúria egyetértett az ügyben eljárt bíróságokkal abban, hogy a felperesnek bizonyítania kellett az alperes mulasztásai és a kár bekövetkezése közötti okozati összefüggést, amely csak akkor lett volna teljesíthető, ha igazolt, hogy az alperes mulasztásai hiányában a hivatkozott vagyoni károk bekövetkezése biztosan elmaradt volna. A felperesnek azt a tényállítását, hogy vagy a másodfokú adóhatósági eljárásban, vagy a közigazgatási perben fizetési kötelezettségét biztosan megszüntették volna, ha a fellebbezés érdemi elbírálására, érdemi tárgyalásra alkalmas keresetlevél előterjesztésére sor került volna, csupán feltételezésen alapulónak, és nem bizonyíthatónak ítélte. Mindössze annyi talált megállapíthatónak, hogy az alperes szerződésszerű magatartása esetén a másodfokú adóhatósági eljárást és a közigazgatási pert lefolytatták volna, de azok eredményére kijelentést tenni nem lehet; a kártérítési per bírósága nem veheti át a másodfokú adóhatóság és a közigazgatási perben eljáró bíróság szerepét, nincs lehetőség árnyékper lefolytatására. A feltételezéseket az okozati összefüggés megállapítására alkalmatlannak találta, ezért a kártérítési felelősség feltételeinek a hiányában a követelés jogalapja hiányzott, így a kereset elutasításának volt helye.
[39] Végül kitérnék a Kúria e tárgyban született legutóbbi, Pfv.III.20.861/2018/4. számú döntésére, amelyben fenntartotta azt a gyakorlatot, amely szerint a kártérítési perben a bíróság érdemben még akkor sem vizsgálhatja azt a kérdést, hogy a felperes az ügyvéd mulasztása hiányában igényét sikerrel érvényesíthette volna, ha ennek eldöntéséhez egyes bizonyítékok rendelkezésre állnak. A jogvita egy olyan ügyvédi megbízáson alapult, amely kiterjedt nemcsak a felperes ingatlanának kisajátításával kapcsolatos közigazgatási eljárásra, hanem minden olyan eljárás megindítására, amely a felperes kisajátítással kapcsolatos célja elérésére alkalmas, beleértve a kisajátítási határozat keresettel való megtámadását. Mindezek alapján az alperes jogellenes és felróható magatartását a keresetlevél benyújtásának elmulasztásában volt meghatározható. Nem osztotta a Kúria a felperes felülvizsgálati kérelmében előadott álláspontját abban, hogy bizonyossággal meg lehet állapítani, mi lett volna az egyébként le nem folytatott közigazgatási per eredménye. A felperes által a kisajátítással kapcsolatban idézett jogszabályhely csakugyan rögzíti azokat az eseteket, amikor a tulajdonos kérelmére a visszamaradó ingatlanrészt ki kell sajátítani, azonban a közigazgatási perben lefolytatandó bizonyítás eredményeként a közigazgatási bíróság feladata annak megítélése, hogy ezek a feltételek fennállnak-e, amennyiben igen, úgy az összegszerűséget is neki kell meghatároznia. Rámutatott a Kúria, hogy a kisajátítási eljárásban készült szakvélemény azon bizonyítékok közé tartozik, amelyeket a közigazgatási perben kell az eljáró bíróságnak értékelnie, a kártérítési perben a polgári bíróság ezt a feladatot nem veheti át. A Kúria e vonatkozásban fenntartotta, hogy a kártérítési per bírósága érdemben nem vizsgálhatja azt a kérdést, hogy a felperes az ügyvéd mulasztása hiányában igényét sikerrel érvényesíthette volna, vagyis nincs lehetőség „árnyékper” lefolytatására.
IV. Összegzés
[40] Összegezve kijelenthető: nincs teljesen egységes álláspont a tekintetben, hogy az ügyvéd elleni kártérítési perben lefolytatható-e az „árnyékper”, a többségi gyakorlat mégis ez ellen szól. Az alapperekben elbírálandó jog- és összegszerűségi kérdések érdemi vizsgálata esetén az eljáró bíróságok legtöbbször a tényállás egyediségét hangsúlyozzák, ritkábban bocsátkoznak érdemi döntés meghozatalába, különösen akkor nem, ha sok a bizonytalan tényező vagy az egyedi mérlegeléstől függő kérdés.
[41] Az „árnyékperek” lefolytatásának kizártságát képviselő nézettel szemben megfogalmazott kritikák (így az anyagi jogerő terjedelme, a sérelemdíj nem valós kompenzáció-, illetve szankciójellege, továbbá az alapjául szolgáló sérelem személyiségi jogsértéskénti megítélése) egytől-egyig a választott jogi megoldás megfelelőségét vitatják, nem veszik azonban figyelembe, hogy a kártérítési per keretein kívül álló, sokszor nem a bíróság (vagy nem a polgári bíróság) hatáskörébe tartozó eljárás lefolytatása, az abban felmerülő kérdések érdemi vizsgálata és elbírálása aggályos.
[1] Jójárt Eszter: Az esély elvesztése, mint kár? Jogtudományi Közlöny, 2009/12. sz. 520. o.
[2] Kemenes István: Az esély elvesztése mint vagyoni és nem vagyoni hátrány. Magyar Jog, 2018/12. sz. 657–669. o.